Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 1 - VASÁRNAP - 2 Királyok 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 57. fejezet 1511. nap

57. Jelenések könyve

Az apostolok napjaiban a hívőket komolyság és lelkesedés jellemezte. Oly fáradhatatlan buzgalommal munkálkodtak Mesterükért, hogy országának drága evangéliuma, minden ellenállás ellenére, aránylag rövid idő alatt, a föld minden lakott részében elterjedt. Jézus követőinek buzgalmát, az ihletett Írásokban feljegyezték számunkra, és minden idők hívőinek bátorítására. Az efézusi gyülekezetről, melyet az Úr Jézus szimbólum gyanánt felhasznált, hogy az apostoli korszak keresztény egyházát szemléltesse, ezt mondta a hű és igaz tanúbizonyság: "Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el." (Jel. 2, 3.)

Az efézusi gyülekezetet kezdetben gyermeki egyszerűség és buzgó kegyesség jellemezte. A hívők komolyan igyekeztek Isten minden Igéjének engedelmeskedni, és életükben bensőséges, őszinte szeretet nyilvánult meg Krisztus iránt. Mivel az Üdvözítő állandóan szívükben élt, örömmel teljesítették Isten akaratát. Megváltójuk iránti szeretettől késztetve, életük legmagasztosabb céljának tartották, hogy lelkeket nyerjenek meg számára. Nem volt szándékukban, hogy Krisztus értékes kegyelmi kincseit csupán maguknak halmozzák fel. Elhivatásuk fontosságát átérezték; lelkükben égett üzenetük: "A földön békesség és az emberekhez jóakarat!" Izzott bennük a vágy, hogy elvigyék a megváltás örömhírét a föld legtávolibb részeibe is. A világ pedig felismerte, hogy Jézussal voltak. Bizonyságul szolgáltak, hogy mint bűnbánó, kegyelmet nyert bűnösök, mint megtisztított és megszentelt emberek, közösségben élnek Istennel, Fia által.

Az egyház tagjai gondolatban és cselekedetben egyek voltak. A Krisztus iránti szeretet alkotta azt az aranyláncot, mely összekötötte őket. Igyekeztek az Urat minél tökéletesebben megismerni és életükben Krisztus öröme és békéje nyilvánult meg. Látogatták az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban; tartózkodtak a világ szennyétől, mert jól tudták, hogy ennek elmulasztása ellenkezne hitvallomásukkal, és Üdvözítőjük megtagadását jelentené.

A mű minden városban előrehaladt. Lelkek tértek meg, akik szintén kötelességüknek tartották, hogy közöljék másokkal a már elnyert, a felbecsülhetetlen értékű kincset. Nem nyughattak addig, míg a világosság, mely elméjüket megvilágította, másoknak is fényt nem árasztott. Hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménységének alapzatait. Isten Lelkének befolyására személyes, bensőséges felhívások jutottak a tévelygőkhöz, az elesettekhez, sőt az igazság állítólagos hitvallóihoz is, akik azonban jobban szerették a világ gyönyöreit, mint az Örökkévalót.

Idővel azonban lanyhult a hívők buzgalma és az egymás iránti szeretet is mindjobban csökkent. Elhidegülés volt tapasztalható az egyházban. Egyesek elfeledkeztek arról, hogy milyen csodálatos körülmények között fogadták el az igazságot. Lassan-lassan kidőltek a régi zászlóvivők. Az ifjabb munkások közül sokan, kik hivatva lettek volna megosztani az úttörők terheit, miáltal bölcs vezetőkké fejlődhettek volna, ráuntak a gyakran megismételt igazságokra. Igyekezetükben, hogy valami újat, meglepőt hozzanak, megkíséreltek új tantételeket bevezetni, amelyek ugyan a kedélyekre jobban hatottak, de nem egyeztek az evangélium alapelveivel. Önhittségükben és lelki vakságukban nem látták, hogy ezek az okoskodások sokakat megingatnak, a múlt tapasztalatainak ellentmondanak és így zűrzavart és hitetlenséget szülnek.

A hamis tanok megvitatása, kényszerítése, véleménykülönbségeket eredményezett és sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A jelentéktelen pontok megvitatása, valamint az elmélkedés emberi képzelet szülte kellemes mesék felett, sok időt vett igénybe, melyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítani. Tömegek, melyeket az igazság meggyőzött és megtérített volna, nem hallhatták az üdvüzenetet. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, mindinkább Sátán nyert hatalmat azok fölött, akik állították, hogy Krisztus követői.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kir%C3%A1lyok+11&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kir%C3%A1lyok+11&version=NT-HU

Amikor Athália úgy érezte, hogy ő irányít, hirtelen eljött a végső órája. Az Isten elleni cselekvés mindenképpen bukáshoz vezet. Athália úgy gondolta, hogy mindenkit megöletett, és a királyság élén a pozíciója megdönthetetlen, de nem vette észre, hogy Isten Jóást már a születésétől fogva védelmezte. Isten nem engedte, hogy a bűn győzedelmeskedjen.

Másrészről viszont, Isten irányítása csak addig érvényes, amíg mi is hajlandóak vagyunk együttműködni vele. Istennek megvan a kiválasztott népe minden időkben. A mai történetben Jójada volt Isten eszköze arra, hogy visszavezesse a királyságot Isten kiválasztott népének a törvényeihez. Jól kigondolt terve volt, hogy hogyan védje meg Jóást, és felülről kapott bölcsessége, hogy gondoskodjon Jóás megkoronázásáról, és átadja neki az ország irányítását.

Néha úgy gondoljuk, hogy mivel Isten irányít, megtehetjük, hogy mindent Istenre hárítsunk, abban bízva, hogy minden jól és gördülékenyen halad majd előre. Ez nem igazságos sem Istennel, sem embertársainkkal szemben, hogy mi magunk nem tervezünk, és nem szervezünk meg semmit. Valójában Isten akarata akkor teljesül legjobban, amikor mi is tesszük a saját dolgunkat.

Amikor a bűn vereséget szenved, fontos, hogy Istennel kössünk szövetséget, úgy, ahogy Jójada tette. „És kötést tőn Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek" (17. vers). A földi ígéretek gyakran megbuknak, de az eltökéltség, hogy Istent követjük, és az Ő kiválasztott népéhez akarunk tartozni, az első lépés az Istennel való kibékülés útján.

Daniel Jiao

213. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  57. fejezetéhez (szeptember 1-7.).

Ellen G. White mesteri módon vezeti be a Jelenések könyvét, míg közben alapvető értelmezési elveket is felállít. János idejében az egyházban visszaesett a buzgalom, és hamis tanításokat is elfogadtak, ahogy az Efézusbeliekhez írt levélből kiderül. Azonban amíg a hét ázsiai gyülekezethez szóló könyvet írták, Ellen White világossá teszi, hogy „a hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe” (585. o.) A Jelenések feltárja, hogy Krisztust mélységesen és folytonosan foglalkoztatta az egyháza, annak vezetői és szolgálói. Krisztus a feddés szavait intézi egyháza felé, de a Szentírás legszebb ígéretei közül néhányat szintén számára tartogat, tudván, hogy az egyház a megpróbáltatások nehéz időszakain fog keresztülmenni.

A Jelenések könyvének középpontjában Krisztus maga áll, akit úgy mutat be, mint Júda erős oroszlánját, de a szenvedő bárányként is megjeleníti. A Jelenések a szemünk elé tárja Isten legmélyebb rejtélyeit, és ez a betetőzése a Szentírásnak, ahol is a többi bibliai könyv "találkozik" és összegződik. Az oldalain előrebocsátja Isten népének győzelmét, akik a Megváltójuk uralkodását fogják élvezni és az új Jeruzsálem örömeit a hátralévő időben, ami az örökkévalóság. A könyv rámutat arra, amikor Isten végre sátorban lakozik a népével mindörökre, egy tökéletes szövetségi kapcsolat összefüggésében.

Roy E. Graf

a rendszeres teológia tanára

Teológiai iskola és PhD fokozatot nyújtó egyetemi képzés

Perui Unió Egyeteme

Fordította Gősi Csaba