2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Ma elkezdjük közösen olvasni az Újszövetség evangéliumi szakaszait, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/17/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-15.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:18-23; Lk 1:26-38

Ellen White idézetek – Jézus élete – „Velünk az Isten”

Mt 1:18-23 18. Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől. 19. József pedig, az ő férje igaz ember volt, és nem is akarta megbélyegezni feleségét, el akarta tehát titkon bocsátani. 20. Amíg ezen tűnődött, íme, az Úr angyala álomban megjelent neki, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a feleségedet, mert ami benne fogantatott, az a Szentlélektől van. 21. Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. 22. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: 23. Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akinek a neve Immánuel, amely azt jelenti: Velünk az Isten. Lk 1:26-38 26. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27. egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28. Bement hozzá az angyal, és azt mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. 29. Ő pedig nagyon zavarba jött e beszéd hallatán, és elgondolkodott, hogy micsoda köszöntés ez. 30. Az angyal azt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt. 31. És íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. 32. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd, és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját, 33. és mindörökre uralkodni fog Jákób házán, királyságának soha nem lesz vége. 34. Mária pedig azt mondta az angyalnak: Hogyan lehetséges ez, hiszen én férfit nem ismerek? 35. Az angyal így válaszolt: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, azért a születendőt is szentnek hívják, az Isten Fiának. 36. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant vénségében, és már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek hívtak. 37. Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. 38. Ekkor azt mondta Mária: Íme, az Úr szolgálólánya vagyok, történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.

„És annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mát 1,23) „Az isteni dicsőség ismeretének világossága” látható „Jézus Krisztus arcán”. Krisztus öröktől fogva egy az Atyával. Ő Isten képmása, nagyságának, fenségének és dicsőségének visszfénye (2Kor 4,4–6). Azért jött a Földre, hogy láthatóvá tegye ezt a dicsőséget. Eljött a bűn miatt elsötétedett világba, kinyilatkoztatta Isten szeretetének világosságát, s így velünk lehetett az Isten. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”. {DA 19.1} Jézus eljövetelével, közöttünk lakozva, Istent nyilatkoztatta ki – embereknek és angyaloknak egyaránt. Isten Igéje volt, aki érthetővé tette Isten gondolatait. Tanítványaiért imádkozva ezt mondta: „Megismertettem velük a Te nevedet – »irgalmas és kegyelmes… késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú« (2Móz 34,6) –, hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Ján 17,26) Nem csupán földi gyermekeinek adta ezt a kinyilatkoztatást. Kicsiny világunk a mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos elgondolásába, a megváltó szeretet titkába „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pét 1,12), és az örökkévalóság végtelen korszakain át tanulmányozzák majd. Megváltottak és el nem bukott lények számára egyaránt Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicsőítő ének forrása. Világossá válik, hogy a Jézus Krisztus arcán felragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet visszatükröződése. A Golgotáról áradó fényben láthatóvá válik, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a menny számára egyaránt, hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13,5), s a szelíd és szerény Üdvözítőben nyilatkozik meg a hozzáférhetetlen világosságban lakozó Isten jelleme. {DA 19.2} Kezdetben a teremtés minden műve Istent nyilatkoztatta ki. Krisztus volt az, aki „kiterjesztette az egeket, és lerakta a föld alapjait”. Az Ő keze függesztette fel a világot az űrben, és formálta meg a mező virágait. „Aki hegyeket épít erejével”, „akié a tenger és Ő alkotta is azt” (Zsolt 65,7; 95,5), Ő töltötte meg a földet szépséggel és a levegőt énekkel. Ő írta oda mindenre a földön, a levegőben és az égen az Atya szeretetének üzenetét. {DA 20.1} A bűn megrontotta Isten tökéletes munkáját, de még láthatjuk kezének nyomát. A teremtett dolgok még most is fenséges voltát, dicsőségét hirdetik. Az ember önző szívén kívül az egész világegyetemben nincs semmi más, ami csak önmagáért élne. A levegőben repdeső madarak közt, a földön élő állatok közt sincs olyan, amely ne mások életét szolgálná. Nincs az erdőben egyetlen levél vagy szerény fűszál, amelynek ne lenne meg a maga szolgálata. Minden fa és minden bokor, sőt minden egyes levél létfontosságú, életelemeik nélkül sem ember, sem állat nem létezhet. Az ember és az állat viszont a fa, bokor és levél életét szolgálja. A virágok illatot árasztanak, és a világ áldására tárják ki szépségüket. A Nap világok ezreinek megörvendeztetésére sugározza fényét. Az óceán forrásaink és kútjaink táplálója, s azért fogadja magába valamennyi földrész folyóvizeit, hogy továbbadja. A belőle felszálló pára záporként hull alá, megöntözi a földet, hogy teremhessen. {DA 20.2} A dicsőség angyalai abban lelik örömüket, ha adnak. Szeretetet árasztanak felénk, és fáradhatatlanul őrködnek az elbukottak és istentelenek felett. A mennyei lények azon fáradoznak, hogy megnyerjék az emberek szívét, a menny csarnokaiból világosságot hoznak erre a sötét világra. Szelíd és türelmes szolgálatukkal igyekeznek hatni az emberi lélekre, s azt szeretnék, ha az elveszettek még annál is szorosabb kapcsolatba kerülhetnének a Megváltóval, mint amilyen az angyalok közössége Krisztussal. {DA 21.1} Ezeknél a példáknál is többet mond azonban, ha Istent szemléljük Jézusban. Krisztusra tekintve látjuk, hogy Istenünk dicsősége annyit jelent: adni. „Semmit sem cselekszem magamtól” – mondta Jézus (Ján 8,28). „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek.” (Ján 6,57) Nem kereste a saját dicsőségét, hanem annak dicsőségét, aki elküldte Őt (Ján 8,50; 7,18). E szavakban feltárul előttünk a nagy elv, amely az élet törvénye a világmindenség számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette át, hogy továbbadja. A mennyben valamennyi teremtett lényért végzett szolgálatában a szeretett Fiú közvetítésével az Atya élete árad ki mindenre, és a Fiú által tér vissza a szeretet áradata – dicséretben, örömteli szolgálatban – a mindenség Forrásához. Így lesz teljes Krisztus által az áldás körforgása, amely bemutatja a nagy Adományozó jellemét, az élet törvényét. {DA 21.2} Ezt a törvényt a mennyben hágták át. A bűn az önzésből fakad. Lucifer, az oltalmazó kérub elsőbbségre törekedett. Meg akarta szerezni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elvonja őket Alkotójuktól, és önmagának nyerje meg hódolatukat. Hamis vádakkal illette Istent, azt állítva, hogy az Atya önfelmagasztalásra vágyódik. A szeretetteljes Teremtőt Lucifer a saját gonosz jellemvonásaival akarta felruházni. Ezzel vezette félre az angyalokat, és így csapta be az embereket is. Rábírta őket, hogy kételkedjenek az Atya szavában, és ne bízzanak jóságában. Az igazságosság és fenségesség Istenét Sátán igyekezett szigorú és kérlelhetetlen lénynek feltüntetni. Így állította az embereket a maga oldalára az Isten elleni lázadásban, s világunkra rátelepedett a bánat éjszakája. {DA 21.3} Isten félreismerése miatt sötétség borult a földre. Ahhoz, hogy e sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérhessen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ezt azonban kényszerrel nem lehet véghezvinni. Az erőszak alkalmazása ellentétes Isten kormányzásának elveivel. Isten csupán szeretetből fakadó szolgálatot kíván, szeretni pedig nem lehet parancsra, a szeretet nem szerezhető meg sem erővel, sem tekintéllyel. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét – mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt az egész világmindenségben csupán egyetlen lény tudta megtenni. Csak az ismertetheti meg Istent, aki az Ő szeretetének mélységét és magasságát ismeri. A sötétség után az Igazságosság Napjának kell felragyognia, és „gyógyulás lesz szárnyai alatt” (Mal 4,2). {DA 22.1} Megváltásunk terve nem Ádám bukása után született. „Ama titoknak kijelentése” volt, „amely örök időtől fogva el volt hallgatva.” (Róm 16,25) Azok az elvek tárulkoztak fel általa, melyek öröktől fogva Isten trónjának alapzatát alkották. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, elpártolásáról, és arról, hogy az ember is elbukik a hitehagyó megtévesztő befolyása miatt. Nem Isten rendelkezett úgy, hogy legyen bűn. De létrejöttét előre látta, és gondoskodott e rettenetes veszély fogadtatásáról és leküzdéséről. Végtelen volt a világ iránti szeretete, ezért kötelezettséget vállalt arra, hogy odaadja egyszülött Fiát: „ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján 3,16). {DA 22.2} Lucifer azt mondta: „Az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet… hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14,13–14) Jézus Krisztus viszont, „amikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (nem élt vissza azzal), hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,6–7).