Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 1. fejezet 906. nap
Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi
olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért,
amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért,
amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi
elnyerhessük az Ő életét, "[...] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg"
(Ésa 53:5).
Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az
sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy
az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk
Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi
természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit
többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket. "Mert úgy
szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3:16). Nemcsak
azért adta, hogy bűneinket hordozza és mint áldozat meghaljon értünk, hanem
Isten odaajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson
változhatatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé
váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét. Ez a záloga
annak, hogy Isten megtartja szavát. "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú
adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen" (Ésa 9:6). Fiának
személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a
mennybe helyezte. Az "embernek Fia" az, akivel megosztja a
világmindenség trónját. Az "embernek Fia" az, akit
"csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának,
békesség fejedelmének" (Ésa 9:6) hívnak. A VAGYOK az összekötő kapocs
Isten és az emberiség között, és kezével mindkettőt átfogja. Ő, aki
"szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott" (Zsid
7:26), nem szégyell minket testvéreinek nevezni (Lásd: Zsid 2:11!). Krisztusban
egyesül a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az
emberiség magába zárja a mennyet, a Végtelen Szeretet pedig keblére öleli az
emberiséget.
Isten ezt mondja népéről: "mint korona-kövek ragyognak
az ő földén. Óh, mily nagy az ő jósága és mily nagy az ő kedvessége!" (Zak
9:16-17). A megváltottak megdicsőítése Isten irgalmának örök bizonyítéka.
"A következendő időkben" megmutatja "az Ő kegyelmének felséges
gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban"(Ef 2:7).
"Azért, hogy megismertettessék [...] a mennybeli fejedelemségekkel és
hatalmasságokkal [...] az Istennek sokféle bölcsessége, amaz örök
eleve-elvégezés szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi
Urunkban" (Ef 3:10-11).
Krisztus megváltói munkája igazságot szolgáltat Isten
uralmának. Megtudja a világ; hogy a Mindenható, a szeretet Istene. Sátán vádjai
alaptalanoknak bizonyulnak; jelleméről lehullik a lepel. A lázadás soha többé
nem ismétlődhet meg. Bűn soha többé nem hatolhat be a világegyetembe. A
hitehagyás ellen mindenki örökre biztosítva van. Az önfeláldozó szeretet
eltéphetetlen kötelékkel egyesíti a föld és a menny lakóit Teremtőjükkel.
A megváltás munkája befejeződik. Ott, ahol eláradt a bűn,
Isten kegyelme még bőségesebb lesz. A földet - amit Sátán magának igényel -
Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dicsőíti. A mi kis világunk, amely a bűn
átka miatt az egyetlen sötét folt az Ő dicső teremtésén, a világegyetem minden
más világát felülmúló megbecsülésben részesül. Itt, ahol Isten Fia emberi
testben sátorozott, ahol a dicsőség Királya élt, szenvedett és meghalt, -
amikor mindent megújít - itt lesz "Isten sátora az emberekkel [...] és
velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő
Istenük" (Jel 21: 3). A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át -
miközben az Úr világosságában járnak - dicsőíteni fogják Őt kimondhatatlan
ajándékáért, aki
Immánuel - "VELÜNK AZ ISTEN"
Mai Bibliai szakasz: Sofóniás
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A
második fejezet elején a próféta komolyan kérleli a népet, hogy térjenek észre,
szedjék össze magukat. Többször is használja a „MIELŐTT”, „MÍG” kifejezéseket,
hiszen hangsúlyozni szeretné, mennyire sürgős a megtérés. Rámutat, hogy közel
van az Úr napja számukra, ezért sürgeti a népet, hogy forduljanak vissza a
Mindenhatóhoz, mert különben el kell szenvedniük haragjának minden
következményét.
Aztán háromszor is inti
őket arra, hogy KERESSÉK az Urat. „Keressétek
az Urat”, „keressétek az igazságot”,
„keressétek az alázatosságot”! Nem
könnyű eset, amikor Isten szava ellenünk szól. Biztosan fel tudunk idézni olyan
élethelyzeteket, amikor valaki úgy igazán haragudott ránk, vagy csalódott
bennünk, és nekünk kellett felhívnunk vagy felkeresnünk őt, hogy a probléma
megoldódhasson. Amikor Isten szava ellenünk szól, igazán mély hitre van
szükségünk ahhoz, hogy keressük Őt, és arra a megingathatatlan bizonyosságra,
hogy szeret bennünket, és nem fordul el tőlünk, ha szívből keressük Őt. Ez az
odafordulás az Isten előtti alázatot kívánja meg részünkről. Ez Jákóbra
emlékeztet bennünket, aki addig kapaszkodott Istenbe, amíg meg nem áldotta őt.
Érdekes megfigyelni, hogy a próféta szigorú szavaihoz reményt jelző gondolatok is kapcsolódnak. A 7. és 9. versben a próféta utal a maradékra, amely örökölni fogja a földet, és megtapasztalja az Isten gondoskodásából származó békességet. A maradék jellemzője az alázatosság és a kitartó engedelmesség. Ez az alázat szöges ellentétben áll azoknak a népeknek a gőgjével, amelyekről a korábbi szakaszban elítélő hangnemben szólt. Az alázat a Biblia legnagyobb hőseinek az erénye. Gondoljunk csak Mózesre, akit a Biblia a föld legszelídebb emberének nevezett (4Móz 12:3)!
Az alázatosság a Biblia
szerint a vezetők egyik legfontosabb tulajdonsága. Isten tudja, hogy van esély
népe számára, és a felemelkedés igenis megtörténik, ha gyermekei hajlandók
megalázni magukat Isten és egymás előtt. Azzal, hogy az alázatosság fogalmát összekapcsolja az
igazságossággal, Sofóniás világossá teszi, hogy az igazi alázat mindig
összefügg a társadalmi igazságossággal.
A gyülekezetek, társadalmak és közösségek gyógyulása akkor következik be, amikor megalázzák magukat Isten előtt (2Krón 7:14) és egymás előtt. Ezért keressük az Urat alázatos szívvel és igazságban, hogy oltalmat találjunk, amikor az Úr eljön!
Norbert Zens
126. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
1-2. fejezeteihez
(december 31- január 6.).
Pszichológusként sok
éven keresztül dolgoztam e tudományág azon szemlélete alapján, aminek fő célja
az, hogy az önbecsülést minden áron felépítse. Egy napon azonban szíven talált
egy gondolat: „A bűn az önző érdekek keresésével vette kezdetét.” Isten
jellemét és törvényét azonban az énről lemondó szeretet jellemzi. Sátán
kijelenti, hogy számunkra lehetetlen Isten törvényének engedelmeskedni. Jézus
magára vette a mi természetünket és nemcsak meghalt értünk, hanem élt is értünk.
Ő volt a a szívből származó engedelmesség példája. Hogyan lehetséges ez? Ha Ő a
mi példaképünk, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló engedelmes életet
élhetünk. A csodálatos dolog az, hogy Ő nem használt fel olyan hatalmat, amely
ne állna rendelkezésre ingyenesen számunkra. „Mint ember Fia, példát adott az
engedelmességre, mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk.” (Jézus élete, 16. oldal)
A zsidó nép több mint
ezer évig várt a Megváltó eljövetelére. Amikor viszont eljött, nem csak az
történt, hogy nem ismerték fel, hanem meg is ölték. Isten akkor egy
kiválasztott embercsoportot hívott, és egy népet hív el ma, hogy ismét egy
népet készítsen az Ő eljövetelére. Izrael lázadó lelkülete miatt minden
reformációt még mélyebb hitehagyás követett. Elcsodálkozunk a zsidó nép
vakságán és elborzaszt bennünket az a lehetőség, hogy a történelem meg fogja
ismételni önmagát. (Préd 1:9; 3:15)
Judi Hanson
Hermiston hetednapi
adventista gyülekezet
Oregon, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése