Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%201&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%201&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az első fejezet szomorú képet fest Isten népéről. A hitehagyás széles körben elterjedt, mindenki azt tette, amire bűnös vágya indította. Amikor Éli, Isten főpapja Anna imáját hallgatta, félreértette őt. Azt gondolta, túl sok bort ivott. Odament hozzá, beszélgetett vele és nagyon hamar rájött, hogy az asszony egy komoly hívő, aki azért imádkozik, hogy gyermeke szülessen. Ezt mondhatta magában: „Uram, kérlek bocsáss meg.” Aztán az Úr arra indította, hogy biztosítsa Annát: a gyermekért mondott imája meghallgatásra talált.
Éli kegyes ember volt, de vezetőként hiányzott belőle az erkölcsi bátorság. Az Úrnak egy olyan emberre volt szüksége, aki határozott vezetést biztosít, és megteszi a szükséges lépéseket. A változás egy olyan asszonnyal kezdődik, aki nem szült gyermeket, de szerencsétlen helyzete nem fordította el őt Istentől. Bizalmát az Úrba vetette, és biztos volt abban, hogy imáját meghallgatja. Férje, Elkána, lévita volt, aki Efraim népe között telepedett le. Hűséges volt Istenhez, és engedelmeskedett parancsolatainak, azonban annak érdekében, hogy gyermeke szülessen, egy másik asszonyt is elvett feleségül, ami abban az időben megszokott tett volt. Ez az esemény még növelte Anna – meddősége miatti – szégyenérzetét. Az egyik éves ünnepen, amikor Silóban voltak, Anna kiöntötte bánatát, és azt kérte, hogy egy fiúgyermeke legyen. Ígéretet tett, hogy ha az Úr teljesíti kérését, ő egész életére az Úrnak szenteli fiát.
Isten egy ilyen édesanyát keresett. Anna nem sokkal ezután megszülte a kis Sámuelt, és mindent megtett, amit csak tudott, hogy ima és példaadás által felkészítse őt az Úrnak. Nem volt könnyű elvinnie Sámuelt Silóba, és otthagyni, ahogy azt az Úrnak megígérte. Kétség nem fér ahhoz, hogy a kis Sámuel mindig ott volt a gondolataiban. Ez tűnik ki abból, hogy évenként új ruhát készített neki egészen addig, míg felnőtt ifjúvá nem cseperedett. A kis Sámuel hite először az édesanyja hitében mutatkozott meg. Annak ellenére, hogy Biblia közvetlen módon semmit sem mond Sámuel édesanyja iránti szeretetéről, valószínű, hogy nagyon mély lehetett. Az évenkénti silói látogatások különlegesek lehettek mindannyiuk számára
David Manzano
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet
48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (1. rész)
Józsué 10:40-43; 11; 14-22.
A béthoroni győzelmet gyorsan követte Kánaán déli részének megszállása. "Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot, [...] És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért. Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba" (Józs 10:40-43).
Észak-Palesztina törzsei megrémülvén az Izrael seregét kísérő sikerektől, szövetkeztek ellene. E szövetség feje a Mérom tótól nyugatra eső területnek, Hásornak királya, Jábin volt. "És kijövének ők és velök az ő egész táboruk" (Józs 11:4). E hadsereg sokkal nagyobb volt mindazoknál, amelyekkel Izrael Kánaánban eddig találkozott. "[...] sok nép, olyan sok, mint a fövény, amely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér. És összegyűlének mindezek a királyok, [...] és megindulának, és táborba szállának együttesen" (Józs 11:4-5). Ismét bátorító üzenetet kapott Józsué: "Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé" (Józs 11:6).
Józsué a Mérom tó közelében a szövetségesek táborára tört és teljesen felmorzsolta azok erejét. "És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék [...] és űzék őket [...] hogy senki sem maradt közülök életben" (Józs 11:8). A harci kocsikat és a lovakat, melyekkel a kanaániták büszkélkedtek és kérkedtek, nem volt szabad az izraelitáknak eltulajdonítani. Isten parancsára a szekereket elégették, a lovakat megbénították és így tették harcképtelenné az ellenséget. Izraelnek nem volt szabad szekerekben és lovakban bíznia, hanem csak Urának, Istenének nevében.
Egyik várost a másik után foglalták el és Hásort, a szövetség erődítményét felégették. A háborút néhány évig folytatták, de annak végével Józsué Kánaán gazdája lett. "[...] A föld pedig megnyugovék a harctól" (Józs 11:23).
Bár a kanaániták erejét megtörték, de birtokuktól nem fosztották meg őket. Nyugaton a filiszteusok még mindig megtartottak a tengerpart mentén egy termékeny síkságot, míg a tőlük északra fekvő terület a sidóniaiké volt. A Libánon is ez utóbbi nép birtoka volt; Egyiptom felé délen az országot még mindig az ellenség lakta.
Ennek ellenére Józsuénak nem kellett folytatnia a harcot. A nagy vezetőnek más munkát kellett véghez vinnie, mielőtt az Izrael feletti parancsnokságot átadná. Az egész országot, a már elfoglalt és a még meg nem hódított részeket fel kellett osztania. Minden törzsnek pedig kötelessége volt, hogy a maga örökségét megszerezze. Ha a nép hűséges marad Istenhez, ő kiűzi előlük ellenségeiket, és megígérte, hogy nagyobb területet is ad nekik, ha szövetségéhez hívek maradnak.
Az ország felosztása Józsuéra, Eleázár főpapra és a törzsek fejedelmeire lett bízva. Minden törzs helyét sorsvetés által döntötték el. Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban. Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.
Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué volt az, aki jó jelentést hozott az ígéret földjéről, bátorítván a népet, hogy menjen fel és foglalja el azt az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hűsége jutalmául kapott: "[...] a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat" (Józs 14:9). És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul. Ez volt hosszú éveken át Ábrahám, Izsák és Jákób otthona és itt, Makpeláh barlangjában voltak eltemetve. Hebron volt a félelmetes anákok székhelye, akiknek hatalmas külsejétől megrémültek a kémek, és általuk egész Izrael bátorsága megrendült. És Káleb, bízva Istenének erejében és hatalmában, éppen ezt a helyet választotta magának örökségül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése