Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Korinthusi második levél 9. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korintusi%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korinthus%209&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Vajon Isten csalódik-e bennünk? Pál dicsekedett a korinthusi gyülekezettel, hitükkel, szeretetükkel, adakozókészségükkel, de, amikor elküldött valakit ebbe a gyülekezetbe, aggódott, hogy vajon nem fogja-e kellemetlen csalódás érni. Ezért elküld másokat előtte, hogy felkészítse a gyülekezetet. Biztosan te is szeretnél másokat elhívni gyülekezetedbe, biztosan te is szép és jó dolgokat mondasz a gyülekezetedről, de van-e benned valamilyen félelem, hogy az illető nem azt fogja kapni, amit te szeretnél. Vagy először te is felkészíted a gyülekezetedet és megkéred a testvéreket, hogy ezen a szombaton viselkedjenek kedvesen, és csak utána hívod el őt?
2. Isten nem marad az ember adósa. Pál elmondja az elvet, hogy „aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” Isten soha nem marad az ember adósa. Soha nem tudsz annyit adni, hogy Isten ne szárnyalná azt felül.
3. Isten tervezettséget vár el még az adakozásban is Pál azt mondja, hogy úgy adakozzunk, ahogyan azt előre eldöntöttük a szívünkben. Isten is tervszerűen ad. A legnagyobb ajándékot adta a világnak, a Fiát, a megváltást adta, de ezt a Megváltási terve alapján tette. Nem ad-hoc módon döntött, hanem megtervezve és megfontoltan, de a legtöbbet, a legjobbat és a legjobb módon adta.
4. Isten felettébb meg tud áldani. Amikor adakozunk, egy olyan Istennel működünk együtt, aki nem feledkezik meg rólunk, aki meg tud áldani bennünket. Pál ezt mondja: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”
5. Isten önzetlenségre nevel bennünket az adakozással. Isten másként is tudna segíteni a rászorulókon, de azért akarja általunk tenni, mert nekünk sokkal többet akar adni, mint amit mi adtunk. Az Ő jellemét fejleszti ki bennünk. Pál így ír erről: „Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.”
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki az egymás iránti együttérzést plántálja szívünkbe
b. aki nem szűkmarkú és azt akarja, hogy gyermekei se legyenek azok
c. aki a jókedvű adakozót szereti
d. aki azt akarja, hogy a jócselekedetekben bővölködjünk
e. aki azt akarja, hogy a tisztaszívűségre gazdagodjunk meg
f. akinek a jósága bőven kiárad
Ima éretted: Istenem, kérlek, segíts meg az olvasót, hogy a Te jellemedet tükrözze, amikor másokkal együtt érez, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 83-84. fejezet
84. fejezet – „BÉKESSÉG NÉKTEK!” (4. rész)
Ezen idő alatt ismételten kijelentette: "Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem" (Jn 20:25). Tamás nem akart testvérei szemével nézni, vagy egy olyan hitet gyakorolni, amely az ő bizonyságtevésüktől függött. Tamás szerette Urát, de megengedte, hogy a féltékenység és hitetlenség vegye birtokába gondolatait és szívét.
A tanítványok közül néhányan a megszokott felházat tették meg ideiglenes otthonuknak és Tamás kivételével esténként mindnyájan ott gyülekeztek össze. Egyik este Tamás elhatározta, hogy találkozik a többiekkel. Hitetlensége ellenére egy halvány reménységet ápolt a szívében, hogy a jó hír talán mégis igaz volt. Mialatt a tanítványok vacsorájukat fogyasztották, azokról a bizonyítékokról beszélgettek, amelyeket maga Krisztus adott nekik a próféciákban. Hirtelen: "Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus és megálla a középen és monda: Békesség néktek!" (Jn 20:26).
Azután odafordult Tamáshoz és ezt mondotta neki: "Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezeidet és bocsássad az én oldalamba és ne légy hitetlen, hanem hivő" (Jn 20:27). Ezek a szavak azt mutatták, hogy Krisztus ismerte Tamás gondolatait és szavait. Ez a kételkedő tanítvány tudta azt, hogy tanítványtársai közül senki sem látta Jézust az elmúlt hét folyamán. Így nem mondhattak a Mesternek semmit az ő hitetlenkedéséről. Ekkor Uraként ismerte fel és ismerte el Azt, Aki előtte állott. Nem kívánt erről további bizonyítékokat kapni. A túláradó örömmel vetette magát Jézus lábaihoz és ezt kiáltotta: "Én Uram és én Istenem!" (Jn 20:28).
Jézus elfogadta Tamás hitvallását, de szelíden megrótta tanítványa hitetlenségét: "Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek" (Jn 20:29). Tamás jobban megnyerte volna Jézus tetszését, ha kész lett volna elfogadni és elhinni tanítványtársai bizonyságtevését. Ha a világ Tamás példáját követné, akkor tulajdonképpen senki sem juthatna el az üdvösségben való hitre. Nem, mert mindazok, akik ma elfogadják Krisztust, mások bizonyságtétele útján kénytelenek azt megtenni.
Sokan azok közül, akik áldozatul esnek kételkedéseiknek, azzal mentegetik magukat, hogy ha nekik lett volna annyi bizonyítékuk Jézus feltámadásáról, mint amennyit Tamás kapott tanítványtársaitól, akkor elhitték volna, hogy feltámadott az Úr. Nem veszik észre, hogy nem csak ennyi bizonyítékot kaptak az Úr feltámadásáról, hanem sokkal, de sokkal többet. Sokan azok közül, akik Tamáshoz hasonlóan arra várnak, hogy a kétség minden okát eltávolítsák útjukból, sohasem fogják megérni kívánságuk teljesülését. Sőt, fokozatosan megerősödnek hitetlenségükben. Azok, akik arra nevelik rá magukat, hogy mindig csak a dolgok sötét oldalát lássák meg, és mindig csak zúgolódnak és panaszkodnak, valójában nem tudják, mit tesznek. A kételkedés magjait szórják el, és így a kétségek aratásának gyümölcseit takarítják majd be. Olyan időben, mikor a hit és a bizalom különösképpen fontos és lényeges, sajnos sokan erőtlennek találják magukat ahhoz, hogy reménykedjenek és higgyenek.
Tamás iránti magatartásával Jézus leckét adott követőinek. Krisztus példája azt mutatja meg nekünk, hogy miként kell kezelnünk azokat a testvéreinket, akiknek gyenge a hitük és kételkednek. Jézus nem tett szemrehányást Tamásnak. Vitába sem szállt vele. Jézus egyszerűen megmutatta magát a kételkedőnek. Tamás a legésszerűtlenebbül viselkedett, mikor ő írta elő hite feltételeit. Jézus azonban nagylelkű szeretetével és tapintásával lerombolt minden akadályt. A hitetlenséget ritkán lehet érveléssel legyőzni. Érvelésre a hitetlenség még inkább önvédelemre rendelkezik be, és mindig talál a maga számára új támpontokat és mentségeket. Ha azonban Jézust a szerető, irgalmas és megfeszített Üdvözítőként mutatjuk be, akkor sokan, akik Őt valaha megtagadták, majd Tamással együtt vallják: "Én Uram és én Istenem!" (Jn 20:28).
