2020. május 31., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 31 - VASÁRNAP - Zsoltárok 119


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 39. fejezet 1782. nap

39. A nyomorúság ideje

"Abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben" (Dán 12:1).

Amikor a harmadik angyal üzenetének hirdetése lezárul, Isten visszavonja kegyelmét a föld törvényszegő lakóitól. Isten népe ekkorra befejezi munkáját. Az Úr rájuk árasztotta a "késői eső"-t, elküldte nekik a "felüdülés"-t, és ők felkészültek a próbákra. A mennyben angyalok sietnek ide, s oda. A földről visszatérő angyal jelenti, hogy munkáját elvégezte. A végső próba ráköszöntött a világra, és akik a menny törvényeinek híven engedelmeskedtek, megkapták "az élő Isten pecsété"-t. Jézus ekkor befejezi közbenjárását a mennyei szentek szentjében. Felemeli kezét, és ezt kiáltja: "Elvégeztetett!". És amikor ünnepélyesen kihirdeti, hogy "aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is" (Jel 22:11), az angyalsereg leteszi koronáját. Mindenkinek a sorsa eldőlt - életre vagy halálra. Krisztus elvégezte népéért az engesztelést, és eltörölte bűneiket. Alattvalóinak száma betelt; "az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága" az üdvösség örököseinek tulajdona lesz, és Jézus királyok Királyaként és uraknak Uraként fog uralkodni.

Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, sötétség borul a föld lakóira. E félelmetes időszakban az igazaknak közbenjáró nélkül kell a szent Isten színe előtt élniük. A gonoszokat nem korlátozza már semmi. Sátán teljesen hatalmában tartja azokat, akik megmásíthatatlanul megkeményítették szívüket. Isten türelme véget ért. A világ elutasította irgalmát, megvetette szeretetét, és lábbal tiporta törvényét. A gonoszok túllépték a határt. Próbaidejük lejárt. Isten Lelke, akinek makacsul ellenálltak, végül eltávozott tőlük. A menny kegyelmét nélkülözve védtelenek a gonosszal szemben. Sátán ekkor a végső nagy zűrzavarba taszítja a föld lakóit. Amikor Isten angyalai elengedik az emberi indulatok vad viharát, minden ellentét kiéleződik. Az egész világra kiterjed a pusztulás, ami rettenetesebb lesz, mint ami Jeruzsálemet sújtotta.

Egyiptom elsőszülötteit egyetlen angyal ölte meg, és gyászba borította az egész országot. Amikor Dávid megsértette Istent a népszámlálással, egyetlen angyal okozta azt a rettenetes pusztulást, amely Dávid bűnének büntetése volt. A gonosz angyalok éppúgy pusztítanak Isten engedélyével, mint a szent angyalok Isten parancsára. A gonoszság erői készen állnak a világszéles pusztításra. Csak Isten engedélyére várnak.

Az emberek azzal vádolják Isten törvényének tisztelőit, hogy csapásokat hoznak a világra. A természet félelmes háborgásáért, az emberek viszálykodásáért, a vérontásért és a mérhetetlen szenvedésért - őket okolják. Az az erő, amely az utolsó figyelmeztetést kíséri, felbőszíti a gonoszokat. Haragjuk fellángol azok ellen, akik elfogadták az üzenetet, és Sátán még jobban elmélyíti a gyűlölet és az üldözés szellemét.

Amikor Isten végleg elfordult a zsidó nemzettől, a nép és a papok erről mit sem tudtak. A Sátán irányítása alatt álló és a legiszonyúbb indulatoktól fűtött emberek még mindig Isten választott népének tartották magukat. A templomban tovább folytak a szolgálatok. Áldoztak beszennyezett oltárain, és naponta Isten áldását kérték arra a népre, amely Isten drága Fiának vérét ontotta; szolgáinak és apostolainak életére tört. Amikor a szentélyben elhangzik a visszavonhatatlan ítélet, és a világ sorsa örökre eldől, a föld lakói nem fognak tudni erről. Azok, akiktől Isten végleg visszavonta Lelkét, a vallás formaságait továbbra is megtartják. A sátáni szenvedély, amellyel a gonoszság fejedelme betölti őket gonosz terveinek megvalósításához, az Isten iránti buzgóság látszatát fogja kelteni.

Amikor a keresztény világban különösen kiéleződik a szombat körüli vita, és a vallási tekintélyek a világi hatalmasságokkal összefogva rákényszerítik az emberekre a vasárnap megtartását, egy maroknyi nép, amely határozottan megtagadja a népszerű rendelet iránti engedelmességet, egyetemes gyűlölet tárgyává válik. Hangsúlyt fog kapni az a vélemény, hogy nem szabad megtűrni azt a kisebbséget, amely szembehelyezkedik az egyházi intézménnyel és az állam törvényével; hogy inkább ők szenvedjenek, mintsem egész nemzetekre kiterjedjen a zűrzavar és a jogtalanság. Tizennyolc évszázaddal korábban Krisztus ellen éppen így érveltek a "nép főemberei". "Jobb nékünk - mondta a ravasz Kajafás -, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen" (Jn 11:50). Ez az érv meggyőzőnek fog látszani; és végül azok ellen, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot, egy rendelet fog megjelenni, amely a legszigorúbb büntetésre méltónak ítéli ezeket a hivőket, és megengedi az embereknek, hogy egy meghatározott idő után megöljék őket. A hitehagyó protestantizmus az Újvilágban az Óvilág katolikusaihoz hasonlóan fog eljárni azokkal szemben, akik Isten minden rendelkezését tiszteletben tartják.

Isten népe ekkor kerül abba a szorult helyzetbe, amelyet a próféta Jákób háborúsága idejének nevez. Ezt mondja ugyanis az Úr: "A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség... miért változtak orcáik fakósárgává? Jaj! mert nagy az a nap, annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!" (Jer 30:5-7).

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 119

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez a leghosszabb zsoltár, 22 szakaszra tagolódik a héber ABC alapján. Mindegyik szakasznak vagy versszaknak 8 sora van, amely egy-egy elmélkedés Isten Igéjének a kiválóságáról, és életünkben betöltött fontos szerepéről. Dávid szenvedélyes szerelmi éneke ez Isten Igéjéről. Mivel azonban ez a zsoltár igen hosszú, jegyzetünkben szükségszerűen néhány szempontra kell röviden összpontosítanunk. 

Elsőkét figyeljük meg a három nagy világvallást, az iszlámot, a zsidóságot és a kereszténységet. Figyeljük meg, hogy az első kettő mennyire elkötelezett szent könyvei iránt, de mi a helyzet a kereszténységgel? Friss felmérések szerint a keresztények alig fele hoz erkölcsi döntést a Biblia elveire és értékrendjére alapozva. Nem kellene ennek így lenni!

Lenyűgöző az, ahogyan Isten megőrizte a Szentírást a történelem folyamán. Több mint 400 nyelven jelent meg és több ezer példányban kel el minden héten. Több könyvet írtak a Bibliáról, mint bármely más témáról, és a szerzők többet idéznek a Bibliából, mint bármely más forrásból. Több ősi kézirata van a Bibliának, mint bármely más dokumentumnak a népszerű ősi iratok közül. Így, amikor Dávid Isten Igéjéről, mint világosságról énekel, amely beragyog a sötétségbe, a bizonyíték elsöprő – tehát hadd világítson! 

Oly sok áldás (mentális, fizikális, de legfőképp lelki) származik Isten Igéjének tanulmányozásából. Ahogy Dávid mondja: „Boldogok, akik megőrzik az ő bizonyságait, és teljes szívből keresik őt” és szívükbe rejtik az Igét, hogy ne vétkezzenek Isten ellen (2, 11. vers). Ezt tette Jézus. Amikor a pusztában a gonosz megkísértette, Ő a Szentírásra támaszkodott (Mt 4:1-11). Ezt kell tennünk nekünk is, és még inkább, ahogy a végidő felé közeledünk.

Töltsünk időt Isten Igéjével, és ne csak megtanuljuk, hogy mit tartalmaz, hanem hallgassuk, hogy mit mond a szívünknek!

Dwight Nelson

252. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM   39. fejezetéhez (május 31 – június 6.).

Aggódtál már azon, hogy Krisztus a te nevedhez ér az ítéletkor, mielőtt megbántad volna minden bűnödet? Sokakat nyugtalanítanak az ilyen dolgok.

És érezted már azoknak a gúnyolódását, akik megkérdezik, miért tartott Istennek idáig 176 évig, hogy véghez vigye a vizsgálati ítéletet?

Mindkét probléma megoldódik a második bekezdésben. Jézus akkor, és csak akkor zárja le művét, amikor minden ember meghozta a végső döntését. Arra vár, hogy mi megállapodjunk, nem pedig egy jogi eljárás befejezésére.

És ez a fejezet sokkal több kérdésre válaszol, mint amennyit a címből feltételeznél. Több „húsbavágó” kérdés is van benne, még azoknak is hasznosak, akik növényi étrenden élnek.

Amire jutottam, az az, hogy a természetfeletti jelenségek egyre szaporodni fognak, és „Jákob háborúsága idejének” megpróbáltatásai aszerint lesznek jelen életünkben, hogy mennyire gyakoroljuk a hit szerinti életet most. Több önmegtagadó hit most? Kevesebb szenvedés akkor. Több kényelem most? Több szenvedés akkor.

És az első oldalon lévő állítás sem kerülte el a figyelmemet, az, hogy akkorra befejeztük a munkálkodásunkat. Te befejezted már a tiédet? Gondoltál már a felfedezetlen területekre is? A még el nem ért emberekre? Eszedbe jutott már, hogy misszionáriusokat támogass, vagy missziós útra menj Thaiföldre, Laoszba, Mianmarba, Mongóliába, Törökországba, Marokkóba vagy Butánba?

Nem állíthatom, hogy örömmel nézek elébe a nyomorúság idejének. Ez végül is rosszabb a valóságban, mint vártuk. Nagyon várom azonban a megszabadítást, a segítséget és az imákra kapott válaszokat, amiket azokban a szörnyű időkben tapasztalunk majd.

Eugene Prewitt
igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet
Perak, Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: