Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%202&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A szégyen, és a sok szemrehányás, amit Annának meddősége miatt el kellett viselnie, már a múlté. Imája egy Istent dicsőítő himnusz. Az ebben lévő gondolatok Mózes ötödik könyvéből és más mózesi írásokból származnak. Hogyan ismerhetett ennyi mindent Isten Igéjéből? Mivel férje lévita volt, bizonyára megtanulta tőle Mózes énekét (lásd 5Mózes 31:22, 30). Ezek voltak Isten azon szavai, amelyeket memorizáltak, és nemzedékről nemzedékre továbbadtak.
„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11). „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119: 105). A „Megújulás Isten Igéje által” elnevezésű kezdeményezésnek éppen ez a célja, hogy Isten és az Ő szava irányítsa az életünket.
Hofni és Fineás szemében teljesen jelentéktelen dolog volt, hogy elfogyasszák az áldozatoknak azt a részét, amit nem lett volna szabad. Hamarosan könnyelműen haladtak az engedetlenség útján, papi hivatalukat a saját céljaikra használták, míg ez szexuális erkölcstelenséghez és ahhoz vezetett, hogy az emberek megvetették a papságot és az Istennek felajánlott áldozatokat. Éli beszélt a fiaival, de ez nem volt elég, el kellett volna tiltania őket a papi hivatástól. Valószínűleg viccelődtek az „öregen” és folytatták szórakozásukat. „A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az ÚR előtt, mind az emberek előtt.” (1Sám 2:26 – új prot. ford.). Aztán az Úr elküldte egyik emberét Élihez egy figyelmeztető üzenettel.
Mi a helyzet a mi életünkkel? Mi a helyzet az én életemmel? Van-e olyasvalami, amit felismertem, és eldöntöttem, hogy tennem kell ellene valamit, ám azután haladtam tovább a régi rutin szerint? Nem szabad olyannak lennünk, mint Éli, hogy halljuk a figyelmeztetést, és azt gondoljuk „Igen, meg kellene tennem", de mégsem lépünk a helyes irányba. Térdeljünk le még ma, és imádkozzunk bűnbánó, odaadó szívvel! Ha megtesszük, az Úr meghallgat, és megbocsát nekünk. Kegyelemet és bátorságot fog adni, hogy győzhessünk. Az Ő ígérete biztos!
David Manzano
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet
48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (2. rész)
"Most pedig" - mondta - "ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek [...] és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta" (Józs 14:10-12). Ezt a kérelmet Júda főemberei támogatták. Káleb - egyike volt azoknak, akiket törzse az ország felosztására kijelölt - kiválasztotta ezeket a férfiakat, hogy velük együtt terjessze elő kérését, nehogy az legyen a látszat, hogy tekintélyét önző célokra használja fel.
Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna ez óriási erődítmény bevételét rábízni. "És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül [...] amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét" (Józs 14:13-14). Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, melynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.
Káleb elnyerte örökségét, mely után szíve negyven éven át sóvárgott, és Istenben bízva "[...] kiűzé onnan [...] Anáknak három fiát" (Józs 15:14). Így biztosította örökségét a maga és házanépe számára. Igyekezete nem csökkent, nem telepedett le, hogy örüljön örökségének, hanem tovább űzte az ellenséget nemzetének javára és Istenének dicsőségére.
A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították lehetetlen Kánaánt bevenni és nem is birtokolhatták azt. De akik bíztak Istenben és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. "Hit által országokat győztek le, [...] megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait" (Zsid 11:33-34). "[...] az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4).
Az ország felosztását illetően egy másik igény Káleb kérelmével teljesen ellentétes lelkületet mutatott. Ezt József fiai, Efraim törzse és Manassé féltörzse terjesztették elő. Nagyobb lélekszámukra való tekintettel e törzsek kétrésznyi területet kaptak. A sorshúzás számukra az országban a leggazdagabb részt jelölte ki, magába foglalva Sáron termékeny síkságát, de a völgyben levő fontos városok közül sok még a kanaániták birtokában volt, s a törzsek megrettentek a honfoglalás fáradalmaitól és veszélyeitől. Efraim, Izrael egyik legnépesebb törzse volt. Józsué is e törzshöz tartozott és tagjai ennek alapján előjogokat tulajdonítottak maguknak. "[...] Miért adtál nékem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok?" (Józs 17:14) - mondották Józsuénak. De a vezetőnél nem tudták elérni, hogy a szigorú igazságtól eltérjen.
Válasza ez volt: "Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a Perizzeusoknak és Refiamnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye (Józs 17:15).
A felelet megmutatta a kérelem igazi okát. Hiányzott a hit és a bátorság a kananeusok kiűzésére. Ezt válaszolták: "Nem elegendő nékünk ez a hegy, a Kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vasszekerök van" (Józs 17:16).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése