Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 2. fejezet 908. nap
Miután visszatértek Babilonból, nagy gondot fordítottak a
vallásoktatásra. Országszerte zsinagógákat létesítettek, amelyekben papok és
írástudók magyarázták a törvényt. Iskolákat alapítottak, ahol a tudomány és a
művészet mellett az igazság alapelveit is tanították. De ezek a nevelési
intézmények erkölcsileg megromlottak. A fogság ideje alatt sokan pogány
eszméket és szokásokat sajátítottak el, s beleszőtték ezeket vallásos
szolgálatukba. Sok dologban a bálványimádók eljárásaihoz igazodtak.
Amint a zsidók eltávolodtak Istentől, egyre inkább
elterelődött figyelmük a ceremóniális szolgálatokban rejlő tanításokról. Ezt a
szolgálatot maga Krisztus rendelte el. Minden részlete Őt jelképezte, és tele
volt élettel, lelki szépséggel. De az izraeliták éppen a lelki tartalmát
hagyták elveszni ezeknek a ceremóniáknak, és csak a holt formákhoz
ragaszkodtak. Az áldozatokban és a szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy
Krisztusra alapoztak volna, akire mindezek mutattak. A lelki üresség pótlására
a papok és a rabbik egyre szaporították a maguk szabta követelményeket, s minél
merevebben ragaszkodtak a formákhoz, annál kevésbé jutott kifejezésre Isten
szeretete. A ceremóniák sokaságával mérték szentségüket, s közben szívük telve
volt gőggel és képmutatással.
A részletekben elvesző előírásokkal megterhelt törvényt
lehetetlenség volt megtartani. Aki szolgálni kívánta Istent, és megpróbálta
betartani a rabbik szabályait, súlyos teher alatt görnyedt, mégsem volt nyugta
megterhelt lelkiismeretének vádjai miatt. Így akarta Sátán kétségbeejteni az
embereket, így akarta Isten jelleméről alkotott felfogásukat lealacsonyítani,
és Izrael hitét megvetés tárgyává tenni. Azt remélte, hogy alapot szerezhet a
mennyben szított lázadásakor hangoztatott állításának, mely szerint Isten
követelményei igazságtalanok és azoknak lehetetlen engedelmeskedni. Ímé, még
Izrael sem tartja meg a törvényt - jelentette ki Sátán.
A zsidók vágyakoztak a Messiás eljövetelére, de helytelen
fogalmaik voltak missziójáról. Nem a bűntől, hanem a római igától akartak megszabadulni.
Az eljövendő Messiást mint hódítót várták, aki megtöri az elnyomók hatalmát és
Izraelt világuralomra emeli. Ez az elképzelésük az Üdvözítő megtagadásához
vezetett.
Krisztus születésének idején a nemzet idegen uralom alatt
sínylődött és belső viszályokkal küszködött. A rómaiak látszólagos
önkormányzatot engedélyeztek a zsidóknak, de kétségtelen tény volt, hogy Róma
igája rajtuk van, és képtelenek voltak belenyugodni hatalmuk korlátozásába. A
rómaiak fenntartották maguknak a jogot a főpap kinevezésére vagy leváltására, s
ezt a magas tisztséget gyakran csalás, megvesztegetés, sőt gyilkosság árán
kaparintották meg. Ily módon a zsidó papság egyre jobban lezüllött. A papoknak
azért még nagy tekintélyük volt, de azt önző, üzérkedési céljaikra használták.
A nép ki volt szolgáltatva szívtelen követeléseiknek, s emellett fizetniük
kellett a súlyos adót a rómaiaknak. Ez a helyzet általános elégedetlenséget
váltott ki, és gyakoriak voltak a népfelkelések. Kapzsiság, erőszak, gyanakvás
és lelki fásultság emésztette a népet.
A rómaiakkal szembeni gyűlöletük, nemzeti és lelki gőgjük
arra ösztönözte a zsidókat, hogy még szigorúbban ragaszkodjanak istentiszteleti
formáikhoz. A papok úgy próbálták szentségük látszatát megőrizni, hogy kínos
gonddal igyekeztek vallásuk előírásait betartani. A sötétségben veszteglő,
elnyomott nép, és a hatalomra éhes vezető réteg várva várta Annak eljövetelét,
Aki legyőzi ellenségeiket és helyreállítja Izrael királyságát. Tanulmányozták a
jövendöléseket, de nem volt lelki látásuk. Figyelmen kívül hagyták azokat az
íráshelyeket, amelyek Krisztusnak első eljövetelével kapcsolatos
megaláztatásaira utaltak, és helytelenül alkalmazták azokat, amelyek második
eljövetelének dicsőségéről beszélnek. A büszkeség elhomályosította látásukat. A
jövendöléseket önző kívánságaiknak megfelelően értelmezték.
Mai Bibliai szakasz: Aggeus
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez az üzenet Aggeustól,
a hatalmas Isten szolgájától, az Ótestamentum egyik kisprófétájától származik.
Dáriusz király uralkodásának második évében íródott, amikor az emberek
visszatértek Júdába a babiloni fogságból. Az üzenetet Zorobábelnek, Júda
fejedelmének (politikai vezetőjének), Jósuának, a főpapnak (lelki vezetőnek) és
Júda maradékának címezte, akiket jelenleg inkább lefoglalt saját szükségleteik
rendezése, mint hogy az Úr Házának újjáépítésével törődtek volna. A Templom
Isten jelenlétének szimbóluma volt az emberek között, és figyelmen kívül hagyni
az épületet olyan volt, mintha – mai hasonlattal élve –, Istent a hátsó ülésre
tették volna egy autóban ahelyett, hogy rábízták volna a kormányt.
Amikor a gyermekeink
szülői felügyelet vagy kontroll nélkül fognak bele számukra érdekes és izgalma
dolgokba, sokszor az ellenség veszi át az irányítást, aminek következménye
gyakran értékválság, ürességérzet, szenvedés és sok hasonló történés lesz. Amikor
Isten népe túlságosan lelkesedett saját céljaiért, szerető Atyjuk elküldte
szolgáját, a prófétát, hogy figyelmeztesse őket úgy, hogy megértsék. Az üzenet
emlékeztette őket, hogyha nem Istent helyezik életükben az első helyre, annak
ürességérzet és bukások sorozata lesz a következménye: „Sokat vetettetek, de keveset takartok” (6. vers). Az Úr tovább
folytatja: „Gondoljátok meg jól a ti
útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy
gyönyörködjem benne” (7-8. vers). Ez a boldog keresztények receptje
napjainkban. „Hanem keressétek először
Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt
6:33); „mert nálam nélkül semmit sem
cselekedhettek” (Jn 15:5).
Ez volt az az idő,
mikor az emberek mindenféle indokokkal igazolhatták volna a saját személyes
elfoglaltságaik létjogosultságát. Napjainkban kihangsúlyozzák, hogy a család az
elsődleges felelősségünk, és ez igaz is, de Aggeus bátorít minket, hogy Isten
ügye iránt tanúsítsunk szívből jövő, szeretetteljes, példaadó érdeklődést. Ha a
gyülekezetvezetők és családfők félik és szeretik Istent, és engedik, hogy
Szentlelke vezesse őket, a gyülekezeti tagok bizonyosan pozitívan reagálnak a
lelki hívásra. Elérhetjük céljainkat, ha a fontossági sorrend a helyén van az
életünkben. Legyünk olyanok, mint Zorobábel és Jósua, akik megfogadták a
próféta üzenetében elhangzó tanácsot, és okozzunk ezzel örömöt az Úrnak!
Szerető Istenünk, segíts minket, hogy a feladatainkat
megfelelő fontossági sorrendbe tudjuk állítani, és így elsődlegesen Téged és a
te országodat tudjuk keresni a többi feladatunk előtt, ezáltal dicsőítve Téged
és örömet okozva Neked. Kérünk, add kegyelmedet, és Szentlelked vezessen minket
munkánkban, hogy megdicsőítsük a te nevedet! Ámen!
Emmanuel S. D. Manu
126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
1-2. fejezeteihez
(december 31- január 6.).
Pszichológusként sok
éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja
az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált
egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten
jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán
kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus
magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk.
Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a
mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet
élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely
ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az
engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)
A zsidó nép több mint
ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az
történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy
kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy
népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden
reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép
vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja
ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15)
Judi Hanson
Hermiston hetednapi
adventista gyülekezet
Oregon, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése