2015. szeptember 30., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 30, SZERDA - 2 Mózes 31

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 12. fejezet 81. nap

Az ima
"Kérjetek és adatik néktek" (Máté 7: 7)

Kérjünk, hogy adhassunk

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. "Az a beszéd, amelyet hallotok - mondta Jézus - nem az enyém, hanem az Atyáé." "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon" (Jn 14: 24; Mt 20: 28). Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Nem önmagával törődött, hanem másokkal. Reggelenként - az Istennel töltött órák után - a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. "Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem - mondta -, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok" (Ésa 50:4).

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: "Uram, taníts minket imádkozni!"

Krisztus elismételte nekik a hegyi beszédben már elmondott Miatyánkot. Majd egy példázattal szemléltette tanítását.

"Ki az közületek - mondta -, akinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; az pedig onnét belülről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked. Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél, és ád néki, amennyi kell."
Krisztus itt egy olyan embert állít elénk, aki azért kér, hogy legyen mit adnia. Kenyeret kell kapnia, különben nem tudja kielégíteni a későn jövő, fáradt vándort. Szomszédja le akarja rázni, de ő nem hagy fel a könyörgéssel, mert segítenie kell barátján. Erőszakosságát végül siker koronázza. Megkapja, amire szüksége van.

Így kell a tanítványoknak is Isten áldásáért könyörögniük. A sokaság táplálásával és a mennyei kenyérről szóló prédikációjával Krisztus feltárta, hogy nekik - mint képviselőinek - mi a feladatuk. Az élet kenyerét kell adniuk az embereknek. Ő, aki megszabta munkájukat, tudta, hogy hitük sokszor próbára lesz téve. Gyakran kerülnek váratlan helyzetekbe, és felismerik emberi mivoltuk fogyatékosságait. Kifosztottnak és tehetetlennek érzik magukat, amikor az élet kenyerére éhező emberek fordulnak hozzájuk. Lelki táplálékhoz kell jutniuk, különben nem lesz mit adniuk. Egyetlen lelket sem kell elküldeniük éhesen; hiszen Krisztus elvezette őket a forráshoz, amelyből meríthetnek. A mi emberünk sem küldte el barátját, pedig szokatlan időben - éjfélkor - jött hozzá vendégségbe. Nem volt mivel megkínálnia, de elment ahhoz, akinek volt élelme, és addig könyörgött, mígnem szomszédja ki nem elégítette szükségletét. És vajon Isten, aki elküldte szolgáit, hogy táplálják az éhezőket, ne elégítené ki övéi szükségleteit?

A példázatbeli önző szomszéd nem tükrözi Isten jellemét. A tanulságot nem az összehasonlításból, hanem a szembeállításból vonjuk le. Az önző ember enged a zaklatásnak, hogy megszabaduljon a zaklatástól. Isten azonban örömmel ad. Tele van szánalommal, és vágyik teljesíteni a hittel hozzá fordulók kéréseit. Ad nekünk, hogy szolgálhassunk másoknak, és így hozzá hasonlítsunk.

Krisztus mondja: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."

A Megváltó így folytatja: "Melyik atya pedig az közületek, akitől fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik."


Feltetted-e már valaha ezeket a kérdéseket? „Van-e elhívásom az Úrtól? Mire hívott el engem az Úr?" Talán nem vagy prédikátor, tanár vagy evangelizátor, de vágyakozol arra, hogy megdicsőítsd Istent és Neki szolgálj. Ez a fejezet betekintést ad abba a témakörbe, hogy mit jelent az Istentől való elhívás. Isten ezt mondta Mózesnek: „név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát ... és betöltöttem őt Istennek Lelkével." Figyelemre méltó, hogy ez az első alkalom a Szentírásban, amikor azt mondja, hogy Ő elhív valakit, és a harmadik alkalom, amikor az Ószövetség az „Isten Lelke" kifejezést használja. Az első utalás Mózes első könyve 1. fejezet 2. versében található, ahol arról olvashatunk, hogy az Isten Lelke a teremtéskor a víz fölött lebegett. A második, amikor az egyiptomi fáraó kijelenti, hogy József egy olyan férfiú, akiben „Isten Lelke van" (1Móz 41:38). De itt, Mózes második könyve 31. fejezetében a Teremtő első alkalommal használja ezt a kifejezést, hogy elmagyarázza, miként fogja betölteni Bésaléelt az „Isten Lelkével" (2 Móz 31:3), hogy megalkossa, megformázza a szentélyt és berendezéseit „bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez."

Láthatjuk, hogy Isten nemcsak lelkészeket, tanítókat és evangelizátorokat hív el, hanem minden gyermekét, hogy használják tálentumaikat és képességeiket, amelyeket Ő adott Lelke által, hogy mindent megtegyenek, amit Ő parancsolt (6. vers). Isten keresi a művészeket és mesterembereket, hogy a művészetek és a média által közvetítsék Isten üzenetét a világnak; építészeket, hogy olyan imaházakat építsenek, ahol az emberek megismerhetik őt, és iskolákat, amelyek előmozdítják az ő munkáját fiatalok életében; orvosokat, ápolókat és egészségügyi szakembereket, hogy gyógyítással szolgálják az embereket. Ő a bölcsesség, ismeret és szakértelem forrása, amelyet szakmáinkban megszerzünk; és Ő a forrása a megvalósítás képességének is. Isten azt kéri tőled, dolgozz az Ő országáért, hogy felkészíts másokat a Vele való találkozásra, hiszen Ő nemsokára eljön, hogy hazavigyen bennünket!

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése