2025. augusztus 6., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 6 - SZERDA - Mózes harmadik könyve 22. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes harmadik könyve 22. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2022&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%2022&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ez a fejezet ismét arra emlékeztet, hogy a papok nem járulhattak Isten közelébe semmilyen tisztátalansággal. Nem keverhették a szent szolgálatot semmi közönségessel. Ha mégis megtették, ezzel elszakították magukat Istentől, és életüket kockáztatták.

Miközben az izraeliták életében a szimbólumok és az árnyékok mutattak Krisztusra, ma arra figyelünk, hogy mit tett értünk a Golgotán (Zsid 10:9-10). Mivel ma az ősi Izrael törvényei nem kötelezőek fizikai értelemben, könnyen elfelejtjük, milyen nagy jelentőségük volt ezeknek a törvényeknek. 

Az ősi Izraelben tiszta kézzel és tiszta szívvel közeledni Istenhez annyira fontos volt még az egyszerű embereknek is, hogy amikor elkezdtek imádkozni és eszükbe jutott, hogy valakire haragszanak, először meg kellett bocsátani az illetőnek, másként Isten nem hallgathatta meg imájukat, és nem bocsáthatott meg nekik (Mk 11:25). Ha valaki áldozatot akart vinni az oltárra, és eszébe jutott, hogy felebarátjának panasza van ellene, először el kellett mennie hozzá és meg kellett békülnie vele, mielőtt az áldozatot bemutatta volna (Mt 5:23-24).

Azonban úgy tűnik, hogy az izraeliták gyakran helyezték a „formák” reformját a „szív reformja” elé. (Milyen gyakran tesszük mi is ezt!) Azt gondolták, hogy ha elhozták az ajándékukat, az teljesen elég. De Isten azt mondta: „Nem! Az engedelmességetek fontosabb az áldozatnál” (1Sám 15:22). A bűn nem állhat meg Isten jelenlétében! Elválaszt bennünket Istentől. Visszatartja tőlünk a Szentlelket. Megfertőzi a felajánlott szolgálatunkat. Ahogyan Ézsaiás 59:2 mondja, a bűn megakadályozza azt, hogy Isten meghallgasson minket. És ami még rosszabb: amíg ragaszkodunk bűneinkhez, Isten nem tud megmenteni bennünket!

Ezért ne degradáljuk az Istennek járó imádatot egyszerű kegyességi formává. Tegyünk félre minden látszatkeltést, és mindazt ami profán és kérjük Őt, hogy reformálja meg a szívünket ma, hogy Szentlelkének áldásai valóban kiáradhassanak ránk. 

Melodious Echo Mason

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy kereszténysége ne csupán formai és külső dolgokból álljon, hanem a Veled való őszinte, mély és tiszta közösségből, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 20. fejezet

20. fejezet – JÓZSEF ÉS TESTVÉREI (4. rész)

József, amikor látta zavarukat, kedvesen így szólt hozzájuk: "Jöjjetek közelebb hozzám!" És amikor közelebb mentek hozzá, így folytatta: "Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Egyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek" (1Móz 45:4-5). Érezve, hogy már eléggé megszenvedtek az iránta elkövetett kegyetlenségükért, nemesen igyekezett száműzni félelmüket és csökkenteni önvádjuk keserűségét.

"Mert immár két esztendeje - folytatta - hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz. Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Fáraó atyjává tett, és egész házának urává, és Egyiptom egész földének fejelmévé. Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Egyiptomnak urává tett, jöjj le én hozzám, ne késsél. És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, amid van. és eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, amid van. És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok. [...] És siessetek s hozzátok ide az én atyámat. És nyakába borula az ő öccsének Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az ő nyakán. És megcsókolá mind az ő testvéreit és síra ő rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az ő testvérei" (1Móz 45:6-12.14-15). Alázatosan bevallották neki bűnüket és könyörögve kérték bocsánatát. Hosszú ideig szenvedtek a nyugtalanságtól és a lelkifurdalástól, és most azon örvendeztek, hogy ő még él.  

A történtek híre gyorsan eljutott a királyhoz, aki igyekezett József iránti háláját kifejezni. Ezért megerősítette azt a meghívást, amit a kormányzó a családjának küldött. Ezt mondta: "[...] én néktek adom Egyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját" (1Móz 45:18). József a testvéreit bőségesen ellátta élelmiszerrel, szekerekkel és mindennel, ami szükséges volt az egész család Egyiptomba költözéséhez. Benjámint József értékesebb ajándékokkal ajándékozta meg, mint a többi testvér. Mivel félt attól, hogy a hazafelé vezető úton vita támad közöttük, ezért amikor már induló félben voltak, rájuk parancsolt: "[...] Ne háborogjatok az úton" (1Móz 45:24).

Jákób fiai örömüzenettel tértek vissza atyjukhoz: "[...] József még él, és hogy uralkodik egész Egyiptom földén" (1Móz 45:26). Az idős ember először annyira meglepődött, hogy el sem akarta hinni azt, amit hallott. Amikor látta a szekerek hosszú sorát és a megrakott állatokat, és amikor Benjámin is újra vele volt, meggyőződött arról, hogy mindez igaz, és örömében így kiáltott fel: "Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam őt minekelőtte meghalok" (1Móz 45:28).

A tíz testvér számára azonban még hátra volt a megalázkodás. Be kellett vallaniuk atyjuknak azt az általuk elkövetett csalárdságot és kegyetlenséget, amely oly sok évig megkeserítette atyjuk életét és saját életüket. Jákób nem akarta elhinni róluk, hogy ily aljas bűn elkövetésére képesek. Látta, hogy minden jóra fordult, megbocsátott tévelygő gyermekeinek és megáldotta őket.

Jákób és fiai családjaikkal, nyájaikkal, gulyáikkal és a melléjük rendelt kísérőkkel együtt hamarosan úton voltak Egyiptom felé. Az utat boldog és vidám szívvel tették meg. Amikor Beérsebába érkeztek, a pátriárka hálaáldozatokat mutatott be, és imában kérte az Urat, biztosítsa kíséretéről őket. Éjjel látomásban megjelent neki Isten és így szólt: "[...] Ne félj lemenni Egyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. Én lemegyek veled Egyiptomba, és én bizonnyal fel is hozlak; és József fogja bé a te szemeidet" (1Móz 46:3-4).

Ennek az ígéretnek: "Ne félj lemenni Egyiptomba; mert nagy néppé teszlek ott téged" igen nagy jelentősége volt. Ábrahámnak ugyan azt ígérte Isten, hogy utódai megszámlálhatatlanok lesznek, mint a csillagok, de eddig a választott nép csak lassan szaporodott. Kánaán földje pedig most nem látszott alkalmasnak arra, hogy ott egy nagy nemzet fejlődhessék ki, amelyről a jövendölés szólt. Kánaán területe hatalmas pogány törzsek birtokában volt és "a negyedik nemzedékig" ők birtokolják azt. Ha Izrael leszármazottai itt akarnának most nagy néppé fejlődni, akkor előbb vagy ki kellene űzni Kánaán földjéről az ország pogány lakóit, vagy el kellene vegyülniük közöttük. Az előbbit az isteni rendelkezés szerint nem tehetik meg; ha pedig elvegyülnek a kanaánitákkal, akkor azok bálványimádásra csábítják őket. Egyiptom azokat a feltételeket kínálta, amelyek szükségesek az isteni szándék megvalósításához. Az ország bővizű és termékeny szakasza állt rendelkezésükre. a letelepedésre, mindazokkal az előnyökkel, amelyek elengedhetetlenek voltak gyors növekedésükhöz., Az a tény, hogy foglalkozásuk miatt elkerülhetetlenül szembe találják magukat az egyiptomiak ellenszenvével - "[...] mert minden juhpásztor utálatos az Egyiptombeliek előtt" (1Móz 46:34) - arra volt jó, hogy egyrészt megmaradjanak külön és elkülönített népnek, másrészt védte őket az Egyiptomban gyakorolt bálványimádástól.

Egyiptomban egyenesen Gósen földjére mentek. Ide érkezett József is állami hintón, fejedelmi kíséretével. Környezetének pompáját és állásának méltóságát elfelejtette. Csak egy gondolat töltötte be szívét és elméjét, csak egy vágyakozás hatotta át egész lényét. Amikor meglátta a közeledő utazókat, nem tudott többé uralkodni érzésein, amelyet oly sok éven át elfojtott. Kiugrott hintójából és előreszaladt, hogy örömmel üdvözölje atyját. "[...] amint maga előtt látá, nyakába borula, és síra az ő nyakán sok ideig. És monda Izrael Józsefnek: Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orcádat, hogy még élsz" (1Móz 46:29-30).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése