Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2012&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2012&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ahelyett, hogy hálásak lettek volna neki az Izrael elnyomói felett kivívott győzelemért, az efraimiták irigyek voltak, hogy Jefte nélkülük vezette győzelemre seregét. Az előzőekből már tudjuk, hogy az efraimiták hajlamosak voltak az alaptalan önteltségre, és ez alkalommal sebzett büszkeségük szükségtelen konfliktushoz vezetett.
Jefte helytállóan érvel, hogy az efraimiták haragja nem jogos. Az ammonitákkal folytatott korábbi tárgyalása adott alapot Jeftének arra, hogy értelmes és igazságos magyarázatot adjon tetteire. Ám ellentétben azzal, amit az Ammon fiainak kijelentett, Jefte ez alkalommal nem mondja azt, hogy az Úr tegyen ítéletet Gileád és Efraim között. Arról sem kapunk jelentést, milyen választ adtak az efraimiták. Jefte egyszerűen összegyűjtötte a gileádi sereget, és hadba vonult Efraim ellen. Gedeon annak idején szóbeli érvekkel csillapította le az efraimitákat (8:2-3), Jefte úgy dönt, megbünteti izraelita testvéreit arrogáns viselkedésükért. Nem csak a csatában győzték le az efraimitákat, hanem hidegvérrel ezreket mészároltak le közülük (12:5-6).
Csábító az az elgondolás, hogy az efraimiták csak azt kapták, amit érdemeltek. A kérdés nem is igazán az, hogy mit érdemeltek, hanem az, hogy Isten akarata volt-e büntetésük. Jeftéhez hasonlóan mi is gyakran elítéljük testvéreinket, akik ártottak nekünk. Nem engedjük, hogy Isten bánjon el az életünket megkeserítő „ammonitákkal”, hanem habozás nélkül háborút indítunk testvérünk ellen, aki megtámadott bennünket.
Amikor Krisztus követői egymásra támadnak, sátán diadalt ül. Amikor engedjük, hogy a büszkeség uralja szívünket, meghazudtoljuk Jézus bizonyságtételét bármennyire is úgy véljük, hogy igazunk van. Ha naponként alárendeljük Istennek énünket, azzal nem csak szívünket óvjuk meg a bűntől, de attól is megmenekülünk, hogy fegyverekké váljunk, amiket sátán könnyűszerrel fel tud használni saját hittestvéreink ellen.
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43-44. fejezet
43. fejezet – MÓZES HALÁLA (3. rész)
Mózes látta a választott népet Kánaánban letelepedve és minden törzset saját tulajdonában. Bepillantott az ígéret földjén való letelepedés utáni történetükbe, a hitehagyás hosszú, szomorú eseményeibe, feltárult előtte annak megbüntetése is. Látta őket bűneik miatt a pogányok között szétszórva; látta miként távozik el Izraeltől a dicsőség, látta szép városaikat romokban és a népet fogolyként idegen országokban. Látta őket atyáik országába visszahelyezve és végül Róma uralma alatt.
Végignézhetett az idők romlásán és megláthatta Megváltónk első eljövetelét. Látta a csecsemő Jézust Betlehemben. Hallotta az angyali sereg hangját felcsendülni: "Dicsőség Istennek és e földön békesség." Látta az égen a keleti bölcsek Jézushoz vezérlő csillagát, és nagy világosság töltötte be értelmét, amint visszaidézte a prófétai szavakat: "Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből" (4Móz 34:17). Látta Krisztus alázatos életét Názáretben, szeretetének, együttérzésének szolgálatát, gyógyítását, és a büszke, hitetlen nemzettől való megvetését. Megdöbbenve figyelte, miként magasztalják kérkedve Isten törvényét, de ugyanakkor megvetették és visszautasították őt, aki a törvényt adta. Látta Jézust az Olajfák hegyén, amint sírva búcsúzott szeretett városától. Amint Mózes a menny által oly gazdagon megáldott nép végső elvetését látta, - amelyért munkálkodott, imádkozott, feláldozta magát és amelyért kész volt, hogy saját nevét kitöröljék az élet könyvéből - és amint hallotta a vészjósló szavakat: "Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38), szívét fájdalom gyötörte és keserű könnyek hullottak szeméből Isten Fia fájdalmával való együttérzéseként.
Követte a Megváltót a Gecsemánéba, látta a kertben lelki gyötrelmét, az elárulást, a kigúnyolást, megkorbácsolást és a keresztrefeszítést. Mózes látta, hogy amiképpen ő felemelte az érckígyót a pusztában, akképpen kell Isten Fiának felemeltetnie, "[...] hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:15). Mózes szívét fájdalom, felháborodás és iszonyat töltötte be, amint látta a zsidó nemzet képmutatását és sátáni gyűlöletét Megváltójuk, ama hatalmas Angyal ellen, aki atyáik előtt járt. Hallotta Jézust haláltusájában így kiáltani: "Én Istenem, én Istenem,! miért hagyál el engemet?" (Mk 15:34). Azután arimathiai József új sírboltjában látta őt feküdni. Ekkor úgy látszott, reménytelen kétségbeesés sötét fellege borítja be a földet. De újból odatekintve győzőként látta őt diadalmasan előjönni és a halálból megszabadult foglyok és az őt imádó mennyei angyalok kíséretében bevonulni a mennybe. Látta a fogadására megnyíló ragyogó kapukat és hogy a mennyei seregek győzelmi énekkel fogadják parancsnokukat. Kinyilatkoztatták neki, hogy ő - Mózes - is egyike lesz azoknak, akik szolgálnak a Megváltónak és megnyitják neki az örökkévaló kapukat. Amint e jelenetet látta, orcája szent fényben ragyogott. Mily csekélynek látszott élete, küzdelme és áldozata, amikor összehasonlította azt Isten Fiáéval és milyen csekélynek ellentétben az "igen-igen nagy örök dicsőség"-gel (2Kor 4:17). És örvendezett, mert ha csekély mértékben is, - részese lehetett Krisztus szenvedéseinek.
Mózes látta Jézus tanítványait, amint elvitték az evangéliumot a világnak. Látta, hogy a test szerinti Izrael elhibázta magasztos küldetését, melyre Isten elhívta; hitetlensége miatt elmulasztotta, hogy a világ világossága legyen. Bár Isten kegyelmét megvetették és elveszítették a választott népnek járó áldást - Isten mégsem vetette el Ábrahám magvát; a dicsőséges célnak, amit Izraellel végre akart hajtani, teljesülni kell! Mindenki, aki Krisztus által a hit gyermekévé lesz, Ábrahám magvához tartozik. Ők a szövetség ígéreteinek örökösei - mint Ábrahám -, elhívattak, hogy őrizzék és a világ számára ismertté tegyék Isten törvényét és Fiának evangéliumát. Mózes látta az evangélium világosságát Jézus tanítványai által a "sötétségben ülők"-re (Mt 4:16) kisugározni és, hogy a pogányok országaiból ezrek sereglenek annak ragyogó fényéhez. Ezt látva örvendezett Izrael növekedésének és felvirágzásának.
Ezután más jelenet tárult szeme elé. Isten megmutatta néki Sátán munkáját: miként vezette félre a zsidókat, hogy Krisztust elvessék, mialatt vallják, hogy az Atya törvényét tisztelik. Most a keresztény világot látta hasonló tévedésben: vallják Krisztus elfogadását, de elvetik Isten törvényét. Hallotta a papok és vének őrjöngő kiáltását: "El vele!" "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" és most magukat a kereszténység tanítóinak vallóktól hallotta a kiáltást: "El a törvénnyel!" Látta, hogy a szombatot lábbal tiporják és helyébe hamis szokást iktatnak be. Mózes ismét ámulattal és rémülettel telt el. Hogyan tudják azok, akik hisznek Krisztusban, megvetni a törvényt, amelyet saját szavával hirdetett ki a szent hegyen? Aki az Istent féli, hogyan teheti félre törvényét, amely mennyen és földön uralmának alapja? Mózes örömmel látta, hogy néhány hűséges ember még mindig tiszteli és magasztalja Isten törvényét. Látta a földi hatalmak utolsó nagy igyekezetét, hogy elpusztítsák a törvén megtartóit. Előretekintett arra az időre, amikor Isten felkel, hogy gonoszságukért megbüntesse a föld lakóit, és azokat, akik félték az ő nevét, betakarja és elrejti haragjának ama napján, Hallotta Isten békeszövetségét törvénye megtartóival, amikor szent hajlékából kibocsátja hangját és a menny és a föld megrendülnek. Látta Krisztus második eljövetelét dicsőségben, az igazak halhatatlan életre való feltámadását, az élő szentek elváltozását anélkül, hogy meglátnák a halált, és együttes, boldog énekléssel való felemelkedésüket Isten városába.
