Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 86. fejezet 1257. nap
Krisztus parancsát azonban: "Elmenvén e széles
világra" (Mk 16:15) - nem veszíthetjük el szemünk elől. Krisztus arra
hívott el bennünket, hogy tekintetünket irányítsuk a látóhatárunkon túli
vidékek felé. Krisztus ledönti az elválasztó falakat, a nemzetségeket
elválasztó előítéleteket és arra tanít, hogy szeressük az emberiség egész
családját. Kiemeli az embereket önzésük szűk börtönéből. Eltöröl minden
területi határvonalat és a mesterséges társadalmi megkülönböztetéseket.
Krisztus nem tesz különbséget a szomszédok és az idegenek, a barátok és az
ellenségek között. Krisztus arra tanít, hogy testvérként tekintsünk minden
szükséget szenvedő emberre, és úgy nézzünk a világra, mint a saját földünkre.
Az Üdvözítő, mikor azt mondotta: "Elmenvén [...]
tegyetek tanítványokká minden népeket" (Mt 28:19), akkor azt is mondta:
"azokat pedig akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket
űznek; új nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek fel; és ha valami halálost
isznak, meg nem árt nékik; betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak" (Mk
16:17-18). Krisztus ígérete olyan messzire ér el, amilyen távolságra szól a
megbízása. Természetesen nem minden hívő részesül mindegyik ajándékban. A Lélek
különbséget tesz: "[...] osztogatván mindenkinek külön, amint akarja"
(lKor 12:11). Az Úr azonban a Lélek ajándékait minden hívőnek megígérte,
amilyen mértékben szüksége van az ajándékok egyikére vagy másikára, az Úr
munkájának végzéséhez. Az Úr ígérete éppen olyan erős és megbízható most, mint
amilyen volt az apostolok idejében. "Azokat pedig, akik hisznek, ilyen
jelek követik" (Mk 16:17). Ez Isten gyermekeinek a kiváltsága. Ehhez a
kiváltsághoz, amennyire csak lehetséges, bizalommal ragaszkodniuk kell, hogy
azzal, mint hitük bizonyításával szolgálhassanak.
"Betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak" (Mk
16:18). Ez a világ egy óriási bélpoklos kórház. Krisztus azonban azért jött,
hogy a betegeket meggyógyítsa, és hogy szabadulást hirdessen a Sátán
foglyainak. Maga Krisztus egészséges és erős volt. Életét adta a betegeknek, a
lesújtottaknak és a démonoktól megszállottaknak. Krisztus nem fordult el
senkitől, aki azért ment Hozzá, hogy elfogadja gyógyító erejét. Tudta, hogy
azok, akik segítséget kérni mentek Hozzá, betegséget hordoznak magukban.
Krisztus azonban nem tagadta meg tőlük gyógyítását. Mikor pedig Krisztusban
működő erő érintette ezeket a szegény lelkeket, akkor meggyőződtek
bűnösségükről és sokan közülük lelki betegségeikből is éppen úgy meggyógyultak,
mint testi betegségeikből és bajaikból. Az evangéliumnak ma is megvan ugyanez a
hatalma. Vajon miért ne kellene nekünk ma ugyanezen eredményekről
tanúbizonyságot tennünk?
Krisztus átérzi minden szenvedő keserű bánatát. Mikor a
gonosz lelkek gyötörnek egy emberi testet, akkor Krisztus is érzi. Mikor a láz
felégeti az élet folyamatát, akkor Krisztus érzi a kínszenvedést, a haláltusát.
Krisztus ma is éppen olyan kész meggyógyítani a betegeket, mint amikor
személyesen itt volt a földön. Krisztus szolgái az Ő képviselői itt a földön;
eszközök munkája számára. Krisztus általuk kívánja gyakorolni gyógyító
hatalmát.
Az Üdvözítő gyógyító módszerében leckék, feladatok voltak
tanítványai számára. Egy alkalommal Krisztus megkente agyaggal egy vak ember
szemét. Azután megparancsolta néki: "Menj el, mosakodjál meg a Siloám
tavában [...] Elméne azért és megmosakodék és megjöve látva" (Jn 9:7). A
gyógyítást ezen a módon csak a Nagy Gyógyító vihette végbe egyedül. Krisztus
azonban a természet egyszerű eszközeit is felhasználta gyógyításainál; nem
részesítette előnyben a gyógyszereket, inkább szentesítette az egyszerű és
természetes gyógyszerek használatát.
A betegségtől sújtottak közül sokaknak, akik egészségüket
visszanyerték, Krisztus azt mondotta: "Ímé meggyógyultál; többé ne
vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" (Jn 5:14). Krisztus azt
tanította, hogy a betegség - mind a testi, mind a lelki betegség - Isten
törvénye megsértésének a következménye. A világon nem létezne semmiféle
nyomorúság, ha az emberek összhangban, harmóniában élnének a Teremtő
szándékával.
Az ősi Izraelnek Krisztus volt a vezetője és tanítója.
Krisztus tanította meg őket arra, hogy az egészség az Isten törvényei iránti
engedelmesség jutalma. A Nagy Orvos, aki Palesztinában meggyógyította a
betegeket, a felhőoszlopból szólott népéhez és mondta meg nekik, hogy mit kell
tenniük, és hogy Isten mit tenne érettük. "Ha a te Uradnak, Istenednek
szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt és
figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését; egyet sem
bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én
vagyok az Úr, a te gyógyítód" (2Móz 15:26). Krisztus határozott
utasításokat adott Izraelnek életmódjukra vonatkozóan, és biztosította őket,
"[...] távol tart az Úr tetőled minden betegséget" (5Móz 7:15).
Amikor a feltételeket teljesítették, akkor az ígéret is beigazolódott rajtuk.
"Nemzetségeikben nem volt beteges" (Zsolt 105:37).
Ezek a mi számunkra is tanulságok. Vannak olyan feltételek,
amelyeket mindannyiunknak figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk őrizni
egészségünket. Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy melyek ezek a
feltételek. Nem nyerjük el Isten tetszését, ha tudatlanul megyünk el törvényei
mellett, akár testiekre, akár lelkiekre vonatkoznak azok. Nekünk Istennel
együtt kell munkálkodnunk egészségünk helyreállításáért; a testi egészségünk
érdekében éppen úgy, mint a lelki egészségünkért.
Azután másokat is meg kell tanítanunk arra, hogy miként
őrizzük meg, vagy állítsuk helyre egészségünket. A betegek számára azokat a
gyógyszereket és gyógymódokat kell használnunk, amelyekről Isten a természetben
gondoskodott a számunkra. Istenre kell rámutatnunk, és Istenhez kell
irányítanunk őket, aki egyedül tud meggyógyítani minden betegséget. A mi
dolgunk, kötelességünk az, hogy a betegeket és szenvedőket hitünk karjaiban
vigyük Krisztushoz. Arra is meg kell tanítani őket, hogy higgyenek a Nagy
Gyógyítóban. Meg kell ragadnunk Krisztus ígéretét, ki kell tartanunk mellette,
és imádkoznunk kell hatalma kinyilatkoztatásáért. Az evangélium igazi lényege a
helyreállítás. Az Üdvözítő azt várja el tőlünk, hogy szólítsuk fel a betegeket,
a reményteleneket és a lesújtottakat, hogy éljenek az Ő erejével.
A szeretet hatalma volt jelen Krisztus minden
gyógyításában. Csak akkor lehetünk eszközei az Ő munkájának, ha hit által
társak leszünk szeretetében is. Ha elmulasztjuk bekapcsolni magunkat a
Krisztussal való isteni együttélésbe és együttmunkálkodásba, akkor az életet
adó energia áradata nem tud bőséges mennyiségben átfolyni rajtunk másokhoz.
Voltak helyek, ahol maga az Üdvözítő sem tudott sok nagyszerű munkát
végrehajtani a jelenlévők hitetlensége miatt. Így most is az egyházat a
hitetlenség választja el isteni Megsegítőjétől, Krisztustól. Az egyház csak
nagyon gyengén ragaszkodik az örök valóságokhoz. Hitének hiánya csalódást
okozott Istennek és az egyházat megfosztotta a dicsőségétől.
Az egyház csak akkor élhet Krisztus jelenlétének az
erejével, ha tevékenyen vesz részt Krisztus munkájának a végzésében.
"Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, - mondotta az Úr;
és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:19-20).
Krisztus igájának a felvétele egyik legfontosabb feltétele hatalma
elnyerésének. Az egyház igazi élete attól függ, hogy hűségesen tölti-e be
Urától kapott megbízatását. Ennek a munkának az elhanyagolása idézi elő az
egyházban a lelki gyengeséget és hanyatlást. Ahol nem munkálkodnak erőteljesen
másokért, ott elfogy a szeretet és meggyengül a hit.
Krisztus azt akarja, hogy hívei legyenek az egyház tanítói,
oktatói az evangéliumi munkában. Meg kell tanítaniuk az embereket arra, hogy
miként keressék és mentsék meg az elveszetteket. Vajon valóban ezt a munkát
végzik? Sajnos nem. Sokan csak azon fáradoznak, hogy felszítsák az élet tüzét
egy-egy halódó gyülekezetben. Sok gyülekezetet beteg bárányokként ápolnak azok,
akiknek éppen az elveszett juhokat kellene megkeresniük. S ez idő alatt pedig
milliók és milliók vesznek el Krisztus nélkül.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 20
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A
Sínai-hegyen Isten az erkölcsi törvény átadásával isteni természetét
nyilvánítja ki. A törvény gyökere a szeretet, az Isten iránti szeretet az
egymás iránti szeretet alapjául szolgál. A törvényadás éppen annyira tanúskodik
Isten kegyelméről és irgalmáról, mint az egyiptomi szolgaságból való
szabadítás, mivel Isten itt azt mutatja meg a megváltottainak, hogyan éljenek. A „szövetség tábláinak”
(5Móz 9:9-11) a frigyláda fedele alá helyezése annak jele, hogy azok valóban a
szövetség alapját képezik.
A
szövetség kapcsolatot és lelki közösséget is magába foglal. Valódi kapcsolat és
közösség nem jöhet létre két egyén között a kapcsolatot meghatározó
normarendszer nélkül. Az első négy parancsolat az Istennel való kapcsolatunkat
határozza meg, míg a következő hat az egymással való kapcsolatunkat. Az
Istennel és az Ő – életünkben megjelenő – kegyelmével való kapcsolatunk
határozza meg azt, mennyire vagyunk képesek másokkal harmóniában élni. A szombatot
Isten a hetedik napként definiálja, amennyiben megpihenünk Nála, és újból
megértjük és dicsőítjük Őt, mint teremtő Istent. A szombat a szövetség örök
jelképévé válik Isten és az Ő népe között (2Móz 31:16-17). Aki az Isten által
meghatározott módon, helyes lelkületben tartja meg a szombatot, azt fejezi ki,
hogy ő, mint megmentett áll kapcsolatban Istennel.
Michael Hasel
176. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
85-86. fejezeteihez
(december 16-22.).
Pétert nem csak hogy a
Krisztus elárulása miatti bűntudat fogta el, de társainak, a többi tanítványnak
a bizalmát is elvesztette. Többé már nem bíztak benne. Krisztus tudta, hogy
ahhoz, hogy Péter teljes egészében visszaállhasson a szolgálatba, a
bizonyítania kell, hogy szíve megújult. Amikor a bizalom darabokra törött, az
átalakulásnak mindig meg kell előznie a helyreállítást.
Újra meg újra azt
kérdezte Krisztus Pétertől: „Szeretsz engem?”
És Péter több ízben is
elkerülte az üres kérkedést, egyszerűen biztosította Krisztust a szeretetéről.
Péter többé már nem bízott a saját képességeiben és ösztönös reakcióiban.
Megtanulta, hogy ne bízzon magában, és teljes egészében Krisztus
felhatalmazására támaszkodjon.
Ó, milyen gyengéd is
volt Krisztus kegyelemközpontú helyreállítása! Nem bírált és nem marasztalt el.
Pusztán három egyszerű, szívre ható kérdés volt az, ami helyreállította Péter
pozícióját, mind a saját, mint a tanítványok szemében.
Ahogyan Krisztus
finoman bánt Péter szívével, Péter is együttérző pásztorává vált azoknak,
akiket a gondjára bíztak. Ismervén saját szörnyű hibáit, finoman reagált mások
hibáira. Krisztus könyörületesen bánt vele, ő pedig továbbvitte ezt a szerető
türelmet azokra, akik eltévedtek az útjaikon.
Minél mélyebben és
őszntébben bocsátanak meg nekünk, mi annál gyengédebben és finomabban
viselkedünk másokkal, akik hibáznak. Minél több kegyelem tisztított meg minket,
annál inkább tudatára ébredünk saját hiányosságainknak és annál több kegyelmet
gyakorlunk azokkal szemben, akik még mindig a bűntudat fogságában vergődnek. Ha
azonban nem hagytuk, hogy Isten körülvegyen minket kegyelmével, kegyelem
nélküliek leszünk a másokkal való kapcsolatainkban.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
