Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 37. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2037&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2037&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Miután elkészültek a sátor vázával és a
külső borítással, a mesterek a belső berendezésen kezdtek dolgozni. Mózes
második könyve 37. fejezete elején leírja, hogy Bésaléel elkészíti a szövetség
ládáját. Itt leírást találunk a láda alakjáról, méreteiről, a fedélről, és az
egymással szemben elhelyezkedő kérubokról. Bésaléel nagy felelősségtudattal
készítette el a ládát, mert ez volt Isten székhelye, és a berendezés
legfontosabb darabja. A fedél mindkét oldalán ötvösmunkával megmunkált aranyból
formálja a kérubokat. Ez azt jelentette, hogy színarany tömbök voltak,
amelyekből a mester a lágy fém kalapáccsal való megmunkálásával alakította ki a
kérubokat.
Amikor a Biblia élő kérubokról beszél,
azok a szentség őreiként tűnnek fel, képük – mint a jelenlétéhez legközelebb
álló teremtményeké – gyakran kapcsolódik Isten trónjához (Ezékiel 28:14). Mózes
első könyvében olvashatjuk, hogy a bűn miatt kérubok őrizték Éden kertjének
keleti bejáratát (1Móz 3:24). Most őrizniük kell és el kell különíteniük a
szentséget a szentségtelenségtől, a szentet a méltatlantól. Jelenések 4:8-ban
ismét láthatjuk a kérubokat, amint Isten szentségét nyilvánítják ki, aki
mennyei trónján ül, készülve a végső ítéletre és királyságának
helyreállítására. A kérubok jelenléte a szent sátorban Isten trónját és
ítélőszékét jelképezte, ahol megbocsátja majd a bűnöket és helyreállítja
királyságát a Földön.
2Móz 37 beszél még más berendezési
tárgyakról, de Bésaléel neve nem kapcsolódik ezek elkészítéséhez közvetlenül
úgy, mint a láda elkészítéséhez. Talán részt vett ebben a munkában is, de más
mesterek segítségére volt szüksége. Ezek a tárgyak a következők voltak: az
asztal, a lámpatartó és az illatáldozati oltár. Minden berendezési tárgy fontos
volt, és szimbolikus jelentéssel bírt Isten megváltási tervében.
Giselle
Sarli Hasel
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te szentségedet tiszteletben
tartsa, hogy a Te szentséged életet és áldást jelentsen az Ő számára, Jézus
nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 15-16. fejezetek
16.
fejezet – JÁKÓB ÉS ÉZSAÚ (3. rész)
Ahogy
Jákób elhagyta atyja sátrát, Ézsaú lépett be oda. Bár eladta elsőszülöttségi
jogát, és ezt ünnepélyes esküvel erősítette meg, most elhatározta, hogy
megszerzi az áldásokat, nem törődve öccse igényével. A lelki elsőszülöttségi
joghoz kapcsolódott a földi, amely a család fejévé, és atyja vagyonából két
rész birtokosává tette volna. Ezek olyan áldások voltak, amelyeket értékelni
tudott. "[...] Keljen fel az én atyám," - mondta - "és egyék az
ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked" (1Móz 27:31).
A
vak, idős atya reszketett a megdöbbenéstől és fájdalomtól, amikor felismerte,
hogy becsapták. Sokáig gyengéden dédelgetett reményei hiúsultak meg, és neki is
fájt az a csalódás, amit idősebb fia érezhetett. De hirtelen megvilágosodott
előtte, hogy a gondviselő Isten hiúsította meg szándékát, és véghezvitte azt,
amit ő, Izsák, meg akart akadályozni. Visszaemlékezett azokra a szavakra,
amelyeket az angyal Rebekának mondott, és Jákób most elkövetett bűne ellenére,
meglátta benne azt, aki a legalkalmasabb Isten szándékai megvalósítására. Amíg
az áldás szavai ajkán voltak, érezte a Lélek ihletését; és most, ismerve az
összes körülményt, megerősítette a Jákóbra akaratlanul kimondott áldást:
"[...] megáldottam őt, és áldott is lészen" (1Móz 27:33).
Ézsaú
nem sokra értékelte az áldást, amíg az elérhetőnek látszott számára, de most -
miután örökre elvesztette - vágyott rá. Hirtelen és szenvedélyes természetének
minden indulata feltámadt, rettenetes volt fájdalma és haragja. Mérhetetlen
keserűséggel sírva kiáltotta: "Áldj meg engem is atyám" "Nem
tartottál-é nékem is valami áldást?" (1Móz 27:34.36). De az elhangzott
ígéretet nem lehetett visszavonni. A könnyelműen elvesztegetett elsőszülöttségi
jogot nem lehetett visszaszerezni. "Egy ételért", étvágyának
pillanatnyi kielégítéséért - aminek soha nem szabott határt - Ézsaú eladta
örökségét. De amikor felismerte oktalanságát, túl késő volt visszaszerezni az
áldást. "[...] mert nem találta meg a megbánás helyét, noha
könnyhullatással kereste" (Zsid 12:17). Ézsaúnak is volt joga ahhoz, hogy
bűnbánattal keresse Isten kegyét, de az elsőszülöttségi jog visszaszerzésére
nem volt lehetősége. Nem bűntudat okozta fájdalmát. Nem arra vágyott, hogy
megbéküljön Istennel. Bűnének következményei miatt bánkódott, és nem azért,
mert vétkezett.
A
menny áldásaival és kívánalmaival szembeni közömbössége miatt nevezi a
Szentírás Ézsaút "istentelen"-nek (Zsid 12:16). Ő azokat képviseli,
akik nem sokra értékelik a Krisztus által megszerzett üdvösséget, és a föld
mulandó dolgaiért feláldozzák mennyei örökségüket. Tömegek élnek csak a mának.
Nem gondolnak és nem törődnek a jövővel. Ézsaúhoz hasonlóan kiáltanak:
"[...] Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!" (1Kor 15:32).
Hajlamaik rabjai, az önmegtagadás gyakorlása helyett lemondanak a legnagyobb
értékekről. Ha választani kell a romlott étvágy kielégítése és az
önmegtagadóknak és istenfélőknek megígért áldások között - az étvágy győz, és
Isten és a menny veszít. Milyen sokan, még magukat kereszténynek vallók is,
ragaszkodnak azokhoz az élvezetekhez, amelyek károsítják egészségüket és
megbénítják lelki érzékenységüket. Sértve érzik magukat arra a felszólításra,
hogy tisztítsák meg magukat minden testi és lelki szennytől, és szentelődjenek
meg Isten félelmében. Látják, hogy e káros élvezetekkel együtt nem lehet a
mennyet is megszerezni, és mivel az örök élethez vezető út nagyon keskeny, nem
akarnak többé azon járni.
Érzéki
élvezetekért tömegek adják el elsőszülöttségi jogukat. Feláldozzák
egészségüket, csökkentik szellemi képességeiket, és elveszítik a mennyet.
Mindezt múló örömökért, olyan élvezetért, amely gyöngít és lealjasít. Ahogy
Ézsaú is akkor látta meg az elhamarkodott csere oktalanságát, amikor az
elveszettet már késő volt visszaszerezni, így lesz Isten napján azokkal is,
akik önző kedvtelésekkel cserélik fel mennyei örökségüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése