Higgyetek az Ő prófétáinak - július 11 - PÉNTEK - Mózes második könyve 36. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 36. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2036&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2036&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Milyen csodálatos lehetett annak a művésznek a feladata, aki a szent sátor elkészítését vezette, amely Isten dicsőségének hajléka kellett, hogy legyen! A puszta emberi tehetség nem lett volna ehhez elegendő, viszont Bésaléelt és Aholiábot Isten látta el hozzáértéssel és bölcsességgel. Így már tudták, hogyan készítsék el a szentélyszolgálathoz tartozó különböző eszközöket (1. vers). A szent sátort tervező és építő művészre nagy felelősség is hárult, mivel Isten ezen az épületen keresztül akarta bemutatni, hogy Ő valóságosan velük lakozik, és kinyilvánítani az Ő nagyságát, szeretetét és dicsőségét. A művész Isten közvetítője, és Isten látja el őt pontos utasításokkal, bölcsességgel és ihlettel. Végül Isten megáldja ezeket a művészeket munkájukért. Nincs annál nagyobb öröm, mint Istennel közösen alkotni valami ennyire jelentőségteljes dolgot az emberiség számára! A művész alkotása által sokan értették meg a megváltási tervet, és így az ő munkája nem különbözött a papétól, aki a napi szentélyszolgálatot végezte.

Isten úgy látta el a művészeket az alapanyagokkal, hogy Isten Lelke az emberek szívében volt, és ők többet hoztak, mint amennyi szükséges volt. A szent sátor befedését és díszítését szolgáló sátorlapok méretét és arányait Isten utasításai szerint készítették. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy Isten a rend és a részletek Istene. Meg kell bíznunk Isten tervében és azt kell követnünk; nem a saját akaratunkat, hanem az Ő akaratát cselekedve. Itt az isteni ihletés emberek általi közvetítésére találunk tökéletes példát, éppúgy, ahogy a Biblia írói esetében. A művészek részletes utasításokat kaptak, mégis sok végső, apró döntést a művésznek kell meghoznia az Istentől kapott bölcsessége segítségével. Mi is az életünkre vonatkozó konkrét bibliai elveket ismerünk meg az Ő Igéjéből. A Biblia a vezetőnk, mégis Isten bölcsességére és az Ő Lelkére van szükségünk, hogy nap mint nap teljesíteni tudjuk az Ő tervét. A megszentelődés folyamata Istennek az életünkben végzett munkájának, és a saját mindennapi döntéseinknek a kombinációja, hogy miként teljesítjük ezeket az utasításokat.

Giselle Sarli Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy mindenben a Te tervedet kövesse, mert akkor lesz szép és kiegyensúlyozott az élete, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15-16. fejezetek

16. fejezet – JÁKÓB ÉS ÉZSAÚ (2. rész)

Ézsaú, amikor egy napon a vadászatból lankadtan és fáradtan jött haza, abból az ételből kért, amit Jákób készített. Jákób, akit főként egy gondolat foglalkoztatott, megragadta a kedvező alkalmat, és felkínálta, hogy az elsőszülöttségi jog árán kielégíti bátyja éhségét. "[...] Ímé én halni járok," - kiáltotta a meggondolatlan vadász, aki önmagától semmit sem tagadott meg - "mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?" (1Móz 25:32). És egy tál lencséért megvált elsőszülöttségi jogától, esküvel erősítve meg azt. Nem sokkal később kaphatott volna ételt atyja sátraiban, de hogy kielégítse pillanatnyi kívánságát, könnyelműen elcserélte azt a dicső örökséget, amelyet maga Isten ígért atyáinak. Minden érdeklődése a jelenre irányult. Kész volt feláldozni a mennyeit a földiért, felcserélni a jövendő jót egy pillanatnyi élvezetért.

"[...] Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget" (1Móz 25:34). Megkönnyebbült, amikor túladott rajta. Útja most már akadálytalan: azt tehet, ami neki tetszik. Tévesen szabadságnak nevezett vad élvezetért most is hányan adják el elsőszülöttségi jogukat, a tiszta, folt nélküli, a menny örökkévalóságára szóló örökség jogát!

A pusztán külső és földi varázsnak hódoló Ézsaú két feleséget vett Khitteus lányai közül. ők hamis isteneket imádtak, és bálványimádásuk kegyetlenül fájt Izsáknak és Rebekának. Ézsaú megszegte a szövetség egyik feltételét, azt, amely megtiltotta a választott nép és a pogányok közti házasságot. Izsák még mindig kitartott elhatározása mellett, hogy Ézsaúra ruházza az elsőszülöttségi jogot. Rebeka érve - Jákób áldás utáni vágyódása, és Ézsaú közömbössége az elsőszülöttségi jog kötelezettségeivel szemben - nem tudta megváltoztatni az atya szándékát.

Évek múltak el, amíg az öreg és vak Izsák, aki közeli halálára készült, elhatározta, hogy nem vár tovább, hanem megáldja idősebb fiát. Ismerve Rebeka és Jákób ellenvéleményét, titokban akarta elvégezni az ünnepélyes szertartást. Szokás volt ilyen alkalmakkor lakomát készíteni, ezért a pátriárka így szólt Ézsaúhoz: "[...] menj ki a mezőre, és vadássz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt [...] hogy megáldjon téged az én lelkem, minekelőtte meghalok" (1Móz 27:3-4).

Rebeka megsejtette Izsák szándékát. Meg volt győződve arról, hogy az ellentétben van Isten kijelentett akaratával. Félő volt, hogy Izsák magára vonja Isten haragját, és megfosztja fiatalabb fiát attól a feladattól, amelyre Isten elhívta. Rebeka elhatározta, hogy cselhez folyamodik, mivel hiába próbálta érvekkel meggyőzni Izsákot.

Amikor Ézsaú útnak indult, Rebeka azonnal hozzáfogott szándéka megvalósításához. Elmondta Jákóbnak, mi történt, hangsúlyozva, hogy azonnali cselekvésre van szükség, nehogy Ézsaú nyerje el az áldást véglegesen és megmásíthatatlanul. Biztosította fiát arról, hogy ha követi utasításait, ő kaphatja meg azt, ahogy Isten megígérte. Jákób nem szívesen fogadta az anyja által javasolt tervet. Az a gondolat, hogy becsapja atyját, nagyon lehangolta. Úgy érezte, hogy ez a bűn inkább átkot, mint áldást hoz. De az anya eloszlatta fia aggályait, és Jákób hozzáfogott, hogy megvalósítsa anyja indítványát. Nem akart kifejezetten hazudni, de amikor már atyjánál volt, úgy látta, túl messzire ment ahhoz, hogy visszalépjen. És megszerezte csalással a sóvárgott áldást.

Jákóbnak és Rebekának sikerült céljukat elérni, de a csalással csak bajt és fájdalmat szereztek maguknak. Isten kijelentette, hogy Jákób kapja meg az elsőszülöttségi jogot, és az általa jónak látott időben teljesítette volna ígéretét, ha hittel kivárták volna, hogy cselekedjék értük. De ahogy most is sokan, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, ők sem akarták Isten kezében hagyni az ügyet. Rebeka keservesen megbánta, hogy rossz tanácsot adott fiának. E tanács miatt kellett elválnia tőle, és soha többé nem láthatta. Attól az órától kezdve, hogy megkapta az elsőszülöttségi jogot, önvád súlya nehezedett Jákóbra. Vétkezett atyja, bátyja, saját lelke, és Isten ellen. Egész életében bánhatta a bűnt, amit egy rövid óra alatt elkövetett. Felelevenedett előtte ez az esemény, amikor saját fiainak gonoszsága nyomasztotta lelkét.