Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 21. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2021&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1.
Isten törődik az Övéivel. Jézus feltámadása után
többször is meglátogatta tanítványait. Az ember azt látogatja meg, aki neki
fontos. Jézus is fontosnak tartotta a tanítványait, ezért látogatta meg őket.
Az olvassuk Róla, hogy „szerette az Övéit, mindvégig szerette őket.” Nekünk
pedig megígérte, hogy velünk lesz minden nap, a világ végéig. Nemcsak
meglátogat minket, hanem mindig velünk van. Mert szeret minket. Mert fontosak
vagyunk Neki.
2. Isten gondoskodik az Övéiről. Jézus megkérdezte a tanítványaitól, hogy van-e ennivalójuk, amire azt válaszolták, hogy nincs. Viszont mire partot értek, ott volt a parázson a hal és a kenyér. A tanítványok ebből is érezhették szeretetét és gondoskodását. Milyen hálával fogyaszthatták el a tökéletesen elkészített finom ételt, amelyet Mesterük készített nekik!
3. Isten erősíti a hitünket. A csodálatos halfogás megerősítette a tanítványok hitét. Jézus csodát tett érettük. Jézusnál nincs lehetetlen. Amikor az emberi erő és ötlet elfogy, az Övé még mindig rendelkezésre áll. Egész éjjel küszködtek és semmire sem mentek. Már semmi reményük nem volt a sikerhez, amikor megjelent a Mesterük és minden megváltozott. Az Ő Mesterük a világmindenség Ura, a világ Megváltója az ő Barátjuk.
4. Isten adja a kenyeret. Az evangéliumokban többször is olvassuk, hogy Jézus adta a kenyeret a tanítványoknak. Ennek sokkal nagyobb volt a jelentősége annál, hogy Jézus ételt adott nekik. A tanítványok érezték ennek a súlyát: „Jézus vette a kenyeret és a tanítványoknak adta.” Ez az Ő megváltásukat jelentette. Jézus nekünk is adja a kenyeret és ez számunkra is a megváltást jelenti.
5. Istennek az a fontos, hogy szeressük Őt. Jézus háromszor is megkérdezi Pétert, hogy szereti-e? Nem azt kérdezi, hogy mire képes Péter, nem azt kérdezi, hogy mit tud megvalósítani, milyen eredményeket tud elérni, hanem azt, hogy szereti-e? Te mit válaszolnál, ha Tőled kérdezné?
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki végtelenül kedves és figyelmes
b. aki asztalához hívja Övéit: „gyertek, egyetek!”
c. akit csak az érdekli, hogy szeretjük-e Őt mindenek felett
d. aki kész rábízni bárányait olyan valakire, aki valamikor kudarcot vallott
e. aki új esélyt biztosít azoknak, akik megbotlottak
f. aki gondoskodott arról, hogy ami fontos, a Szentírásban meg legyen örökítve
Ima éretted: Istenem, kérlek, adj az olvasónak abból az ételből, amelyet te készítettél, amely nem csak a fizikai szükségleteket elégíti ki, hanem az üdvösséget is biztosítja számára, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 72. fejezet
73. fejezet – „NE NYUGTALANKODJÉK A TI SZÍVETEK” (1. rész)
János 13:31-38; János 14; János 15; János 16; János 17. {DA 662}
Krisztus isteni szeretettel és gyengéd együttérzéssel tekintett tanítványaira és így szólt hozzájuk: "Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték őbenne" (Jn 13:31). Júdás elhagyta a felsőház helyiségét, és Krisztus egyedül maradt a tizeneggyel. Beszélt nekik a tőlük való elválás közelségéről. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, rámutatott küldetése nagy céljára. Ez a cél volt az, amit mindig szeme előtt tartott. Az volt az öröme, hogy megaláztatásával és szenvedésével az Atya nevét dicsőítette meg. Először is erre irányította tanítványai gondolatait. {DA 662.1}
Azután kedves szavakkal szólt hozzájuk: "Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amiként a zsidóknak mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek, most néktek is mondom" (Jn 13:33).
A tanítványok nem ujjongtak, mikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus körül tömörültek össze. Mesterük és Uruk, szeretett tanítójuk és barátjuk drágább volt számukra az életüknél. Minden nehézségeik közepette hozzá fordultak segítségért és vigasztalásért szomorúságaikban és csalódásaikban. Most el kellett hagynia őket, magányos, tőle függő csoportjukat. Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket. {DA 662.3}
Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és hogy a Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Azért gondolataikat elterelte a láthatókról a láthatatlanokra (Vö. 2Kor 4:18). Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket.
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek - mondotta nekik - higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok" (Jn 14:1-4). Érettetek jöttem a világba. Érettetek munkálkodom. Mikor elmegyek, még akkor sem hagyok fel az érettetek való munkával. Azért jöttem a világba, hogy kijelentsem, feltárjam magamat néktek, hogy hihessetek. Az Atyához is azért megyek, hogy vele együtt munkálkodjam érdeketekben. Krisztus eltávozásának a célja, éppen az ellenkezője volt annak, amitől a tanítványok féltek. Krisztus eltávozása nem a tőlük és a világtól való végleges elkülönülését jelentette. Krisztus csak azért távozott el tőlük, mert helyet szándékozott készíteni számukra, hogy azután ismét eljöhessen hozzájuk és magához fogadhassa őket. Miközben lakóhelyet épített számukra, nekik a jellemüket kellett az isteni hasonlóság szerint formálni.
A tanítványok mégis megzavarodtak. Tamás, akit mindig kínoztak a kétségek, ezt mondta Jézusnak: "Uram, nem tudjuk hová mégy; mi módon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is, és mostantól fogva ismeritek őt és láttátok őt" (Jn 14: 5--7).
Nem sok út vezet a mennybe. Senki sem választhatja meg a maga útját. Krisztus azt mondja: "Én vagyok az út [...] senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam" (Jn 14:6). Mióta az első evangéliumi beszéd elhangzott, mikor az Éden kertben Isten kijelentette, hogy az asszony magva összezúzza a kígyó fejét, akkor Isten tulajdonképpen Krisztust emelte fel Útként, Igazságként és Életként. Krisztus volt az Út, mikor Ádám élt, mikor Ábel Istennek ajándékozta a leölt bárány vérét, ábrázolva a Megváltó vérét. Krisztus volt az Út, amelyen Isten megvédte a pátriárkákat és a prófétákat. Számunkra is egyedül Krisztus az az Út, amelyen járva eljuthatunk az Atyához.
"Ha megismertetek volna engem, - mondotta Krisztus - megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt" (Jn 14:7). Ezt azonban a tanítványok még nem értették meg. "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, - mondotta Filep Jézusnak - és elég nékünk!" (Jn 14:8).
Értetlenségükön elcsodálkozva Jézus fájdalmas megdöbbenéssel azt kérdezte: "Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep?" (Jn 14:9). Vajon lehetséges-e, hogy nem látod és nem ismered fel az Atyát azokban a munkákban, amelyeket általam végzett el? "Mimódon mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát?" "Aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14:9). Krisztus nem szűnt meg Isten lenni, mikor emberré lett. Amikor megalázta magát az emberré lételig, az isteni lét mégis a sajátja maradt. Krisztus egyedül képviselhette és képviselheti az Atyát az emberi nemzetségnél. Krisztus egyedül jelenthette ki az Atyát az embernek. A tanítványok pedig abban a kiváltságban részesültek, hogy több mint három évig szemlélhették az Atyának ezt a képviseletét Krisztus személyében.
"Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van, ha pedig nem, magokért a cselekedetekét higgyetek nekem" (Jn 14:11). A tanítványok hite biztonságban nyugodhatott azon a nyilvánvaló bizonyítékon, amelyet Krisztus munkáiban adott nekik Isten, azokban a munkákban, amelyeket Krisztuson kívül eddig soha senki nem végzett el, vagy végezhetne valaki is el. Krisztus munkája bizonyította istenségét. Krisztus által az Atya lett nyilvánvalóvá. {DA 664.1}
Ha a tanítványok elhitték volna ezt a gondos kapcsolatot az Atya és a Fiú között, akkor a hitük nem hagyta volna el őket mikor Krisztus szenvedését és halálát látták, amelyet a pusztuló világ megmentéséért hordozott el. Krisztus igyekezett elvezetni őket hitük alacsony fokáról arra a tapasztalatra, amelyet megkaphattak volna, ha valóban felfogták volna, hogy ki is volt ő igazában, vagyis - Isten emberi testben. Krisztus azt kívánta, hogy hitük vezesse el őket Istenhez, és Benne vessenek szilárd alapot. Irgalmas Urunk és Üdvözítőnk komolyan és kitartóan igyekezett előkészíteni tanítványait a kísértések viharára, mely hamarosan rájuk tör majd. Krisztus szerette volna elrejteni őket magával Istenben.
Mialatt Krisztus ezekkel a szavakkal beszélt tanítványaihoz, Isten dicsősége ragyogott arcán. Mindazok akik jelen voltak, szent áhítatot éreztek, mikor elragadtatott figyelemmel hallgattak szavaira. Szívük még határozottabban vonzódott hozzá. Minél nagyobb szeretettel kötődtek Krisztushoz, annál közelebb kerültek egymáshoz. A mennyet nagyon közel érezték magukhoz. Azok a szavak pedig, amelyeket figyelmesen meghallgattak, mennyei Atyjuktól kapott üzenetté lettek számukra.
Krisztus azután így folytatta tanítványaival való beszélgetését: "Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem" (Jn 14:12). Az Üdvözítő nagyon aggódott tanítványaiért és igyekezett megértetni velük, hogy mi célja volt istensége egyesítésének az emberi természettel. Krisztus azért jött el erre a világra, hogy feltárja Isten dicsőségét, és így mi, emberek ennek az isteni dicsőségnek a helyreállítható erejével felemelkedhessünk és jobbak lehessünk. Krisztusban Isten nyilvánította ki magát, hogy azután Krisztus is nyilvánvalóan megmutathassa magát tanítványaiban. Jézus nem tárt fel semmiféle olyan tulajdonságokat és nem gyakorolt semmiféle olyan hatalmat, hogy az emberek hit által ne lehessenek őbenne. Krisztus tökéletes embervolta az, amelyet összes követői megszerezhetnek, ha éppen úgy alárendelik magukat Istennek, ahogy azt Krisztus tette.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés