Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 6 - CSÜTÖRTÖK - 1 Sámuel 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 33. fejezet 1424. nap

Pál, az emberiség tanítóinak egyik legnagyobb mestere, legmagasabbrendű kötelességei mellett a legkisebbeket is szívesen végezte. Ha az Úrért való szolgálatában a viszonyok megkívánták, készségesen dolgozott mesterségében. Egyébként pedig kész volt mindenkor világi foglalkozását abbahagyni, hogy az evangélium ellenségeinek ellenállását leküzdje, avagy megragadjon egy-egy rendkívüli alkalmat lelkek megnyerésére, Jézus Krisztus számára. Buzgalma és szorgalma: tilalomfa a lustasággal és kényelemszeretettel szemben.

Példaadásával Pál megcáfolta azt a felfogást - mely akkor terjedt el a gyülekezetben -, hogy csak azok hirdethetik eredményesen az evangéliumot, akik teljesen függetlenek, akik nem kényszerülnek testi munkára. Cselekedete gyakorlatilag szemléltette előttük, hogy mit tehetnek szent életű gyülekezeti tagok olyan helyeken, ahol az emberek még nem ismerik az evangéliumi igazságokat. Példaadása sok egyszerű munkást lelkesített, hogy Isten művének fejlesztésére minden tőlük telhetőt megtegyenek s egyszersmind munkájukkal megkeressék mindennapi kenyerüket. Így Akvilla és Priscilla sem szentelték minden idejüket az Evangélium szolgálatára, de Isten mégis felhasználta ezeket az alázatos munkásokat, hogy Apollósnak megmutassák a teljes igazság útját. A Úr, szándékának kivitelére különböző eszközöket használ fel; kiválóan tehetséges egyéneket kiválaszt, hogy minden erejüket az evangélium tanítására és prédikálására szenteljék, mindazáltal mások is, akiket bár kézrátétellel nem avattak fel, fontos munkát végezhetnek a lélekmentés terén.

Az önfenntartó evangéliumi munkások előtt igen nagy terület áll nyitva. Igen sokan, mialatt mesterségüket folytatják, értékes tapasztalatokat szerezhetnek a lélekmentés munkájában. Ily módon használható munkásokká képezik ki magukat, fontos feladatok elvégzésére, az ínséges területeken.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel+1&version=NT-HU

Az első fejezet szomorú képet fest Isten népéről. A hitehagyás széles körben elterjedt, mindenki azt tette, amire bűnös vágya indította. Amikor Éli, Isten főpapja Anna imáját hallgatta, félreértette őt. Azt gondolta, túl sok bort ivott. Odament hozzá, beszélgetett vele és nagyon hamar rájött, hogy az asszony egy komoly hívő, aki azért imádkozik, hogy gyermeke szülessen. Ezt mondhatta magában: „Uram, kérlek bocsáss meg.” Aztán az Úr arra indította, hogy biztosítsa Annát: a gyermekért mondott imája meghallgatásra talált.

Éli kegyes ember volt, de vezetőként hiányzott belőle az erkölcsi bátorság. Az Úrnak egy olyan emberre volt szüksége, aki határozott vezetést biztosít, és megteszi a szükséges lépéseket. A változás egy olyan asszonnyal kezdődik, aki nem szült gyermeket, de szerencsétlen helyzete nem fordította el őt Istentől. Bizalmát az Úrba vetette, és biztos volt abban, hogy imáját meghallgatja. Férje, Elkána, lévita volt, aki Efraim népe között telepedett le. Hűséges volt Istenhez, és engedelmeskedett parancsolatainak, azonban annak érdekében, hogy gyermeke szülessen, egy másik asszonyt is elvett feleségül, ami abban az időben megszokott tett volt. Ez az esemény még növelte Anna – meddősége miatti – szégyenérzetét. Az egyik éves ünnepen, amikor Silóban voltak, Anna kiöntötte bánatát, és azt kérte, hogy egy fiúgyermeke legyen. Ígéretet tett, hogy ha az Úr teljesíti kérését, ő egész életére az Úrnak szenteli fiát.

Isten egy ilyen édesanyát keresett. Anna nem sokkal ezután megszülte a kis Sámuelt, és mindent megtett, amit csak tudott, hogy ima és példaadás által felkészítse őt az Úrnak. Nem volt könnyű elvinnie Sámuelt Silóba, és otthagyni, ahogy azt az Úrnak megígérte. Kétség nem fér ahhoz, hogy a kis Sámuel mindig ott volt a gondolataiban. Ez tűnik ki abból, hogy évenként új ruhát készített neki egészen addig, míg felnőtt ifjúvá nem cseperedett. A kis Sámuel hite először az édesanyja hitében mutatkozott meg. Annak ellenére, hogy Biblia közvetlen módon semmit sem mond Sámuel édesanyja iránti szeretetéről, valószínű, hogy nagyon mély lehetett. Az évenkénti silói látogatások különlegesek lehettek mindannyiuk számára.

David  Manzano

200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  33. fejezetéhez (május június 2-8.).

Voltál valaha olyan helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.

Pál munkaereje az egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött, megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.

Milyen jogokról kell lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.

Gabrielle da Silva

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 5 - SZERDA - Ruth 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 33. fejezet 1423. nap

A munka áldás, nem átok. A tétlenség lerontja az istenfélő lelkületet és megszomorítja Isten Lelkét. Az állóvizű mocsár undort kelt; ellenben a tiszta folyóvíz egészséget és derűt áraszt a földön. Pál tudta, hogy akik a testi munkát elhanyagolják, csakhamar elgyengülnek. Oktatni akarta a fiatal evangélistákat, hogy kezük munkája által, izmaik és inaik gyakorlásával erősödnek meg. Így lesznek képesek elviselni azokat a küzdelmeket és nélkülözéseket, melyek az evangélizálás munkája közben várnak rájuk. Tudatában volt, hogy tanításai veszítenének erejükből, elevenségükből, ha szervezetét egyenletesen és kellőképpen nem foglalkoztatná.

A resteknek nélkülözniük kell azt a felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot, amelyet a mindennapi élet kötelességeinek teljesítése nyújt. Nem kevesen, hanem az emberek ezrei élnek a világon és csak fogyasztják azokat az áldásokat, amelyeket Isten irgalma áraszt reájuk. Elfeledkeznek arról, hogy az Úrnak a rájuk bízott javakért hálaáldozatot hozzanak. Elfelejtik, hogy a nekik kölcsönzött tálentumok bölcs felhasználása által egyszersmind termelők is legyenek. Ha megértenék, hogy Isten milyen munkát kíván tőlük, mint segítőtársaitól, akkor nem vonakodnának a felelősség terhétől.

Fiatal emberek hasznavehetősége, akik úgy érzik, hogy Isten a prédikátori tisztségre hívta el őket, nagyrészt attól függ, hogy miként kezdik meg munkájukat. Akiket Isten hithirdetőkül választott ki, azok magasztos elhivatásukról bizonyságot is fognak szolgáltatni; tőlük telhetőleg igyekezni fognak, hogy tehetséges munkásokká fejlődjenek. Olyan tapasztalatokat igyekszenek szerezni, melyek alkalmassá teszik őket a tervezésre, a szervezésre és a kivitelezésre. Méltányolva elhivatásuk szentségét, igyekeznek önfegyelem által Mesterükhöz mindinkább hasonlóvá válni; jóságát, szeretetét és igazságát kinyilatkoztatni. És miközben komolyan törekszenek a rájuk bízott tálentumokat kamatoztatni, segítse őket a gyülekezet - értelmes módon.

Azonban ne mindenkit bátorítsunk, aki úgy érzi, hogy a prédikátori tisztségre hivatott, hogy úgy a maga, mint családja részére állandó támogatást igényeljen a gyülekezettől. Közelfekvő a veszély, hogy egyeseket - tapasztalatok híján - hízelgés és helytelen dicséret által elkényeztetnek. Ezek azután elvárják a teljes támogatást, anélkül, hogy a maguk részéről komolyabban fáradoznának. Azokat az anyagi javakat, melyek Isten műve fejlesztésére folynak be, nem szabad olyan férfiakra költeni, akik csak azért akarnak prédikálni, hogy támogatást kapjanak és így valósítsák meg önző céljukat: a kényelmes életmódot.

Azok a fiatal emberek, akik a prédikátori hivatásban óhajtják tehetségüket értékesíteni, szívleljék meg azokat a tanításokat, melyeket Pál apostol példaadása nyújt Thessalonikában, Korinthusban, Efézusban és másutt. Noha kiváló szónok volt, és Isten rendkívüli munkára választotta ki, mégsem tartotta megalázónak a testi munkát és sohasem szűnt meg áldozatot hozni azért az ügyért, amelyet szeretett. A korinthusiakhoz így ír: "Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is. Fáradozunk is tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük." (1. Kor. 4, 11. 12.)

Mai Bibliai szakasz: Ruth 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+4&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+4&version=NT-HU

Bár Mózes ötödik könyve 25:7-10 azt a szégyen-szertartást írja le, ami akkor volt esedékes, ha egy közeli hozzátartozó nem akarta elvenni az elhunyt személy feleségét, Boáz azonban nemesen cselekszik ebben az helyzetben. Udvariasan elkéri a rokon saruját, hogy ezzel pecsételje meg az egyezséget. Ahelyett, hogy a közeli rokont „a saruját lehúzó”-nak nevezné el, a történet – igen tapintatosan – nem említi az illető nevét, hogy ezzel is Isten vezetése kerüljön előtérbe a döntésben. Urunk jósága nem munkálja senki kárát!

A történet kimenetele két okból is egyedi. Először is, Ruth gyermekének születésekor az asszonyok Naominak gratulálnak. Ez csak addig tűnik furcsának, míg eszünkbe nem jut, hogy az elbeszélés az ő keserű reménytelenségével kezdődött. Erre a történetre éppúgy illene a Naomi könyve megnevezés is!

Másodszor, az árpa bőséges aratásának előképe, ami az előző fejezetek végén újra és újra feltűnik, itt teljesedik be, hiszen utód születik Dávid vérvonalába. Ez pedig Krisztushoz, a mi Urunkhoz vezet – ahogy azt mindenki tudja, aki tanulmányozta már a próféciákat. A szerelmes mesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésétől eltérően Ruth története az eljövendő Messiás ígéretével bátorítja az olvasó lelkét. Egy novella sem végződik az irodalomban ilyen izgalmasan, vagy éppen – a prófécia ígérete feletti – ekkora örömujjongással!

Jan Haluska

200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  33. fejezetéhez (május június 2-8.).

Voltál valaha olyan helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.

Pál munkaereje az egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött, megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.

Milyen jogokról kell lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.

Gabrielle da Silva

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 4 - KEDD - Ruth 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 33. fejezet 1422. nap

Pál megmagyarázza, hogy miért tanúsított ilyen magatartást Korinthusban. Azért, hogy "elvágjam az alkalmat az alkalomkeresők elől." (2. Kor. 11, 12.) Miközben mint sátorkészítő munkálkodott, az evangéliumot is hűségesen hirdette. "Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is." Azután hozzáfűzi: "Mert micsoda az, amiben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot! Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat... Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért." (2. Kor. 12, 12-15.)

Efézusban töltött hosszabb működésének ideje alatt, ahol három éven át az egész vidéken hatalmas evangélizáló munkát végzett, szintén folytatta mesterségét. Efézusban csakúgy, mint Korinthusban, Akvilla és Priscilla társaságának örvendhetett, akik elkísérték Ázsiába is, második misszióútjának befejezése alkalmával.

Egyesek tiltakoztak és kifogásolták, hogy Pál kézi munkát végezzen, mert azt állították, hogy ez nem egyeztethető össze az evangélium prédikátorának tisztségével. Hogy Pál, a legtekintélyesebb és legelsőrangúbb prédikátor ipart űzzön, miközben az Igét hirdeti? Vajon nem méltó-e a munkás az ő jutalmára? Miért fecsérelje sátrak készítésére idejét, amikor bizonyára jobban is fel tudná használni?

Pál azonban nem tekintette ezt az időt elveszettnek. Mialatt Akvillával dolgozott, szoros összeköttetésben volt a nagy Tanítóval és megragadott minden alkalmat, hogy az Üdvözítőről bizonyságot tegyen és a szűkölködőkön segítsen. Vágyott állandóan újabb lelki megismerésre. Oktatta munkatársait a lelki dolgokban; egyszersmind példát adott a szorgalmas munkára és alaposságra. Ügyes, gyors munkás volt, mesterségében szorgalmas, és azt vallotta, hogy: "lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok." (Róm. 12, 11.) Mestersége által a társadalom olyan rétegeihez is hozzáférkőzhetett, akiket egyébként nem érhetett volna el. Társainak megmutatta, hogy a kézügyesség a mindennapi foglalkozásban: Isten adománya. Isten nemcsak a tehetséget adja, hanem a bölcsességet is, hogy azt helyesen felhasználjuk. Tanította, hogy még mindennapi munkánk végzése közben is Istent kell dicsőítenünk. Munkában megkérgesedett kezei mit sem csökkentették szívhez szóló beszédének, szózatainak erejét, melyeket mint keresztény hithirdető intézett hozzájuk.

Pál apostol gyakran éjjel-nappal dolgozott, nemcsak saját fenntartására, hanem, hogy munkatársainak is segítségére legyen. Keresetét megosztotta Lukáccsal és segítette Timótheust is. Gyakran éhezett, csak hogy mások nyomorán enyhítsen. Önmegtagadó életet élt. Szolgálatának vége felé, Miletusban az efézusi vénekhez intézett búcsúbeszéde közben, bátran mutathatta fel kérges, barázdás kezeit, mondván: "Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam. Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: "Jobb adni, mint venni." (Apcs. 20, 33-35.)

Ha Isten szolgái azt képzelik, hogy Krisztus ügyéért nehézségeket és ínséget szenvednek, gondoljanak csak arra a műhelyre, amelyben Pál dolgozott. Ne feledkezzenek meg arról, hogy Istennek ez a választott eszköze, miközben a sátorlapot szabta, a kenyeréért dolgozott, amelyet apostoli munkálkodásával már jogosan kiérdemelt.

Mai Bibliai szakasz: Ruth 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+3&version=NT-HU

A fejezet Naomi káprázatos tervével kezdődik. A titok, amit Naomi és Ruth Boázzal eljátszanak, telítve van az Istentől származó szeretettel. A zsidó menyasszonyoknál szokás volt, hogy az első éjszakán mint férjes asszony a férje lábainál aludjon, férje köntösének a szélével betakarva. Lopódzva elfoglalt helyével, Ruth házassági ajánlatot tesz Boáznak, de mert titokban tette, nem hozta Boázt zavarba, ha esetleg visszautasítaná. Boáz azonban ajándékként értékeli ezt az ajánlatot. Naomihoz hasonlóan őt is kétségek gyötrik, hogy valaha is megtalálja a boldogságot egy teljes családban. Jövője, Ruth jövője, és Naomi jövője, egy közös csoda része, amit egyikőjük sem tudott volna előre megjósolni. Az üzenet egyértelmű: Isten gondviselése egyvalaki iránt áldást hoz másoknak is. Ez a fejezet is bőséges aratással ér véget. A „hat mérték” árpa körülbelül 27 kilogrammot, vagy ennél is többet jelentett! Péter halakkal megrakott hajójához hasonlóan (Jn 21:6), ez a szakasz is arra emlékeztet minket, hogy Isten arra vágyik, annyi áldást árasszon ránk, amennyit csak el tudunk fogadni. Végül Naomi bölcsen azt tanácsolja Ruthnak, hogy várjon az isteni gondviselésre, amely nem siet, és nem is késik.

Jan Haluska

200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  33. fejezetéhez (május június 2-8.).

Voltál valaha olyan helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.

Pál munkaereje az egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött, megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.

Milyen jogokról kell lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.

Gabrielle da Silva

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 3 - HÉTFŐ - Ruth 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 33. fejezet 1421. nap

Thessalonikában az igehirdetés közben Pál nem volt teljesen keze munkájára utalva, hogy megélhessen. Amikor később thessalonikai élményeire hivatkozik és megköszöni a filippibeli hívők adományait, amelyekkel ottani tartózkodása alatt támogatták, ezeket írja: "Mert már Thessalonikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre." (Fil. 4, 16.) Annak ellenére, hogy ezt a segítséget kapta, a thessalonikaiaknak mégis példakép akart lenni a szorgalomban; egyrészt, hogy senki se vádolhassa jogosan kapzsisággal, másrészt, hogy példaadásával megfeddje azokat, akik a testi munka felől fanatikus nézeteket vallottak.

Amikor Pál első ízben meglátogatta Korinthusi, olyan emberek közé került, akik gyanúsan fogadták az idegenek szándékait. A tengerparton lakó görögök tapasztalt kereskedők voltak. Ezek annyira begyakorolták magukat a fortélyos üzleti fogásokba, hogy végül is az volt a véleményük, hogy a haszon jelenti az üdvösséget és a pénzszerzés minden körülmények között előnyös - akár tisztességes, akár görbe úton is. Pál ismerte jellemvonásaikat. Nem akart tehát alkalmat szolgáltatni olyan állításokra, hogy az evangéliumot pénzért prédikálja. Joggal követelhetett volna támogatást korinthusi hallgatóitól, de nem élt ezen jogával, nehogy prédikátori munkásságát és eredményességét az a jogtalan gyanú csorbítsa, hogy az evangéliumot nyereség kedvéért prédikálja. Szerette volna a félreértés minden alapját kiküszöbölje, nehogy üzenete veszítsen erejéből.

Korinthusba érkezése után nemsokára "egy Akvilla nevű, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából és feleségére Priscillára." Ezek "azonféle mívesek valának" mint ő. Klaudius rendeletére, hogy minden zsidónak el kell hagynia Rómát, kerültek Akvilla és Priscilla Korinthusba, ahol mint sátorkészítők telepedtek le. Pál tudakozódott felőlük. Amikor megtudta, hogy istenfélők és igyekeznek kerülni az őket körülvevő helytelen befolyásokat, hozzájuk ment, "náluk marada és dolgozik vala... Vetekedvén pedig minden szombaton a zsinagógában és igyekezék mind a zsidókat, mind a görögöket meggyőzni." (Apcs. 18, 2-4.) Később Silás és Timótheus is csatlakoztak Pálhoz Korinthusban. Magukkal hozták a maczedón gyülekezetek anyagi támogatását a mű fejlesztésére.

A korinthusi hívőkhöz írt második levelében, miután ott már egy erős gyülekezetet alapított, Pál emlékeztette őket a köztük töltött életére. "Avagy vétkeztem-é" - kérdezte - "mikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hirdettem néktek az Isten evangéliumát? Más gyülekezeteket fosztottam meg, zsoldot vévén, hogy néktek szolgáljak; és mikor nálatok voltam és szűkölködtem, nem voltam terhére senkinek. Mert az én szükségemet kipótolták a Maczedóniából jött atyafiak; és rajta voltam és rajta is leszek, hogy semmiben se legyek terhetekre. Krisztus igazsága bennem, hogy én ettől a dicsekvéstől nem esem el Akhája vidékén." (2. Kor. 11, 7-10.)

Mai Bibliai szakasz: Ruth 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+2&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+2&version=NT-HU

Boáz a „közeli rokon” is megjelenik a történetben. Először abban látjuk a hitét, ahogyan munkásait üdvözli: „Az Úr legyen veletek.” Ők is viszonozzák a köszöntést, bizonyítva azt, hogy kapcsolatukat a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemzi, Isten áldásával. (A szeretetet úgy is meghatározhatjuk, mint állhatatos törekvést arra, hogy a másik javára éljek.) Boáz egyértelművé teszi, hogy ugyanígy nézzenek Ruthra is, mert ő is odaadóan gondoskodik Naomiról. A Ruthért mondott imája, amelyet a 12. versben olvashatunk, ugyanúgy jó kívánságokkal teli, mint amilyen jó szándékúak az aratással kapcsolatos utasításai. A „szárnyak” Isten törődésére és védelmére utalnak, és talán el tudjuk képzelni, hogy csillognak az Úr szemei a gondolatra, hogy miként fog válaszolni az imára. Naomi arca is azonnal felragyog azokra a hírekre, hogy Ruth hogyan töltötte a napját. A fejezet zárásként még egyszer megemlíti az árpaaratást, felállítva egyfajta szimbolikus ígéret-ritmust, aminek majd a történet kibontakozásakor lesz szerepe.

Jan Haluska

200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  33. fejezetéhez (május június 2-8.).

Voltál valaha olyan helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.

Pál munkaereje az egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött, megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.

Milyen jogokról kell lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.

Gabrielle da Silva

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 2 - VASÁRNAP - Ruth 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 32. fejezet 1420. nap

33. Munka, viszontagságok között

Pál fáradozott azon, hogy a Szentírásból a megtértek elé tárja az Isten műve támogatására vonatkozó világos tanításokat. Noha mint az evangélium prédikátora, "joggal" igényelhette, hogy megélhetéséért világi foglalkozásban "ne kelljen dolgoznia" (1. Kor. 9, 6.), időnként mégis, prédikátori tisztsége gyakorlása közben, a nagyobb kultúr-központokban mesterségét is folytatta, hogy létfenntartását biztosítsa.

A zsidók a testi munkát nem tartották rendkívüli dolognak, vagy lealázónak. Mózes a zsidókat kioktatta, hogy gyermekeiket rendszeres mesterségre tanítsák; bűnnek számított, ha ifjaknak megengedték, hogy a testi munkát kerüljék. Sőt, ha a gyermeket szent hivatásra nevelték is, szükségesnek tartották, hogy valamilyen gyakorlati, hasznos munkát tanuljon. Minden ifjúnak akár gazdag, akár szegény szülők gyermeke volt is, mesterséget kellett tanulnia. Ha a szülők elmulasztották gyermeküket mesterségre kitaníttatni, úgy tekintették őket, mint akik eltértek az Úr rendeleteitől. Ennek a szokásnak megfelelően, Pál is megtanulta már kora ifjúságában a sátorkészítés mesterségét.

Mielőtt Pál Krisztus tanítványa lett, magas állást töltött be és nem volt szüksége megélhetéséért két keze munkájára. Azonban később, miután már egész vagyonát Krisztus ügyének fejlesztésére fordította, időközönként mesterségéhez folyamodott, hogy megélhetését biztosítsa. Ezt különösen olyan helyeken tette, ahol szándékát esetleg félreérthették.

Thessalonikában kifejtett működésével kapcsolatban olvassuk először, hogy Pál, mialatt hirdette az Igét, keze munkájával kereste meg kenyerét. Az ottani gyülekezethez intézett levelében emlékezteti a hívőket, hogy "terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai". De még hozzáteszi: "Emlékezzetek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra; mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek." (1. Thess. 2, 6. 9.) Az apostol a hozzájuk intézett második levelében kifejti továbbá, hogy amikor ő és munkatársai náluk időztek: "sem ingyen kenyeret nem ettek senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem, hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek." (2. Thess. 3, 8. 9.)

Thessalonikában találkozott az apostol olyan emberekkel, akik húzódoztak a testi munkától. Ezekről írja később: "Némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyugtalankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük, és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék." Miközben Pál Thessalonikában dolgozott, különösen ügyelt arra, hogy az ilyeneknek igazi példaképül szolgáljon. "Mert amikor nálatok voltunk" - írja -, "azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék." (2. Thess. 3, 11. 12. 10.)

Sátán minden korszakban megkísérelte, hogy Isten szolgáinak fáradozásai elé akadályokat gördítsen, amennyiben a gyülekezetekbe a fanatizmus lelkületét vitte be. Így volt ez Pál napjaiban is; így a későbbi évszázadokban; úgyszintén a reformáció korszakában is. Wycliffe-nek, Luthernek és másoknak, kik befolyásukkal és hitükkel a világ áldására szolgáltak, harcolniuk kellett olyan csalárdságok ellen, melyekkel az ősi ellenség megkísérelte, hogy a túlbuzgó, kiegyensúlyozatlan és megszenteletlen lelkületű tagokat fanatizálja. Tévelygő lelkek azt tanították, hogy az életszentség magaslata a lelket minden földi gond és munka fölé emeli, tehát a munka alól is mentesíti. Mások viszont szélsőséges nézeteikkel, bizonyos szövegeket félremagyaráztak és azt tanították, hogy a munka bűn. A keresztény ne törődjön többé sem saját, sem családja jólétével, hanem egész életét szentelje lelki dolgoknak. Azonban Pál apostol tanítása és példaadása megfeddi az ilyen szélsőségeket.

Mai Bibliai szakasz: Ruth 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ruth+1&version=NT-HU

Nincs édesebb rövid történet a világon, mint Ruth könyve. Ez az egyszerű beszámoló megszólítja az olvasókat, hogy legyenek tanúi Isten szerető előrelátó gondoskodásának. A három főszereplő élete egyedi reménytelenségből közös bőségbe fordul négy rövid fejezet alatt. Ez a történet egy gyöngyszem. A hagyomány szerint szerzője Sámuel volt, akinek a születése válasz volt édesanyja kétségbeesett imájára.

A történet három özvegy, gyermektelen nő bemutatásával kezdődik, akik Moáb földjén éltek. „Naomi”, akinek a neve azt jelenti: „Kellemes”, meg akarja változtatni a nevét „Mára”-ra, ami „Keserű”-t jelent. Jóbhoz hasonlóan, ő is elvesztette a családját – a férjét és két fiát –, de mint Jób, ő sem vonja felelősségre Istent, ahogy azt sátán szeretné. A helyzet mégis kétségbeesésbe kergeti, és következtetése is erősen valósághű: úgy tűnik, nincs reménye a jövőre nézve, és azt mondja menyeinek, hogy keressék valahol máshol a reménységüket. Ruth mégis megtartotta azt a hitet, amit bizonyára Naomitól tanult, és ez a hit most válik teljessé döntésével, hogy részt vállal Naomi jövőjében, bármilyen vészjóslónak tűnik is az. A fejezet egy finom utalással ér véget arra vonatkozóan, hogy mi fog következni. „Betlehem” azt jelenti, hogy „a kenyér háza”, és ők éppen „az árpaaratás kezdetén” érkeznek meg. Isten szeretete nem változott meg, és biztos terve van számukra. Egy apró dolgot figyeljünk még meg a történetben: senki sem fogadja el Naomi névváltoztatását, amit később már nem is erőltet.

  

Jan Haluska

200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  33. fejezetéhez (május június 2-8.).

Voltál valaha olyan helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.

Pál munkaereje az egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött, megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.

Milyen jogokról kell lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.

Gabrielle da Silva

Hartland Főiskola

Rapidan, Virginia, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 1 - SZOMBAT - Bírák 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 32. fejezet 1419. nap

Még a legszegényebb tagok is hozzák el adományaikat Istennek. Nekik is részesülniük kell Krisztus kegyelmében, azáltal, hogy önmegtagadást gyakorolnak, hogy segítsenek azokon, akik náluk is nyomorultabbak. A szegény ember adománya, az önmegtagadás gyümölcse, jó illatként száll fel Isten trónjához. Az önfeláldozás minden ténye erősíti az adakozó irgalmas lelkületét és szorosabban kapcsolja Ahhoz, Aki gazdag volt, de miérettünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk.

Az özvegyasszony adakozását, mert két fillérjét - egész vagyonát - Isten perselyébe helyezte, megörökítette az evangélium. Bátorítja azokat, akik noha szegénységgel küzdenek - adományukkal Isten munkáját óhajtják támogatni. Jézus a tanítványok figyelmét erre az asszonyra irányította, aki "az ő egész vagyonát" odaadta. (Márk 12, 44.) Többre értékelte az asszony filléreit, mint azok adományát, akiknek alamizsnája nem igényelt tőlük semmiféle önmegtagadást. Fölöslegük csekélyke részét adták; az özvegy azonban lemondott legégetőbb szükségletéről is, hogy adományát elvigye. Bizalmát Istenbe vetette, hogy megadja mindennapi kenyerét. Róla mondotta az Üdvözítő: "Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala." (Márk 12, 43. 44.) Azt tanította ezáltal, hogy Isten az adományt nem az összeg nagysága szerint értékeli, hanem az adakozó helyzetéhez és indítóokához mérten.

Pál apostol, prédikátori tisztségében állandóan azon fáradozott, hogy a gyülekezetekben az újonnan megtértek szívében felébressze a vágyat, hogy Istenért nagy dolgot cselekedjenek. Gyakran intette őket a bőkezű adakozásra. Amikor az efézusi vénekkel a régebben közöttük végzett munkájáról beszélt, ezt mondotta: "Mindenestül megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni." "Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat." "Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." (Apcs. 20, 35; 2. Kor. 9, 6. 7.)

A maczedóniai hívők majdnem valamennyien szegények voltak földi javakban; szívük azonban túláradt az Isten és igazsága iránti szeretettől, és örömujjongva áldoztak az evangéliumi munka támogatására. Ha a pogány gyülekezetekben általános gyűjtéseket rendeztek az ínséges zsidó hívők javára, a maczedóniai megtértek bőkezűségét példaképül állították a többi gyülekezet elé. Az apostol a korinthusi hívőkhöz intézett levelében felhívta figyelmüket erre és felemlítette: "Istennek azt a kegyelmét, amelyet Maczedónia gyülekezeteivel közölt, hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett... Sőt erejük felett is adakoztak, sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket." (2. Kor. 8, 1-4.)

A maczedóniai hívőknek ez az áldozatkészsége a teljes odaszentelődés következménye volt. Isten Lelkétől késztetve, "önmagukat adták először az Úrnak" (2. Kor. 8, 5.) azután pedig készségesek voltak anyagi javaikból is gazdagon áldozni az Evangélium művének fenntartására. Nem volt szükséges őket adakozásra unszolni; sőt kiváltságnak tekintették, hogy életszükségleteikről is lemondjanak és ezáltal mások ínségén segítsenek. Ha az apostol ebben fékezni akarta őket, akkor szinte erőszakolták, hogy fogadja el adományaikat. Egyszerűségükben és becsületességükben, valamint a testvérek iránti szeretetükben örömmel tagadták meg önmagukat, s ezáltal gazdagok voltak jó cselekedeteik gyümölcseiben.

Midőn Pál elküldte Titust Korinthusba, az ottani hívők erősítésére, külön is utasította, hogy késztesse a gyülekezetet az adakozás erényének gyakorlására; a hívőkhöz intézett levele által, személyesen ő maga szólította fel őket: "Azért miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek." "Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készséges, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs." "Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek... Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek." (2. Kor. 8, 7. 11. 12; 9, 8-11.)

Az önzetlen bőkezűség az ősgyülekezetet örömmel árasztotta el; a hívők tudták, hogy fáradozásaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az evangélium eljusson mindazokhoz, akik még a sötétségben élnek. Jótékonyságukkal bizonyították, hogy nemhiába nyerték el Isten kegyelmét; mert csakis a Lélek általi megszentelődés hozhatta létre ezt az áldozatkészséget! Mind a hívők, mind a hitetlenek előtt, ez: a kegyelem csodáját jelentette.

A lelki fejlődés és jólét szorosan összefügg a keresztényi bőkezűséggel. Krisztus követői örvendjenek annak a kiváltságnak, hogy életükben megnyilvánulhat Megváltójuk irgalmassága. Amiként áldozatot hoznak az Úrnak, úgy biztosak lehetnek afelől, hogy kincsük előttük jár a mennyei kapuk felé vezető útjukon. Akarod biztosítani vagyonodat? Helyezd azokba a kezekbe, melyeken megláthatod a szegek helyeit. Élvezni akarod vagyonodat? Használd fel a nyomorgók és szenvedők javára! Akarod gyarapítani tulajdonodat? Akkor figyelj Isten intelmére: "Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi." (Péld. 3, 9. 10.) Ha azonban arra törekszünk, hogy vagyonunkat saját önző céljainkra visszatartsuk, örök veszteségünk lesz. Ellenben attól a pillanattól kezdve, hogy kincsünket odaadtuk Istennek, Neve, változhatatlansága pecsétjét viseli.

Isten kijelenti: "Oh boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek." (Ésa. 32, 20.) Állandó adakozás, Isten adományaiból, mindenfelé, ahol Isten műve vagy emberek ínsége segítségért kiált, sohasem vezethet elszegényedésre. "Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik." (Péld. 11, 24.) A magvető a magot azáltal sokszorosítja, hogy elhinti a földbe. Áll ez azokra is, akik hűségesen adakoznak Isten adományaiból. Adakozásukkal megsokszorosított áldást vesznek.

"Adjatok, néktek is adatik." Isten megígérte: "Jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe." (Luk. 6, 38.)

Mai Bibliai szakasz: Bírák 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k+21&version=NT-HU

A Bírák könyvének 17-21. fejezetei ugyanazzal a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel kezdődnek: „Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.” Az izraeliták anélkül a lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták megoldani a saját maguk okozta problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár az Úr biztosította a győzelmet a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták meg Isten útmutatását a következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit saját értékítéletük szerint helyesnek véltek. 

Az előző, 20. fejezetben a benjáminiták vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól, akiknek Isten megígérte a győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden izraelitának tilos saját lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez teljes egészében az ő döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később az izraelitáknak, mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin törzsének maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron megtartsák azt, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18). 

Megoldásuk azonban túlmutat a józan ész határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát és lakóit - férfiakat, asszonyokat és gyerekeket – mert kapcsolatban álltak a benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400 szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük teljesen öncélú volt.   

Napjainkban sok meggyőződéses kereszténynek van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a követelmények teljesítéséhez elegendő, és semmi többet. Ez félszívű engedelmesség, ami törvényeskedésig fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben, hogy megjátszod magad? Vajon azért engedelmeskedsz Istennek, mert szíved mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj? Az Úr ezt mondja: „… szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6).

Justo E. Morales

199. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  31-32. fejezeteihez (május 26 – június 1.).

A 31. fejezet bemutatja annak a fontosságát, hogy elmenjünk és mindenkinek prédikáljunk. Folyamatosan biztosítanunk kell azt, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni Istent. Számomra azonban a legfontosabb rész a meg nem szűnő utalás volt a szeretetre, és hogy milyen fontos a szeretet. Isten szeret minket, meghalt a bűneinkért, a világ bűneinek súlyát a vállain cipelte. A szereteten keresztül kapcsolódunk Istenhez. És a szeretet által valósul meg, hogy mások Istenhez lesznek vonva a mi közvetítésünkkel. Meg kell mutatnunk a szeretetet mindenkinek. Nem létezik egyetlen olyan személy, faj, kultúra vagy nem, amely ne lenne méltó az Ő szeretetére. Azért vagyunk ezen a földön, hogy elmenjünk és a szeretet üzenetét prédikáljuk. Isten helyet készít számunkra, ahol szeretni és imádni fogjuk Őt egy örökkévalóságon keresztül.

A 32. fejezet segített megérteni a fontosságát annak, hogy visszaadjuk Istennek a tizedet. Fontos tisztességesen tizedet fizetni, nem csak egy keveset odaadni, azért, hogy több világi dologra maradjon, amelyeket fontosabbnak ítélünk. Emberekként időnként hajlamosak vagyunk olyan dolgokra pénzt költeni, amelyek hosszú távon nem is számítanak igazán. Ha arra a tényre tekintünk, hogy Isten milyen sokat adott nekünk, nem tűnik túlzónak visszaadni annak, aki oly nagylelkűen gondoskodott rólunk.

Austin Deibert

Parkview Adventista Akadémia

Lacombe, Alberta, Kanada

Fordította Gősi Csaba