Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 32. fejezet 1419. nap
Még a legszegényebb tagok is hozzák el adományaikat
Istennek. Nekik is részesülniük kell Krisztus kegyelmében, azáltal, hogy
önmegtagadást gyakorolnak, hogy segítsenek azokon, akik náluk is
nyomorultabbak. A szegény ember adománya, az önmegtagadás gyümölcse, jó
illatként száll fel Isten trónjához. Az önfeláldozás minden ténye erősíti az
adakozó irgalmas lelkületét és szorosabban kapcsolja Ahhoz, Aki gazdag volt, de
miérettünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk.
Az özvegyasszony adakozását, mert két fillérjét - egész
vagyonát - Isten perselyébe helyezte, megörökítette az evangélium. Bátorítja
azokat, akik noha szegénységgel küzdenek - adományukkal Isten munkáját óhajtják
támogatni. Jézus a tanítványok figyelmét erre az asszonyra irányította, aki
"az ő egész vagyonát" odaadta. (Márk 12, 44.) Többre értékelte az
asszony filléreit, mint azok adományát, akiknek alamizsnája nem igényelt tőlük
semmiféle önmegtagadást. Fölöslegük csekélyke részét adták; az özvegy azonban lemondott
legégetőbb szükségletéről is, hogy adományát elvigye. Bizalmát Istenbe vetette,
hogy megadja mindennapi kenyerét. Róla mondotta az Üdvözítő: "Bizony
mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a
többi, akik a perselybe vetettek vala." (Márk 12, 43. 44.) Azt tanította
ezáltal, hogy Isten az adományt nem az összeg nagysága szerint értékeli, hanem
az adakozó helyzetéhez és indítóokához mérten.
Pál apostol, prédikátori tisztségében állandóan azon
fáradozott, hogy a gyülekezetekben az újonnan megtértek szívében felébressze a
vágyat, hogy Istenért nagy dolgot cselekedjenek. Gyakran intette őket a bőkezű
adakozásra. Amikor az efézusi vénekkel a régebben közöttük végzett munkájáról
beszélt, ezt mondotta: "Mindenestül megmutattam néktek, hogy ily módon
munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus
szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni." "Aki szűken vet,
szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat." "Kiki amint
eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű
adakozót szereti az Isten." (Apcs. 20, 35; 2. Kor. 9, 6. 7.)
A maczedóniai hívők majdnem valamennyien szegények voltak
földi javakban; szívük azonban túláradt az Isten és igazsága iránti
szeretettől, és örömujjongva áldoztak az evangéliumi munka támogatására. Ha a
pogány gyülekezetekben általános gyűjtéseket rendeztek az ínséges zsidó hívők
javára, a maczedóniai megtértek bőkezűségét példaképül állították a többi gyülekezet
elé. Az apostol a korinthusi hívőkhöz intézett levelében felhívta figyelmüket
erre és felemlítette: "Istennek azt a kegyelmét, amelyet Maczedónia
gyülekezeteivel közölt, hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő
örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett... Sőt
erejük felett is adakoztak, sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek
iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket." (2.
Kor. 8, 1-4.)
A maczedóniai hívőknek ez az áldozatkészsége a teljes
odaszentelődés következménye volt. Isten Lelkétől késztetve, "önmagukat
adták először az Úrnak" (2. Kor. 8, 5.) azután pedig készségesek voltak
anyagi javaikból is gazdagon áldozni az Evangélium művének fenntartására. Nem
volt szükséges őket adakozásra unszolni; sőt kiváltságnak tekintették, hogy
életszükségleteikről is lemondjanak és ezáltal mások ínségén segítsenek. Ha az
apostol ebben fékezni akarta őket, akkor szinte erőszakolták, hogy fogadja el
adományaikat. Egyszerűségükben és becsületességükben, valamint a testvérek
iránti szeretetükben örömmel tagadták meg önmagukat, s ezáltal gazdagok voltak
jó cselekedeteik gyümölcseiben.
Midőn Pál elküldte Titust Korinthusba, az ottani hívők
erősítésére, külön is utasította, hogy késztesse a gyülekezetet az adakozás
erényének gyakorlására; a hívőkhöz intézett levele által, személyesen ő maga
szólította fel őket: "Azért miképpen mindenben bővölködtök, hitben,
beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e
jótéteményben is bővölködjetek." "Most hát a cselekvést is vigyétek
végbe; hogy amiképpen az akarás készséges, azonképpen a végrehajtás is ahhoz
képest legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije
kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs." "Az Isten pedig
hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor
teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek... Hogy
mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást
szerez az Istennek." (2. Kor. 8, 7. 11. 12; 9, 8-11.)
Az önzetlen bőkezűség az ősgyülekezetet örömmel árasztotta
el; a hívők tudták, hogy fáradozásaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az
evangélium eljusson mindazokhoz, akik még a sötétségben élnek. Jótékonyságukkal
bizonyították, hogy nemhiába nyerték el Isten kegyelmét; mert csakis a Lélek
általi megszentelődés hozhatta létre ezt az áldozatkészséget! Mind a hívők,
mind a hitetlenek előtt, ez: a kegyelem csodáját jelentette.
A lelki fejlődés és jólét szorosan összefügg a keresztényi
bőkezűséggel. Krisztus követői örvendjenek annak a kiváltságnak, hogy életükben
megnyilvánulhat Megváltójuk irgalmassága. Amiként áldozatot hoznak az Úrnak,
úgy biztosak lehetnek afelől, hogy kincsük előttük jár a mennyei kapuk felé
vezető útjukon. Akarod biztosítani vagyonodat? Helyezd azokba a kezekbe,
melyeken megláthatod a szegek helyeit. Élvezni akarod vagyonodat? Használd fel
a nyomorgók és szenvedők javára! Akarod gyarapítani tulajdonodat? Akkor figyelj
Isten intelmére: "Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed
zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el
sajtód válúi." (Péld. 3, 9. 10.) Ha azonban arra törekszünk, hogy
vagyonunkat saját önző céljainkra visszatartsuk, örök veszteségünk lesz.
Ellenben attól a pillanattól kezdve, hogy kincsünket odaadtuk Istennek, Neve,
változhatatlansága pecsétjét viseli.
Isten kijelenti: "Oh boldogok ti, akik minden vizek
mellett vettek." (Ésa. 32, 20.) Állandó adakozás, Isten adományaiból,
mindenfelé, ahol Isten műve vagy emberek ínsége segítségért kiált, sohasem
vezethet elszegényedésre. "Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább
gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik."
(Péld. 11, 24.) A magvető a magot azáltal sokszorosítja, hogy elhinti a földbe.
Áll ez azokra is, akik hűségesen adakoznak Isten adományaiból. Adakozásukkal
megsokszorosított áldást vesznek.
"Adjatok, néktek is adatik." Isten megígérte:
"Jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti
öletekbe." (Luk. 6, 38.)
Mai Bibliai szakasz: Bírák
21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Bírák könyvének
17-21. fejezetei ugyanazzal a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel
kezdődnek: „Ebben az időben nem volt
király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei
előtt.” Az izraeliták anélkül a lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták
megoldani a saját maguk okozta problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár
az Úr biztosította a győzelmet a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták
meg Isten útmutatását a következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit
saját értékítéletük szerint helyesnek véltek.
Az előző, 20.
fejezetben a benjáminiták vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól,
akiknek Isten megígérte a győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden
izraelitának tilos saját lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez
teljes egészében az ő döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később
az izraelitáknak, mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin
törzsének maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron
megtartsák azt, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18).
Megoldásuk azonban
túlmutat a józan ész határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát
és lakóit - férfiakat, asszonyokat és gyerekeket – mert kapcsolatban álltak a
benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A
harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot
mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés
és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400
szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben
az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés
következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül
sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük
teljesen öncélú volt.
Napjainkban sok
meggyőződéses kereszténynek van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a
követelmények teljesítéséhez elegendő, és semmi többet. Ez félszívű
engedelmesség, ami törvényeskedésig fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben,
hogy megjátszod magad? Vajon azért engedelmeskedsz Istennek, mert szíved
mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj? Az Úr ezt mondja: „… szeretetet kívánok én és nem áldozatot:
az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6).
Justo E.
Morales
199. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 31-32. fejezeteihez (május 26 – június 1.).
A 31. fejezet bemutatja
annak a fontosságát, hogy elmenjünk és mindenkinek prédikáljunk. Folyamatosan
biztosítanunk kell azt, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni Istent.
Számomra azonban a legfontosabb rész a meg nem szűnő utalás volt a szeretetre,
és hogy milyen fontos a szeretet. Isten szeret minket, meghalt a bűneinkért, a
világ bűneinek súlyát a vállain cipelte. A szereteten keresztül kapcsolódunk
Istenhez. És a szeretet által valósul meg, hogy mások Istenhez lesznek vonva a
mi közvetítésünkkel. Meg kell mutatnunk a szeretetet mindenkinek. Nem létezik
egyetlen olyan személy, faj, kultúra vagy nem, amely ne lenne méltó az Ő
szeretetére. Azért vagyunk ezen a földön, hogy elmenjünk és a szeretet üzenetét
prédikáljuk. Isten helyet készít számunkra, ahol szeretni és imádni fogjuk Őt
egy örökkévalóságon keresztül.
A 32. fejezet segített
megérteni a fontosságát annak, hogy visszaadjuk Istennek a tizedet. Fontos
tisztességesen tizedet fizetni, nem csak egy keveset odaadni, azért, hogy több
világi dologra maradjon, amelyeket fontosabbnak ítélünk. Emberekként időnként
hajlamosak vagyunk olyan dolgokra pénzt költeni, amelyek hosszú távon nem is
számítanak igazán. Ha arra a tényre tekintünk, hogy Isten milyen sokat adott
nekünk, nem tűnik túlzónak visszaadni annak, aki oly nagylelkűen gondoskodott
rólunk.
Austin Deibert
Parkview Adventista
Akadémia
Lacombe, Alberta,
Kanada
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés