2019. szeptember 22., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 22 - VASÁRNAP - 1 Krónikák 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 2. fejezet 1532. nap

2. Üldözés az első századokban

Amikor Jézus kinyilatkoztatta tanítványainak Jeruzsálem végzetét és a második advent eseményeit, megjövendölte azt is, hogy Isten népének mi lesz a sorsa Urunk mennybemenetelétől kezdve, egészen addig, amíg hatalommal és dicsőséggel visszatér, hogy megszabadítsa népét. A Megváltó az Olajfák-hegyéről letekintve már látta az apostoli egyházra nemsokára rázúduló viharokat. Bepillantva a távolabbi jövőbe, szeme elé tárultak azok a vad, pusztító viharok, amelyek az üldözés sötét századaiban megtépázzák követőit. Néhány rövid, de súlyos kijelentéssel megjövendölte, hogy e világ urai milyen rettenetes sorsra ítélik Isten egyházát (Mt 24:9. 21-22). Krisztus követőinek ugyanazt a megalázó, meggyalázott, fájó utat kell taposniuk, amelyen Mesterük járt. A világ Megváltója elleni gyűlölet mindazok ellen fel fog lángolni, akik az Ő nevében hisznek.

Az őskeresztény egyház történelme tanúsítja a Megváltó szavainak teljesedését. A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését jelenti. Ezért összegyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse. Fellángolt az üldözés tüze. A keresztényeket megfosztották javaiktól, és kiűzték otthonukból. A keresztények "sok szenvedésteljes küzdelmet" álltak ki (Zsid 10:32). "Megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is" (Zsid 11:36). Sokan vérükkel pecsételték meg bizonyságtevésüket. Előkelőket és rabszolgákat, gazdagokat és szegényeket, művelteket és műveletleneket egyaránt irgalmatlanul lemészároltak.

Ezek az üldözések, amelyek Néró uralkodása alatt, Pál apostol vértanúhalála idején kezdődtek, kisebb vagy nagyobb hevességgel századokon át tartottak. A keresztényeket a legrettenetesebb bűncselekményekkel vádolták - hamisan. Azt mondták, hogy miattuk vannak a csapások - az éhínség, a járvány, a földrengések. Közutálat és gyanakvás tárgyává lettek. A besúgók pedig jutalom ellenében készek voltak elárulni az ártatlanokat, akiket azután a birodalom elleni lázadókként, a vallás ellenségeiként és a társadalom tehertételeiként elítéltek. Sokat közülük a vadállatok elé dobtak, vagy élve elégettek az amfiteátrumokban. Egyeseket keresztre feszítettek; másokat vadállatok bőrébe bújtattak, és az arénába dobva széttépettek a kutyákkal. Büntetésük sokszor nyilvános ünnepségek fő szórakozása volt. Hatalmas tömegek gyűltek össze, hogy élvezzék ezt a látványt. A haldoklók kínlódását kinevették és megtapsolták.

Krisztus menedéket kereső követőire úgy vadásztak, mint a vadállatokra. Kénytelenek voltak elhagyott, néptelen helyeken elrejtőzni. "Nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ", bujdostak "pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban" (37:38. v.) A katakombák ezreknek nyújtottak menedéket. A Róma környéki hegyek alatt hosszú járatokat vágtak a talajban és a sziklákban. Sötét és bonyolult folyosóhálózat vezetett a város falain túl több mérföldnyire. Krisztus követői e föld alatti menedékhelyeken temették el halottaikat; és itt találtak otthonra is, amikor meggyanúsították és törvényen kívül helyezték őket. Amikor az Életadó életre kelti a nemes harc megharcolóit, Krisztus ügyének sok-sok mártírja jön majd elő azokból a sötét üregekből.

Jézusnak e tanúi a leghevesebb üldözések idején is makulátlanul megőrizték hitüket. Minden kényelemtől megfosztva, a napfénytől elzárva, a föld sötét, de békés ölén találtak otthonra. Panasz nem hagyta el ajkukat. Hitről, béketűrésről, reménységről tanúskodó szavakkal bátorították egymást, hogy el tudják viselni a nélkülözést és a gyötrelmeket.

Semmilyen földi áldás elvesztése nem tudta őket rákényszeríteni arra, hogy Krisztusba vetett hitüket megtagadják. Minden próba és minden üldözés csak egy-egy lépés volt, amellyel közelebb jutottak a megnyugváshoz és a jutalomhoz.

Sokan Isten régebbi szolgáihoz hasonlóan, "kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek" (35.v). Mindez Mesterük szavaira emlékeztette őket, aki azt mondta, hogy amikor Krisztusért üldözik őket, legyenek nagyon boldogok, mert nagy lesz jutalmuk a mennyben; mert korábban így üldözték a prófétákat is. És ők örültek, mert Krisztus méltónak találta őket arra, hogy az igazságért szenvedjenek, és győzelmi énekük felhangzott a lobogó lángok között. Hitszemükkel felfelé néztek, Krisztust látták és az angyalokat, amint a legmélyebb érdeklődéssel tekintenek le a mennyből, és helyeslőn figyelik kitartásukat. Isten trónjától egy hangot hallottak: "Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját!" (Jel 2:10).

Sátán hiába próbálta erőszakkal megsemmisíteni Krisztus egyházát. Nem szűnt meg a nagy küzdelem, amelyben Jézus tanítványai feláldozták életüket, amikor ezek a hűséges zászlóvivők elhullottak őrhelyükön. Vereségük győzelem volt. Isten munkásait megölték, de az ügy biztosan haladt előre. Az evangélium tovább terjedt, és követőinek száma nőtt. Behatolt még a "római sasok" számára megközelíthetetlen területre is. Egy keresztény, aki vitába szállt az üldözést szorgalmazó pogány uralkodókkal, ezt mondta: "Ha meggyilkoltok, megkínoztok, elítéltek bennünket... Igazságtalanságotok tanúsítja, hogy ártatlanok vagyunk... Kegyetlenségtekből nincs..., hasznotok." Ez még inkább vonzott másokat meggyőződésükhöz. "Minél több embert kaszaboltok le közülünk, annál többen csatlakoznak hozzánk. A keresztények vére magvetés. "'

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Egyszerűen elolvashatnánk a neveket a mai fejezetben, és továbbléphetnénk. Harcosok és bátor férfiak neveivel találkoznánk, nevek tulajdonosaival, akiknek vagy csak fiaik, vagy csak lányaik voltak, és olvashatnánk halottakról és gyászolókról is. Van azonban egy meghitt téma ebben a fejezetben: a család.

A 4-5. versben utalást találunk apákra, feleségekre, fiakra, és a „család” illetve az „erős, hadakozó” szavak együtt szerepelnek a megemlített nemzetségek hatalmas létszámával. A 15-18-ig terjedő versekben megtalálhatjuk, hogy Czélofhád Gileád unokája volt és csak lányai voltak, míg Gileád húgának, Moléketnek viszont három fia volt. A 21-23-ig terjedő részben egy tragédiáról hallhatunk, amiben Gáth őslakosai megölték Efraim fiait, hogy elvegyék tőlük a jószágokat. Efraim meggyászolta a fiait, és amikor feleségének újra fia született, Bériának nevezte el, ami „tragédiát" jelent.

A 24. vers egy gazdag, hatalommal rendelkező asszonyról, Seéráról szól. Hasznos segítőtárs volt, amikor Salamon újraépítette a Bethoron kánaánita területét (2Krón 8 és Józs 16). A feljegyzés szerint saját várost is épített, Uzen-Seérát. Vezetői szerepe, és az, hogy egy túlnyomóan férfiakból álló listában szerepel, arról tanúskodik, hogy Isten elhívott szolgája lehetett.

Ezeket a történeteket olvasva valószínűleg találunk dolgokat, amelyek kapcsolódnak a családunkhoz. Van harcos, vagy bátor férfi/nő a családunkban? Van valaki, akinek vannak fiai és lányai, de esetleg csak fiai vagy csak leányai? Biztosan megtapasztaltuk már azt a mély gyászt, amit akkor érzünk, ha egy szeretett személyt elveszítünk. Nos ez jelenti családban élni: átérezzük mások terheit és örömeit. Isten családjának tagjai vagyunk, és az itt felvázolt nemzedékrend emlékeztet bennünket arra, hogy a mennyben hatalmas családi találkozónk lesz! Én ott szeretnék lenni, és te?

Christopher Beason

216. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  2. fejezetéhez (szeptember 22-28.).

Amikor a családom tagjai hetednapi adventisták lettek, én még csak 12 éves voltam. Abban a tanévben az iskolatársaim terrorizáltak, így majdnem minden nap elrejtőztem a szünetekben. Azonban ha az osztálytársaimnak segítségre volt szüksége, én hajlandó voltam segíteni őket a tanulmányaikban vagy más tevékenységekben. A tanév végén bocsánatot kértek tőlem. Nem nyertem új barátokat, de boldog voltam Jézus mosolya miatt, az Ő helyeslésének bizonyosságával.

A korai egyház pontosan azt szenvedte el, amit Jézus megjövendölt. A keresztény életstílusukkal és hűségükkel mércévé váltak, és ezzel leleplezték a gonoszok bűneit. A Megváltó életének elveinek megfelelő gyakorlatuk olyan volt a bűnösök számára, mint egy halálos nyíl, és ők az irigységtől és gyűlölettől hajtva az igaz Istenfélők legrosszabb üldözőivé váltak.

Krisztus iskolájának ezen tanítványai azonban a folyamatos fenyegetettség alatt is rendületlenül ragaszkodtak hozzá, hogy Mesterük nyomában járjanak. Isten helyeslése volt a legbecsesebb tulajdonuk. Az üldözés csak megerősítette a Szentírás tiszta igazságát: „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2Tim 3:12)

„Éledjen csak fel az őskeresztény egyház hite és ereje, az majd életre kelti a gyűlölet szellemét, és felszítja az üldözés tüzét!” (46. o.) Legyünk mi az okai Jézus mosolyának! Élesz újra az egyházadat, Uram!

Rosana Barros
feleség, édesanya, író.

1 megjegyzés: