Higgyetek az Ő prófétáinak

2018. október 5., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 5 - PÉNTEK - Jelenések 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 71. fejezet 1180. nap

Krisztusnak ezekre a szavaira: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd énhozzám" (Jn 13:8), Péter feladta büszkeségét és önfejűségét. Nem tudta elhordozni azt a gondolatot, hogy elkülönüljön Krisztustól. Ez a lelki halált jelentette volna számára. "Uram, ne csak a lábaimat, hanem kezeimet és, fejemet is" - mondta Jézusnak. "Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta" (Jn 13:9-10).

Ezek a szavak többet jelentenek a testi tisztaságnál. Krisztus még mindig egy magasabbrendű megtisztításról beszél, amint azt az alábbiak szemléltetik. Az, aki a fürdőből érkezett, tiszta volt, de lábaik a sarukban hamarosan porosak lettek, és ismét meg kellett azokat mosni. Így Péter és tanítványtársai megmosakodtak abban a nagy forrásban, amely feltárult előttük bűneik és tisztátalanságaik lemosására. Krisztus a magáénak ismerte el őket. A kísértés azonban gonoszságba vezette őket és ezért még mindig szükségük volt Krisztus megtisztító kegyelmére. Mikor Jézus körülkötötte magát egy kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet, és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy hogy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés egyenetlenkedést és gyűlöletet alkot, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: "Ti is tiszták vagytok" (Jn 13:10). Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabbrendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait.

Péterhez és tanítványtársaihoz hasonlóan mi is megmosódtunk Krisztus vérében. A gonosszal való kapcsolatunk, érintkezésünk útján azonban szívünk tisztasága gyakran beszennyeződik. Krisztushoz kell mennünk és Tőle kell kérnünk az ő megtisztító kegyelmét. Péter húzódott attól, hogy bepiszkolódott lábait Urának és Mesterének a kezeivel érintkezésbe hozza.

Milyen gyakran hozzuk mi is bűnös megfertőzött szívünket érintkezésbe Krisztus szívével! Krisztus számára milyen fájdalmas lehet gonosz természetünk, kívánságunk és büszkeségünk! Mégis minden gyengeségünket és beszennyezettségünket Krisztushoz kell vinnünk. Igen, egyedül Krisztus tud bennünket tisztává mosni. Nem vagyunk addig alkalmasak és felkészültek a Krisztussal való közösségre, míg meg nem tisztultunk az ő segítő ereje által.

Jézus azt mondotta tanítványainak: "Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan" (Jn 13:10). Jézus megmosta Júdás lábait is, de Júdás ugyanakkor nem engedte át neki a szívét. Júdás szíve nem tisztult meg, mert nem rendelte alá magát Krisztusnak.

Miután Krisztus megmosta tanítványai lábait, felöltötte felsőruháit, ismét leült közéjük, és így szólt: "Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte" (Jn 13:12-16).

Krisztus szerette volna megértetni tanítványaival, hogy ámbár megmosta a lábukat, de ez a legkisebb mértékben sem vont le semmit az ő méltóságából. "Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. " Mivel pedig ez így van, Krisztus végtelenül nagy jelentőséget tulajdonít a szolgálatnak. Senki sem volt annyira felmagasztalt, mint Krisztus és mégis lehajolt, hogy teljesítse a legmegalázóbb kötelességet, szolgálatot. Azért, hogy minket, az ő népét félre ne vezessen az önzésünk, amely újjá nem született természetes szívünkben lakozik, és amelyet állandóan erősít önmagunk szolgálata, Krisztus maga állította elénk az alázatosság példáját. Krisztus nem akarta ezt a fontos dolgot emberek felelősségére bízni. Olyan sok és nagy kihatással és következménnyel volt ez a kérdés számára, hogy ő maga, aki egyenlő volt Istennel, tanítványai szolgájaként járt el. Miközben tanítványai a legmagasabbrendű helyért versengtek, Krisztus, aki előtt minden térdnek meg kell hajolni, és egyszer meg is hajol majd minden térd; akinek a szolgálatát a dicsőség angyalai megtiszteltetésnek tekintették, lehajolt, hogy megmossa azoknak a lábait, akik Uruknak mondották őt. Krisztus még elárulója lábait is megmosta.

Krisztus életével, tanításaival és példájával megvilágított tökéletes magyarázatát adta az önzetlen szolgálatnak, amelynek az eredete Istenben van. Isten nem önmagáért él. A világ megteremtésével és minden dolgok fenntartásával állandóan másokért szolgál. " [...] felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45). A szolgálatnak ezt az ideálját Isten rábízta Fiára. Isten azért adta Jézust ennek a világnak, hogy az emberi nemzetségnek Ő legyen a feje, és hogy példájával megtaníthasson bennünket arra, hogy mit is jelent másokért élni. Egész életét a szolgálat törvénye szerint élte le. Mindenkin segített, és mindenkinek szolgált. Krisztus így élte, így töltötte be Isten törvényét. Példájával megmutatta, hogy miként kell nekünk is engedelmeskednünk Isten törvényének.

Jézus újra és újra megkísérelte bevezetni és megerősíteni ezt az alapelvet tanítványai között. Mikor Jakab és János elé terjesztették kérésüket az elsőbbség elnyeréséért, Jézus azt mondta nekik: "Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok" (Mt 20:26). Az én királyságomban nincs semmi helye az előnyben részesítés és az elsőség alapelvének. Az egyetlen nagyság az alázatosság nagysága. Az egyetlen megkülönböztetés abban található meg, hogy ki milyen odaadással szolgálja a többieket.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+15&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+15&version=NT-HU

A Jelenések könyve 15. fejezetének elején János látott „hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja” (15:1 – új prot. ford.). Ezeknek az angyaloknak „hét aranypoharat” adtak, „telve az örökkön-örökké élő Isten haragjával”. A hét csapás Isten ítéletének végleges és teljes kifejeződése a gonosz hatalmai ellen, csúcspontja pedig Jézus második eljövetele lesz. Ez a fejezet jelzi a kegyelemidő végét, ami után Isten haragjának bora elegyítetlenül töltetik ki a gonoszokra (lásd 14:10).

Az emberek mindig küzdöttek azzal, hogy megértsék, mit is takar az Isten haragja kifejezés. Mivel képtelenek tagadni azt a tanítást, hogy Isten haraggal válaszol a gonoszságra, egyesek úgy próbálják újraforgalmazni ezt, mint ami csupán természetes következmény, vagy legalábbis Isten oltalmazó kezének visszavonása. De nem vonatkoztathatunk el azoktól a nagyon világos kifejezésektől, amelyek jelzik, hogy az Ő haragja isteni tett, igazságos ítélet a gonoszra és a gonoszságok elkövetőire. Isten ítéletei nagyon valóságosak és teljesen jogosak.

Ez oknál fogva a reflektorfény pillanatnyilag azokra irányul, akik végül győzni fognak a fenevad, annak képe és bélyege fölött. Egy éneket énekelnek majd, amiben elismerik, hogy az Isten ítéleteit jelentő utolsó csapások jogosak. „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya” (15:3). Vajon ne várjuk el a szent Istentől, hogy igazságos ítélettel válaszoljon a gonoszság szörnyű és romboló jellegére?

Tartsuk azonban szem előtt azt, hogy azt a kezet, amely a csapások kitöltését irányítja, korábban már a kereszthez szegezték azok bűneiért, akiket most ítélet és büntetés sújt. A Golgotán világossá vált, hogy az az Isten, aki tökéletesen igazságos, tökéletesen kegyelmes is. Az ítélet végrehajtásának utolsó szakaszában már senki sem fogja megkérdőjelezni Isten kegyelmét. Az ének második sora így szól: „ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid” (4. vers). Isten nevének dicsőséget szerez úgy az igazság, mint a kegyelem; igazságos tetteiben mindkettő egyértelműen megnyilvánul; és lénye mindkét szempontból szentnek bizonyul. Az Ő természetében tökéletes egységben van jelen úgy az igazság, mint a kegyelem.

Mi, akiket minden nép közül megváltott, egy szívvel imádjuk Őt!

Garth Bainbridge

165. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 70-71. fejezeteihez (szeptember 30 – október 6.).

Amikor a gyermekeim még kicsik voltak, minden egyes szombaton elvittem őket a szombatiskolai osztályba, ahol odaszentelt tanárok segítettek nekik énekeket tanulni és bibliai történetekkel ismerkedni, amelyek a keresztény életük alapjai lettek. Az egyik ilyen ének, amire emlékszem a régi szombatokról a "Kicsiny kis fényemmel” címet viseli. Hallottad-e már ezt az éneket? Az első versszak és a refrén így hangzik: "Kicsiny kis fényemmel világítani fogok/kicsiny kis fényemmel világítani fogok/kicsiny kis fényemmel világítani fogok/áldom Őt, minden nap és mindenhol. Elrejtsem-e fényemet? Nem! Világítani fogok!/Elrejtsem-e fényemet? Nem! Világítani fogok./Elrejtsem-e fényemet? Nem! Világítani fogok... Áldom Őt, minden nap és mindenhol.

Mennyire igaz is ez az ének! …? És én? Milyen munkát adott neked a Megváltó? Lelkész vagy vagy bibliamunkás? Nagyszerű! Akkor légy a legjobb lelkész vagy bibliamunkás, aki csak lehetsz! Misszionárius vagy vagy tanár? Fantasztikus! Tedd meg a tőled telhetőt, hogy másokat segíts, és tanítsd meg a lehető legtöbbet, amit csak tudsz! Azonban, mi a helyzet, ha egyik sem vagy? Mi van akkor, ha nem vagy orvos vagy nővér? Mi van akkor, ha nincsen hivatalos vezetői tisztséged? Csak várjunk azokra, akik „szakértők”, hogy segítsenek a körülöttünk lévőkön?

A Jézus élete c. könyv 640. oldalán azt olvassuk, „Mindnyájan találhatunk magunknak valami tennivalót.” Eladó vagy egy boltban? Akkor áldj meg másokat a hűséges munkáddal és a széles mosolyoddal. Játszol valamilyen hangszeren? Akkor a zenén keresztül missziózol, amikor másokat megáldasz zenei tehetségeddel. Anyuka vagy, aki a gyermekével otthon maradt? Akkor a gyerekek életébe hozol fényt nap mint nap. Valamennyi gyermeked felnőtt? Megértő fülekre találhatnak a telefonbeszélgetéseiteken keresztül. Valakiről gondoskodsz, aki az otthonához kötött? Vigyél vidámságot hozzá minden egyes alkalommal, amikor meglátogatod. Mi van akkor, ha TE magad vagy házhoz kötött? Akkor tied a leghatalmasabb munka, hiszen imaharcos lehetsz.

Minden dologban Jézus kell, hogy legyen a példaképünk. Amikor a tanítványaival Megváltónk a tanítványaival találkozott, hogy a húsvétot megünnepelje, a tanítványai ahelyett, hogy megtisztelték volna őt azzal, hogy szolga szerepet vállalnak, azon vitatkoztak, hogy egyikük sem akar megalázkodni és vállalni ezt a szerepet. Ahelyett, hogy megfenyítette volna őket, Jézus felállt, és ő maga kezdte szolgálni a tanítványokat, amikor megmosta a lábukat. A Dicsőség Királya megalázta magát, és a legalantasabb feladatot látta el.

Ahogy az Ő példáját szemlélem, vajon kit helyezett elém, hogy szolgáljak ma? Kit hív, hogy TE szolgáld őt?

Susan Menzmer, háztartásbeli és gyermekeit otthon tanító anyuka
McDonald Road Hetednapi Adventista Gyülekezet
Tennessee, USA

Fordította Gősi Csaba

2018. október 4., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 4 - CSÜTÖRTÖK - Jelenések 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 71. fejezet 1179. nap

Az egyenetlenkedésnek egy másik oka is támadt. Az ünnepen az volt a szokás, hogy egy szolga megmosta a vendégek lábát, és ez alkalommal is megtették az előkészületeket ennek a szolgálatnak az elvégzésére. A kancsó, a mosdótál és a törülköző már ott volt, elkészítve a lábmosásra. Szolga azonban egy sem volt jelen. A tanítványok dolga lett volna a lábmosás elvégzése. Sértett hiúságukból kifolyólag azonban a tanítványok egyike sem vállalkozott arra, hogy betöltse a szolga szerepét. Mindegyikük közömbösséget tanúsított, mintha nem lettek volna tudatában annak, hogy van valami feladat a számukra, amelyet valamelyiküknek el kell végeznie. Hallgatásukkal azt nyilvánították ki, hogy nem voltak hajlandók megalázni magukat ennek a szolgálatnak az elvégzésével.

Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol a Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik-egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik?

A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. "Azután vizet töltött a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve" (Jn 13:5). Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat.

Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el őt, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nékik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönnyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét.

Húsvét előtt Júdás másodszor is találkozott a papokkal és az írástudókkal és szerződést kötött velük arról, hogy kezükbe adja Jézust. Ezután azonban mégis úgy vegyült össze a tanítványokkal, mintha ártatlan lenne minden bűntől, mintha soha semmi rosszat nem követett volna el, és érdeklődést tanúsított az ünnepre való előkészület munkája iránt. A tanítványok semmit sem tudtak Júdás szándékáról. Egyedül Jézus tudta leolvasni arcáról a titkát. Nem leplezte azonban őt le. Jézus aggódott Júdás lelkéért is. Olyan terhet érzett Júdásért is, mint Jeruzsálemért mikor sírt a pusztulásra szánt város felett. Jézus szíve sírt Júdásért. Miként mondhatnék le rólad? Ennek a szeretetnek a kényszerítő erejét Júdás is megérezte. Mikor az Üdvözítő kezei mosták a tanítványok poros lábait, és a kendővel szárazra törölték azokat, Júdás szíve újra és újra megremegett, és arra ösztökélte, hogy akkor és ott vallja be bűnét. Júdás azonban nem akart megalázkodni. Megkeményítette a szívét a bűnbánattal szemben. A régi indítóokok, amelyeket egy pillanatra félretett, ismét ellenőrzésük, uralmuk alá kerítették. Júdás most Krisztusnak azon a cselekedetén sértődött meg, hogy megmosta tanítványai lábát. Azt gondolta, hogyha ennyire meg tudja alázni magát, akkor nem lehet Izrael királya. A világi elismerés és megbecsülés minden reménysége, hogy egy ideiglenes királyságban része lehetne, hirtelen semmivé vált. Júdás a látottak alapján meggyőződött, hogy Krisztus követésével valójában semmit sem nyerhet. Miután látta, hogy Krisztus lealacsonyította magát, megerősödött abban a szándékában, hogy elárulja Őt, és becsapottnak vallotta magát. Júdást egy démon szállotta meg. Elhatározta, hogy befejezi azt a munkát, amelynek az elvégzését elvállalta, nevezetesen, hogy elárulja az Urat.

Júdás az asztalnál való helye kiválasztásával megkísérelte, hogy önmagát tegye meg a tanítványok közül az elsőnek, és Krisztus szolgaként először Júdás lábát mosta meg. Jánosra pedig, aki iránt Júdás nagyon sok keserűséget érzett, utoljára került sor. János azonban ezt nem dorgálásként vagy méltatlan mellőzésként fogta fel. Miközben a tanítványok Krisztus cselekedetét figyelték, azt, amit láttak, lelkileg nagyon megindította őket. Mikor Péterre került a sor, elképedve így kiáltott fel: "Uram, te mosod-e meg az én lábaimat?" (Jn 13:6) Krisztus előzékenysége összetörte szívét. Szégyennel telt meg, amikor arra gondolt, hogy a tanítványok közül egyik sem volt hajlandó elvégezni ezt a szolgálatot. "Amit én cselekszem - mondta neki Jézus, - te ezt most nem érted, de ezután majd megérted" (Jn 13:7). Péter nem tudta elviselni, hogy úgy lássa az ő Urát, akit Isten Fiának hitt, amint az éppen egy szolga munkáját végzi. Egész lelke fellázadt e megaláztatás ellen. Nem fogta fel, hogy Krisztus éppen azért jött el erre a világra. Nagy hangsúllyal így kiáltott fel: "Az én lábaimat nem mosod meg soha!" (Jn 13:8).

Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+14&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+14&version=NT-HU

A 14. fejezet egy látomással kezdődik, amelyben János azokat látja, akiken az Isten pecsétje van, valamint azt, hogy „a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva”. Miközben az egész világ követi a fenevadat és annak képét felveszi, ezek „követik a Bárányt, ahová megy”(1, 4. vers – új prot. ford.).

Ugyanezen fejezetben található a hármas angyali üzenet, ami választóvonalat húz a fenevad követői és a Bárány követői közé. Ők Isten utolsó felhívását közvetítik a Föld bolygó felé, mielőtt Jézus eljön sarlóval a kezében, hogy learassa annak lakóit. Az első üzenet egy meghívás, hogy fogadják el az emberek az örökkévaló evangéliumot, és adjanak dicsőséget a teremtő Istennek. A második egy kijelentés arról, hogy Babilon elbukott. A harmadik pedig figyelmeztetés, hogy az emberek ne vegyék magukra a fenevad bélyegét. Ha hisszük, hogy Jézus eljövetele előtt mi vagyunk az utolsó nemzedék, akkor a hármas angyali üzenet még inkább időszerű és még sürgősebb, mint amennyire valaha képzeltük.

Akik elfogadják az első angyal evangéliumi hívását, és elutasítják a fenevad dogmáját, amit a harmadik angyal elítél, azokat Jel 14:12 úgy jellemzi, mint Isten szentjeit, akik „megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. Ennélfogva a Bárány neve és Isten neve egyaránt fel van írva homlokukra. Jézusba vetett hitük arra készteti őket, hogy megtartsák Isten parancsolatait még a szörnyű üldözés ellenére is. Megtartják parancsait ám nem azért, hogy üdvösséget nyerjenek, hanem mert már megváltást kaptak. Efézus 2:8-10 szerint: „kegyelemből tartattatok meg, hit által;… jó cselekedetekre”.

Az utolsó nemzedékkel kapcsolatos leírás Jézus hite és Isten parancsolatai körül összpontosul. Az antikrisztust azért vádolja az Írás, mert „szabadon választható utakat” kínál a mennybe, ezerféle kitalált módot arra, hogy helyettesítse vagy kiegészítse Isten egyetlen és kizárólagos megoldását a bűn problémájára. Jézust nincs mivel helyettesíteni, megváltói művéhez pedig SEMMIT sem tudunk hozzátenni. Az antikrisztus abban is bűnös, hogy Isten parancsolatait úgy változtatta meg, hogy azok igazodjanak az emberi kigondolásokhoz, vagy pedig egészen elvetette azokat, mint a múlt poros relikviáit. Isten szentjei azonban dicsőséget adnak Istennek az által, hogy belekapaszkodnak Jézusba vetett hitükbe, mint üdvösségük egyetlen reménységébe, és engedelmeskednek Isten parancsolatainak, amelyeket a Szentlélek szívükbe és elméjükbe írt.

Garth Bainbridge

165. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 70-71. fejezeteihez (szeptember 30 – október 6.).

Ahogy az Ő példáját szemlélem, vajon kit helyezett elém, hogy szolgáljak ma? Kit hív, hogy TE szolgáld őt?

Susan Menzmer, háztartásbeli és gyermekeit otthon tanító anyuka
McDonald Road Hetednapi Adventista Gyülekezet
Tennessee, USA

Fordította Gősi Csaba

2018. október 3., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 3 - SZERDA - Jelenések 13

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 71. fejezet 1178. nap

71. A szolgák szolgája

Jeruzsálemi szállásuk felházának a szobájában Krisztus tanítványaival együtt az asztalnál ült. Azért jöttek össze, hogy megünnepeljék a húsvétot. Az Üdvözítő ezt az ünnepet egyedül a tizenkettővel kívánta megtartani. Tudta, hogy eljött az ő órája. Ő maga volt a páskabárány. Ezt a bárányt húsvét napján ették meg. Őt is most kellett feláldozni. Most készült kiinni a harag poharát. Hamarosan meg kellett keresztelkednie a szenvedés keresztségével. Maradt azonban még néhány nyugodt óra számára, és ezeket szeretett tanítványaival kellett eltöltenie.

Krisztus egész élete az önzetlen szolgálat élete lett. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20:28), - minden cselekedetével erre akarta megtanítani őket. A tanítványok azonban még nem tanulták meg ezt a leckét. Ezen az utolsó húsvéti vacsorán Jézus megismételte tanítását, és egy szemléltetéssel örökre bevéste azt pecsétként tanítványai elméjébe és szívébe.

Tanítványaival való beszélgetéseit Jézus rendszerint a csendes öröm fűszerével ízesítette meg, amit azok mind magasra értékeltek. A húsvéti vacsorák különlegesen érdekes és vonzó jelenetekké lettek. Ez alkalommal azonban Jézus szomorú volt. Szíve megterhelődött és egy árnyék borult orcájára. Mikor összetalálkozott tanítványaival a ház felső helyiségében, azok azonnal észrevették, hogy valami súlyosan ránehezedik gondolataira. Ámbár nem tudták ennek az okát, de mégis együttérettek vele bánatában és fájdalmában.

Mikor letelepedtek az asztal köré, Jézus valami megindító szomorúsággal a hangjában így szólt hozzájuk: "Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vevén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa" (Lk 22:15-18).

Krisztus tudta, hogy eljött számára az idő arra, hogy eltávozzék ebből a világból, és elmenjen az ő Atyjához. Szerette az övéit, ebben a világban mindvégig szerette őket. Jézus most már a kereszt árnyékában volt, és szívét a fájdalom gyötörte. Tudta, hogy elárulásának az órájában elhagyatott lesz. Tudta, hogy a legmegalázóbb eljárással, amelynek csak a bűnösöket szokták alávetni, adják majd őt halálra. Ismerte azok hálátlanságát és kegyetlenségét, akiket megmenteni jött el. Tudta, hogy milyen nagy az az áldozat, amelyet meg kell hoznia, és hogy milyen sok ember számára hiába hozza meg áldozatát. Mindezt előre tudta, és természetesen erőt vehetett volna rajta megaláztatásának és szenvedésének a gondolata. Jézus azonban a tizenkettőre tekintett, akik úgy voltak vele eddig, mint a saját testvérei és akik számára, miután túljutottak azon szégyenteljes, szomorú és fájdalmas bánásmódon, amelyet vele szemben elkövettek, - nem maradt meg más, csak az, hogy küzdjenek, harcoljanak ebben a világban. Gondolatai arról, hogy neki magának mit kell elszenvednie, mindig összekapcsolódtak a tanítványairól való gondoskodással. A róluk való gondoskodás foglalta el az első helyet elméjében.

Ezen az utolsó estén Jézusnak sok mondanivalója volt tanítványaihoz. Ha felkészültek volna annak az elfogadására, amit Jézus szeretett volna közölni velük, akkor megmenekülhettek volna a szívet tépő fájdalomtól, csalódástól és a hitetlenkedéstől. Jézus azonban látta, hogy még nem tudnák elviselni azt, amit mondania kellett nekik. Amint belenézett arcukba, a figyelmeztetés és a vigasztalás szavai elhaltak az ajkán. Pillanatok teltek el csendességben. Úgy látszott, Jézus várakozik. A tanítványok kényelmetlenül érezték magukat. Úgy látszott, hogy az a szánalom és gyengédség, amelyet Jézus fájdalma felébresztett szívükben, már elmúlt. Jézus bánatos szavai, amelyekkel saját szenvedésére utalt, nem nagyon hatották meg őket. Azok a pillantások, amelyeket egymásra vetettek, csak féltékenységről és versengésről beszéltek.

"Támada pedig köztük versengés is, hagy ki tekinthető köztük nagyobbnak" (Lk 22:24). A versengést Jézus jelenlétében is folytatták, és ezzel fájdalmat okoztak neki, és megsebesítették. A tanítványok ragaszkodtak ahhoz a kedvenc elképzelésükhöz, hogy Krisztus biztosítja hatalmát a földön, és elfoglalja helyét Dávid trónján. Szívében mindegyik még mindig a legmagasabb hely után vágyakozott ebben a földi királyságban. Felbecsülték önmagukat és egymást, és ahelyett, hogy testvéreiket tartották volna méltóbbnak az első helyre, magukat helyezték oda gondolatban. Jakab és János kérése, hogy ők ülhessenek Krisztus trónjának a jobb és bal oldalán, fellobbantotta a többiek méltatlankodását. Az, hogy Jakab és János annyira túlbecsülték magukat, hogy merték kérni maguk számára a legmagasabb helyeket, annyira felháborította a többi tíz tanítványt, hogy az egymástól való elidegenedés veszélye fenyegette társaságukat. Úgy érezték, hogy tévesen ítélték meg őket, hogy nem méltányolták, értékelték hűségüket és képességeiket. Jakabot és Jánost Júdás ítélte el legkeményebben.

Mikor a tanítványok beléptek abba a helyiségbe, amelyben a vacsorát meg akarták enni, szívük tele volt haraggal. Júdás nyomakodott legközelebb Jézushoz, és Jézus bal oldalán telepedett le. János ült Jézus jobb oldalán. Júdás eltökélte, hogy elfoglalja a legmagasabb helyet, és a Jézus melletti helyet tartották a legmagasabb "legkiváltságosabb" helynek. Erre pályázott Júdás, az áruló.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+13&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+13&version=NT-HU

A Jelenések könyvének 13. fejezete egy új háromságot, a Szentháromság utánzatát mutatja be. A sárkány maga sátán, akinek eredeti törekvése az volt, hogy hasonló legyen a Magasságoshoz (lásd: Ézs 14:14). A tengerből feljövő fenevad Krisztust utánozza: halálosan megsebesíttetik, mégis feltámad; tekintélyt, erőt és királyi széket kap a sárkánytól, valamint hatalmat a népek fölött negyvenkét hónapig (3,5 év). Ám mégiscsak istenkáromló antikrisztus marad. A földből feljövő fenevad a Szentlélek tevékenységét utánozza: tüzet hoz alá az égből, és csodajeleket hajt végre. Ahogy a Szentlélek Jézusra mutat, ugyanúgy a fenevad is az antikrisztusra mutat. Jel 19:20 hamis prófétának nevezi őt, aki azt állítja, hogy Istenről beszél, ám valójában valaki másnak a képviseletében van: báránynak látszik, de sárkányként szól.

E gonosz „tengelyhatalmak” tagjain és azok követőin a fenevad száma olvasható: 666. A zsidó numerológia a 7-es számot a teljesség, a tökéletesség számának tartja. Isten számát még meg is háromszorozzák: 777, hogy feltétlenül tükrözze az abszolút tökéletességét és mindenek feletti uralmát. A hét 7. napja szintén az igaz Isten tiszteletét hivatott jelezni. Ám itt Isten utánzatával is dolgunk van, hiszen leírást találunk egy fenevadról, amelynek hét feje van, minden fején istenkáromló névvel. A 6-os szám az ember száma (13:18), hiszen az embert a 6. napon teremtette Isten. A fenevad száma, a háromszoros 6, azt jelzi, miként próbál az ember folyton Isten helyére kerülni abszolút és eredendően bűnös állapota ellenére is. Pál apostol (2Thess 2:4) és János (1Jn 2:18-19) egyaránt úgy beszél erről az antikrisztusról, mint ami az egyházon belül támad, ám a vallási köntös nem szentesíti az emberi büszkeséget és hiú törekvéseket. Sőt, engedélyt sem ad arra, hogy üldözze azokat, akik nem értenek egyet vele.

Az antikrisztus hamis evangéliumot hirdet és nem biblikus törvényeket támogat Isten nevében. Minden „evangélium” hamis, ami tagadja vagy kisebbíti a kizárólag Krisztus által elnyerhető üdvösség központi igazságát, és ebből következően magán viseli a rettegett 666-os jelet. Bármi, amit mi próbálunk hozzátenni Jézus Krisztus, a Megváltónk érdemeihez abban a reményben, hogy Isten majd elfogadja a mi „hozzájárulásunkat”, ugyanezt a jelet viseli. Ahhoz, hogy Isten jóváhagyó pecsétjét megkaphassuk, annak alapján kell élnünk, amit a következő ének megfogalmaz: „Reményem semmi másra nem épül, mint Jézus vérére és igazságára.” (Edward Mote)

Garth Bainbridge

165. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 70-71. fejezeteihez (szeptember 30 – október 6.).

Ahogy az Ő példáját szemlélem, vajon kit helyezett elém, hogy szolgáljak ma? Kit hív, hogy TE szolgáld őt?

Susan Menzmer, háztartásbeli és gyermekeit otthon tanító anyuka
McDonald Road Hetednapi Adventista Gyülekezet
Tennessee, USA

Fordította Gősi Csaba

2018. október 2., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 2 - KEDD - Jelenések 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 70. fejezet 1177. nap

Sokan úgy érzik, hogy nagy kiváltság lenne számukra, ha felkereshetnék Jézus földi életének a színhelyeit, ha ott járhatnának, ahol Jézus lépkedett, ha megtekinthetnék azt a tavat, amely mellett Jézus annyira szeretett tanítani, és azokat a dombokat, hegyeket és völgyeket, amelyeken olyan sokszor megpihentek szemei. Nem kell azonban elmennünk Názáretbe, Kapernaumba vagy Bethániába csak azért, hogy Jézus nyomdokaiban járhassunk. Megtalálhatjuk Jézus lábnyomait minden betegágy mellett, a szegénység viskóiban, a nagy városok zsúfolt sikátoraiban, és minden helyen, ahol az emberek szíve vigasztalás után vágyakozik. Valahányszor úgy cselekszünk, ahogy Jézus cselekedett, mikor itt járt-kelt ezen a földön, mindannyiszor az ő nyomdokaiban járunk.

Mindnyájan találhatunk magunknak valami tennivalót: "Szegények mindenkor vannak veletek" (Jn 12:8). Jézus szavai szerint sohasem kell azt éreznünk, hogy nincs hely a számunkra, ahol érette munkálkodhatnánk. Az emberi lelkek milliói vannak kiszolgáltatva arra, hogy elpusztuljanak; a tudatlanság és a bűn láncaival vannak megkötözve, és talán sohasem volt még alkalmuk arra, hogy halljanak Krisztus érettük való szeretetéről. Vajon, ha a mi helyzetünk éppen az ellenkezője lenne az övékével, kívánnánk-e valamit tenni és mit? Mindezt - persze, csak amennyire erőnk engedi -, kötelesek vagyunk érettük megtenni. Krisztus életszabálya, amely az ítélet alkalmával vagy felment, vagy elítél, a következő: "Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal" (Mt 7:12).

Az Üdvözítő drága életét adta oda azért, hogy megalapítson egy egyházat, amely képes lesz arra, hogy törődjék a megszomorodott és megkísértetett lelkekkel. A hívőknek egy csoportja szegény, tanulatlan és tudatlan lehet. Krisztussal együtt azonban mégis elvégezhetnek valami munkát az otthonukban, a szomszédságukban, a gyülekezetben és még a tőlük távol eső vidékeken is, amelynek az eredményei olyan messzire is elérnek, mint az örökkévalóság.

Mivel ezt a munkát nagyon sokszor figyelmen kívül hagyják, azért nagyon sok fiatal tanítványa Krisztusnak sohasem jut túl a keresztény tapasztalat ABC-jén. Azt a világosságot, azt a tüzet, amely saját szívükben izzott fel, mikor Jézus így szólt hozzájuk: "Megbocsáttattak néked a te bűneid" (Mt 9:2; Lk 7:48), csak akkor tarthatják meg égő tűznek, ha megsegítik a szükségben lévőket. Azt a nyugtalan energiát, amely nagyon gyakran a veszedelem forrása a fiatalok életében, úgy irányíthatjuk, hogy azon át az áldás bővizű patakként follyon oda, ahol éppen szükség van rá. Önmagunkról csak akkor tudunk elfeledkezni, ha komoly munkával mások javára kezdünk el tenni valamit.

Azokat, akik másoknak szolgálnak, a Főpásztor fogja szolgálni. Ezek maguk isznak majd az élő vízből és megelégedettek lesznek vele. Nem vágyakoznak majd izgató szórakozások után, vagy valami, az életükben bekövetkező változásra. Érdeklődésük nagy kérdése az lesz, hogy miként mentsék meg a pusztulásnak kiszolgáltatott lelkeket. Egymással való társalgásuk hasznos lesz. A Megváltó iránti szeretetük egységbe vonja össze a szívüket egymással.

Mikor rájövünk, hogy Istennel munkálkodunk együtt, akkor Isten ígéreteit nem közömbösen mondjuk el. Isten ígéretei a szívünkben égnek és ajkunkon lobbannak lángra. Mózesnek, mikor Isten arra hívta el, hogy szolgáljon egy tudatlan, fegyelmezetlen és lázongó népnek, Isten ezt az ígéretét adta: "Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak?" (2Móz 33:14). Azután azt mondotta neki: "Én veled leszek" (2Móz 3:12). Ez az ígéret mindazoknak szól, akik Krisztus helyett munkálkodnak Krisztus lesújtott és szenvedő testvéreiért.

Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Mikor búcsúszavai beteljesednek: "Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn 15:12), mikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor fejeződött be Krisztus küldetése. A menny számára akkor vagyunk csak alkalmasak, mikor a menny már a szívünkben van.

Bölcs Salamon példabeszédei között olvashatjuk ezt a néhány mondatot: "Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: Ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti és aki őrzi a te lelkedet, ő tudja? és kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet" (Féld 24:11-12). Az ítélet napján Isten mint Bíró azokat, akik nem munkálkodtak Krisztusért, és csak önmagukra gondolva sodródtak át a földi életen és csak önmagukról gondoskodtak, az egész földről összegyűjti, és azokkal teszi egy csoportba és egy helyre, akik gonoszt műveltek. Egyszóval ugyanazt az ítéletet kapják.

Isten minden léleknek megadja a bizalmat. A Főpásztor azonban mindegyiküktől megkérdezi majd: "Hol van a nyáj, amely néked adatott, a te dicsőségednek juh-nyája? Mit mondasz, hogyha megfenyít téged?" (Jer 13:20-21).

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+12&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+12&version=NT-HU

A 12. fejezettől kezdődően bemutatásra kerülnek a jó és a rossz közötti küzdelem főszereplői, és olvashatunk ezeknek a főszereplőknek a végső sorsáról is. Az egyik oldalon találjuk a sárkány, a fenevad, és a hamis próféta gonosz hármasát, a föld királyaival és lakosaival a hátuk mögött, a mások oldalon pedig ott áll a Bárány, a „Bárány követői”, a „napba öltözött asszony”, a „maradék”, és a „144000”. Minden baljós előjel ellenére a Bárány diadalmaskodik a fenevad felett, és a maradék osztozik győzelmében.

A Jelenések Könyve közepén a 12. fejezet 7-12. versei találhatók (e szakasz előtt 200, utána pedig 198 vers van). Ezek a versek egy meghökkentő bejelentést és egy diadalmas kinyilatkoztatást tartalmaznak. A bejelentést a 7. versben találjuk: „És lőn az égben viaskodás”. Ezt a Szentírás legrémisztőbb bejelentései közé kell sorolnunk. Isten közvetlen jelenlétében, a Békesség Fejedelmének házában, az egyetlen helyen, ahol soha sem gondolnánk, háború van! A gonoszság a világegyetem legszentebb helyén született meg. Isten saját gyermekei lázadtak fel. Az angyalok egyharmada nem bízott többé Isten szeretetében és megvetette uralmát, és a Sárkány mögé sorakoztak fel.

A diadalmas kinyilatkoztatást a 10. és a 11. versben, az ítélethozatal jelenetei között hangzik el: „Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért”. A Jelenések könyvének épp a közepén, a kozmikus küzdelem forgatagában, fektette le Isten a Golgota keresztjének tervét. Kiontott vére által szerezte meg a jogot Krisztus, hogy felmenthessen bennünket sátán vádjai alól, bármennyire sajnálatosan igazak is azok. Nincs semmi egyéb érvük a vádakkal szemben. Nem találhatunk kifogást, nem tudjuk szépíteni bűneinket, nem tudjuk jócselekedetekkel kiváltani a rosszakat. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy személyesen vallást teszünk Krisztus haláláról bűneink bocsánatára, üdvösségünkre (Róm 10:10). Ez az egyetlen, ami mentségünkre szolgálhat, de hála Istennek, ez az egyetlen, amire szükségünk van.

Garth Bainbridge

165. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 70-71. fejezeteihez (szeptember 30 – október 6.).

Ahogy az Ő példáját szemlélem, vajon kit helyezett elém, hogy szolgáljak ma? Kit hív, hogy TE szolgáld őt?

Susan Menzmer, háztartásbeli és gyermekeit otthon tanító anyuka
McDonald Road Hetednapi Adventista Gyülekezet
Tennessee, USA

Fordította Gősi Csaba

2018. október 1., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 1 - HÉTFŐ - Jelenések 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 70. fejezet 1175. nap

A népek és a pogányok közül a legmegalázottabbak mennyire meglepődnek, és milyen boldogok lesznek, amikor az Üdvözítő ajkáról ezeket a szavakat hallják fülükbe csendülni: "Amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40). Milyen boldogság tölti be a Végtelen Szeretet szívét, mikor azt látja, hogy követői meglepődéssel és örömmel kapják fel a fejüket az Ő jóváhagyást kifejező szavaira!

Krisztus szeretete nem korlátozódik az emberek egy bizonyos osztályára, csoportjára. Krisztus az emberi nemzetség minden egyes gyermekével azonosítja magát. Azért, hogy tagjaivá lehessünk a mennyei családnak, Krisztus tagjává lett a földi családnak. Krisztus az embernek Fia, és így testvére Ádám minden egyes fiának és leányának. Követőinek nem szabad elkülönítettnek érezniük magukat a körülöttük lévő pusztuló világtól. Részei ők az emberiség nagy és népes családjának. A menny és a föld Ura úgy tekint le rájuk, mint akik éppen úgy testvérei a bűnösöknek, mint a szenteknek. Krisztus szeretete egyaránt körülöleli az elesetteket, az eltévedteket és bűnösöket. A kedvesség minden tettét, amellyel egy elesett lelket felemelünk, irgalmasságunk minden cselekedetét Krisztus úgy fogadja el, mintha azt érette hajtottuk volna végre.

Isten a menny angyalait azért küldte el, hogy szolgáljanak azoknak, akik örökösei lesznek majd az üdvösségnek. Most még nem tudjuk, hogy kik ezek. Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy kik azok, akik majd győznek, és részesülnek a szentek örökségéből a világosságban. Az angyalok azonban bejárják az egész földet és igyekeznek megvigasztalni a szomorkodókat és megvédelmezni a veszélyben élőket, és megnyerni az emberek szívét Krisztus számára. Senkit sem mellőznek, senki mellett sem mennek el figyelmetlenül. Isten soha sem veszi figyelembe az embereknél a rangbeli és tekintélybeli szempontokat. Isten egyenlő módon gondoskodik, törődik mindazokkal a lelkekkel, akiket ő teremtett.

Valahányszor kinyitjuk ajtónkat Krisztus szükségben lévő és szenvedő földi testvérei előtt, mindig láthatatlan angyaloknak mondunk istenhozottat. Mennyei lények társaságát hívjuk meg otthonunkba. Ezek az öröm és bölcsesség légkörét hozzák magukkal. Dicséretmondással az ajkukon érkeznek és lépnek be hozzánk, és a mennyben egy különleges hangnemű válasz zendül meg. Irgalmasságunk minden tette nyomán zene szólal meg, hangzik fel a mennyben. Királyi székéről az Atya legdrágább kincsei közé sorolja az önzetlen munkásokat.

Krisztus bal keze felől azok állanak, akik mellőzték őt, akik nem vettek róla tudomást, mikor a szegények és a szenvedők alakjában állott meg előttük, és akik nincsenek tudatában bűneiknek. A Sátán megvakította őket. Nem vették észre, hogy mivel tartoznak testvérüknek. Önmagukkal voltak elfoglalva, és nem törődtek mások nyomorúságaival.

Isten a gazdagoknak azért adott gazdagságot, vagyont, hogy megsegítsék és megvigasztalhassák az ő szenvedő gyermekeit. Ezek azonban nagyon közömbösek embertársaik hiányai iránt. Szegény testvéreik feletteseinek érzik magukat. Nem képzelik magukat bele a szegény emberek helyzetébe. Nem értik meg a szegények kísértéseit és küzdelmeit. Az irgalmasság kihal a szívükből. Fényűző lakásokban és ragyogóan feldíszített templomokban zárkóznak el a gazdagok a szegényektől. Azokat az eszközöket, amelyeket Isten azért adott nékik, hogy áldássá tegyék a szűkölködők számára, arra használták fel, hogy segítségükkel saját büszkeségüket és önzésüket elégítsék ki. A szegényeket naponként megfosztják attól az oktatástól, amely által meg kellene ismerniük Isten gyengéd irgalmasságának a tetteit. Isten ugyanis bőségesen gondoskodott arról, hogy megvigasztalódhassanak az életszükségleti cikkekhez való hozzájutás útján. Arra kényszerülnek, hogy állandóan érezzék beszűkített életük kellemetlen szegénységét. Gyakran kísértésbe esnek, hogy irigyek, féltékenyek legyenek, és tele legyenek gonosz feltételezésekkel. Azok, akik maguk még nem hordozták el a szükség nyomasztó terhét, nagyon gyakran megvető módon kezelik a szegényeket, éreztetve velük, hogy úgy tekintenek rájuk, mint nekik kiszolgáltatott, értéktelen emberekre.

Krisztus azonban mindezt látja és azt mondja: én voltam az, aki éhes és szomjas voltam. Én voltam az, aki jövevény voltam. Én voltam az, aki beteg voltam. Én voltam az, aki börtönben voltam. Igen, én voltam. Miközben ti dőzsöltetek bőségesen megterített asztalaitok mellett, én éheztem a nyomortanyán vagy egy elhagyott üres utcán. Miközben ti jól éreztétek magatokat fényűzően berendezett lakásaitokban, számomra nem volt hely, ahol alvásra hajthattam volna le a fejemet. Miközben ti dugig megtömtétek ruhásszekrényeteket, drága és divatos öltözékekkel, én rongyokban jártam és nyomorogtam. Miközben ti hajszoltátok az élvezeteket, gyönyöröket és szórakozásokat, én börtönben sorvadtam.

Mikor szűkmarkúan szétosztjuk a kolduskenyeret az éhező szegények között: mikor odaadjuk lehordott, elkoptatott vékony ruhadarabjainkat a szegényeknek, hogy próbálják meg megvédeni testüket a csípős hidegtől, vajon eszünkbe jut-e, hogy a dicsőség Urának adtunk? Jézus azt mondja nékünk, életetek minden napján közel voltam hozzátok ezeknek a megnyomorítottaknak az alakjában, de ti nem kerestetek engem. Ti nem akartatok közösségbe kerülni velem. Ezért most én sem ismerlek titeket.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+11&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+11&version=NT-HU

A hetedik trombita által jelzett időszakban Isten népének gondosabban kellett tanulmányoznia Dániel könyvét, és hirdetnie a az ítélet órájáról szóló üzenetet. Miután gondosan tanulmányozták Jézus áldozatát és a mennyei Szentélyben végzett, főpapi szolgálatát, hirdetniük kellett, hogy Jézus az Isten „mérővesszeje”, aki megméri azokat, akik vallják, hogy benne hisznek.

János itt leírja, mi történt a két tanúbizonysággal azokban az években, mielőtt Jézus még belépett volna a Szentek Szentjébe. Ki ez a két tanúbizonyság? Az Ó- és Újszövetség szimbólumai. A két olajfaág, amelyeket János említ, a Szentlélek erőt adó olaját biztosítja. Az Isten előtt álló két lámpatartó pedig mutatja azt, hogy kapcsolatban állnak a mennyei Szentéllyel.

A két tanúbizonyság a világegyetem Ura előtt áll, és ők képviselik az erőt, ami legyőz minden hamisságot és tévtanítást, amiket az Istent gyűlölők hirdetnek. Arra is van hatalmuk, hogy az engedelmességre válaszul megnyissák a menny ablakait, és elzárják az áldásokat az engedetlenek elől. Az Ő Igéjének lapjain ott van Isten hatalma, az igazság és az élet. A két tanúbizonyságnak van hatalma arra is, hogy bármilyen eszközzel, de megkíséreljék visszafordítani az embereket Isten igaz imádatához. Egy ideig holtan fekszenek az utcákon – ez a kép azt jelképezi, ami Franciaországban történt az ész és az értelem istenítése idején, amikor a törvénytelen magatartás tartotta rabságban az embereket. A két tanúbizonyság azonban a Szentlélek hatalma által feltámadt, hogy újra hirdesse az Isten igazságát. A nagy ébredés 1798-tól 1840-ig tartó időszakában a Szentírás gyorsan terjedt. A hetedik trombita vagy a harmadik jaj időszaka a nagy ébredés után következik, és a próbaidő lezárásáig tartó periódust jelzi. Ez a trombita adja hírül a világnak a figyelmeztetést, hogy „eljött az Ő ítéletnek órája” (Jel 14:7).

Világos, hogy az ötödik és hatodik trombita idején volt szerepe az iszlámnak is (első és második jaj). Lehetséges, hogy a hetedik trombita (a harmadik jaj) idején is lesz szerepe? Nem tudjuk. Dániel 11. fejezetéből azonban nyilvánvaló, hogy mennyire közel van az az idő, amikor az angyalok már nem tartják az erős szeleket, hanem hagyják tombolni azokat. Jézus le fogja venni főpapi ruháját és felveszi királyi öltözékét, s ekkor világunk országai az ő országai lesznek. A nemzetek dühösek, a hét csapás hullni fog, az igazak elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig ítéletüket.

Amint a mennyei Szentek Szentjének függönyét félrehúzza az Úr, János látja a frigyládát, amelyben a Tízparancsolat van. Isten törvényének megtartása létfontosságú. Jézus jön! Készen vagy arra, hogy hirdesd a világnak: nemsokára Jézus veszi át e világ országai fölött az uralmat?

Dr Kenneth Mathews Jr.

165. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 70-71. fejezeteihez (szeptember 23-29.).

Ahogy az Ő példáját szemlélem, vajon kit helyezett elém, hogy szolgáljak ma? Kit hív, hogy TE szolgáld őt?

Susan Menzmer, háztartásbeli és gyermekeit otthon tanító anyuka
McDonald Road Hetednapi Adventista Gyülekezet
Tennessee, USA

Fordította Gősi Csaba