Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 86. fejezet 1258. nap
Isten szeretete az ember iránt minden emberi értelmet
felülmúl. Az angyalok csodálkoznak azon, hogy mennyire felszínes a hálája
azoknak, akikre ez a szeretet árad, és hogy milyen kevéssé értékelik Isten
szeretetét. Az egész menny megdöbbenéssel szemléli az emberek közömbösségét.
Akarjuk-e tudni, hogy Krisztus mit érez mindezek láttán? Vajon mit érezne egy
apa és egy anya, ha tudomást szerezne arról, hogy hidegben és hóban elalélt, és
a fagyhalálnak kitett gyermekük mellett úgy mennének el az arra járók, hogy
ügyet sem vetnének reá, és hagynák elpusztulni, jóllehet megmenthették volna!?
Nem okozna-e nekik szörnyű fájdalmat és nem háborodnának-e fel? Nem vádolnák-e
azokat a gyilkosokat olyan haraggal, amely oly forró lenne, mint a könnyeik, és
oly heves, mint a szeretetük? Minden ember szenvedése Isten egyik gyermekének a
szenvedése. Ezért azok, akik nem nyújtják oda segítő kezüket az elpusztulás
szélén álló embertársuknak, kiváltják Isten igazságos haragját. Ez a Bárány
haragja. Azoknak, akik igénylik ugyan a Krisztussal való közösséget, de
közömbösek lettek szükséget szenvedő embertársaikkal szemben Krisztus ezt
jelenti majd ki az ítélet nagy napján: "Nem tudom, honnét valók vagytok
ti: Távozzatok el én tőlem mindnyájan, akik hamisságot cselekesztek!" (Lk
13:27).
Tanítványainak adott megbízásában Krisztus nemcsak a
munkájukat körvonalazta, hanem a nekik szóló üzenetet is átadta. Tanítsátok meg
az embereket - mondotta nekik, "hogy megtartsák mindazt, amit én
parancsoltam néktek" (Mt 28:20). A tanítványoknak azt kellett tanítaniuk,
amit Jézus tanított. S amit Ő mondott, az nemcsak azt foglalta magába, amit
személyesen mondott el, hanem azt is, amit az Ótestamentum prófétái és tanítói
mondottak el. Az emberi tanítást kizárta. Nincs semmi hely a hagyomány, az
emberek elméletei és következtetései vagy az egyházi törvények számára.
Krisztus nem foglalta bele tanítványainak adott megbízásába az egyházi
tekintélyek által elrendelt törvényeket. Krisztus szolgáinak ezek közül egyiket
sem kell tanítaniuk. "A törvény és a próféták" (Mt 22:40) Krisztus
szavainak és tetteinek a feljegyzésével képezik azt a kincset, amit rábízott
tanítványaira, hogy adják tovább a világnak. Krisztus neve a jelszavuk,
megkülönböztető jelvényük, egységük köteléke; tekintély, mintegy háttér
eljárásaikban, valamint eredményességük forrása. Semmit sem szabad elismerni
királyságában, amely nem viseli magán az Ő nevét.
Az evangéliumot nem csak elméletként, hanem eleven erőként
kell közvetíteni, mint ami megváltoztatja az ember életét. Isten azt kívánja,
hogy kegyelmének elfogadói tanúi legyenek az Ő hatalmának. Azokat, akik eddigi
életútjuk során a legnagyobb ellenségek voltak az Úrnak, Isten készségesen
elfogadja. Azokat, akik megbánják bűneiket, Isten megajándékozza Szentlelkével,
bizalma legmagasabb helyére emeli és elküldi őket a hűtlenek táborába, hogy
hirdessék ott az Ő határtalan irgalmát. Isten szeretné, ha szolgái bizonyságot
tennének arról a tényről, hogy az Ő irgalma útján az emberek elnyerhetik a
Krisztuséhoz hasonló jellemet, és örvendezhetnek nagy szeretete
bizonyosságában. Isten azt akarja, hogy tegyünk tanúbizonyságot arról a
tényről, hogy Ő nem elégedhetik meg addig, míg az emberi nemzetség tagjai meg
nem térnek, és nem foglalják el újra helyüket szent kiváltságaikban, mint Isten
fiai és leányai.
Krisztusban egyesül a pásztor gyengédsége, a szülő
szeretete és a könyörületes Üdvözítő páratlan kegyelme. Áldásaival a legvonzóbb
formában ajándékoz meg bennünket. Nem elégszik meg azzal, hogy tudtunkra adja
áldásait. Oly módon nyújtja felénk azokat, hogy felkeltse bennünk a vágyat
irántuk. Így Isten szolgáinak a kibeszélhetetlen ajándék dicsőségét és
gazdagságát kell másoknak bemutatniuk. Krisztus csodálatos szeretete
megolvasztja és leigázza a szíveket, miközben a tantételek puszta
ismételgetésével nem érünk el, és nem végzünk el semmit. "Vigasztaljátok,
vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek [...] Magas helyre menj fel,
örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! [...] Mondjad
Júda városainak: Ímhol Istenetek; Ímé az Úr Isten jő hatalommal, és karja
uralkodik! Ímé jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját
úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat
szelíden vezeti" (Ésa 40:1.9-11). Mondjátok el az embereknek Róla, hogy Ő
"tízezer közül is kitetszik" és "Ő mindenestől fogva
kívánatos" (Énekek 5:10.16). Pusztán szavakkal nem tudjuk elmondani azt,
hogy ki Ő, ki nékünk Krisztus. Életünk által kell az Ő jellemét kinyilvánítani
az emberek előtt. Krisztus láthatóvá kíván lenni minden követője életében.
Isten minden gyermekéről eleve azt rendelte el, "hogy azok az ő fia
ábrázatához hasonlatosak legyenek" (Róm 8:29). Mindenkiben Krisztus
hosszútűrő szeretetének, szentségének, alázatosságának, irgalmának és
igazságosságának kell megmutatkoznia, feltárulnia a világ számára.
Az első tanítványok elmentek, hogy prédikálják Isten
szavát. Krisztust életükben jelentették ki. Az Úr pedig velük együtt
munkálkodott, "megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik
vala" (Mk 16:20). Ezek a tanítványok felkészültek munkájukra. Még pünkösd
napja előtt összegyülekeztek és minden viszályt félretettek. Egy akarattal
voltak együtt. Elhitték Krisztus ígéreteit, hogy megkapják az Ő áldását, és
hittel imádkoztak. Nemcsak a maguk számára kérték az áldást. Teherként
nehezedett rájuk a lelkek üdvösségéért rájuk váró munkálkodás. Az evangéliumot
el kellett vinniük a föld legtávolabbi részéig. Igényt tartottak a hatalomnak,
az erőnek arra az ajándékára, amit Krisztus megígért nekik. Ekkor árasztotta
reájuk Isten az Ő Szentlelkét és egy nap alatt ezrek tértek meg. Ez ma is
megtörténhetne! Az emberi bölcseletek helyett prédikáljuk Isten beszédét! A
keresztények hagyják abba egyenetlenkedéseiket, adják át magukat Istennek, és
Vele együtt munkálkodjanak az elveszettek megmentéséért! Hittel kérjék Isten
áldását, míg meg nem kapják! A Lélek kitöltése csak "a korai eső"
volt, és mégis csodálatos volt a hatása és eredménye. "A késői eső"
eredménye azonban még bőségesebb lesz (Vö: Jóel 2:23).
Mindazok, akik Istennek szentelik lelküket és testüket,
állandóan megkapják majd a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát.
Kimeríthetetlen mennyei készletek állnak a rendelkezésükre. Krisztus nekik adja
saját Lelke leheletét és életét az ő életéből. A Szentlélek legnagyobb
energiáit fejti ki és így munkálkodik az emberek szívében és elméjében. Isten
kegyelme megnöveli és megsokszorozza tehetségeiket. Az isteni természet
tökéletessége jön segítségükre a lelkek megmentéséért végzett munkájukban.
Krisztussal való együttmunkálkodásuk útján részesülnek Krisztus teljességében.
Emberi gyengeségükben is képesek megcselekedni a Mindenható tetteit.
Az Üdvözítő arra vágyik, hogy kinyilvánítsa kegyelmét, és
jellemének pecsétjét rányomja az egész világra. Ez Krisztus megszerzett
tulajdona, és Ő szabaddá, tisztává és szentté akarja tenni az embereket. Bár a
Sátán azon fáradozik, hogy megakadályozza Krisztus szándékának a
megvalósítását, de a világért kiontott vérével az Úr mégis olyan diadalt arat,
amely dicsőséget szerez Istennek és a Báránynak. Krisztus nem nyugszik meg
addig, míg győzelme nem lesz teljes, és "lelke szenvedése folytán látni
fog és megelégszik" (Ésa 53:11). A föld minden népe meghallja majd a
Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el Krisztus
kegyelmét, de "őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak"
(Zsolt 22:31). "Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő
országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének" (Dán 7:27);
"[...] mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert
beborítják" (Ésa 11:9). "És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét,
és naptámadattól az ő dicsőségét" (Ésa 59:19).
"Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki
békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak:
Uralkodik a te Istened! [...] Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem
romjai, mert megvígasztalá az Úr népét [...] Feltűrte az Úr szent karját minden
népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk
szabadítását" (Ésa 52:7-10).
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az
1902-ben felfedezett régészeti lelet, egy kőtábla, amely több mint 300 törvényt
tartalmaz, s amelyek Hammurapi uralkodása idején kormányozták Babilóniát, mutat
némi hasonlóságot ezzel a bibliai fejezettel. 2Móz 21:16 szerint – csakúgy,
mint a Hammurapi törvénykönyvben –, a rabszolga-kereskedelem súlyos bűnnek
számított, és halálbüntetést vont maga után. 2Móz 21:23-ban a kioltott
emberéletért az elkövetőnek saját életével kellett fizetnie. A babilóniai
törvény azt mondja, hogy a bűnös saját maga helyett feláldozhatja lánya életét.
A mózesi törvény azonban nem enged meg ilyen igazságtalanságot.
2Móz
21:26 egy olyan példa, ahol a babilóniai törvény értelmében a rabszolga
sérülései a gazdája számára jelentenek kárt, nem pedig magának a szolgának. A
héber törvény azonban, egyedülálló módon, nem tekinti a szolgát gazdája
feltétel nélküli tulajdonának. Általánosságban Mózes második könyvének
törvényei az ember egyéni jogait, és az élet szentségét helyezik a középpontba.
Bár sok törvény különbözik a Hammurapi-kódexben, mégis találhatunk arra utaló
jeleket, hogy a két törvénygyűjtemény közös forrásból építkezik.
Isten
a méltányosság és igazságosság gyakorlását kívánta népétől akkor is és most is.
Mi hogyan bánunk a körülöttünk élőkkel?
Michael Hasel
176. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
85-86. fejezeteihez
(december 16-22.).
Pétert nem csak hogy a
Krisztus elárulása miatti bűntudat fogta el, de társainak, a többi tanítványnak
a bizalmát is elvesztette. Többé már nem bíztak benne. Krisztus tudta, hogy
ahhoz, hogy Péter teljes egészében visszaállhasson a szolgálatba, a
bizonyítania kell, hogy szíve megújult. Amikor a bizalom darabokra törött, az
átalakulásnak mindig meg kell előznie a helyreállítást.
Újra meg újra azt
kérdezte Krisztus Pétertől: „Szeretsz engem?”
És Péter több ízben is
elkerülte az üres kérkedést, egyszerűen biztosította Krisztust a szeretetéről.
Péter többé már nem bízott a saját képességeiben és ösztönös reakcióiban.
Megtanulta, hogy ne bízzon magában, és teljes egészében Krisztus felhatalmazására
támaszkodjon.
Ó, milyen gyengéd is
volt Krisztus kegyelemközpontú helyreállítása! Nem bírált és nem marasztalt el.
Pusztán három egyszerű, szívre ható kérdés volt az, ami helyreállította Péter
pozícióját, mind a saját, mint a tanítványok szemében.
Ahogyan Krisztus
finoman bánt Péter szívével, Péter is együttérző pásztorává vált azoknak,
akiket a gondjára bíztak. Ismervén saját szörnyű hibáit, finoman reagált mások
hibáira. Krisztus könyörületesen bánt vele, ő pedig továbbvitte ezt a szerető türelmet
azokra, akik eltévedtek az útjaikon.
Minél mélyebben és
őszntébben bocsátanak meg nekünk, mi annál gyengédebben és finomabban
viselkedünk másokkal, akik hibáznak. Minél több kegyelem tisztított meg minket,
annál inkább tudatára ébredünk saját hiányosságainknak és annál több kegyelmet
gyakorlunk azokkal szemben, akik még mindig a bűntudat fogságában vergődnek. Ha
azonban nem hagytuk, hogy Isten körülvegyen minket kegyelmével, kegyelem
nélküliek leszünk a másokkal való kapcsolatainkban.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés