Higgyetek az Ő prófétáinak - január 6 - SZOMBAT - Aggeus 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 2. fejezet 908. nap

Miután visszatértek Babilonból, nagy gondot fordítottak a vallásoktatásra. Országszerte zsinagógákat létesítettek, amelyekben papok és írástudók magyarázták a törvényt. Iskolákat alapítottak, ahol a tudomány és a művészet mellett az igazság alapelveit is tanították. De ezek a nevelési intézmények erkölcsileg megromlottak. A fogság ideje alatt sokan pogány eszméket és szokásokat sajátítottak el, s beleszőtték ezeket vallásos szolgálatukba. Sok dologban a bálványimádók eljárásaihoz igazodtak.

Amint a zsidók eltávolodtak Istentől, egyre inkább elterelődött figyelmük a ceremóniális szolgálatokban rejlő tanításokról. Ezt a szolgálatot maga Krisztus rendelte el. Minden részlete Őt jelképezte, és tele volt élettel, lelki szépséggel. De az izraeliták éppen a lelki tartalmát hagyták elveszni ezeknek a ceremóniáknak, és csak a holt formákhoz ragaszkodtak. Az áldozatokban és a szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy Krisztusra alapoztak volna, akire mindezek mutattak. A lelki üresség pótlására a papok és a rabbik egyre szaporították a maguk szabta követelményeket, s minél merevebben ragaszkodtak a formákhoz, annál kevésbé jutott kifejezésre Isten szeretete. A ceremóniák sokaságával mérték szentségüket, s közben szívük telve volt gőggel és képmutatással.

A részletekben elvesző előírásokkal megterhelt törvényt lehetetlenség volt megtartani. Aki szolgálni kívánta Istent, és megpróbálta betartani a rabbik szabályait, súlyos teher alatt görnyedt, mégsem volt nyugta megterhelt lelkiismeretének vádjai miatt. Így akarta Sátán kétségbeejteni az embereket, így akarta Isten jelleméről alkotott felfogásukat lealacsonyítani, és Izrael hitét megvetés tárgyává tenni. Azt remélte, hogy alapot szerezhet a mennyben szított lázadásakor hangoztatott állításának, mely szerint Isten követelményei igazságtalanok és azoknak lehetetlen engedelmeskedni. Ímé, még Izrael sem tartja meg a törvényt - jelentette ki Sátán.

A zsidók vágyakoztak a Messiás eljövetelére, de helytelen fogalmaik voltak missziójáról. Nem a bűntől, hanem a római igától akartak megszabadulni. Az eljövendő Messiást mint hódítót várták, aki megtöri az elnyomók hatalmát és Izraelt világuralomra emeli. Ez az elképzelésük az Üdvözítő megtagadásához vezetett.

Krisztus születésének idején a nemzet idegen uralom alatt sínylődött és belső viszályokkal küszködött. A rómaiak látszólagos önkormányzatot engedélyeztek a zsidóknak, de kétségtelen tény volt, hogy Róma igája rajtuk van, és képtelenek voltak belenyugodni hatalmuk korlátozásába. A rómaiak fenntartották maguknak a jogot a főpap kinevezésére vagy leváltására, s ezt a magas tisztséget gyakran csalás, megvesztegetés, sőt gyilkosság árán kaparintották meg. Ily módon a zsidó papság egyre jobban lezüllött. A papoknak azért még nagy tekintélyük volt, de azt önző, üzérkedési céljaikra használták. A nép ki volt szolgáltatva szívtelen követeléseiknek, s emellett fizetniük kellett a súlyos adót a rómaiaknak. Ez a helyzet általános elégedetlenséget váltott ki, és gyakoriak voltak a népfelkelések. Kapzsiság, erőszak, gyanakvás és lelki fásultság emésztette a népet.

A rómaiakkal szembeni gyűlöletük, nemzeti és lelki gőgjük arra ösztönözte a zsidókat, hogy még szigorúbban ragaszkodjanak istentiszteleti formáikhoz. A papok úgy próbálták szentségük látszatát megőrizni, hogy kínos gonddal igyekeztek vallásuk előírásait betartani. A sötétségben veszteglő, elnyomott nép, és a hatalomra éhes vezető réteg várva várta Annak eljövetelét, Aki legyőzi ellenségeiket és helyreállítja Izrael királyságát. Tanulmányozták a jövendöléseket, de nem volt lelki látásuk. Figyelmen kívül hagyták azokat az íráshelyeket, amelyek Krisztusnak első eljövetelével kapcsolatos megaláztatásaira utaltak, és helytelenül alkalmazták azokat, amelyek második eljövetelének dicsőségéről beszélnek. A büszkeség elhomályosította látásukat. A jövendöléseket önző kívánságaiknak megfelelően értelmezték.

Mai Bibliai szakasz: Aggeus 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Aggeus+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Haggeus+1&version=NT-HU

Ez az üzenet Aggeustól, a hatalmas Isten szolgájától, az Ótestamentum egyik kisprófétájától származik. Dáriusz király uralkodásának második évében íródott, amikor az emberek visszatértek Júdába a babiloni fogságból. Az üzenetet Zorobábelnek, Júda fejedelmének (politikai vezetőjének), Jósuának, a főpapnak (lelki vezetőnek) és Júda maradékának címezte, akiket jelenleg inkább lefoglalt saját szükségleteik rendezése, mint hogy az Úr Házának újjáépítésével törődtek volna. A Templom Isten jelenlétének szimbóluma volt az emberek között, és figyelmen kívül hagyni az épületet olyan volt, mintha – mai hasonlattal élve –, Istent a hátsó ülésre tették volna egy autóban ahelyett, hogy rábízták volna a kormányt.

Amikor a gyermekeink szülői felügyelet vagy kontroll nélkül fognak bele számukra érdekes és izgalma dolgokba, sokszor az ellenség veszi át az irányítást, aminek következménye gyakran értékválság, ürességérzet, szenvedés és sok hasonló történés lesz. Amikor Isten népe túlságosan lelkesedett saját céljaiért, szerető Atyjuk elküldte szolgáját, a prófétát, hogy figyelmeztesse őket úgy, hogy megértsék. Az üzenet emlékeztette őket, hogyha nem Istent helyezik életükben az első helyre, annak ürességérzet és bukások sorozata lesz a következménye: „Sokat vetettetek, de keveset takartok” (6. vers). Az Úr tovább folytatja: „Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne” (7-8. vers). Ez a boldog keresztények receptje napjainkban. „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33); „mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5).

Ez volt az az idő, mikor az emberek mindenféle indokokkal igazolhatták volna a saját személyes elfoglaltságaik létjogosultságát. Napjainkban kihangsúlyozzák, hogy a család az elsődleges felelősségünk, és ez igaz is, de Aggeus bátorít minket, hogy Isten ügye iránt tanúsítsunk szívből jövő, szeretetteljes, példaadó érdeklődést. Ha a gyülekezetvezetők és családfők félik és szeretik Istent, és engedik, hogy Szentlelke vezesse őket, a gyülekezeti tagok bizonyosan pozitívan reagálnak a lelki hívásra. Elérhetjük céljainkat, ha a fontossági sorrend a helyén van az életünkben. Legyünk olyanok, mint Zorobábel és Jósua, akik megfogadták a próféta üzenetében elhangzó tanácsot, és okozzunk ezzel örömöt az Úrnak!

Szerető Istenünk, segíts minket, hogy a feladatainkat megfelelő fontossági sorrendbe tudjuk állítani, és így elsődlegesen Téged és a te országodat tudjuk keresni a többi feladatunk előtt, ezáltal dicsőítve Téged és örömet okozva Neked. Kérünk, add kegyelmedet, és Szentlelked vezessen minket munkánkban, hogy megdicsőítsük a te nevedet! Ámen!

Emmanuel S. D. Manu

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Pszichológusként sok éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk. Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15) 

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 5 - PÉNTEK - Sofóniás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 2. fejezet 907. nap

2. A választott nép

Több mint ezer éven át várta a zsidó nép az Üdvözítő eljövetelét. Erre az eseményre összpontosultak legszebb reményeik. Belefoglalták nevét énekeikbe, jövendöléseikbe, templomi szertartásaikba és családi áhítataikba. S amikor eljött, mégsem ismerték fel Őt. A menny Kincse számukra "gyökér" volt "a száraz földből ", "nem volt [...] alakja és ékessége" (Ésa 53:2), és nem láttak benne semmi szépséget, ami felkeltette volna vonzalmukat. "Az övéi közé jőve, és az övéi nem fogadták be Őt" (Jn 1:11).

Mégis Isten választotta ki Izraelt. Ő hívta el, hogy megőrizze törvényének ismeretét az emberek között, valamint azokat a szimbólumokat és jövendöléseket, amelyek az Üdvözítőre mutattak. Isten azt akarta, hogy ez a nép az üdvösség kútfeje legyen a világ számára. Ami Ábrahám volt vándorlásai földjén, ami József volt Egyiptomban és Dániel Babilónia királyi udvarában, azzá kellett volna válnia a zsidó népnek is a nemzetek között. Istent kellett volna kinyilatkoztatniuk az embereknek.

Amikor Isten elhívta Ábrahámot, így szólt "Megáldalak téged [...] és áldás leszesz [... ] és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei" (1Móz 12:2-3). Ezt a tanítást ismételte meg az Úr a próféták által is. Izraelt közben háború és fogság pusztította, mégis nekik szólt az ígéret: "És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban" (Mik 5:7). A jeruzsálemi templomról az Úr kijelentette Ésaiás által: "Házam imádság házának hivatik minden népek számára" (Ésa 56:7).

Az izraeliták reménysége azonban világi nagyságra irányult. Kánaánba való bemenetelük óta eltávolodtak Isten parancsolataitól, s a pogányok útjain jártak. Isten hiába figyelmeztette őket prófétái által; a pogány elnyomás büntetését is hiába szenvedték el. Minden egyes vallási ébredést még mélyebb hitehagyás követett.

Ha Izrael hű maradt volna Istenhez, akkor Isten úgy valósíthatta volna meg szándékát, hogy megtisztelő helyet biztosít nekik. Ha az engedelmesség útján járnak, akkor az Úr "minden nemzetnél" "feljebbvalóvá" teszi őket "dicséretben, névben és dicsőségben" (5Móz 26:19). "És megérti majd a földnek minden népe - mondja Mózes -, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled" (5Móz 28:10). "A népek [...], akik meghallják majd mind e rendeléseket, [...] ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:6) Hűtlenségük miatt azonban Isten terve csak folytonos csapások és megaláztatások árán valósulhatott meg.

Izrael népét babilóniai fogságba hurcolták, szétszórattak pogány országokba. A szenvedések súlya alatt közülük sokan megújították a szövetség iránti hűségüket. Miközben hárfáikat a fűzfákra függesztették, s a lerombolt szent templomot siratták, az igazság világossága terjedt általuk, és Isten ismerete eljutott a nemzetekhez. A pogány áldozati rendszerek az Isten által elrendelt áldozatok eltorzult változatai voltak. E pogány szertartások őszinte követői közül sokan megtudták a héberektől, hogy mi a jelentőségük azoknak a rendtartásoknak, amelyeket Isten adott népének. Ezek az emberek hitben megragadták az eljövendő Üdvözítőről szóló ígéretet.

A száműzöttek közül sokan üldöztetést szenvedtek. Sokan életükkel fizettek azért, mert ragaszkodtak a szombathoz, és nem vettek részt a pogány ünnepeken. Amikor a bálványimádók el akarták fojtani az igazságot, az Úr királyok és uralkodók elé állította szolgáit, hogy ők és alattvalóik megismerhessék világosságát. Időről időre a héber foglyok a legnagyobb uralkodókat ösztönözték arra, hogy hirdessék annak az Istennek a felsőbbségét, akit ők imádtak.

A babiloni fogság alaposan kigyógyította a zsidókat a faragott képek imádásából. Századokon át szenvedtek a különböző pogány ellenség elnyomásától, míg megszilárdult bennük az a meggyőződés, hogy jólétük az Isten törvénye iránti engedelmességüktől függ. De nagyon sokan nem szeretetből, hanem önző okok késztetésére engedelmeskedtek. Formailag szolgálták ugyan Istent, hogy rangos helyhez jussanak a nemzetek közt, de nem váltak a világ világosságává. Elzárkóztak a világtól, hogy ne essenek a bálványimádás kísértésébe. A Mózes által adott isteni utasítások határt szabtak a pogányokkal való érintkezésüknek, de ezeket a tanításokat helytelenül értelmezték. E tilalmakkal Isten meg akarta őket óvni a pogány szokásokhoz való alkalmazkodástól. Ők azonban válaszfalat emeltek ezekből a korlátozásokból, amelyek elszigetelték Izraelt az összes többi nemzettől. A zsidók úgy tekintettek Jeruzsálemre, mint a saját mennyországukra, és féltek attól, hogy az Úr kegyelmet ad a pogányoknak is.

Mai Bibliai szakasz: Sofóniás 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s+3&version=NT-HU

A harmadik fejezetben a próféta arról ír, hogy Isten haragja a környező népekről visszafordul Jeruzsálemre. Isten elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor felvázolja az ősi Izrael és a mi életünk legnagyobb problémáját: nem hallgatunk Istenre. Nem fogadjuk el, ha kijavít valamiben, nem bízunk Benne, és nem megyünk annyira közel Hozzá, mint amennyire kellene. Minden rossz következmény annak tünete, hogy nem akarunk közeli kapcsolatot Istennel. Az ötödik fejezet leírása alapján mindez éles ellentétben áll Isten jellemével: változatlan igazságosságával és napról-napra, minden reggel kiáradó szeretetével.

A hatodik verstől kezdve Isten nagyon személyes hangnemben, egyes szám első személyben szól hozzánk. Valószínűleg megértjük Isten csalódottságát, amikor Júda népe annak ellenére sem tisztelte Őt, és nem fogadta el helyreigazítását, hogy látta az Úr ítéletét a szomszédos népeken. Ugyanezt a következtetést tudjuk levonni abból is, ami napjainkban történik. A sátánnak igen nagy gyakorlata van abban, hogy hétköznapi problémáinkkal teljesen lefoglaljon, így ne lássuk meg az összképet.

A kilencedik vers csodálatos fordulópontra utal: Isten megtisztítja népét, és összegyűjti őket. A megtisztulás nem könnyű feladat, talán fáj is, de nélküle a nyílt seb nem fog begyógyulni. Újra felismerhetjük, hogy nem mi hozzuk el a változást, hanem Isten közbeavatkozása: megtisztítja az ajkainkat, hogy igazán tudjuk Őt szolgálni, egymással vállvetve. Az egyetlen dolog, amit tennünk kell, hogy hozzátesszük a saját részünket is válaszként Isten közbelépésére, és Ő tovább fog munkálkodni bennünk és rajtunk keresztül másokon. Ezért lesz igaz, amit ígért: Izrael maradéka megbízik az Úr nevében.

A 14-től 20-ig terjedő versek ékkövek a Bibliában: Isten hív minket, hogy énekeljünk, ünnepeljünk, mivel értünk dolgozik, és Ő maga is velünk ünnepel. El tudjuk képzelni, hogy mit jelent egy gyermek számára, ha látja, hogy az édesapja és édesanyja örül neki, és persze vele együtt is. Így talán mi is érezhetjük amint az Úr velünk együtt örül. Természetesen nincs okunk ezzel kérkedni, de élvezzük Istenünk, a Teremtőnk szeretetét. A 17. vers azt írja: „örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.”

Milyen szemléletes kép! Isten énekelve örvend nekünk! Erről az jut eszembe, mikor a vőlegény felöltözteti a menyasszonyát gyönyörű ruhába és örömmel tekint a szépségére. Isten gyönyörű és csodálatos módon bánik velünk. Dicsérjük Őt, mert Ő az Úr!

Norbert Zens

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Pszichológusként sok éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk. Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15) 

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 4 - CSÜTÖRTÖK - Sofóniás 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 906. nap

Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét, "[...] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg" (Ésa 53:5).

Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3:16). Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten odaajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét. Ez a záloga annak, hogy Isten megtartja szavát. "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen" (Ésa 9:6). Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a mennybe helyezte. Az "embernek Fia" az, akivel megosztja a világmindenség trónját. Az "embernek Fia" az, akit "csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének" (Ésa 9:6) hívnak. A VAGYOK az összekötő kapocs Isten és az emberiség között, és kezével mindkettőt átfogja. Ő, aki "szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott" (Zsid 7:26), nem szégyell minket testvéreinek nevezni (Lásd: Zsid 2:11!). Krisztusban egyesül a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség magába zárja a mennyet, a Végtelen Szeretet pedig keblére öleli az emberiséget.

Isten ezt mondja népéről: "mint korona-kövek ragyognak az ő földén. Óh, mily nagy az ő jósága és mily nagy az ő kedvessége!" (Zak 9:16-17). A megváltottak megdicsőítése Isten irgalmának örök bizonyítéka. "A következendő időkben" megmutatja "az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban"(Ef 2:7). "Azért, hogy megismertettessék [...] a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal [...] az Istennek sokféle bölcsessége, amaz örök eleve-elvégezés szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" (Ef 3:10-11).

Krisztus megváltói munkája igazságot szolgáltat Isten uralmának. Megtudja a világ; hogy a Mindenható, a szeretet Istene. Sátán vádjai alaptalanoknak bizonyulnak; jelleméről lehullik a lepel. A lázadás soha többé nem ismétlődhet meg. Bűn soha többé nem hatolhat be a világegyetembe. A hitehagyás ellen mindenki örökre biztosítva van. Az önfeláldozó szeretet eltéphetetlen kötelékkel egyesíti a föld és a menny lakóit Teremtőjükkel.

A megváltás munkája befejeződik. Ott, ahol eláradt a bűn, Isten kegyelme még bőségesebb lesz. A földet - amit Sátán magának igényel - Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dicsőíti. A mi kis világunk, amely a bűn átka miatt az egyetlen sötét folt az Ő dicső teremtésén, a világegyetem minden más világát felülmúló megbecsülésben részesül. Itt, ahol Isten Fia emberi testben sátorozott, ahol a dicsőség Királya élt, szenvedett és meghalt, - amikor mindent megújít - itt lesz "Isten sátora az emberekkel [...] és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük" (Jel 21: 3). A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át - miközben az Úr világosságában járnak - dicsőíteni fogják Őt kimondhatatlan ajándékáért, aki

Immánuel - "VELÜNK AZ ISTEN"

Mai Bibliai szakasz: Sofóniás 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s+2&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s+2&version=NT-HU

A második fejezet elején a próféta komolyan kérleli a népet, hogy térjenek észre, szedjék össze magukat. Többször is használja a „MIELŐTT”, „MÍG” kifejezéseket, hiszen hangsúlyozni szeretné, mennyire sürgős a megtérés. Rámutat, hogy közel van az Úr napja számukra, ezért sürgeti a népet, hogy forduljanak vissza a Mindenhatóhoz, mert különben el kell szenvedniük haragjának minden következményét.

Aztán háromszor is inti őket arra, hogy KERESSÉK az Urat. „Keressétek az Urat”, „keressétek az igazságot”, „keressétek az alázatosságot”! Nem könnyű eset, amikor Isten szava ellenünk szól. Biztosan fel tudunk idézni olyan élethelyzeteket, amikor valaki úgy igazán haragudott ránk, vagy csalódott bennünk, és nekünk kellett felhívnunk vagy felkeresnünk őt, hogy a probléma megoldódhasson. Amikor Isten szava ellenünk szól, igazán mély hitre van szükségünk ahhoz, hogy keressük Őt, és arra a megingathatatlan bizonyosságra, hogy szeret bennünket, és nem fordul el tőlünk, ha szívből keressük Őt. Ez az odafordulás az Isten előtti alázatot kívánja meg részünkről. Ez Jákóbra emlékeztet bennünket, aki addig kapaszkodott Istenbe, amíg meg nem áldotta őt.

Érdekes megfigyelni, hogy a próféta szigorú szavaihoz reményt jelző gondolatok is kapcsolódnak. A 7. és 9. versben a próféta utal a maradékra, amely örökölni fogja a földet, és megtapasztalja az Isten gondoskodásából származó békességet. A maradék jellemzője az alázatosság és a kitartó engedelmesség. Ez az alázat szöges ellentétben áll azoknak a népeknek a gőgjével, amelyekről a korábbi szakaszban elítélő hangnemben szólt. Az alázat a Biblia legnagyobb hőseinek az erénye. Gondoljunk csak Mózesre, akit a Biblia a föld legszelídebb emberének nevezett (4Móz 12:3)!

Az alázatosság a Biblia szerint a vezetők egyik legfontosabb tulajdonsága. Isten tudja, hogy van esély népe számára, és a felemelkedés igenis megtörténik, ha gyermekei hajlandók megalázni magukat Isten és egymás előtt. Azzal, hogy  az alázatosság fogalmát összekapcsolja az igazságossággal, Sofóniás világossá teszi, hogy az igazi alázat mindig összefügg a társadalmi igazságossággal.

A gyülekezetek, társadalmak és közösségek gyógyulása akkor következik be, amikor megalázzák magukat Isten előtt (2Krón 7:14) és egymás előtt. Ezért keressük az Urat alázatos szívvel és igazságban, hogy oltalmat találjunk, amikor az Úr eljön!

Norbert Zens

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Pszichológusként sok éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk. Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15) 

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 3 - SZERDA - Sofóniás 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 905. nap

Sátán úgy tünteti fel Isten törvényét, a szeretet törvényét, mintha az önzés törvénye volna. Azt állítja, hogy lehetetlen engedelmeskednünk a törvény előírásainak. Sátán a Teremtőt vádolja ősszüleink bukásáért, s az abból származó minden nyomorúságért. Ráveszi az embereket arra, hogy Istent tekintsék a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézus feladata volt az, hogy ezt a csalást leleplezze. Mint közülünk való adott példát az engedelmességre. Ezért magára öltötte emberi természetünket és osztozott sorsunkban. "Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz" (Isid 2:17). Ha bármi olyat kellene elviselnünk, amiben Jézusnak nem volt része, akkor Sátán azt állíthatná, hogy Isten ereje nem elégséges számunkra. Ezért Jézus "megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan" (Zsid 4:15). Kiállt minden olyan próbát, amely minket is érhet, és maga részére nem vett igénybe olyan erőt, amelyet Isten nem kínál nekünk is ingyen. Emberként találkozott a kísértéssel, és legyőzte azt az Istentől kapott erő által. Így szólt: "Hogy tejesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). Amikor széjjeljárt, hogy jót tegyen, és meggyógyította mindazokat, akiket meggyötört a Sátán, világosan bemutatta az embereknek Isten törvényének jellegét és a maga szolgálatának mibenlétét. Élete tanúsítja, hogy mi is engedelmeskedhetünk Isten törvényének.

Ember volta az emberi család közösségébe vonta Krisztust, isteni lénye pedig Isten trónjához kapcsolta. Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre; mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk. Krisztus volt az, aki a Hóreb-hegyi csipkebokorból így szólt Mózeshez: "VAGYOK AKI VAGYOK (...) Így szólj Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok" (2Móz 3:14). Ez volt Izrael szabadulásának záloga. Amikor mint "emberekhez hasonló" (Fil 2:7) jelent meg, ugyancsak ezt mondta magáról: VAGYOK. A betlehemi gyermek, a szelíd és alázatos Üdvözítő: Isten, aki "megjelent testben" (1Tim 3:16). Nekünk pedig ezt mondja: "Én VAGYOK a jó Pásztor" (Jn 10:11). "Én VAGYOK amaz élő Kenyér" (Jn 6:51). "Én VAGYOK az út, az igazság és az élet" (Jn 14:6). "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28:18). Én VAGYOK minden ígéret biztosítéka. Én VAGYOK, ne féljetek! "Velünk az Isten" (Mt 1:23) - ez a záloga bűntől való szabadulásunknak. Ezért bízhatunk abban, hogy erőt kapunk a menny törvénye iránti engedelmességhez.

Amikor Krisztus megalázkodott, hogy emberi természetet öltsön magára, olyan jellemről tett tanúságot, amely Sátán jellemének az ellentéte. Ám még ennél is mélyebbre ereszkedett a megalázkodás ösvényén. "És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig" (Fil 2:8). Amiképpen a főpap levetette a méltóságát kifejező ékes ruhát, és mint egyszerű pap fehér gyolcsban folytatta szolgálatát, akképpen Krisztus is szolgai formát öltött, s úgy hozott áldozatot. Ő volt a pap, és Ő volt az áldozat is. "És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van" (Ésa 53:5).

Mai Bibliai szakasz: Sofóniás 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s+1&version=NT-HU

Komolyan gondolkodtatóba ejt bennünket Sofóniás próféciája, hiszen hosszú ideje várjuk és sóvárogjuk már AZ ÚR NAPJÁT. Az Úr sötét napjáról beszél a próféta. Különösen érdekes, hogy Jósiás király ideje alatt prófétál, a gonosz Manassé 55 éves uralkodását és Ámon két éves uralkodását követően. Azt kérdezhetné valaki, hogy miért küld Isten még egy prófétát az Úr szigorú ítéletének üzenetével épp akkor, amikor már elkezdődött a megújulás és reformáció folyamata Jósiás uralkodása alatt. Igazán nehéz feladat azt az üzenetet hirdetni, hogy az Úr el fog söpörni mindent a föld színéről. A 4. versben Sofóniás Júdának és lakosainak teljes megsemmisüléséről beszél. Habár a megújulás és reformáció már megkezdődött, még mindig jelen voltak a Baál tisztelet csökevényei Isten népe között, különösképpen a papok körében. Sofóniás eltérő vallásos formák gyakorlásával vádolja a népet, sőt azzal is, hogy hátat fordítottak az Úr követésének.

Talán ideje, hogy eltöprengjünk saját megújulásunk és reformációnk helyzetén. Lehetséges, hogy egy jó kezdet után valahogyan mégis visszatértünk régi szokásaink némelyikéhez, vagy éppen még mindig ragaszkodunk olyan szokásokhoz és magatartásformákhoz, amelyekről tudjuk, hogy nem egyeznek meg Isten akaratával? Ezért Isten arra hív bennünket, hogy keressük az Urat, és tudakozódjunk utána. Habár Sofóniás arra szólítja a népet, hogy maradjanak csendben a világmindenség Ura előtt, nem azért teszi ezt, mintha nem lehetne megnyitni a szívünket és az elménket Isten hangjára, hanem a csönd az ÚR NAPJÁNAK várása miatt olyan mélységes.

Isten kihirdette ítéletét Sofóniáson keresztül a nép vezetői előtt, akik csak a külsőségek fitogtatásával voltak elfoglalva, és a nép előtt, akik csak saját ügyes-bajos dolgaikkal törődtek; Isten már elrendelte, hogy a babilóniaiak fogságba hurcolják Júdát. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen fájdalmat jelentett ez Isten számára, aki oly sok mindent megtett népe megmentése érdekében!

A próféta megpróbálja felnyitni a nép szemét, hogy meglássák, az Úr napja bármelyik pillanatban meglepheti őket. Azonban úgy tűnik, senki sem akar hallgatni rá. Ismerősnek tűnhet a nép válasza: „Áh, az Úr nem fog semmit sem tenni; se jót, se rosszat.” Meg akarják magukat győzni arról, hogy nincs szükség változásra. Mi mást tehet Isten, hogy meggyőzze népét arról, hogy bűnbánatra és megtérésre van szükségük? A próféta tudatában van hiábavalóságaiknak. Igazán erős nyelvezetet használ, hogy felrázza őket.

Milyen nyelvezetet kell Istennek használnia, hogy hajlandók legyünk Rá figyelni? Talán el kellene gondolkodnunk személyes életünk megújulásán és reformációján, és arra kérni Isten lelkét, hogy mutasson rá életünk azon területeire, ahol változásra van szükségünk, és hívjuk Őt szívünkbe, hogy munkálja bennünk a változást.

Norbert Zens

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Pszichológusként sok éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk. Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15) 

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 2 - KEDD - Habakuk 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 904. nap

Lucifer ezt mondta: "az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet [...] és hasonló leszek a Magasságoshoz" (Ésa 14:13-14). Krisztus azonban "mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén" (Fil 2:6-7).

Ez önkéntes áldozat volt. Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét s az angyalok hódolatát. Mégis elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben ülőknek és életet adjon az elveszendőknek.

Mintegy kétezer évvel ezelőtt titkot hordozó szózat hangzott a mennyben Isten trónjáról: "Ímé jövök!" (Zsolt 40:8). "Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem [...] Ímé itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten a te akaratodat" (Zsid 10:5-7). Ezek a szavak hirdették meg annak a tervnek a beteljesedését, amely örök időktől fogva rejtve volt. Elérkezett az ideje, hogy Krisztus világunkba jöjjön és testet öltsön. Ő mondta: "testet alkottál nekem" (Zsid 10:5). Ha abban a dicsőségben jelenik meg, amely az Övé volt Atyja oldalán a világ létezése előtt, nem viselhettük volna el jelenlétének fényét. Hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg, eltakarta dicsőségét. Istenségét emberi természet fedte, - láthatatlan dicsőségét látható emberi formába rejtette.

E nagyszerű tervnek voltak előrevetített árnyékai: a jelképek és a szimbólumok. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az Istenség bemutatására választott szimbólum csak egyszerű bokor volt, amin látszólag nem volt semmi figyelemre méltó, - mégis magába rejtette a Végtelent. Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint. Ugyanígy érintkezett Isten Izraellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak "a mi nyomorúságos testünk"-ben (Fil 3:21) kellett eljönnie, "emberekhez hasonlóvá lévén" (Fil 2:7). A világ szemében nem volt ékessége, ami miatt vonzódtak volna hozzá, mégis Ő volt a testet öltött Isten, a menny és a föld világossága. Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: "készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam" (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. "És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). (A görög szövegben: "És az Ige testté lett és közöttünk sátorozék" olvasható. Erre épül a bibliai idézetet megelőző mondat - a ford.)

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy "velünk az Isten" (Mt 1:23).

Mai Bibliai szakasz: Habakuk 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk+3&version=NT-HU

Miután kérdéseket tett fel Isten látszólagos tétlenségével kapcsolatosan és meghallgatta Isten válaszát, Habakuk imával válaszol. Könyörgése a 2. versben található, amelyben kifejezi Isten iránti csodálatát és megújulásért imádkozik. Ezek után egy zsoltár-dicséretben kinyilvánítja Isten iránti hitét és bizalmát. Dicsőítését Isten vezetésére való visszaemlékezés keretében adja elő, ahogyan a népét a múltban vezette. Ez egy általános költői módszer, amelyet a bibliai próféták és költők alkalmaztak. 

A 7. versben például Habakuk a környező népek reakciójára utal, amikor Izrael az egyiptomi rabságból megszabadult (2Móz 15:14-16). A 11. versben szereplő egy helyben álló Nap és Hold valószínűleg Józsué Gibeonnál aratott győzelmére utal (Józs 10:12-13). Ez arra emlékezteti az olvasót, hogy amikor Isten cselekszik, úgy ahogy a 2. fejezetben megígérte, a győzelem még nagyobb és teljesebb lesz.

A fejezet egy csodálatos hitvallással fejeződik be. Miután feltette kérdéseit és meghallgatta Isten válaszait, Habakuk megerősíti, hogy a körülményektől függetlenül kész bízni Istenben. Időnkét szenvedésben lehet része, de Istenben, mint Megváltóban való hite megingathatatlan. 

Habakuk üzenete a mai embernek is szól. Olyan kérdéseket vet fel, amelyeket sokan ma is felvetnek: Miért nem cselekszik Isten? Hogyan engedhet meg az igaz Isten ilyen borzasztó dolgokat? Isten biztos ígérete, hogy minden a hatalmában van, ma is éppoly igaz, mint Habakuk idejében volt.

A gonoszság minden oldalról körülvesz bennünket és szomorúan tesszük fel a kérdést: „Meddig még?” De legyen az ő imája a mi imánk is! Amikor arra emlékezünk, hogy Isten hogyan vezette az Ő népét és bennünket is személyesen, erőt kapunk arra, hogy bízzunk benne a nehéz időkben is. Habakukhoz hasonlóan mi is dicsőítő imában válaszolunk, és megvalljuk hitünket abba az Istenben, aki sohasem vall kudarcot.  

Audrey Andersson

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Pszichológusként sok éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk. Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15) 

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 1 - HÉTFŐ - Habakuk 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 903. nap

A dicsőség angyalai abban találják örömüket, hogy adhatnak: szeretetet adnak, és fáradhatatlanul őrködnek azok felett, akik elbuktak és szentség híján vannak. A mennyei lények szeretnének közel férkőzni az emberek szívéhez. Az odafennvaló világból fényt hoznak a sötét földre. Gyöngéd, türelmes szolgálatuk által igyekeznek hatni az emberi lélekre, hogy az elveszetteket Krisztussal olyan közösségbe hozzák, amely még annál is szorosabb, mint ami őket Krisztushoz fűzi.

A kevesebbet mondó példák után azonban szemléljük Istent Jézusban. Jézusra tekintve láthatjuk: Istenünk dicsősége abban áll, hogy adhat. "Semmit sem cselekszem magamtól" (Jn 8:28) - mondta Krisztus. "Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek" (Jn 6:57). "Én nem keresem az én dicsőségemet" (Jn 8:50), hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem (Vö. Jn 7:18!). E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenekhez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét - az élet törvényét.

Ezt a törvényt a mennyben áthágták. A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kérub első kívánt lenni a mennyben. Kezébe akarta ragadni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elfordítsa őket Teremtőjüktől és a maga számára nyerje meg hódolatukat. Ezért hamis színben tüntette fel Istent: azzal vádolta, hogy öndicsőítésre vágyik. A Teremtőt - Aki maga a szeretet - Lucifer a saját gonosz tulajdonságaival akarta felruházni. Így csapta be az angyalokat, és így vezette félre az embereket is. Rávette őket arra, hogy kételkedjenek Isten szavában, és ne bízzanak jóságában. Mivel Isten az igazságszolgáltatás és a félelmetes fenség Istene, Sátán azon mesterkedett, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek lássák Őt. Így vonta az embereket a maga oldalára Isten elleni lázadásában; és a világra ráborult a szomorúság éjszakája.

A hamis istenismeret homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt pedig az egész világmindenségben csak egyetlen lény tehette meg. Csak az mutathatta be Isten szeretetét, aki ismerte annak magasságát és mélységét. Az Igazság Napjának kell felragyognia a világ sötét éje felett, "és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt" (Mal 4:2).

Megváltásunk terve nem Ádám bukása után - mint utólagos megoldás - jött létre. A megváltás terve "ama titoknak kijelentése" volt, "mely örök időtől fogva el volt hallgatva" (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, "hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16).

Mai Bibliai szakasz: Habakuk 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk+2&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk+2&version=NT-HU

A második fejezet azzal kezdődik, hogy Habakuk úgy mutatkozik, mint egy szolgálatban levő őr, aki választ vár Istentől az őt foglalkoztató kérdésekre.

A 2. versben Isten válaszol, és arra utasítja a prófétát, hogy a választ jegyezze fel. Noha késlekedés előfordulhat, Isten tervét azonban semmi sem gátolhatja meg. A 4. vers szembeállítja a babiloniak gonosz kívánságait az igaz Júda vágyaival: „az igaz pedig az ő hite által él”. Ezt a kijelentést az Újszövetség újra és újra visszhangozza (Róm 1:17; Zsid 10:38-39). A függöny elhúzásával és annak bemutatásával népe számára, hogy hogyan dolgozik a színfalak mögött, Isten arra hívja a népét, hogy bízzanak benne, várjanak rá türelemmel, és éljenek hit által. Nem számít, hogy mennyi a gonoszság, nem számít, hogy a dogok mennyire reménytelennek tűnnek az emberi szem számára, Istennek mindig lesz egy maradéka, aki azt teszi, ami helyes őelőtte.   

A fejezetben egy hat jajból álló lista található: jaj a kevélyeknek (4-5. vers), a kapzsi és pénzsóvár embereknek (6-8. vers), a tisztességteleneknek (9-11), az erőszakosoknak (12-14. vers), a részegeseknek, erkölcsteleneknek (15-17. vers) és a bálványimádóknak (19-20. vers). 

A jajokat két részre lehet osztani, és mind a két rész egy fontos kijelentéssel zárul. A 14. vers kijelenti, hogy noha Babilon legyőzhetetlennek látszik, világi dicsőségben sütkérezik, erőszakos és megfélemlítő szabályait rákényszeríti másokra egy ideig, de amikor eljön Isten ideje, teljesen elpusztul majd. Isten dicsősége betölti a földet, és Babilon és mindazok, akiket ő képvisel, csupán halovány emlékké válnak.

A fejezet végén Habakuk újra kihangsúlyozza azt a tényt, hogy amikor a bűnös emberek szembetalálják magukat a szent Istennel, semmi mondanivalójuk sem marad.

Az Úr nemsokára visszajön, hogy megítélje a világot és mindazokat, akik ellene szegültek, és akik egykor olyan nagyoknak és hatalmasoknak tűntek, meg sem bírnak majd szólalni. Isten dicsősége betölti a földet, és a maradék hite, akik bíztak Benne, jutalmat nyer. Ámen 

Audrey Andersson

126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  1-2. fejezeteihez (december 31- január 6.).

Éveken keresztül, mint szakember a pszichológia azon világi verziójával dolgoztam, amely annak volt szentelve, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált ez a gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt érettünk, hanem élt is érettünk. Ő volt a példája a szívből származó engedelmességnek. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete 16. oldal)

A zsidó nép több mint ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt, minden reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15)  

Judi Hanson

Hermiston hetednapi adventista gyülekezet

Oregon, USA