Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2021&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A Bírák könyvének 17-21. fejezetei ugyanazzal a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel kezdődnek: „Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.” Az izraeliták anélkül a lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták megoldani a saját maguk okozta problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár az Úr biztosította a győzelmet a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták meg Isten útmutatását a következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit saját értékítéletük szerint helyesnek véltek.
Az előző, 20. fejezetben a benjáminiták vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól, akiknek Isten megígérte a győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden izraelitának tilos saját lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez teljes egészében az ő döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később az izraelitáknak, mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin törzsének maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron megtartsák azt, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18).
Megoldásuk azonban túlmutat a józan ész határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát és lakóit - férfiakat, asszonyokat és gyerekeket – mert kapcsolatban álltak a benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400 szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük teljesen öncélú volt.
Napjainkban sok meggyőződéses kereszténynek van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a követelmények teljesítéséhez elegendő, és semmi többet. Ez félszívű engedelmesség, ami törvényeskedésig fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben, hogy megjátszod magad? Vajon azért engedelmeskedsz Istennek, mert szíved mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj? Az Úr ezt mondja: „… szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.” (Hós 6:6).
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45-46. fejezet
45. fejezet – JERIKÓ BEVÉTELE (5. rész)
Izrael milliói közül csak egy ember volt, aki az ítélet és győzelem eme ünnepélyes órájában át merte hágni Isten parancsolatát. Sineár drága köntösének láttára felébredt Ákán kapzsisága. Még akkor is, amikor emiatt szembe került a halállal "jó babiloni köntösnek" nevezte azt (Józs 7:21), Egyik bűnt követi a másik. Eltulajdonította az Úr kincstárának szentelt aranyat és ezüstöt - és meglopta Istent Kánaán földjének első gyümölcséből.
Az Ákán vesztét okozó halálos bűn a kapzsiságban gyökerezett, mely a legáltalánosabbnak és legkönnyebbnek tekintett bűnök egyike. Míg a többi bűnöket felderítik és megbüntetik, a tizedik parancsolat áthágását alig dorgálják meg. E bűn szörnyűségét és borzasztó következményeit bizonyítja Ákán története.
A kapzsiság fokozatosan fejlődő bűn. Ákán addig dédelgette kapzsi vágyát, míg az szokásává lett és bilincsbe verte őt, amit szinte lehetetlen volt széttörni. Amíg a bűnnek hódolt, annak gondolata, hogy ezáltal szerencsétlenséget hoz Izrael népére, döbbenettel kellett volna betöltse; de fogékonyságát a bűn annyira eltompította, hogy amikor a kísértés jött, könnyű prédává vált.
Vajon nem történnek-e még mindig hasonló vétkek az ünnepélyes és világos figyelmeztetés ellenére is? Nekünk épp oly nyíltan meg van tiltva, hogy teret engedjünk a fösvénységnek, mint ahogy Ákánnak a Jerikó zsákmányából való eltulajdonítás. Isten a fösvénységet bálványimádásnak nyilvánította. Ezért int bennünket: "[...] Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak!" (Mt 6:24). "[...] eltávoztassátok a telhetetlenséget" (Lk 12:15). "[...] fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek" (Ef 5:3), Előttünk van Ákán, Júdás, Anániás és Safira borzalmas sorsa. De mindezek előtt ott van Luciferé, a hajnalcsillagé, aki magasabb méltóságra áhítozva, mindörökre elvesztette a menny fényességét és gyönyörűségét. Mind e figyelmeztetések ellenére kapzsiság uralkodik mindenütt.
E bűn szennyező nyoma mindenütt látható. A családban elégedetlenséget és viszályt idéz elő. Irigységet és gyűlöletet támaszt a szegényekben a gazdagok iránt, a gazdagokat a szegényeket felőrlő elnyomásra vezeti. Ez a gonosz nemcsak a világban van meg, hanem az egyházban is. Mennyire általános még itt is az önzés, kapzsiság, a rászedés, a jó elhanyagolása. A tizedben és adományokban Isten meglopása. Sajnos sok Ákán van a gyülekezeti tagok között, akiknek jó bizonyságuk van (1Tim 5:10). Vannak olyanok, akik gyülekezetbe járnak, az Úr asztalánál ülnek, holott birtokukban igazságtalanul szerzett rejtett javak vannak, olyanok, melyeket Isten megátkozott! Egy babiloni köntösért sokan feláldozzák jó lelkiismeretüket és mennyei reménységüket! A becsületet és használható képességeiket ezrével cserélik fel egy erszény ezüstért. A szenvedő szegények kiáltása felelet nélkül marad; az evangélium fényének terjedését akadályozzák; a világi emberek megvetését azok a cselekedetek motiválják, melyek meghazudtolják a keresztény hitvallást; és mégis a kapzsi ember kincseket halmoz fel. "Az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem", mondja az Úr (Mal 3:8).
Ákán bűne szerencsétlenséget hozott az egész nemzetre. Egy ember bűnéért Isten nemtetszése nyugszik az egész gyülekezeten, amíg a bűnt fel nem derítik és el nem távolítják. A gyülekezetnek nem a nyílt szembehelyezkedők, hitetlenek és Istent káromlók befolyásától kell félnie, hanem Krisztus állhatatlan követőitől. Ők azok, akik visszatartják Izrael Istenének áldásait és gyengítik a népet.
Amikor a gyülekezet nehézségbe jut, amikor elhidegülés és lelki hanyatlás a jellemző, amely Isten ellenségeinek okot ad az ujjongásra, akkor a kéz összekulcsolása és a szerencsétlen állapot feletti siránkozás helyett kérdezzék meg a tagok: nincs-e Ákán a sátorban? Alázattal és a szív vizsgálatával mindenki igyekezzen felfedni az elrejtett bűnt, amely kizárja Isten jelenlétét.
Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy vallomása segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve csüggedten visszatérni Aitól, és mégsem lépett elő, hogy bűnét beismerje. Látta Józsuét és Izrael véneit olyan fájdalomban a földre borulni, amely sokkal nagyobb volt, semhogy szavakkal kifejezhető lenne. Ha akkor bűnvallomást tesz, az némi bűnbánatról tanúskodott volna, de még mindig hallgatott. Hallotta a kiáltványt, hogy nagy bűnt követtek el, sőt hallotta annak pontosan megjelölt jellegét; de ajkai le voltak pecsételve. Azután jött az ünnepélyes vizsgálat. Mily rémülettel remegett meg lelke, mikor rámutattak törzsére, nemzetségére, majd házanépére! De ő még mindig nem tett vallomást, míg Isten ujja végül rá nem mutatott. Amikor már bűnét nem titkolhatta tovább, engedett az igazságnak. Mily gyakran történnek ehhez hasonló bűnvallomások! Pedig mily nagy különbség bevallani a tényeket, miután azokat bebizonyították; és megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és az Isten! Ákán nem tett volna vallomást, ha nem reméli, hogy ezáltal bűneinek következményeit elfordíthatja. De bűnvallomása azt szolgálta, hogy kimutassa büntetése igazságosságát. Ez nem volt igazi bűnbánat, sem összeroppanás, sem elméjének megváltozása, sem a gonosztól való irtózás.
Ilyen bűnvallomást tesznek a bűnösök, amikor Isten ítélőszéke előtt állnak, miután minden esetet életre vagy halálra eldöntöttek. A lelkük erőszakolja ki belőlük: a kárhozat borzalmas érzése és a rájuk váró fájdalmas ítélet. De az ilyen megvallás már nem mentheti meg a bűnöst. {PP 498.1}
Mindaddig, amíg el tudják rejteni bűneiket embertársaik elől, addig sokan - mint Ákán is - biztonságban érzik és azzal áltatják magukat, hogy Isten nem veszi olyan szigorúan, és nem bélyegzi meg az igazságtalanságot. Túl későn vallják be vétküket, akkor, amikor már sem égő- sem véresáldozat nem tisztítja meg őket. Ha a menny könyveit megnyitják, a Bíró már nem szavakban sorolja fel az emberek bűnét, hanem átható, meggyőző pillantást vet rájuk és minden tett és az élet minden cselekedete a bűnös emlékezetében élénken megvilágosodik. Nem lesz akkor arra szükség, hogy mint Józsué napjaiban, a törzstől a ház népéig kikutassák a bűnöst, hanem ki-ki saját ajkaival megvallja szégyenét. Az emberek elől eltitkolt bűn az egész világ előtt nyilvánvalóvá lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése