2015. szeptember 27., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 27, VASÁRNAP - 2 Mózes 28

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11. fejezet 78. nap

Régi és új igazságok

Mialatt Krisztus a népet tanította, tanítványait is előkészítette később végzendő szolgálatukra. Minden oktatásában tanulság rejlett számukra is. Miután elmondta a hálóról szóló példázatát, megkérdezte tőlük: "Megértettétek-é mindezeket?" "Megértettük Uram" - válaszolták. Majd egy másik példázatban elmondta nekik, hogy mi a felelősségük a megismert igazsággal kapcsolatban. "Annakokáért - mondta - minden írástudó, aki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából."

A gazda nem halmozza fel kincseit, hanem megosztja másokkal; és miközben használja, kincse gyarapszik. A gazdának értékei vannak - újak és régiek. Így tanítja tanítványait Krisztus arra, hogy a rájuk bízott igazságot el kell mondaniuk a világnak. Miközben megismertetik az igazságot másokkal, ők maguk is jobban megismerik.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét szívükbe fogadják, vágyakoznak hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztust, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: "Megbocsáttattak néked a te bűneid!" Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el őket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak' gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak.

Isten beszéde - az írott Ige, a természet könyve és az Istennel szerzett tapasztalatok - az igazság csodálatos tárháza. Krisztus munkatársai ezekből a kincsekből merítenek. Az igazság utáni kutatás közben Istenre figyelnek, nem pedig nagy emberekre, akiknek bölcsessége Isten előtt bolondság. Az Úr a maga eszközeivel megismerteti önmagát mindazokkal, akik tudakozódnak utána.

Ha Krisztus követője hiszi és cselekszi az Igét, a természet világában nincs olyan tudomány, amit ne tudna felfogni és értékelni. Csak olyat talál benne, amivel az igazságot hirdetheti. A természettudomány az ismeret kincsestára, amelyből Krisztus iskolájának minden tanulója meríthet. Amikor eltűnődünk a természet szépségén, amikor levonjuk a föld művelésének, a fák növekedésének, a föld, a tenger és az égbolt csodáinak tanulságait, akkor az igazságot új fényben látjuk. Isten titkai az emberrel való bánásmódjában, bölcsességének és határozatainak az emberi életben megmutatkozó mélységei - mind-mind gazdag kincsestárnak bizonyulnak.
A bukott ember azonban az írott Igéből - Krisztus kimeríthetetlen kincsesházából - ismerheti meg Istent a legjobban.

A Szentírás az Ótestamentumot éppúgy magában foglalja, mint az Újat. Egyik a másik nélkül nem teljes. Krisztus kinyilatkoztatta, hogy az Ótestamentum igazságai éppoly értékesek, mint az Újtestamentum igéi. Krisztus a világ kezdetekor ugyanaz a Megváltó volt, mint ma. Még mielőtt istenségét emberi természetbe öltözve eljött világunkba, Ádám, Séth, Énok, Mathusélah és Noé már tolmácsolta az evangéliumi üzenetet. Kánaánban Ábrahám, Sodomában Lót hirdette az üzenetet, és nemzedékről nemzedékre hűséges hírvivők beszéltek az Eljövendőről. A zsidó üdvrend szertartásait Krisztus maga rendelte el. Áldozati rendszerüknek Ő - az igazi áldozat - volt az alapja, akit minden istentiszteletük előképezett. Az áldozat bemutatásakor kiontott vér Isten Báránya áldozatát jelképezte. Minden szimbolikus áldozat Krisztusban teljesedett be.

Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték; ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta; ahogy a törvény bemutatta; és ahogy a proféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is. Megváltónk, aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, Ő az Ó- és az Újszövetség.

Krisztus életéről, haláláról és közbenjárásáról, amit a próféták megjövendöltek, az apostolok bizonyságot tettek. Krisztus alázatosságáról, tisztaságáról, szentségéről és utolérhetetlen szeretetéről beszéltek. A teljes evangélium prédikálása nemcsak a földön élő és tanító Megváltó hirdetését jelentette, hanem az ótestamentumi próféták által megjövendölt és az áldozati szolgálatban szimbolizált Krisztus bemutatását is.

Krisztus régi igazságokat tárt fel tanításában, amelyeknek Ő maga volt a szerzője, és amelyekről a pátriárkák és próféták által szólt. Most azonban új jelentőséget kaptak. Magyarázatai nyomán fénnyel és lelkiséggel teltek meg. A tanítványok megkapják a Szentlélek világosságát - ígérte Krisztus -, hogy Isten Igéje mindjobban kitárulkozzék előttük, és igazságait új szépségben tudják bemutatni.


Áron és a fiai lettek a kiválasztottak, ők képviselték a későbbiek során a népet az Úr előtt. A papság ettől kezdve közbenjáróként szolgált a népért, amelyet Isten „papok birodalmának” választott ki (2Móz 19:5-6). Mivel Isten maga a Szentség, csak a papság és Mózes közelíthették meg Őt a szentély udvarában. Az öltözékük tökéletesen „méltóságteljes” volt, nem azért, hogy felfuvalkodjanak, hanem hogy az is kihangsúlyozza és felemelje szolgálatukat a nép előtt. A papi öltözéknek harmonizálnia kellett a szentély gondosan kidolgozott, gyönyörű kárpitjával. Az öltözékük Isten az iránti vágyát is kifejezte, hogy népe minden tagjának belső énje legyen összhangban a szentély szellemiségével és Istennel, akit az képvisel.
A főpap mellvértje az „ítélkezés mellvértjeként” volt ismert, mert az hordozta az Úrimot és a Tummimot, amelyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta az Ő akaratát. A mellvértbe tizenkét drágakő volt foglalva, rajtuk Izrael tizenkét törzsének nevei. Nagy jelentősége van annak, hogy Isten az Ő népét drágakőként tartja emlékezetében. Az Ő egyháza egy „ékszerekkel felékesített menyasszony” (Ésa 61:10) és Ő a kincsének tekinti őket. Tudtad, hogy egy értékes kincs, drágaság vagy Isten szemében? Isten örökkévaló szeretettel szeret téged. Ma arra vágyik, hogy meghívd Őt a szívedbe. Kész vagy behívni Őt?
Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése