Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1512. nap
Az egyház történelmének válságos időpontjában történt János
száműzetése. Az egyháznak sohasem volt nagyobb szüksége János tanítására, mint
éppen most. Csaknem valamennyi munkatársa az evangélium szolgálatában időközben
mártírhalált szenvedett. A többi híveket is erősen üldözték. Minden arra
vallott, hogy már nincs messze az a nap, amelyen Krisztus gyülekezetének
ellenségei fognak felette diadalmaskodni.
Az Úrnak keze azonban a háttérben is láthatatlanul
működött. Isten gondviselése megengedte, hogy Jánost odavigyék, ahol Krisztus
csodálatosan kinyilatkoztathatta Önmagát előtte és látomásokat adhatott az
isteni igazságról, a gyülekezetek megvilágosítására.
Az igazság ellenségei, János számkivetése által remélték,
hogy örökre elnémítják Isten hűséges tanúját; de éppen Patmos szigetén kapott
ez a tanítvány olyan üzeneteket, melyek hivatva voltak a gyülekezeteket
erősíteni és bátorítani, az idők végezetéig. Akik száműzték Jánost, noha
mindvégig felelősséggel tartoznak cselekedetükért, mindazáltal Isten eszközei
voltak, hogy valóra váltsák a menny határozatát. Éppen az az igyekezetük, hogy
a világosságot kioltsák, emelte fényét, tette mindjobban láthatóvá az
igazságot.
Szombatnapon történt, midőn a dicsőség Ura megjelent a
száműzött apostolnak. János a szombatot Patmos szigetén is épp olyan szentül
ünnepelte, mint amikor Júdea városaiban és falvaiban prédikált a népnek. Igényt
tartott a maga számára is azokra a csodálatos áldásokra, melyeket Isten ezen a
napon áraszt népére. Jelentése így szól: "Lélekben valék ott az Úrnak napján
és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitát, amely ezt mondja vala: Én
vagyok az Alfa és Omega, az Első és az Utolsó... Megfordulék azért, hogy lássam
a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig, Játék hét arany gyertyatartót,
és a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához." (Jel. 1, 10-13.)
A szeretett tanítvány különösen gazdag kegyelemben
részesült. Látta Mesterét Getsemánéban, midőn lelki gyötrelmeiben vért izzadott
és "nem emberi volt ábrázatja és alakja sem ember fiaié volt." (Ésa.
52, 14.) Azután látta a római katonák kezei között, avult bíborpalástban és
töviskoronával. Végül látta Őt a Golgotán, a kereszten, miközben kegyetlenül
gúnyolták és szidták. Íme, János apostol ismét láthatja Urát. De most milyen
más a megjelenése, a külseje! Nem a fájdalmak férfia többé, akit emberek
megvetnek és megaláznak. Látja Őt mennyei fényű ruhájába öltözötten. "Az ő
feje pedig és a haja fehér, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei
olyanok, mint a tűzláng. És a lábai hasonlók valának az izzó érchez, mintha
kemencében tüzesedtek volna meg." (Jel. 1, 14. 15.) Hangja hasonlít sok
vizek zúgásához. Orcája fénylik, mint a nap. Kezében hét csillagot tart és
szájából kétélű éles kard jő ki; szava: hatalmának jelképe. Patmos szigete
ragyog a feltámadott Üdvözítő dicsőségétől.
"Mikor pedig látám őt" - írja János, -
"leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét,
mondván nékem: Ne félj!"
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok
12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jóás
az Úr házának felújítására felbuzdulva megparancsolta a papoknak, hogy
gyűjtsenek e célra pénzt és adományokat. Évek teltek el, de a felújítás terén
nem történt semmi, ezért Jóás megparancsolta a papoknak, hogy azonnal kezdjék
el a munkát.
Érdekes
megfigyelni, hogyan kezelték a pénzt a királyok idejében. „Mert minden
rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyednek a
hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak.” (1Tim 6:10) A rosszul kezelt pénz nyomorúságot és
pénzsóvárságot okozhat. A Biblia megörökítette a lépéseket, amelyeket az
elszámolás és a helyes felhasználás fenntartására tettek:
1. Speciális
ládát állítottak a felajánlások gyűjtésére.
2. Papok
őrizték a bejáratot.
3. A
templomba hordott pénzt megszámolták, és zsákokba tették.
4. Meghatározták
a munkások bérére szánt összeget.
5. Munkavezetőknek
adták a pénzt, hogy a munkabéreket és a felújításhoz szükséges eszközöket kifizessék.
6. A pénz
felhasználása meghatározott volt, és attól nem lehetett eltérni.
Mindezeket
a körültekintő intézkedéseket azért hozták, hogy biztosak legyenek benne, hogy
az Úr pénzét megfelelően költik el. Mindemellett a legérdekesebb a 15.
vers: „Nem számoltatták el azokat az
embereket, akikre a pénzt bízták, hogy a munkásoknak adják, mert ők hűségesen
jártak el.” Ezek a munkavezetők voltak a legjobb helyen, hogy munkásaikat
megcsalhassák, de mivel megbíztak bennük, ők is szemlátomást becsületesen és tisztességesen
bántak munkásaikkal.
Hogyan
tudjuk fejleszteni munkakörnyezetünkben a bizalomnak, becsületességnek ezt a
légkörét? Vajon nem úgy, hogy
egyen-egyenként mi is becsületesen kezeljük a pénzt?
Daniel Jiao
213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).
Ellen G. White mesteri módon vezeti be a
Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János
idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is
elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét
ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a
hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe”
(585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan
foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés
szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat
szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz
időszakain fog keresztülmenni.
A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus
maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő
bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb
rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv
"találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének
győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem
örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor
Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi
kapcsolat összefüggésében.
Roy E. Graf
a rendszeres teológia tanára
Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó
egyetemi képzés
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
ÁMEN ,köszönet János élete uttyát és igen csak Isten tudja kire ,mejikünkre mijen sors várránk ÁMEN .
VálaszTörlésÁmen🛐✝🙏
VálaszTörlésIzráel és Júda királyai olykor egymást felülmúlva tértek el az Isten útjától. Jéhú, Izráel királya nem tágított Jeroboám vétkeitől, az aranyborjúktól, Jóás pedig egész életében azt tette, amit helyesnek lát az Úr, csak az áldozóhalmok nem szűntek meg. Az Istenhez való közelítés és a Tőle való eltávolodás váltakozó időszakai alatt a templom is megrongálódott, javításra szorult.
VálaszTörlésAz életünk során felbukkanó próbák közben mi sem vagyunk mentesek hitéletünk során az Istentől való eltávolodástól, majd a próbák elmúltával a megerősödés, avagy a megbánás tanújeleivel az újra közeledéstől. A hit nemes harcának megvívása közben a mi emberi lényünk - lelki templomunk - úgyszintén sérüléseket szenved, romlásnak van kitéve, lelki kondíciónk is jelentős állagromláson mehet keresztül. De eljöhetnek az életünkben a helyreállás időszakai. Jóás az első templom javítását tűzte ki célul, mi pedig a magunk lelki templomának renoválását szeretnénk megvalósítani. Erőinket, lehetőségeinket arra fordítjuk, hogy újra erősödjünk a hitben, reménységben és a szeretetben, az Istenhez való teljes oda fordulás által.
A felújítás közben az ellenség ismét felbukkan, Arám királya támad, és megpróbálja lerontani mindazt, amit sikerült újjáépíteni. Ám Júda királya minden aranyát, minden kincsét átadja neki, s így az ellenség elkápráztatva a földi kincsektől, megelégedve távozik. Jeruzsálem megszabadul, és a templom épen marad. Isten háza, az ő jelenlétének helye újra felékesítve áll, megtisztítva minden szemkápráztató arany kincstől – a korábbi királyok adományaitól – minden földi hívságtól.
Így vagyunk mi is, az élet kihívásai követelhetik földi kincseinket, de ha nem ezeket tekintjük értéknek, hanem megtaláljuk azt, ami igazán fontos, Jézus Krisztus kegyelmének ajándékát, akkor semmi sem lesz drága ahhoz, hogy örömmel váljunk meg a múlandó dolgoktól, csak egyedül Isten ajándékai, az Ő ígéretei lesznek fontosak számunkra, hogy azokat szem elől ne tévesszük a hit útján járva.
Milyen földi dolog téríthet el bennünket a megígért Vígasztaló várásától és kérésétől, s Krisztus Urunk jellemére való formálódás nemes küzdelmétől? Ha Isten ígéreteire tekintünk, magunkénak tudhatjuk azt, amivel semmi sem érhet fel, az örök üdvösséget, hogy lehetünk Isten országának örökösei, s Jézus Krisztusnak örököstársai.
Mt 6/19-21: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.
Ha Istennek szenteljük életünket, és vigyázunk a teremtett lényünk tisztaságát megőrizni, azaz magunkat, a Lélek templomát megtisztítani és felékesíteni Krisztus jellemtulajdonságaival, akkor megjelenhet rajtunk Isten fényessége, s lehetünk Istennek fiai, a világnak világossága, melyet a teremtett világ sóvárogva vár (Róm 8/19)