2018. október 8., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 8 - HÉTFŐ - Jelenések 18


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 72. fejezet 1183. nap

Krisztus még mindig csendben az asztalnál ül, amelyre már feltették a húsvéti vacsorát. A kovásztalan kenyér, amelyet a húsvéti időszakban használtak, előtte volt. A kiforratlan húsvéti bor szintén ott volt az asztalon. A kenyeret és a bort Krisztus jelképként alkalmazza saját szeplőtlen áldozata ábrázolására. Sem a kenyeret, sem a bort nem rontotta meg az erjedés, a bűn és a halál jelképe. Őt ábrázolták, "a hibátlan és szeplőtlen bárányt, a Krisztust" (1Pt 1:19).

"És mikor ők evének, vevén Jézus a kenyeret, és hálákat adván megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat, és hálákat adván, adá nékik, és ivának abból mindnyájan. És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakéra kiontatik. Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában" (Mk 14:22-25).
Júdás, az áruló is részt vett ezen a szent szertartáson. Júdás is megkapta Jézustól megtört testének és kiontott vérének a jelképeit. Júdás is hallotta Jézusnak ezeket a szavait: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Júdás, az áruló azonban, miközben ott hevert Isten Báránya jelenlétében, saját sötét szándékának a megvalósításán töprengett és dédelgette sötét, áruló gondolatait. A lábmosásnál Krisztus meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy megértette Júdás jellemét: "Nem vagytok mindnyájan tiszták!" (Jn 13:11), - mondta tanítványainak. Ezek a szavak meggyőzték a hamis tanítványt arról, hogy Krisztus tud titkos szándékáról. Krisztus most még világosabban beszélt. Mikor ott hevertek az asztalnál ránézett tanítványára és azt mondta: "Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el;
hanem, hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem" (Jn 13:18).

A tanítványok még most sem gyanakodtak Júdásra. Azt azonban látták, hogy Krisztus szemmel láthatóan megszomorodott. Mindegyikük lelkére felhő telepedett, valami szörnyű szerencsétlenség balsejtelme, amelynek az értelmét nem értették meg. Amint csendben ettek, Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, tiközületek egy elárul engem" (Mt 26:21). Jézusnak ezekre a szavaira csodálkozás és megdöbbenés ragadta meg őket. Nem tudták felfogni, hogy közülük bárki is áruló módon viselkedhetnék isteni Tanítójukkal. Miért árulhatnák el Őt? És kinek? Kinek szívében születik meg egy ilyen terv? Bizonyára nem a kedvelt tizenkettő egyikének a szívében, akik mindenekelőtt abban a kiváltságban részesültek, hogy hallották Krisztus tanítását, akik részesültek Krisztus csodálatos szeretetében, és akik iránt olyan nagy figyelmet tanúsított, hogy szoros közösségbe vonta őket magával!

Mikor felfogták Krisztus szavainak a súlyos voltát és megemlékeztek arról, hogy Krisztus mondásai mindig igaznak bizonyultak, akkor félelem és bizalmatlanság, gyanakvás fogta el őket. A legfájdalmasabb érzéssel a szívükben egymás után tették fel a kérdést Jézusnak: "Én vagyok-e az, Uram?" (Mt 26:22). Júdás azonban továbbra is hallgatott. János végül mély fájdalommal azt kérdezte Jézustól: "Uram, ki az?" (Jn 13:25) Jézus azt felelte neki: "Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az embernek Fia jóllehet elmegyen, amint megvan írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja, jobb volna annak az embernek, ha nem született volna meg" (Mt 26:23-24). A tanítványok közelről kutatva tekintettek egymás arcába, mikor azt kérdezték: "Én vagyok-e az, Uram?" (Mt 26:22) Júdás azonban hallgatásával most mindegyikük figyelmét magára vonta. A kérdések zűrzavara és a megdöbbenés kifejezése közben Júdás nem hallotta meg Jézus válaszát, amit János kérdésére adott. Júdás azonban most, hogy megszabaduljon a tanítványok fürkésző tekintetétől, feltette Jézusnak ugyanazt a kérdést, amit előzőleg a tanítványok is mind feltettek neki: "Én vagyok-e az, Mester?" Jézus komolyan így válaszolt néki: "Te mondád" (Mt 26:25).

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A hetedik csapás előrevetíti Babilon bukását, és a Jelenések könyve 18. fejezete részletesen leírja ezt az eseményt. Bukása annyira borzasztó, hogy korábbi szeretői, a föld királyai „sírni és gyászolni fognak miatta. Gyötrelmétől való félelmükben távol megállva így szólnak: Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te erős város, egyetlen óra alatt ért utol az ítélet” (9-10. vers - új prot. ford.). Háromszor ismétli meg a kifejezést: „egyetlen óra alatt”, akár a végzetet jelző harang. Más hangok ellenben ezt kiáltják:„Örülj neki, te menny, és örüljetek ti szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta értetek az ítéletet” (20. vers). A rajta végrehajtott ítéletnek kettős indoka van. A 23. vers rávilágít arra, milyen ellenállhatatlan vonzerővel hatott mindazokra, akik ki voltak téve kísértéseinek. A 24. vers azok szenvedéséről szól, akik hűségesek maradnak Jézushoz. Sátánnak mindig is sikeres módszere volt a csalás és a megfélemlítés, és Babilon ezt tőle vette át.
Mielőtt Isten végleg véget vet a hamis evangélium és tévtanítás hirdetője tevékenységének, van egy utolsó felhívása az emberekhez: „Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket” (4. vers). A lelki Babilonhoz tartozó „hordákban” vannak sokan, akiket Isten „népemnek” nevez. Ők egyszerűen ott nőttek fel Babilonban, és nem ismertek más módot, hogy kifejezzék Isten iránti tiszteletüket. De most a tiszta evangélium hallatán az igazi engedelmesség által világosságot nyertek. Isten nem veszíti szem elől ezeket az őszinte hívőket, akik még mindig Babilonban vannak.
Ma létezik egy igaz egyház a hamis egyházon belül, és egy hamis egyház az igazin belül. Vannak olyanok, akik legjobb meggyőződésük szerint követik Istent a hamis vallások keretein belül; ellenben vannak olyanok, akik bár az igazság dicsőséges, bőségesen áradó világosságában élnek, szívük azonban megszenteletlen, és a vallásosság csalóka, csakis a látszatra adó leple borítja azt. A megváltás drámájának utolsó felvonásában nyilvánvalóvá lesz, ki kihez hűséges. Sokan lépnek majd ki Babilon soraiból, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, és sokan, akik ma még a Jel 14:12-ben ábrázolt kiválasztottakhoz tartoznak, sötétségbe fognak süllyedni az üldözés nyomása és a sokféle csalás csábítása következtében.
A szívünkben végbemenő mai tapasztalatok fogják meghatározni a holnap végső döntéseit! 

Garth Bainbridge

166. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  72. fejezetÉhez (október 7-13.).

Ami különösképpen megragadta a figyelmemet ebben a fejezetben, az Jézus könyörületes szeretete Júdás iránt. Jézus folyamatosan esdekelt nála, hogy változtassa meg gonosz gondolkodásmódját, bánja meg bűneit, és egyedül kegyelem által változzon meg. Jézus türelme Júdással szemben csodálatos volt, és mindig azt az utat kereste, hogyan segítsen neki legyőzni a gonoszt és kegyelem által győzelemre jutni.

Megrendüléssel olvastam, hogy Júdás még a lábmosás során is csak a saját gonosz, sötét terveire tudott gondolni, és a szíve eltelt a saját haragos, bosszúszomjas és gyűlölettől átitatott gondolataival. Azon tűnődöm, vajon a többi tanítvány miért nem vette észre, hogy micsoda harag és hamisság tölti meg Júdás szívét? Arra viszont nyitva volt a szívük, hogy megértsék, Krisztus mennyire aggodalmaskodik Júdás tervei miatt. Saját maguknak kezdtek kérdéseket feltenni, és végül ijesztő gondolatok kerekedtek rajtuk felül. El foglak árulni, Uram? Vagy én? Szívet és lelket vizsgáló kérdések ezek, amelyektől mindannyian reszketnénk, ha nem kapaszkodnánk szorosan Istenbe és a megigazulásba, ami egyedül hit által lehetséges.

Isten azt akarja, hogy jobban hasonlítsunk rá, naponta a lábához üljünk, és igyunk az ő szeretetet árasztó szavainak forrásából. Azt akarja, hogy teljesen átalakuljunk, hogy a lelkünk az Ő mindenható hatalmára fókuszáljon. Azt akarja, hogy ennek során megalázkodjunk, és a figyelmünk teljesen az Ő ígéreteire irányuljon, amelyek szerint benne győzedelmeskedünk.

Isten azt akarja, hogy lásd az Ő irántad tanúsított türelmét, a mosolyát; érezd a karjait, amint körülvesznek és megnyugtatnak.
Amikor az Ő ígéreteit olvasod, hidd, hogy Ő hamarosan haza akar vinni,abba a házba, amelyet kifejezetten neked épített!

Solveig Marcussen
lelkész, hitoktató
Juelsminde adventista gyülekezet, Dánia
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése