Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 29 - SZERDA - Bírák 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 31. fejezet 1416. nap

"Mert minden ti érettetek van" - mondotta -, "hogy a kegyelem sokasodva, sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére." Az apostolok nem öndicsőítésükre prédikálták az evangéliumot. Az a reménység, hogy lelkeket mentenek meg, késztette őket. Életüket ezért szentelték ennek a műnek. Ez a reménység volt egyszersmind, ami visszatartotta őket attól, hogy fenyegető veszélyek vagy tényleges szenvedések láttára, fáradozásaikat beszüntessék.

"Azért nem csüggedünk; sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul." Pál érezte az ellenség hatalmát; noha testi ereje gyengült, mindazáltal hűen és feltartóztathatatlanul hirdette Krisztus evangéliumát. Felöltötte Isten teljes fegyverzetét, s úgy rohant előre a küzdelembe, a keresztnek ez a hőse! Bátorító hangja tanúskodott a küzdelemben elért győzelméről. Tekintetét a hűségesek jutalmára szegezte s így kiáltott fel diadalmasan: "Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk, mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."

Nagyon komoly és mélyen megható ezután az apostol szózata a korinthusi testvérekhez, hogy ismételten gondolkozzanak Megváltójuk páratlan szeretete felett. "Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét" - írta -, "hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." Ti ismeritek azt a magasságot, ahonnan leereszkedett, valamint azt a mélységes megalázkodást, amelyet magára vállalt. Miután rálépett az önmegtagadás és önfeláldozás ösvényére, arról többé le nem tért, amíg életét oda nem áldozta. Mennyei trónja és földi keresztje között nem volt számára nyugalom.

Pál apostol pontról pontra, részletesen kifejtett mindent, hogy valamennyien, kik levelét olvasni fogják, teljesen megértsék az Üdvözítőnek érettük való csodálatos megalázkodását. Bemutatta nekik Krisztust, aki mint Isten, az Atyánál időzött és Vele együtt fogadta az angyalok hódolatát. Azután szemléltette útját, le, az emberi sors megalázó mélységeibe. Pál meg volt arról győződve, hogy ha sikerül megértetni velük azt a csodálatos áldozatot, melyet a menny Fensége hozott, minden önzést száműznek életükből. Bemutatta előttük tehát, hogy Isten Fia miként vetette le dicsőségét, s vette önként magára az emberi természetet. Sőt szolgává alázta magát, egészen a halálig "a keresztfának haláláig" (Fil. 2, 8.), hogy az elbukott emberiséget lealázottságából felemelje reményre, örömre, a mennyek országában.

Ha az isteni jellemet a kereszt fényében szemléljük, akkor irgalmasságot, gyengédséget és megbocsátást látunk, párosulva méltányossággal és igazsággal. Mennyei trónján szemléljük

Őt, aki kezein, lábain és oldalán viseli szenvedéseinek jeleit; ezeket azért szenvedte, hogy megbékéltesse az embert Istennel. Látjuk az Atyát, a Végtelent, megközelíthetetlen világosságban, aki Fiának érdemeiért tulajdonául fogad el bennünket. A bosszúállás fellege, mely csak nyomorúsággal és kétségbeeséssel fenyegetett, a keresztről áradó fényben, Isten kézírását tükrözi: Élj bűnös! Ti bűnbánó, hívő lelkek éljetek! Én megfizettem érettetek a váltságdíjat!

Ha Krisztust szemléljük, a szeretet felmérhetetlen tengerének partján időzünk. Szeretnők elbeszélni ezt a szeretetet, de szavaink felmondják a szolgálatot. Elmondjuk földi életét, érettünk hozott áldozatot, közbenjárói tevékenységét fenn a mennyben, valamint azt, hogy lakhelyeket készít azok számára, akik Őt szeretik. Ha mindez elvonul előttünk, akkor felkiáltunk: Oh, mily nagy és mélységes Krisztus szeretete! "Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." "Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!" (1. Ján. 4, 10; 3, 1.)

Minden őszinte tanítványban forrón lángol ez a szeretet, mint szent tűz, szívének oltárán. Ez a föld az a hely, hol Isten szeretete megnyilvánult Krisztus által. Ezen a földön kell Isten gyermekeinek ezt a szeretetet feddhetetlen életük által visszatükrözni. Így vezethetjük a bűnösöket a kereszthez, hogy szemlélhessék Isten Bárányát.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k+18&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k+18&version=NT-HU

Bírák könyve első fejezetében azt olvashatjuk, hogy a kánaáni föld meghódítása még nem fejeződött be teljesen (1:26-27). Ez a szakasz leírja, hogyan jutott örökségéhez Dán törzse Kánaán északi részén. Az, hogy a lévitát Manassé (vagy talán Mózes; 18:30) unokájaként azonosítja ez a szakasz, arra utal, hogy ezen események a Bírák korszakának az elején mentek végbe. Mindazonáltal a történet középpontjában nem Lais (a későbbi Dán) városának elfoglalása áll. A történet szerepe, hogy elmondja, hogyan alakított ki Izrael legészakibb törzse egy hamis izraelita vallást, amit annyira jól felépítettek, hogy egészen az asszír fogságig fennmaradt; egy olyan bálványimádó vallást, amelynek egyenes következménye volt a fogság.

Mika és a Dán nemzetségéből valók története is kihangsúlyozza a Bírák könyvének fő motívumát: „nem volt király Izraelben” és „mindenki azt tette, ami helyes volt az ő szemei előtt” (Bír 17:6). Az Urat kellett volna királyuknak tartaniuk, de az izraeliták elutasították, megrontották vagy elfelejtették törvényének minden tanítását, ami romboló következményekkel járt. Mind Mika, mind a dániak azt gondolták, kisajátíthatják Isten áldásait az által, ha felállítják saját szentélyüket, mintegy versengve (szembeszállva) az eredetivel Silóban. Ha valakinek ebben a történetben, akkor Jonathánnak, a papnak tudnia kellett volna mi a helyes, ám azt olvassuk, őt egyáltalán nem zavarja a bálványimádás gondolata, sőt örül a lehetőségnek, hogy a hamis vallás főpapja lehet (18:20, 30).

Mika és a dániak története rablással és bálványimádással kezdődik, és azzal is végződik. Csakúgy, mint Sámson történetében, egyik bűn a másikat vonja maga után és a bűnök erkölcsi következménye az idő múlásával egyre rosszabb lesz. A bűn bűnt szül, a bűn jutalma pedig mindig halál. Bár a Dán törzséből valók sikerrel járnak, nem szabad összekevernünk a sikert Isten jóváhagyásával. Elgondolkodva ezen a történeten imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen megtörni a bűn sablonját az életünkben. Emlékezzünk rá, hogy van királya Izraelnek, és hogy Krisztus a mi örökségünk!

Justo E. Morales

199. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  31-32. fejezeteihez (május 26 – június 1.).

A 31. fejezet bemutatja annak a fontosságát, hogy elmenjünk és mindenkinek prédikáljunk. Folyamatosan biztosítanunk kell azt, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni Istent. Számomra azonban a legfontosabb rész a meg nem szűnő utalás volt a szeretetre, és hogy milyen fontos a szeretet. Isten szeret minket, meghalt a bűneinkért, a világ bűneinek súlyát a vállain cipelte. A szereteten keresztül kapcsolódunk Istenhez. És a szeretet által valósul meg, hogy mások Istenhez lesznek vonva a mi közvetítésünkkel. Meg kell mutatnunk a szeretetet mindenkinek. Nem létezik egyetlen olyan személy, faj, kultúra vagy nem, amely ne lenne méltó az Ő szeretetére. Azért vagyunk ezen a földön, hogy elmenjünk és a szeretet üzenetét prédikáljuk. Isten helyet készít számunkra, ahol szeretni és imádni fogjuk Őt egy örökkévalóságon keresztül.

A 32. fejezet segített megérteni a fontosságát annak, hogy visszaadjuk Istennek a tizedet. Fontos tisztességesen tizedet fizetni, nem csak egy keveset odaadni, azért, hogy több világi dologra maradjon, amelyeket fontosabbnak ítélünk. Emberekként időnként hajlamosak vagyunk olyan dolgokra pénzt költeni, amelyek hosszú távon nem is számítanak igazán. Ha arra a tényre tekintünk, hogy Isten milyen sokat adott nekünk, nem tűnik túlzónak visszaadni annak, aki oly nagylelkűen gondoskodott rólunk.

Austin Deibert

Parkview Adventista Akadémia

Lacombe, Alberta, Kanada

Fordította Gősi Csaba