2019. szeptember 5., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 5 - CSÜTÖRTÖK - 2 Királyok 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1515. nap

A gyülekezet fogyatékos volt; rászolgált a szigorú rendreutasításokra és feddésekre. János tehát sugallatot kapott, hogy intő-, óvó- és kérő üzeneteket közvetítsen azok számára, akik üdvreménységüket kockáztatják, azáltal, hogy az evangélium alapelveit szem elől tévesztik. Azonban a feddő szavak, melyeket Isten szükségesnek tart, mindenkor gyöngéd szeretetet sugároznak, a béke ígéretét valamennyi bűnbánó számára. Így szól az Úr: "Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő én velem." (Jel. 3, 20.)

Azok részére, akik a küzdelmekben kitartanak, megőrzik Istenbe vetett hitüket, a próféta dicséretet és ígéretet kapott: "Tudom a te dolgaidat (Ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet." "Mivel megtartottad az én béketörésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait." A hívőket Jézus megintette: "Vigyázz és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak." "Ímé eljövök hamar, tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat." (Jel. 3, 8. 10. 2. 11.)

Aki "atyátokfia és társatok a szenvedésben" - Általa jelentette ki Isten, egyházának, mit kell majd szenvednie Érette. A sötétség és babona hosszú évszázadain végigtekintve, a száműzött agg látta azokat a tömegeket, embermilliókat, akik mártírhalált szenvednek az igazságért. De azt is látta, hogy Ő, aki megvédelmezte egykor első bizonyságtevőit, nem hagyja el hű követőit az üldözések hosszú évszázadain át, az idők végezetéig. "Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell;" - jelentette ki az Úr. "Ímé a Sátán egynehányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok és lészen... nyomorúságtok. Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját." (Jel. 2, 10.)

János hallotta azután azokat az ígéreteket, melyek az összes hűségeseknek szólnak, akik küzdöttek a gonosz ellen: "A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van". "Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt." "Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében." (Jel. 2, 7; 3, 5. 21.)
János látta Isten irgalmát, gyöngédségét és szeretetét, párosulva szentségével, igazságosságával és hatalmával. Látta, hogyan találták meg Benne Atyjukat a bűnösök, kik bűneik miatt féltek Tőle. A nagy küzdelem tetőpontján túl, látta Sionon: "azokat, akik diadalmasok, ...állam az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái, és éneklik vala Mózesnek... és a Báránynak énekét". (Jel. 15, 2. 3.)

János a Megváltót úgy látja, mint "a Júda nemzetségéből való oroszlánt", és mint "egy Bárányt, mintegy megölettet." (Jel, 5, 5.; 13, 8.) Ezek a szimbólumok jelképei a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egyesülésének. A júdabeli Oroszlán, Aki olyan rettenetes a kegyelmét megvetők számára, engedelmes és hűséges híveinek: Isten Báránya. A tűzoszlop, mely Isten törvénye áthágóinak Isten haragja félelmetességéről beszél, a világosság, irgalom és szabadítás jelképe azok számára, akik parancsolatait megtartották. Isten karja, mely elég erős, hogy a lázadókat szétzúzza, elég erős arra is, hogy a hűségeseket megszabadítsa. Akik hűek, valamennyien megmenekülnek. "És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24, 31.)

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A királyok felemelkednek, majd elbuknak, és úgy tűnik, Júda és Izrael között az volt a különbség, hogy királyaik miként viszonyultak Istenhez. E fejezet beszámolója szerint Júda két királya Azária és Jótám „kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt” (15:3, 34). Viszonylag hosszú ideig uralkodtak, nem úgy, mint a gyorsan egymás után következő izraeli királyok, akik közül Sallum uralma például egy hónapig tartott, majd kivégezték.

Vajon a júdabeli királyok mind jók voltak? Sajnos a magaslatokat nem rontották le ők sem, és „a nép még ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon” (4. vers). A magaslatokat – a templomi szolgálatokkal ellentétben – gyakran bálványimádásra használták, és ezért lett volna annyira fontos, hogy ezeket a helyeket lerombolják.

Vajon neked is vannak „magaslataid”? Mindnyájan szeretnénk követni Istent, de valahogy szívünk egy részét mindig megtartjuk magunknak, és nem engedjük a Szentléleknek, hogy teljesen megtisztítson bennünket. Ez lehet az az ék, aminek segítségével sátán megkísért bennünket, és mivel nincs meg Istentől a kellő védelmünk, ezért a gonosz prédájává válunk. 

Sátánt kizárólag úgy győzhetjük le, ha teljesen alárendeljük magunkat Istennek. Vizsgáljuk meg szívünket, és találjuk meg ezeket a magaslatokat! Kérjük meg Istent, hogy távolítsa el ezeket, és akkor végre megtapasztaljuk, milyen békességben lenni Istennel!

Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.


A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba

2019. szeptember 4., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 4 - SZERDA - 2 Királyok 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1514. nap

Krisztus parancsolta az apostolnak, hogy írja meg mindazt, amit kinyilatkoztat előtte. "Amit látsz, írd meg könyvben" - szólt - "és küldd el a hét gyülekezetnek, mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiceában." "Én vagyok az Élő; pedig halott valék és ímé élek örökkön örökké... Írd meg, amiket láttál és amik vannak és amik ezek után lesznek; a hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala; és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet." (Jel. 1, 11. 18-20.)

A hét gyülekezet nevének jelentősége jelképes. Jellemzi a keresztény korszak különböző szakaiban az egyház állapotát. A hetes szám teljességet jelent; szimbolizálja, hogy az üzenet az idők végéig tart. A felsorolt jelképek pedig a gyülekezet belső állapotát szemléltetik a világtörténelem különböző korszakaiban.

Krisztus mondja, hogy a hét gyertyatartó között jár. Ez jelképezi viszonyát a gyülekezetekhez. Összeköttetése népével állandó. Ismeri gyermekeinek valóságos állapotát. Figyeli helyzetüket, kegyességüket, odaadásukat. Noha Jézus főpap és közbenjáró a mennyei szentélyben, János mégis úgy látja Őt, mint Aki földi gyülekezetei között jár-kel. Fáradhatatlan éberséggel állandóan őrködik felettük, vajon nem homályosul-e, vagy alszik ki valamelyik őrálló fáklyája? Ha a gyertyatartókat csupán emberek gondoznák, lobogó lángjuk csakhamar lankadna és kialudna. Az Úr házának azonban Ő az őrizője; a templom csarnokának hű védelmezője. Állandó gondoskodása és megtartó kegyelme az élet és világosság forrása.

Krisztust úgy is szemléljük, mint aki kezében tartja a hét csillagot. Ez biztosíték számunkra, hogy az a gyülekezet, mely kötelességét teljesíti, nem pusztulhat el; azt a csillagot, melyet a Mindenható védelmez, Krisztus kezéből senki sem ragadhatja ki.

"Ezeket mondja az, aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot." (Jel. 2, 1.) E szavak a gyülekezet tanítóinak szólnak, azoknak, akikre Isten súlyos felelősségeket bízott. Azok a jótékony befolyások, melyekben a gyülekezetnek bővölködnie kell, kapcsolatosak Isten szolgáival, kiknek Krisztus szeretetét kell kinyilvánítaniuk. A menny csillagait Ő kormányozza. Ő adja fényüket, Ő vezeti és irányítja útjukat. Ha nem tenné, lehullanának. Áll ez Isten szolgáira is. Csupán eszközök kezében; minden jótettüket ereje műveli. Világossága általuk fénylik. Erősségük az Üdvözítő. Ha feltekintenek Hozzá, miként Ő is feltekintett Atyjára, képesek lesznek munkáját végezni. Ha Istenre bízzák magukat, világosságát árasztja rájuk, hogy a világra sugározzák.

Már az ősegyház napjaiban megkezdte romboló munkáját a törvényszegés titkos bűne, melyről Pál apostol jövendölt. És, midőn álnok tanítók, akiktől már Péter óvta a hívőket, révtanaikkal felléptek, sokan áldozatául estek csalárd tanaiknak. Mások tétováztak a próbák alatt, kísértésbe estek, hogy a hittől elszakadjanak. Abban az időben, amikor János a Jelenéseket kapta, már sokakban kihűlt az első szeretet az evangéliumi igazságok iránt. Isten azonban, nagy irgalmasságában, nem hagyta a gyülekezetet hitehagyott állapotában. Végtelenül gyöngéd üzenetében nyilvánította ki szeretetét iránta, valamint óhaját, hogy határozottan munkálkodjék az örökkévalóságért. Így intette az egyházat: "Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd." (Jel. 2, 5.)

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amásia „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr…” (3. vers - új prot. ford.). Mi volt az, amit helyesen tett? Kivégezte apja gyilkosait, de nem adta halálra a merénylők gyermekeit, mert ezt tiltotta a törvény, „Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia!” (6.vers - új prot. ford.)

A múltban a királyokat, és a magas pozícióban lévőket gyakran fárasztották ellenségeik. Így, hogy a királyságuk fennállását megvédjék, mindent megtettek, hogy a lehetséges fenyegetésektől megszabaduljanak. Amásia azzal, hogy csak apja gyilkosait végeztette ki, emberi szemmel nézve veszélybe sodorta magát, mert leszármazottaik bosszújától kellett tartania.

És úgy tűnik, mintha ez is történne: „Összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákisba menekült. De utánaküldtek Lákisba, és ott megölték.” (19. vers – új prot. ford.).

Akkor mi volt az előnye, hogy követte Isten törvényét? Jobban megérthetjük, ha ugyanezt a történetet elolvassuk a Krónikák könyvéből: „Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakada, összeesküvést szőttek ellene” (2Krón 25:27)

Világos, hogy Isten megvédte őt, amíg nem fordult el Tőle. Isten törvényét követni mindig a helyes dolog.

Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.


A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba

2019. szeptember 3., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 3 - KEDD - 2 Királyok 13


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1513. nap

János erőt nyert, hogy megdicsőült Urának színét elviselhesse. Azután ámuló szemei előtt feltárult a menny dicsősége. Láthatta Isten trónját. Az Örökkévaló megengedte neki, hogy láthatta, minden földi küzdelmen túl, a megváltottak fehérruhás tömegét. Hallhatta a menny angyalainak dicsénekét és azok diadalénekét, kik győzedelmeskedtek a Bárány vére és bizonyságtételük szava által. A kinyilatkoztatásban, melyben részesült, szemlélhette Isten népének megrázó tapasztalatait, a jövő megrendítő eseményeit. Láthatta a gyülekezet jövendő sorsát egészen az idők végezetéig. Számokban és jelképekben kifejezett nagy fontosságú eseményeket látott János, azért, hogy megörökítse. Ezek által kortársai, sőt későbben, az elkövetkező korszakokban, Isten gyermekei, érthető felvilágosításokat kapnak a reájuk váró veszélyekről és küzdelmekről.

Ezt a kinyilatkoztatást az egyház okulására és vigasztalására, az egész keresztény korszakra nyerte. Mégis vallástanítók állították, hogy elpecsételt könyv; titkai megfejthetetlenek. Ezért sokan utasították vissza ezt a prófétikus könyvet, sem időt, sem fáradságot nem vettek, hogy titkaiba hatoljanak. Isten azonban nem akarja, hogy népe is így tekintse ezt a könyvet. Ez a könyv: "Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniök hamar." Az Úr mondja: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják a prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van." "Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogyha valaki ezekhez hozzátesz, a könyvben megírt csapásokat veti Isten arra. És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak. Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök." (Jel. 1, 1. 3; 22, 18-20.)

A Jelenések könyve Isten mélységes dolgait tárja elénk. Már elnevezése: "A Jelenések" - ellentmond ama állításnak, hogy ez a Szentlélek sugallatára írott könyv, bepecsételt könyv. "Kijelentés" csak azt jelentheti, hogy Isten kijelent dolgokat. Az Úr maga jelentette ki szolgájának e könyvben foglalt titkait, és azt akarja, hogy minden kutató előtt tanulmányozásra nyitva álljon. Igazságai éppúgy szólnak azoknak, akik az utolsó napokban, tehát az idők végén élnek, mint azoknak, akik János idejében éltek. A vázolt jelenetek zöme már a múlté, viszont mások éppen a jelenre vonatkoznak. Vannak azonban még események, melyek a jövőben, a sötétség hatalmai és a menny Fejedelme közötti küzdelem befejezésekor mennek végbe. Végül a próféciák előrevetítik a megváltottak ujjongó örömét, diadalénekét a megújított földön.

Senki se higgye, hogy mert nem tudja azonnal megfejteni a "jelenések" minden jelképét, hiábavaló dolog e könyvben kutatnia és azon fáradoznia, hogy az abban foglalt igazságokról felvilágosítást nyerjen. Aki Jánosnak ezeket a titkokat kijelentette, ízelítőt fog adni az igazság szorgalmas kutatójának is, a menny örömeiből. Mindazok, akik kitárják szívüket az igazság előtt, megérthetik e könyv tanításait; elnyerik azt az áldást, melyet Isten ígért azoknak, "akik hallják a jövendölés szavát és megtartják, ami abban megíratott."

A jelenések" a Biblia valamennyi könyvének koronája, befejezője. Dániel próféta könyvét is kiegészíti, illetve bevégzi. Az egyik könyv jövendölés, a másik kinyilatkoztatás, kijelentés. Az elpecsételt könyv nem a Jelenések könyve, hanem Dániel jövendölésének az a része, mely az utolsó napokra vonatkozik. Az angyal parancsa így hangzott: "Te pedig Dániel zárd be e beszédeket, és pecsételd be e könyvet a végső időig." (Dán. 12, 4.)

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Nagy célokat kell kitűznünk Isten és az Ő népe számára. Ezt várta volna el Isten Joástól, Izrael királyától is, de ő nem vette komolyan Elizeus szavait. Ahelyett, hogy sokszor ütött volna a földre, mindössze háromszor tette meg. Mit gondolhatott ekkor Joás?

Valószínűleg nem hitt eléggé Elizeus szavaiban. Apját legyőzte Szíria királya, ő pedig nem hitt benne, hogy az ő sorsa akár más is lehet. Gyakran nincs elég hitünk ahhoz, hogy túl tudjunk tekinteni azon a helyzeten, amiben vagyunk, különösen, ha sötétek a kilátások. Isten mindig azt szeretné tőlünk, hogy túllássunk a felhőkön, és cserébe hitünk jutalmát fogjuk megtapasztalni.

Feltehetőleg Joás sem tartotta a szíriaiak legyőzését legfontosabb feladatának. Az élet ugyanúgy ment tovább apja uralkodásának ideje óta, mit tudna ő tenni? Tudna egyáltalán valamilyen változást is hozni? Nem ugyanígy gondolkodunk mi is? Vonakodva változtatunk dolgokon, még akkor is, ha felismerjük, hogy a változásra nagyon is szükség lenne. A változás fájdalommal jár és bátorságot igényel, amit sokaknak semmi kedvük sincs átélni.

Komoly bátorítást jelent számunkra Ellen White gondolata, amely a célkitűzésekről szól: „Ne felejtsd el, hogy magasabb szintet nem érsz el annál, mint amit magad elé tűzöl. Ezért tűzd magasra a célt, és lépésről lépésre, még önmegtagadás, áldozat és keserves erőfeszítés árán is juss el a fejlődés létráján a legfelső fokra!” (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 227. oldal).

Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.


A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba

2019. szeptember 2., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 2 - HÉTFŐ - 2 Királyok 12


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1512. nap

Az egyház történelmének válságos időpontjában történt János száműzetése. Az egyháznak sohasem volt nagyobb szüksége János tanítására, mint éppen most. Csaknem valamennyi munkatársa az evangélium szolgálatában időközben mártírhalált szenvedett. A többi híveket is erősen üldözték. Minden arra vallott, hogy már nincs messze az a nap, amelyen Krisztus gyülekezetének ellenségei fognak felette diadalmaskodni.

Az Úrnak keze azonban a háttérben is láthatatlanul működött. Isten gondviselése megengedte, hogy Jánost odavigyék, ahol Krisztus csodálatosan kinyilatkoztathatta Önmagát előtte és látomásokat adhatott az isteni igazságról, a gyülekezetek megvilágosítására.

Az igazság ellenségei, János számkivetése által remélték, hogy örökre elnémítják Isten hűséges tanúját; de éppen Patmos szigetén kapott ez a tanítvány olyan üzeneteket, melyek hivatva voltak a gyülekezeteket erősíteni és bátorítani, az idők végezetéig. Akik száműzték Jánost, noha mindvégig felelősséggel tartoznak cselekedetükért, mindazáltal Isten eszközei voltak, hogy valóra váltsák a menny határozatát. Éppen az az igyekezetük, hogy a világosságot kioltsák, emelte fényét, tette mindjobban láthatóvá az igazságot.

Szombatnapon történt, midőn a dicsőség Ura megjelent a száműzött apostolnak. János a szombatot Patmos szigetén is épp olyan szentül ünnepelte, mint amikor Júdea városaiban és falvaiban prédikált a népnek. Igényt tartott a maga számára is azokra a csodálatos áldásokra, melyeket Isten ezen a napon áraszt népére. Jelentése így szól: "Lélekben valék ott az Úrnak napján és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitát, amely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és Omega, az Első és az Utolsó... Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig, Játék hét arany gyertyatartót, és a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához." (Jel. 1, 10-13.)

A szeretett tanítvány különösen gazdag kegyelemben részesült. Látta Mesterét Getsemánéban, midőn lelki gyötrelmeiben vért izzadott és "nem emberi volt ábrázatja és alakja sem ember fiaié volt." (Ésa. 52, 14.) Azután látta a római katonák kezei között, avult bíborpalástban és töviskoronával. Végül látta Őt a Golgotán, a kereszten, miközben kegyetlenül gúnyolták és szidták. Íme, János apostol ismét láthatja Urát. De most milyen más a megjelenése, a külseje! Nem a fájdalmak férfia többé, akit emberek megvetnek és megaláznak. Látja Őt mennyei fényű ruhájába öltözötten. "Az ő feje pedig és a haja fehér, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng. És a lábai hasonlók valának az izzó érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg." (Jel. 1, 14. 15.) Hangja hasonlít sok vizek zúgásához. Orcája fénylik, mint a nap. Kezében hét csillagot tart és szájából kétélű éles kard jő ki; szava: hatalmának jelképe. Patmos szigete ragyog a feltámadott Üdvözítő dicsőségétől.

"Mikor pedig látám őt" - írja János, - "leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj!"

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jóás az Úr házának felújítására felbuzdulva megparancsolta a papoknak, hogy gyűjtsenek e célra pénzt és adományokat. Évek teltek el, de a felújítás terén nem történt semmi, ezért Jóás megparancsolta a papoknak, hogy azonnal kezdjék el a munkát.
Érdekes megfigyelni, hogyan kezelték a pénzt a királyok idejében. „Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyednek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak.” (1Tim 6:10)  A rosszul kezelt pénz nyomorúságot és pénzsóvárságot okozhat. A Biblia megörökítette a lépéseket, amelyeket az elszámolás és a helyes felhasználás fenntartására tettek:
1.    Speciális ládát állítottak a felajánlások gyűjtésére.
2.    Papok őrizték a bejáratot.
3.    A templomba hordott pénzt megszámolták, és zsákokba tették.
4.    Meghatározták a munkások bérére szánt összeget.
5.    Munkavezetőknek adták a pénzt, hogy a munkabéreket és a felújításhoz szükséges eszközöket kifizessék.
6.    A pénz felhasználása meghatározott volt, és attól nem lehetett eltérni.
Mindezeket a körültekintő intézkedéseket azért hozták, hogy biztosak legyenek benne, hogy az Úr pénzét megfelelően költik el. Mindemellett a legérdekesebb a 15. vers:  „Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre a pénzt bízták, hogy a munkásoknak adják, mert ők hűségesen jártak el.” Ezek a munkavezetők voltak a legjobb helyen, hogy munkásaikat megcsalhassák, de mivel megbíztak bennük, ők is szemlátomást becsületesen és tisztességesen bántak munkásaikkal.
Hogyan tudjuk fejleszteni munkakörnyezetünkben a bizalomnak, becsületességnek ezt a légkörét? Vajon nem úgy, hogy  egyen-egyenként mi is becsületesen kezeljük a pénzt?
Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.


A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba

2019. szeptember 1., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 1 - VASÁRNAP - 2 Királyok 11


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1511. nap

57. Jelenések könyve

Az apostolok napjaiban a hívőket komolyság és lelkesedés jellemezte. Oly fáradhatatlan buzgalommal munkálkodtak Mesterükért, hogy országának drága evangéliuma, minden ellenállás ellenére, aránylag rövid idő alatt, a föld minden lakott részében elterjedt. Jézus követőinek buzgalmát, az ihletett Írásokban feljegyezték számunkra, és minden idők hívőinek bátorítására. Az efézusi gyülekezetről, melyet az Úr Jézus szimbólum gyanánt felhasznált, hogy az apostoli korszak keresztény egyházát szemléltesse, ezt mondta a hű és igaz tanúbizonyság: "Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el." (Jel. 2, 3.)

Az efézusi gyülekezetet kezdetben gyermeki egyszerűség és buzgó kegyesség jellemezte. A hívők komolyan igyekeztek Isten minden Igéjének engedelmeskedni, és életükben bensőséges, őszinte szeretet nyilvánult meg Krisztus iránt. Mivel az Üdvözítő állandóan szívükben élt, örömmel teljesítették Isten akaratát. Megváltójuk iránti szeretettől késztetve, életük legmagasztosabb céljának tartották, hogy lelkeket nyerjenek meg számára. Nem volt szándékukban, hogy Krisztus értékes kegyelmi kincseit csupán maguknak halmozzák fel. Elhivatásuk fontosságát átérezték; lelkükben égett üzenetük: "A földön békesség és az emberekhez jóakarat!" Izzott bennük a vágy, hogy elvigyék a megváltás örömhírét a föld legtávolibb részeibe is. A világ pedig felismerte, hogy Jézussal voltak. Bizonyságul szolgáltak, hogy mint bűnbánó, kegyelmet nyert bűnösök, mint megtisztított és megszentelt emberek, közösségben élnek Istennel, Fia által.

Az egyház tagjai gondolatban és cselekedetben egyek voltak. A Krisztus iránti szeretet alkotta azt az aranyláncot, mely összekötötte őket. Igyekeztek az Urat minél tökéletesebben megismerni és életükben Krisztus öröme és békéje nyilvánult meg. Látogatták az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban; tartózkodtak a világ szennyétől, mert jól tudták, hogy ennek elmulasztása ellenkezne hitvallomásukkal, és Üdvözítőjük megtagadását jelentené.

A mű minden városban előrehaladt. Lelkek tértek meg, akik szintén kötelességüknek tartották, hogy közöljék másokkal a már elnyert, a felbecsülhetetlen értékű kincset. Nem nyughattak addig, míg a világosság, mely elméjüket megvilágította, másoknak is fényt nem árasztott. Hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménységének alapzatait. Isten Lelkének befolyására személyes, bensőséges felhívások jutottak a tévelygőkhöz, az elesettekhez, sőt az igazság állítólagos hitvallóihoz is, akik azonban jobban szerették a világ gyönyöreit, mint az Örökkévalót.

Idővel azonban lanyhult a hívők buzgalma és az egymás iránti szeretet is mindjobban csökkent. Elhidegülés volt tapasztalható az egyházban. Egyesek elfeledkeztek arról, hogy milyen csodálatos körülmények között fogadták el az igazságot. Lassan-lassan kidőltek a régi zászlóvivők. Az ifjabb munkások közül sokan, kik hivatva lettek volna megosztani az úttörők terheit, miáltal bölcs vezetőkké fejlődhettek volna, ráuntak a gyakran megismételt igazságokra. Igyekezetükben, hogy valami újat, meglepőt hozzanak, megkíséreltek új tantételeket bevezetni, amelyek ugyan a kedélyekre jobban hatottak, de nem egyeztek az evangélium alapelveivel. Önhittségükben és lelki vakságukban nem látták, hogy ezek az okoskodások sokakat megingatnak, a múlt tapasztalatainak ellentmondanak és így zűrzavart és hitetlenséget szülnek.

A hamis tanok megvitatása, kényszerítése, véleménykülönbségeket eredményezett és sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A jelentéktelen pontok megvitatása, valamint az elmélkedés emberi képzelet szülte kellemes mesék felett, sok időt vett igénybe, melyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítani. Tömegek, melyeket az igazság meggyőzött és megtérített volna, nem hallhatták az üdvüzenetet. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, mindinkább Sátán nyert hatalmat azok fölött, akik állították, hogy Krisztus követői.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amikor Athália úgy érezte, hogy ő irányít, hirtelen eljött a végső órája. Az Isten elleni cselekvés mindenképpen bukáshoz vezet. Athália úgy gondolta, hogy mindenkit megöletett, és a királyság élén a pozíciója megdönthetetlen, de nem vette észre, hogy Isten Jóást már a születésétől fogva védelmezte. Isten nem engedte, hogy a bűn győzedelmeskedjen.

Másrészről viszont, Isten irányítása csak addig érvényes, amíg mi is hajlandóak vagyunk együttműködni vele. Istennek megvan a kiválasztott népe minden időkben. A mai történetben Jójada volt Isten eszköze arra, hogy visszavezesse a királyságot Isten kiválasztott népének a törvényeihez. Jól kigondolt terve volt, hogy hogyan védje meg Jóást, és felülről kapott bölcsessége, hogy gondoskodjon Jóás megkoronázásáról, és átadja neki az ország irányítását.

Néha úgy gondoljuk, hogy mivel Isten irányít, megtehetjük, hogy mindent Istenre hárítsunk, abban bízva, hogy minden jól és gördülékenyen halad majd előre. Ez nem igazságos sem Istennel, sem embertársainkkal szemben, hogy mi magunk nem tervezünk, és nem szervezünk meg semmit. Valójában Isten akarata akkor teljesül legjobban, amikor mi is tesszük a saját dolgunkat.

Amikor a bűn vereséget szenved, fontos, hogy Istennel kössünk szövetséget, úgy, ahogy Jójada tette. „És kötést tőn Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek" (17. vers). A földi ígéretek gyakran megbuknak, de az eltökéltség, hogy Istent követjük, és az Ő kiválasztott népéhez akarunk tartozni, az első lépés az Istennel való kibékülés útján.

Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.


A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba