2020. február 11., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 11 - KEDD - Zsoltárok 9


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 22. fejezet 1673. nap

A gonoszság fejedelme harcol minden talpalatnyi földért, amelyen Isten népe a mennyei város felé halad. Az egyháztörténelem minden reformációs mozgalmának súlyos akadályokkal kellett megküzdenie. Így volt ez Pál korában is. Ahol az apostol gyülekezetet alapított, mindig akadtak olyan látszathivők, akik eretnekséget hoztak magukkal. Az eretnek tanítások elfogadása végül kiszorította volna az igazság szeretetét. Luthernek is sok nyugtalanságot és aggodalmat okoztak a fanatikusok, akik azt állítva, hogy Isten közvetlen általuk szól, saját elképzeléseiket és nézeteiket a Szentírás bizonyságtétele fölé helyezték. Sok hitetlen, tapasztalatlan, magának túl nagy fontosságot tulajdonító embert, akik szerettek valami újat hallani és mondani, elámítottak az új tanítók kérkedései, és segítettek Sátán eszközeinek lerombolni azt, amit Luther Isten indítására felépített. A két Wesley, és mások is, akik befolyásukkal és hitükkel áldásul szolgáltak a világnak, minden lépésnél Sátán mesterkedéseivel találták szembe magukat, aki megpróbálta a túlbuzgó, kiegyensúlyozatlan és megszenteletlen embereket fanatizmusba taszítani.

William Millernek sem voltak rokonszenvesek azok az emberek, akik a fanatizmust terjesztették. Lutherrel együtt ő is kijelentette, hogy minden lelket ki kell próbálni Isten szavával. "Napjainkban az ördögnek nagy befolyása van egyesekre - mondta Miller. De honnan tudjuk, milyen lélek van bennük? A Biblia adja meg a választ: ,Gyümölcseikről ismeritek meg őket'... Sokfajta lélek van a világban, és mi azt a parancsot kaptuk, hogy próbáljuk meg a lelkeket. Az a lélek, amely nem készteti az embert arra, hogy józanul, becsületesen és Istent félve éljen a jelenvaló világban, az nem Krisztus Lelke. Egyre jobban meggyőződöm arról, hogy Sátánnak sok köze van ezekhez a féktelen mozgalmakhoz... Sokan közülünk, végtelenül szentnek mutatva magukat, emberi hagyományokat követnek, és nyilvánvalóan éppolyan járatlanok az igazságban, mint mások, akik nem keltenek ilyen látszatot. " "A tévelygés szelleme eltérít az igazságtól, Isten Lelke pedig elvezet az igazságra. De - mondod te - sok tévelygő gondolhatja azt, hogy az igazságban jár. S akkor mi a teendő? A válaszunk: a Lélek és az Ige között összhang van. Ha az ember megbírálja magát Isten Szavával, és úgy látja, hogy a teljes Igével összhangban van, akkor azt kell hinnie, hogy az igazságban jár; de ha úgy találja, hogy az őt vezető lélek nincs összhangban Isten törvényének vagy Igéjének lényegével, akkor vigyázzon, nehogy az ördög kelepcéjébe essen. " Sokszor jobban meggyőzött a belső kegyességről egy fénylő szempár, egy könnyes arc, egy elcsukló hang, mint a nagyhangú kereszténység"

A reformáció korában a reform ellenségei azonban éppen azokat vádolták fanatizmussal, akik a legbuzgóbban munkálkodtak a fanatizmus ellen. Hasonlóan jártak el az adventmozgalom ellenfelei is. Nem elégedtek meg azzal, hogy a szélsőségesek és a fanatikusok tévedéseit eltúlozták, hanem kedvezőtlen híreket is terjesztettek, amelyek csöppet sem hasonlítottak az igazsághoz. Ezeket az embereket az előítélet és a gyűlölet sarkallta. Nyugalmukat megzavarta az a hír, hogy Krisztus az ajtó előtt áll. Féltek, hogy ez igaz lehet, de remélték, hogy nem. Ez volt az adventhivők és az advent elleni hadjáratuk hátterében.

Miként nem lehet elítélni Pál és Luther munkáját, amiért fanatikusok és csalók is voltak koruk egyházában, az adventmozgalom isteni eredetének megtagadását sem teszi indokolttá az a tény, hogy néhány fanatikus furakodott soraikba. Ébredjen fel Isten népe az álomból, és lépjen komolyan a megtérés és a reformáció útjára! Kutassa a Szentírást, hogy megismerje úgy az igazságot, ahogy az Jézusban van! Szentelje magát egészen Istennek, és meg fogja látni, hogy Sátán még mindig serény és éber. Birodalmának összes bukott angyalát segítségül hívja, és minden lehetséges csalással meg fogja mutatni hatalmát.

Nem a második angyali üzenet hirdetése hozta létre a fanatizmust és a megoszlást. Ez az állapot 1844 nyarán már jelentkezett, amikor az adventhivők kétkedve és bizonytalankodva nézték helyzetüket. Az első angyali üzenet hirdetésének és az "éjféli kiáltás"-nak éppen az volt a célja, hogy elfojtsa a fanatizmust és a viszályt. Ennek az ünnepélyes mozgalomnak a résztvevői között harmónia volt. Szívük telve volt az egymás és Jézus iránti szeretettel. Uruk közeli eljövetelét várták. A közös hit, a közös áldott reménység minden ellenük irányuló emberi befolyást hatástalanított, és pajzsként védte őket Sátán támadásai ellen.

"Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Imhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szüzek, és elkészíték az ő lámpásaikat" (Mt 25:5-7). 1844 nyarán, a megjövendölt 2300 év először várt vége és az év ősze között - ameddig későbbi meglátásuk szerint ez az időszak terjedt -, az üzenet pontosan a Szentírás szavai szerint hangzott: "Imhol jő a Vőlegény!".

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A 9. zsoltárban Dávid az érzelmek jó néhány területét érinti. Dicsőíti az Urat, mivel megszabadította a halálból (2-5, 10-13. vers), ünnepli Isten ítéletét a pogányok felett (6-9; 16-21. vers), miközben bosszúért imádkozik az ellenségei ellen. Mindezzel egy időben pedig az üldözésektől való szabadításért is esedezik. Ellenségeit nem nevezi meg. (Lásd: 14-15; 16-19 vers).

Teljesen lenyűgöz, ahogy az első négy versben dicsőíti az Istent:

„Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet; Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orcád előtt; Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélő- székben ültél, mint igaz bíró."

E zsoltár első részében azt is érdekesnek találom, hogy Dávid éppen olyan biztos halálos ellenségeinek létezésében, mint Isten jóságában. Vannak ellenségeink, akiknek kezéből Isten kellene, hogy kiszabadítson? Kérnénk Isten kegyelmét arra a személyre, vagy személyekre? Melyik bibliai ígéret szerint imádkoznánk érte vagy értük?

A 9. zsoltár utolsó része úgy mutatja be Istent, mint a gonosz cselekedetek független bíráját, és népének védelmezőjét. Ez az egyik kedvenc képem Istenről az Ószövetségben.

Figyeljünk meg a fejezet utolsó szavait, de ezúttal az Újfordításból:

De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram azokat, akik hozzád folyamodnak."


A 9. zsoltár kiemeli azt a tényt, hogy Isten vezetése igazságon alapszik (8. vers). Sátán eredeti hazugsága az volt, hogy Isten vezetésének alapja az önzés – Isten önző volta.

Figyeljük meg, mit írt Ellen White erről:

„Isten megvédte trónja becsületét, és kinyilvánította igazságosságát, amikor Sátánt kiűzte a mennyből. De amikor az ember a hitehagyó lelkület csalásainak engedve vétkezett, Isten bizonyságot tett szeretetéről azzal, hogy egyszülött Fiát halálra adta az elbukott emberért. Az engesztelésben megmutatkozik Isten jelleme. A kereszt súlyos érvelése az egész világegyetem előtt bebizonyítja, hogy a bűn útjáért, amelyet Lucifer választott, semmiképp sem lehet Isten kormányzatát vádolni." (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2012, Advent Kiadó. 430. o.).

A 9. zsoltár kijelenti, hogy Isten trónjának alapja nem az önzés, hanem igazság és végtelen szeretet. Ez a szeretet ígéri azt, hogy meg fogja védeni gyermekeit, amikor hamisan vádolják, és üldözni fogják őket. Kőváruk és Védelmezőjük lesz.

Miért is imádkozzunk ma, ami megerősíti bizalmunkat Isten szeretetében, igazságában és erejében? Miért ne írnánk le imánkat, és olvasnánk el legalább háromszor a mai nap folyamán? Sok áldást!


Leslie N. Pollard

236. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  22. fejezetéhez (február 9-15.).

Kitartás! Új látóhatár felé tartunk.

Csalódás, zavarodottság és kétely állnak szemben a próféciák beteljesülésének reményével és a várakozással. Ez volt a helyzet 1844-ben. És ugyanez van most is, amikor Krisztus eljövetelét várjuk.

Minél közelebb kerültek a milleriták 1844. október 22-hez, annál inkább elragadta őket a szenvedély tüze. Sajnos azonban a fanatizmus is virágkorát élte. Mi a helyzet velünk? 2011. május 21-én egy adventista megkongatta a vészharangot az ausztriai Saalfelden kongresszusi központjában, hogy több száz hívő társát figyelmeztesse a közelgő katasztrófára, amely a kezdetét jelenti e bolygó utolsó heteinek. Semmi sem történt. Ma is sokan vannak, akik túlbuzgóak, és szeretik azt, ami új és szenzációs, és túlértékelik saját fontosságukat. Másokat pusztán az érzéseik, ösztöneik és benyomásaik vezérlik. Véleményem szerint a legnagyobb kárt akkor okozza a fanatizmus, ha hangsúlyozza az egyik igazságot, miközben a többit nem veszi figyelembe. A fanatikusok sok különböző módon okoznak kárt az adventista hitnek.

Ezzel szemben az egyensúly része az optimista lelkületünknek, amikor Jézus visszatérését várjuk. Az egyensúly pedig bibliai állításokon alapul, nem feltételezéseken. Segít, hogy szilárdan álljunk az igazság talaján. Krisztus visszatérésére elegendő bibliai dokumentáció (prófécia) van. Ezért van az, hogy ez a kiegyensúlyozott hitnek egyik központi része.

Addig, amíg a jelen és az örökkévalóság közti mezsgyén élünk, abban a veszélyben vagyunk, hogy vagy félénkek vagy fanatikusok leszünk. Mindenekfelett fontos, hogy a hitünket egyensúlyban tartsuk. Most van ideje, hogy józanok és átgondoltak legyünk, mint ahogy 1844. október 22. előtt és után volt.

Martin Pröbstle
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: