Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2020&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2020&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Egyik fejezet a másik után számol be az izraeliták nemtörődömségéről és tétlenségéről saját erkölcsi állapotukkal kapcsolatosan. Józsué halálával és az izraeliták ezt követő hitehagyásával kezdtük ezt a könyvet. Ettől kezdve az izraeliták nem csupán elnyomásban részesülnek hűtlenségük miatt, hanem szakadások történnek közöttük, sőt, időnként egymás ellen harcolnak, és egymást ölik. Ebben a fejezetben végre azt láthatjuk, ami egyszer sem történt meg Józsué napjai óta, hogy Izrael egész népe (kivéve a benjáminitákat), egy emberként tart gyűlést az Úr előtt. Még bátorítóbb az a tény, hogy azért gyűltek össze, hogy kezeljék a közöttük előforduló gonoszságot.
Izrael fiai felháborodva gyűltek egybe, hogy megtorolják a gonoszságot, és halálbüntetéssel sújtsák a gibeai perverz embereket. Ezzel ellentétben a benjáminiták eltökélték magukat, hogy megvédik a gonosztevőket, és nem adják ki őket. E válasz után az izraeliták elmennek Béthelbe (Isten háza), és megkérdezik Istent. Ám nem azt kérdezik, hogy harcoljanak vagy sem, hanem azt, hogy ki harcoljon ellenük elsőként (20:18). Az izraeliták már eldöntötték, hogy mit fognak tenni. Érdekes, hogy a sértett fél itt nem a lévita, vagy Izrael vezetői. Ez egy gyalázatos bűn volt Istennel szemben, ők mégsem Istent keresték bocsánatért és vezetésért. Istenre nem úgy tekintettek, mint királyukra és parancsnokukra; hanem úgy közelítettek hozzá, mint egy jóshoz, és a tanácsát jövendőmondó képességeiért kérték. Abból is nyilvánvaló, hogy az izraeliták félreértették Isten szerepét, hogy elhozták a frigyládát Silóból, mert szerencsetárgyként akarták használni (1Sám 4).
Isten csak arra válaszol, amit kérdeztek: Júda harcoljon először, de nincs áldás és győzelem ígérete. A benjáminiták felülkerekednek, és egy hatalmas mészárlás következik. Az izraeliták most már tanácsot kérnek az Úrtól (20:23), de az Úr most sem ígér győzelmet. Csak egy óriási veszteség után közelednek úgy az izraeliták a Mindenhatóhoz, ahogy azt már kezdetben tenniük kellett volna: böjtöltek aznap estig, közben pedig égő- és békeáldozatokat mutattak be az Úrnak. Az Úr csak akkor ígéri meg, hogy kezükbe adja a benjáminitákat (20:26-27). Ekkor „az Úr ... vereséget mért Benjáminra Izráel előtt” (20:35 - új prot. ford.).
Isten szándékosan engedi meg, hogy Izrael kétszer is vereséget szenvedjen a győzelem előtt. Egy fontos leckét kellett megtanulniuk arról, hogy hogyan kapják meg Isten áldását. Noha az ő szerepük csak annyi volt, hogy kitisztítsák a gonoszságot Izraelből, Isten bűnbánatot és alázatosságot kívánt meg tőlük, különösképpen ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az egész nemzet megérdemelte volna Isten haragját. Kiáltó ellentét van a Gibeával szemben kinyilvánított erkölcsi felháborodás és aközött, hogy az izraeliták éveken keresztül minden lelkifurdalás nélkül gyakorolták a nyílt bálványimádást. A gibeoniták elleni büntetés minden élet és vagyon teljes megsemmisítése volt, de az ilyen ítélet csak a bálványimádás esetére volt előírva (5Móz 13:12-18)! Képmutatásukban nem vették észre, hogy sokkal buzgóbbak törekedtek testvéreik elpusztítására, mint arra, hogy saját bűneikből megtisztuljanak, és azokra bocsánatot nyerjenek. Vajon nem tanulság ez számunkra?
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45-46. fejezet
45. fejezet – JERIKÓ BEVÉTELE (4. rész)
Monda Józsué: "Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen: Oh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt! Ha meghallják a kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért:" (Józs 7:7-9).
Isten így válaszolt: "Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik" (Józs 7:10-11). Itt volt az ideje a gyors és határozott cselekvésnek. Titkos bűn volt a táborban és ezt ki kellett kutatni és el kellett távolítani, hogy újból részesülhessen a nép Isten jelenlétének áldásában. "[...] Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot" (Józs 7:12).
Olyan valaki szegte meg az Úr parancsát, aki Isten ítéletének végrehajtásával bízatott meg. Az elkövető bűnéért a nemzet volt felelős. "[...] mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak" (Józs 7:11). Józsué utasítást kapott a bűnös felderítésére és megbüntetésére. Sorsot kellett vetni a vétkező felderítésére. A bűnösre nem mutattak rá közvetlenül. A gyülekezetet egy időre bizonytalanságban hagyták, hogy a nép felelősséget érezzen a köztük lévő bűnért, valamint szívük vizsgálatára és Isten előtti megalázkodásra legyenek késztetve.
Kora reggel Józsué előállatá Izrael seregeit törzsek szerint és elkezdődött az ünnepélyes szertartás. A vizsgálat lépésről-lépésre haladt. A kör egyre szorosabbra zárult. Először a nemzetséget, azután a családot, a háznépet, ezen belül a férfiakat, majd végül Ákánt, Kármi fiát Júda nemzetségéből mutatta ki Isten ujja Izrael megrontójaként.
Hogy minden kétséget kizáróan megállapítsa, nem hagyván okot ama vádra, hogy jogtalanul ítélték el, Józsué ünnepélyesen kérte Ákánt, ismerje be az igazságot. A szerencsétlen ember vallomást tett bűnéről: "Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen [...] Láték ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, amelynek súlya ötven siklus vala, és megkívántam ezeket, és elvevém ezeket, és íme elrejtve vannak a földben, a sátramnak közepében" (Józs 7:20-21). Azonnal embereket küldtek és "[...] ímé, elrejtve vala az az ő sátorában, és az ezüst is alatta vala. Kivivék azért azokat a sátor közepéből, és vivék Józsuéhoz és Izráelnek minden fiához, és lerakák azokat az Úr előtt" (Józs 7:22-23).
Kimondták az ítéletet és azonnal végre is hajtották. "Miért rontottál meg minket?" - kérdezte Józsué - "Rontson meg téged e napon az Úr". Mivel Ákán bűnéért a népet felelősnek tartották és annak következményei miatt szenvedtek, ezért képviselőik által részt kellett venniük a büntetés végrehajtásában. "[...] És elborítá őt egész Izráel kövekkel" (Józs 7:25).
Azután a nagy kőhalmot raktak föléje a bűn és a büntetés bizonyságául. Ezért nevezik ezt a helyet Akor, azaz "megrontás völgyének". A Krónika könyvében emléke le van írva: "Ákán, Izráelnek megrontója" (1Krón 2:7).
Ákán az ő bűnét a legközvetlenebb és legünnepélyesebb figyelmeztetés és Isten hatalmának leghatalmasabb kinyilatkoztatása ellenére követte el. "[...] el ne vegyetek a teljesen néki szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek" (Józs 6:18). Ezt hirdették az egész Izraelnek. A parancs közvetlen a Jordánon történt csodálatos átkelés, az isteni szövetség elismeréseként a nép körülmetélkedése, a páska megünneplése és a szövetség Angyalának: "az Úr Seregének Fejedelme megjelenése után adatott ki. Ezt követte Jerikó elfoglalása, amely a pusztulás bizonyítékát adta, és amely utoléri Isten törvényének minden áthágóját. Az a tény, hogy egyedül Isten hatalma adott győzelmet Izraelnek és nem saját erejük által vették birtokba Jerikót, ünnepélyes hangsúlyt adott annak a parancsnak, amely megtiltotta nekik a zsákmányból való részesedést. Isten saját szava hatalmával győzte le az erődítményt, övé volt a győzelem és a várost minden tartalmával neki kellett szentelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése