Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 21. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2021&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ha az Izrael fiainak adott törvények szigorúnak tűnnek, a papokra vonatkozó törvények még inkább azok voltak. Amikor a papok magatartása, szava, öltözködése vagy tettei kerültek szóba, semmi más nem volt elfogadható csak a legeslegjobb. Tény az, hogy ha valakinek a papok leszármazottai közül valamilyen fogyatékossága volt a görbe háttól a lapos orrig, nem mehetett a szentély közelébe, hogy áldozatot bemutasson.
A főpap viselte a legmagasztosabb felelősséget. Amikor valaki meghalt, a zsidóknak szokásuk volt gyászukban ruhájukat megszaggatni, a főpapnak azonban ez nem volt megengedett. Ő Jézus Krisztust jelképezte, ezért ép, tiszta, folt és szenny mentes ruhát kellett viselnie, ahogy Krisztus is szeplő nélküli volt. Az a főpap, aki megszaggatta ruháit és úgy merészkedett Isten jelenlétébe, tettével azt jelezte, hogy elszakította magát Istentől. Ezért van olyan nagy jelentősége annak a jelenetnek, amikor Jézus kihallgatásakor a főpap ezt kiáltotta: „káromlást szólott” és megszaggatta ruháit Jézus kijelentésére (Mt 26:65). Ebben a pillanatban a zsidó nemzet elvágta az őt Istennel összekapcsoló köteléket, ami később még nyilvánvalóbb lett, amikor Isten elküldött egy angyalt hogy szakítsa ketté a szentély kárpitját, aminek következtében láthatóvá vált a szentek szentje (Mt 27:51).
Ez a fejezet egy ünnepélyes képet fest arról a felelősségről, amit „Isten házának vezetői” viselnek. A nyáj pásztoraiként és a nép példaképeiként sokkal indokoltabb, hogy törekedjenek a tisztaszívűségre, mert ők Isten szent dolgaival érintkeznek. A vég idején azok, akik nem tanították gyülekezeteiket az igazságra, felelni fognak ezért a bűnért. Ezékiel idejében az angyal az ítéletet Isten házán kezdte, elpusztítva elsőként azokat a lelki vezetőket, akik hűtlenek voltak (Ez 9:6). Így lesz az utolsó ítélet napján is, mert az ítélet mindig Isten házán kezdődik.
Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg, hogyan emelhetjük fel a lelki vezetők kezeit (nem bírálgatással, hanem imával és saját szívünk átalakulásával). Igen, megújulásra van szükség Isten házában, de engedjük, hogy ez a megújulás a saját szívünknél kezdődjön el!
Melodious Echo Mason
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy komolyan vegye Tőled kapott elhívatását, mint szent dolgot, és megfelelően tudjon viszonyulni vezetőihez, aki szent felelőséget hordoznak, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 20. fejezet
20. fejezet – JÓZSEF ÉS TESTVÉREI (3. rész)
Miután visszanyerte önuralmát, visszatért vendégeihez és mindnyájan folytatták az ebédet. A kaszt törvényei az egyiptomiaknak megtiltották, hogy más népekhez tartozó emberekkel étkezzenek. Jákób fiai ezért külön asztalnál ettek, miközben a kormányzó, mint magas rangú úr csak egyedül ült asztalánál. Így az egyiptomiak számára is külön asztalokat terítettek meg. Amikor mindenki elfoglalta a helyét a neki kijelölt asztal mellett, József testvérei meglepődve fedezték fel, hogy ülőhelyeiket pontosan rendben, életkoruk szerint jelölték ki az asztal mellett. József "pedig részt juttata azoknak maga elől" (1Móz 43:34), Benjámin része azonban ötször több volt mint közülük bárkié. Benjámin megkülönböztetésével József arról akart megbizonyosodni, hogy vajon testvérei a legfiatalabb testvérüket nem illetik-e ugyanazzal az irigységgel és gyűlölettel, amelyet vele szemben egykor kimutattak. Feltételezve, hogy József nem érti beszédüket, a testvérek szabadon és nyíltan beszélgettek egymással. Így Józsefnek alkalma volt testvérei igazi érzéseinek megismerésére. További próbára tette őket. Eltávozásuk előtt megparancsolta, hogy saját ezüst poharát rejtsék el a legfiatalabb testvér zsákjába.
A testvérek örömmel indultak haza. Simeon és Benjámin is velük volt. Teherhordó állataikat megrakták gabonával. Mindnyájan úgy érezték, megmenekültek azoktól a veszedelmektől, amelyek látszólag körülvették őket. De amikor a várost elhagyták, a kormányzó gondnoka utolérte őket és ilyen sértő kérdést intézett hozzájuk: "[...] Miért fizettetek gonosszal a jó helyébe? Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, amit cselekedtetek!" (1Móz 44:4-5). Abban az időben ugyanis az ilyen poharat, mint a mérgezés elleni óveszközt, igen nagyra értékelték.
A gondnok vádjára az utazók ezt válaszolták: "[...] Miért szól az én uram ilyen szavakkal? - Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek. Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kánaán földjéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? Akinél megtaláltatik a te szolgáid közül, haljon meg az; sőt mi is szolgái leszünk uramnak" (1Móz 44:7-9).
Erre a gondnok azt mondta: "Mostan is legyen beszédetek szerint: akinél megtaláltatik, az légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek" (1Móz 44:11).
A kutatást azonnal elkezdték. "És sietének és leraká kiki az ő zsákját a földre, és kioldá kiki az ő zsákját" (1Móz 44:10). A gondnok mindegyik zsákot megvizsgálta. Rúben zsákjának a megvizsgálásával kezdte és gyorsan eljutott a legfiatalabb testvérhez. Benjámin zsákjában megtalálta a poharat.
A testvérek gyászuk jeléül megszaggatták ruháikat és lassan visszatértek a városba. Benjámint saját fogadkozásukkal vetették rabszolgasorsra. Követték a gondnokot a palotába. A kormányzót még ott találták. Térdre borultak előtte. József így szólt hozzájuk: "Mi dolog ez amit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?" (1Móz 44:15). József ezzel azt szándékozott elérni, hogy bűnük beismerésére késztesse őket. Sohasem igényelte magának a jövendölés erejét, de el akarta velük hitetni, hogy olvasni tud életük titkaiban. {PP 229.5}
Júda eléje lépett mondván: "Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk, mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utolérte szolgáidat. Mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, akinek kezében a pohár találtatott."
Távol legyen tőlem, hogy azt cselekedjem - felelte József - "az akinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz" (1Móz 44:16-17).
Júda most térdein kúszva még közelebb jött a kormányzóhoz és így kiáltott fel: "Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Fáraóhoz" (1Móz 44:18). Megható szavakkal írta le atyja fájdalmát, amit József elvesztése miatt érzett és vonakodását attól, hogy Benjámint elengedje velük Egyiptomba, mivel ő volt az egyetlen megmaradt fia anyjának, Rákhelnek, akit Jákób nagyon szeretett. "Ha tehát most visszamenéndek az te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve, ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba. Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt. Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájául; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjáival. Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, anélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?" (1Móz 44:30-34).
Józsefnek ennyi elég volt. Meglátta testvéreiben az igazi bűnbánat gyümölcseit. Miután meghallgatta Júda nemes önfeláldozását, elrendelte, hogy testvérei kivételével mindenki vonuljon vissza, hogy maga maradjon az idegenekkel. Azután hangosan zokogva így kiáltott fel: "Én vagyok József, él-e még az én atyám?" (1Móz 45:3).
Testvérei mozdulatlanul, némán, félelemmel és ámulattal álltak ott. Egyiptom kormányzója nem más mint az ő testvérük, József, akire irigykedtek, akit meg akartak gyilkolni, és akit végül rabszolgának adtak el! Vele szemben gyakorolt bűnös bánásmódjuk minden részlete hirtelen lepergett szemük előtt. Eszükbe jutott, hogy mennyire megvetették álmait, és miként munkálkodtak azon , hogy azok ne teljesüljenek be. Megdöbbenve ébredtek annak tudatára, hogy cselekedeteikkel hozzájárultak az álom beteljesüléséhez. Most, hogy teljesen József hatalmában vannak, biztosak voltak abban, hogy kétségtelenül bosszút áll rajtuk mindazért a rosszért, amit tőlük elszenvedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése