2016. február 25., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 25 - CSÜTÖRTÖK - Bírák 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 11. fejezet 228. nap

Most is sokaknak Ábrahámhoz hasonló próbája van. Nem hallják közvetlenül a mennyből Isten hangját, de ő szól hozzájuk Igéjének tanítása és gondviselésének eseményei által. Talán azt kívánja tőlük, hogy adják fel a gazdagságot és megbecsülést ígérő életpályájukat, hagyják el kellemes és előnyös társaságukat, szakadjanak el rokonságuktól, hogy önmegtagadást igénylő viszontagságos, áldozatos útra lépjenek. Isten feladatot szánt nekik, de a barátok, a rokonok befolyása és a jólét akadályozná a megvalósításhoz fontos jellemvonások kifejlődését. Isten kivonja őket az emberi befolyás alól, megvonja tőlük az emberi segítséget; érezteti velük, hogy az ő segítségére van szükségük, és megtanítja őket egyedül őbenne bízni, hogy kinyilatkoztathassa önmagát nekik. Ki kész Isten hívására megtagadni dédelgetett terveit és lemondani meghitt barátairól? Ki vállal új feladatokat, és ki lép ismeretlen területre, hogy odaszánt szívvel végezze Isten munkáját, Krisztusért nyereségnek tartva a veszteségeket? Aki ezt teszi annak olyan hite van, mint Ábrahámnak, és az osztozni fog vele abban az "[...] igen-igen nagy örökség"-ben, amelyhez "nem hasonlítható" az, "amiket most szenvedünk" (2Kor 4:17; Róm 8:18).

Isten akkor szólt először Ábrahámhoz, amikor "Úr-Kaszdim"-ban lakott. A pátriárka engedelmesen Háránba költözött. Háránig elkísérte atyja családja, mivel bálványimádásuk keveredett az igaz Isten imádásával. Ábrahám itt maradt Tháré haláláig. De a mennyei hang elhívta atyja sírjától, és megparancsolta: menjen tovább. Testvére, Nákhor és családja ragaszkodott otthonához és bálványaihoz. Feleségén, Sárán kívül csak Lót, a már régen halott Hárán fia osztozott a pátriárka zarándok életében. Mégis egy nagy csapat indult útnak Mezopotámiából. Ábrahámnak már hatalmas nyája, sok keleti kincse és nagyszámú kísérete volt. Szolgák sokasága vette körül. Úgy távozott atyái földéről, hogy soha nem tér oda vissza, és magával vitte mindazt, amije volt: "[...] minden szerzeményöket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban tettek vala szert" (1Móz 12:5). Sokukat a szolgaságnál és önérdeknél szentebb meggondolások vezették. Háráni tartózkodásuk alatt Ábrahám és Sára másokat is megnyertek az igaz Isten imádására és szolgálatára, akik ragaszkodtak a pátriárka családjához, és elkísérték őt az ígéret földjére. "[...] és elindulának, hogy Kánaán földére menjenek, és el is jutának a Kánaán földére" (1Móz 12:5).

Először Sikhemben telepedtek le. Móréh tölgyeinek árnyékában, az Ebál és Garizim hegye közötti tágas, füves völgyben, olajfaligetek és bővizű patakok szomszédságában táborozott le Ábrahám. Szép és kellemes volt az a vidék, ahova a pátriárka eljutott - "[...] bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, fige- és gránátalma-termő földre, faolaj- és méztermő földre" (5Móz 8:7-9). De Jahve imádói látták, hogy sötét árnyék borul a fákkal borított dombra és a termékeny síkságra. "Akkor Kananeusok valának azon a földön". Ábrahám elérte reménylett célját, de ez országot idegen, bálványimádó nép lakta. A ligetekben hamis istenek oltárai álltak, és a szomszédos magaslatokon emberáldozatokat mutattak be. Ábrahám Isten ígéretébe kapaszkodott, de balsejtelmek között verte fel sátrát. Akkor "megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet" (1Móz 12:7). Ez az ígéret megerősítette hitét abban, hogy Isten vele van, hogy nincs kiszolgáltatva a gonosz kényének-kedvének. "És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki" (1Móz 12:7). A még mindig vándor Ábrahám nemsokára Béthel közelébe költözött; ott ismét oltárt épített, és segítségül hívta az Úr nevét.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 18

Bírák könyve első fejezetében azt olvashatjuk, hogy a kánaáni föld meghódítása még nem fejeződött be teljesen (1:26-27). Ez a szakasz leírja, hogyan jutott örökségéhez Dán törzse Kánaán északi részén. Az, hogy a lévitát Manassé (vagy talán Mózes; 18:30) unokájaként azonosítja ez a szakasz, arra utal, hogy ezen események a Bírák korszakának az elején mentek végbe. Mindazonáltal a történet középpontjában nem Lais (a későbbi Dán) városának elfoglalása áll. A történet szerepe, hogy elmondja, hogyan alakított ki Izrael legészakibb törzse egy hamis izraelita vallást, amit annyira jól felépítettek, hogy egészen az asszír fogságig fennmaradt; egy olyan bálványimádó vallást, amelynek egyenes következménye volt a fogság.

Mika és a Dán nemzetségéből valók története is kihangsúlyozza a Bírák könyvének fő motívumát: „nem volt király Izraelben” és „mindenki azt tette, ami helyes volt az ő szemei előtt” (Bír 17:6). Az Urat kellett volna királyuknak tartaniuk, de az izraeliták elutasították, megrontották vagy elfelejtették törvényének minden tanítását, ami romboló következményekkel járt. Mind Mika, mind a dániak azt gondolták, kisajátíthatják Isten áldásait az által, ha felállítják saját szentélyüket, mintegy versengve (szembeszállva) az eredetivel Silóban. Ha valakinek ebben a történetben, akkor Jonathánnak, a papnak tudnia kellett volna mi a helyes, ám azt olvassuk, őt egyáltalán nem zavarja a bálványimádás gondolata, sőt örül a lehetőségnek, hogy a hamis vallás főpapja lehet (18:20, 30).

Mika és a dániak története rablással és bálványimádással kezdődik, és azzal is végződik. Csakúgy, mint Sámson történetében, egyik bűn a másikat vonja maga után és a bűnök erkölcsi következménye az idő múlásával egyre rosszabb lesz. A bűn bűnt szül, a bűn jutalma pedig mindig halál. Bár a Dán törzséből valók sikerrel járnak, nem szabad összekevernünk a sikert Isten jóváhagyásával. Elgondolkodva ezen a történeten imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen megtörni a bűn sablonját az életünkben. Emlékezzünk rá, hogy van királya Izraelnek, és hogy Krisztus a mi örökségünk!

Justo E. Morales

30. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10-11. fejezeteihez (feb. 21-27).

Mózes első könyvének első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt (1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.

Az özönvizet követően az emberiség ismét kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.

Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete egyike a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség nagy megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.

Ábrahám kivételes kultúrák közti misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája, József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek feljegyezve hibák.

Gorden Doss
Andrews University Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése