Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%209&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A nép vénei hazatértek, és a hír bejárta az egész országot. De ki lesz a király? Ki lesz az, akinek a személyéről Izrael 12 törzse egyetértésre juthat? Biztosak lehetünk abban, hogy a véneknek, akik királyt kértek, volt javaslatuk arra nézve, ki lenne a legalkalmasabb személy: természetesen a saját törzsükből való férfi! Ahogy Sámuel Isten vezetéséért könyörgött, és várta az Úr útmutatását, hite által már el is fogadta azt a személyt, akit majd Isten kiválaszt.
Voltak, akik szerint az egyik lehetséges jelölt Saul volt, aki egy igen tekintélyes családból származott.
Az Úr mindennapi események egymásutánját használta fel arra, hogy létrehozza a találkozást Saul és Sámuel között. Saul egyre több emberrel ismerkedett meg, ahogy szolgájával az elkallódott szamarak után kutatva az országot járta. Hatalmas termete miatt sokan felfigyeltek rá. Jólöltözött volt, derék, nemes, egyenes tartású, és egy szolgája is vele tartott. Mindez arra utalt, hogy fontos ember volt, nem csupán egy egyszerű földműves. Magától értetődő volt, hogy az emberek, akik a külső alapján ítélnek, azt gondolták róla: „Ilyen ember kell nekünk királynak.”
Amikor Isten tudtára adta Sámuelnek, hogy a következő napon találkozni fog Izrael jövendőbeli királyával, Saulnak mindez meg sem fordult a fejében. „Csak egyszerűen megtörtént, ami történt.” Isten a leggyakrabban így munkálkodik.
Azt láthatjuk meg mindebben, hogy Isten mindennapi dolgokat használ fel annak érdekében, hogy gondviselése által célját véghezvigye. A hit emberei – ha visszatekintenek a múltba –, felismerik ezt az igazságot. Köszönjük meg az Úrnak, hogy „minden együttmunkálkodik azok javára, akik Istent szeretik, akik azt tűzik ki életük céljául, hogy az Ő akaratát vigyék véghez" (Róm 8:28 - angolból fordítva). Az Őt szeretőknek még a megpróbáltatások is a javukra szolgálnak!
David Manzano
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49-50. fejezet
50. fejezet – A TIZED ÉS AZ ÁLDOZATOK (1. rész)
A héber gazdasági életben az emberek bevételének egytizedét a nyilvános istentisztelet fenntartására különítették el. Mózes így jelentette ki Izraelnek: "A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak. [...] És minden tizede a baromnak és juhnak, [...] a tizedik az Úrnak legyen szentelve" (3Móz 27:30.32).
De a tized rendszere nem a héberektől ered. Az Úr már a legősibb időktől kezdve igényt tartott a tizedre, mint sajátjára, és ezt az igényét elismerték és tiszteletben tartották. Ábrahám tizedet adott Melkhisédeknek, a magasságos Isten papjának (1Móz 14:20). Mikor Jákób, mint menekült és vándor Béthelben volt, ígéretet tett az Úrnak: "[...] valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom" (1Móz 28:22). Néppé válásukkor az izraeliták a tized törvényét mint az Istentől nyert törvénynek egyikét erősítették meg, amelynek megtartásától függött jólétük.
A tized és az áldozatok rendszerének azt a nagy igazságot kellett az emberek elméjébe vésnie: teremtményei számára minden áldás forrása Isten, és gondviseléséért, jó adományaiért hála illeti meg őt az ember részéről.
"[...] ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent" (ApCsel 17:25). Az Úr kijelenti: "Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken." "Enyém az ezüst és enyém az arany" (Zsolt 50:10; Agg 2.8). És Isten az, aki az embernek erőt ád a gazdagságnak megszerzésére (5Móz 8:18). Annak elismeréséül, hogy mindenünk tőle van, az Úr elrendelte, hogy áldásának egy részét adjuk vissza neki ajándékokban és áldozatokban.
"Minden tized [...] az Úré", ebben ugyanaz a gondolat jut kifejezésre, ami a szombat parancsolatában: "A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10). Isten fenntartotta magának az ember idejének és vagyonának meghatározott részét és egyiket sem fordíthatja egyetlen ember sem bűn nélkül saját céljaira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése