2026. október 13. KEDD – Jézushoz vezető út – Bűnbánat
Egy Hang – Egy Személy – JÉZUS
Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27 kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.
Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.
Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/3/revidealt-karoli
Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!
Azoknak, akik a régi rendszer
szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott
fejezethez írt magyarázatot:
https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-2.html
Jézushoz vezető út
– Bűnbánat
Hogyan
lehet igaz az ember Isten előtt? Hogyan tehető igazzá egy bűnös ember? -
Egyedül csak Krisztus által juthatunk összhangra Istennel és a szent élet
kívánalmaival. De hogyan jöjjünk Krisztushoz? Sokan teszik fel ugyanazt a
kérdést, amit egykor a sokaság Jeruzsálemben, pünkösd napján, akik, miután
felismerték bűneiket, így kiáltottak fel: "Mit cselekedjünk?" Péter
apostol válaszának első szava így hangzott: (MEGJEGYZÉS: Az angol fordítás
szerint.) "Bánjátok meg!" (Ap. csel. 2:37-38) Majd egy más alkalommal,
nem sokkal ezután, ezt mondta: "Bánjátok meg és térjetek meg, hogy
eltöröltessenek bűneitek." (Ap. csel. 3:19) {SC 23.1}
A
bűnbánat magában foglalja a bűn elkövetése miatt érzett mély szomorúságot és a
bűntől való elfordulást. Mindaddig nem tagadjuk meg a bűnt, amíg meg nem látjuk
annak bűn voltát, és mindaddig nem lesz alapvető változás az életünkben, amíg
szívből el nem fordulunk a bűntől. {SC 23.2}
Sokan
félreértik a bűnbánat igazi természetét. Sokan vannak, akik fájlalják, hogy
vétkeztek, sőt mintha meg is javulnának külsőleg, mert félnek attól, hogy rossz
cselekedeteik miatt szenvedések hárulnak rájuk. De ez a megbánás nem azonos a
bibliai értelemben vett bűnbánattal. Az ilyenek inkább a bűn következményeit
fájlalják, semmint magát a bűnt. Így bánkódott Ézsau is, amikor rádöbbent, hogy
örökre elveszítette elsőszülöttségi jogát. Bálám is megrémült Isten angyalától,
aki kivont karddal állta el az útját. Elismerte vétkét, nehogy elveszítse az
életét. De szívében nem volt valódi bűnbánat, nem változtatta meg szándékát,
nem rettent vissza a gonosz cselekedettől. Júdás is így kiáltott fel, miután
elárulta az Urat: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!" (Mt.
27:4) A kárhozat borzalmának érzete, a félelmetes ítéletre való előretekintés
kényszerítették ki csupán belőle ezt a vallomást. A rá háruló következmények
töltötték el rémülettel, de lelkében nem volt mély, szívettépő bánat amiatt, hogy
elárulta Isten ártatlan Fiát, hogy megtagadta Izráel Szentjét. A fáraó is
elismerte bűnét, amikor a csapásoktól szenvedett, azért, hogy megmeneküljön a
továbbiaktól, de mihelyt felfüggesztette Isten e csapásokat, rögtön, újból
szembeszegült akaratával. A felsorolt személyek mind siránkoztak a bűn
következményei miatt, de nem fájlalták a bűnt magát. {SC 23.3}
Más
a helyzet akkor, ha a szív enged Isten Lelke befolyásának. Ekkor a lelkiismeret
megelevenedik, és a bűnös bizonyos mértékig felfogja az erkölcsi törvény
mélységét és szentségét, amely Isten uralmának alapja. "Az a világosság,
amely megvilágosít minden embert", bevilágít a lélek titkos zugaiba, és
világosságra hozza "a sötétség elrejtett dolgait" (Jn. 1:9; I. Kor.
4:5). Határozott meggyőződés lesz úrrá szívén, lelkén. Érzékeli az örökkévaló
Isten tökéletesen igaz jellemét, és megretten attól a gondolattól, hogy bűnnel
terhelten, tisztátalanul kell megállnia a szívek vizsgálója előtt. Látja Isten
szeretetét, a szentség szépségét, a tisztaság örömét, vágyakozik arra, hogy
megtisztuljon és helyreállítsa a mennyel való közösségét. {SC 24.1}
Dávid
imája, amelyet súlyos elesése után mondott, megmutatja az igazi bűnbánat
természetét. Dávid megbánása mély és őszinte volt. Nem törekedett arra, hogy
mentegesse bűnét. Nem az a vágy késztette őt könyörgésre, hogy menedéket
keressen a fenyegető ítélettel szemben. Látta törvényszegése iszonyatos voltát,
tudta, hogy lelke beszennyeződött, és undorodott bűnétől. Nem csupán bűne
megbocsátásáért könyörgött, hanem tiszta szívért is. Sóvárogva vágyakozott a
szentség örömére, hogy újból összhangra és közösségre juthasson Istennel. {SC
24.2}
Így
öntötte szavakba a lelkét betöltő gondolatokat és érzéseket: {SC 24.3}
"Boldog az, akinek hamissága
megbocsáttatott,
vétke elfedeztetett.
Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít,
és lelkében csalárdság nincsen." {SC 25.1}
"Könyörülj rajtam, én Istenem,
kegyelmességed szerint,
irgalmasságodnak sokasága szerint
töröld el bűneimet!
Egészen moss ki engem álnokságomból,
vétkeimből tisztíts ki engem!
Mert ismerem az én bűneimet,
vétkem szüntelen előttem forog.
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek,
moss meg engem, és fehérebb leszek a hónál!
Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten,
és az erős lelket újítsd meg bennem!
Ne vess el engem a te orcád elől,
és a te Szentlelkedet ne vedd el tőlem!
Add vissza nékem a te szabadításod örömét,
és az engedelmesség lelkével támogass engem!
Szabadíts meg engem a vérontástól,
ó, Isten, szabadításomnak Istene,
hogy harsogja nyelvem a te igazságodat!" {SC 25.2}
A
saját erőnkből nem tudunk ilyen megbánásra jutni. Csak Krisztus által
nyerhetünk bűnbánatot, aki "felment a magasságba és ajándékokat adott az
embereknek" (Ef. 4:8). {SC 25.3}
Ezen
a ponton sokan tévedésbe esnek, s így elveszítik azt a segítséget, amiben
Krisztus részesíteni szeretné őket. Azt gondolják ugyanis, hogy nem mehetnek
Krisztushoz addig, amíg megbánásra nem jutnak, mivel a bűnbánat készít utat a
bűnök megbocsátásához. Való igaz, hogy a bűnbánat megelőzi a bűnbocsánatot,
hiszen eleve csak a töredelmes szív érzi azt, hogy Megváltóra van szüksége. De
várnia kell-e a bűnösnek azzal, hogy Krisztushoz menjen, mindaddig, amíg meg
nem bánta bűneit? A szükséges bűnbánat legyen talán az akadálya annak, hogy a
bűnös a Megváltóhoz találjon? {SC 26.1}
A
Biblia sehol sem tanítja azt, hogy a bűnösnek megbánást kellene tanúsítania,
mielőtt megszívlelné Krisztus hívását: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok néktek-" (Mt.
11:28) Hiszen éppen a Krisztusból áradó erkölcsi hatalom és tisztaság az, ami
valódi bűnbánathoz vezet. Világossá teszi ezt Péter apostol kijelentése,
amelyet a zsidó főtanács előtt tett Krisztusra vonatkozóan: "Isten
Fejedelemmé és Megtartóvá emelte Őt jobbjával, hogy adjon Izráelnek bűnbánatot
és bűnöknek bocsánatát." (Ap. csel. 5:31) Éppúgy nem juthatunk bűnbánatra
Krisztus Lelke nélkül - aki felébreszti a lelkiismeretet -, mint ahogy bűneink
sem bocsáttathatnak meg Krisztus nélkül. {SC 26.2}
Krisztus
a forrása minden igaz indítéknak. Egyedül csak Ő plántálhat a szívbe
ellenségeskedést a bűnnel szemben. Az igazság és a tisztaság utáni vágy
fellobbanása, a bűnösségünk felől való meggyőződés annak a bizonysága, hogy
Isten Lelke készteti szívünket. {SC 26.3}
"Ha
felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok!" - mondta Jézus (Jn.
12:32). A bűnösnek arra van szüksége, hogy kinyilatkoztatást nyerjen a
Megváltóról, aki meghalt e világ bűneiért. Amint szemléljük Isten Bárányát a
Golgota keresztjén, kibontakozik előttünk a megváltás titka, és Isten jósága
bűnbánatra késztet. Krisztus a maga felfoghatatlan szeretetéről tett tanúságot
azzal, hogy meghalt a bűnösökért. A bűnös szíve megindul, amikor ezt a
szeretetet szemléli. Mély benyomást tesz gondolkodására és töredelmet fakaszt
fel lelkében. {SC 26.4}
Emberek
szégyellik olykor bűnös útjaikat és feladják némely gonosz szokásukat, még
mielőtt tudatosulna bennük, hogy Krisztus vonzza őket. Azonban valahányszor
erőfeszítést tesznek valamiféle megjobbulás irányában - annak az őszinte
vágynak a késztetésére, hogy igazán és helyesen cselekedjenek -, valójában
Krisztus hatalma vonzza őket. Tudtukon kívül munkálkodik lelkükben egy
befolyás, amely megeleveníti lelkiismeretüket és előidézi életük külsőleg is
látható javulását. Amikor pedig végül majd azt a késztetést nyerik el, hogy
feltekintsenek Krisztus keresztjére és szemléljék őt, akit bűneik a keresztre
szegeztek, akkor Isten parancsolatai is visszhangra találnak lelkiismeretükben.
Nyilvánvaló lesz számukra addigi életük romlottsága, látják a lelkükbe mélyen
belegyökerezett bűnt. Kezdik megérteni, hogy mit is jelent Krisztus igazsága,
és így kiáltanak fel: "Mi is hát a bűn, hogy áldozatainak megváltása ily
hatalmas áldozatot kívánt? Valóban szükséges volt mindez a szeretet, mindez a
szenvedés, mindez a megaláztatás ahhoz, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk
legyen?" {SC 27.1}
A
bűnös ellenállhat ennek a szeretetnek, visszautasíthatja Krisztus vonzását egy
ideig, de ha végül nem áll ellene, akkor Jézus magához vonja. A megváltás
tervének megismerése a kereszt lábához vezeti ezután, hogy megbánja bűneit,
amelyek Isten szeretett Fiának szenvedéseit okozták. {SC 27.2}
Ugyanaz
az isteni Lény szól az emberek szívéhez, aki a természet világában is
munkálkodik. Kifejezhetetlen sóvárgást ébreszt bennük olyasvalami után, amijük
nincs. A világ kincsei nem tudják megelégíteni ezt a vágyakozást. Isten Lelke
fohászkodik értük, és készteti őket, hogy arra törekedjenek, ami békét és
nyugalmat ad a léleknek - ez nem más, mint Krisztus kegyelme és a szent élet
öröme. Megváltónk állandóan azon munkálkodik - látható és láthatatlan mennyei
befolyások által -, hogy elterelje az emberek gondolatait a bűn igazi
megelégedést soha nem nyújtó örömeiről, és a végtelen áldások felé fordítsa
arcukat, amelyeket Őbenne elnyerhetnek. Így hangzik üzenete azokhoz, akik hiába
próbálják oltani szomjukat e világ repedezett kútjainál: "Aki szomjúhozik,
jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" (Jel.
22:17) {SC 28.1}
Ti,
akik szívetekben valami annál jobbra vágyakoztok, mint amit e világ adhat,
ismerjétek fel e vágyban Isten lelketekhez szóló szavát! Kérjétek Őt, hogy
adjon néktek bűnbánatot, nyilatkoztassa ki néktek Krisztust, az Ő végtelen
szeretetét és tökéletes tisztaságát! A Megváltó életében maradéktalanul
megvalósultak Isten törvényének alapelvei, az Isten és a felebarát iránti
szeretet. Jóakarat, önzetlen szeretet - ez volt az Ő földi élete. Akkor látjuk
meg a saját szívünk bűnösségét, amikor az Üdvözítőt szemléljük, amikor a belőle
áradó fény ránk hull. {SC 28.2}
Áltathatjuk
magunkat, mint Nikodémus, hogy életünk tisztességes, jellemünk hibátlan - azt
gondolván, nincs szükségünk olyan megalázkodásra, mint egy közönséges bűnösnek.
De amikor a Krisztustól származó fény a lelkünkbe világít, akkor meglátjuk
majd, mennyire tisztátalanok vagyunk. Felfedezzük indítékaink önző voltát,
meglátjuk azt az Istennel szembeni ellenségeskedést, ami eddig életünk minden
cselekedetét megfertőzte. Belátjuk, hogy a saját igazságunk valóban csak olyan,
mint a szennyes, rongyos öltözet (Ésa. 64:5), és hogy egyedül csak Krisztus
vére tisztíthat meg minket a bűn romlottságától. Egyedül Ő újíthatja és
nyithatja meg szívünket, hogy ismét hasonlókká legyünk őhozzá. {SC 28.3}
Isten
dicsőségének egyetlen felvillanása, Krisztus tisztaságának egyetlen sugara,
amely bevilágít a lélekbe, fájdalmas módon felfedi az összes szennyfoltot,
lemezteleníti jellemünk minden torzulását és fogyatékosságát. Nyilvánvalóvá
lesznek a megszenteletlen vágyak, a szív hűtlensége, az ajkak tisztátalansága.
A bűnös meglátja engedetlensége cselekedeteit, mindazokat az eseteket, amikor
semmibe vette Isten törvényét. Isten Lelke kutató pillantása alatt megalázódva
törik össze az emberi lélek. Krisztus tiszta, szeplőtlen jelleme láttán megveti
és gyűlöli önmagát. {SC 29.1}
Dániel
prófétát is betöltötte a saját gyengeségének és tökéletlenségének érzése,
amikor a hozzá küldött mennyei követ dicsőségét szemlélte. Így ír arról, milyen
hatással volt rá e csodálatos esemény: "Semmi erő sem maradt bennem, mert
minden jóságom romlottsággá változott, és odalett minden erőm." (Dn. 10:8)
(MEGJEGYZÉS: A Biblia-verset az angol fordítás szerint idézzük, amely
pontosabban adja viszsza ezen a helyen az eredeti héber szöveget, mint a
Károlyi-fordítás.) Az ekként megérintett lélek gyűlölni fogja az önzést,
elborzad tulajdon önszeretetétől, és arra törekszik, hogy eljusson a szív
tisztaságára, az Isten törvényével és Krisztus jellemével való összhangra,
Krisztus igazságának elnyerése által. {SC 29.2}
Pál
apostol azt írja önmagáról, hogy a "törvénybeli igazság tekintetében -
vagyis ami a külső cselekedeteket illeti - feddhetetlen" volt, de amikor
igazán megértette a törvény lelki természetét és kívánalmait, akkor bűnösnek
találta magát (Fil. 3:6). A törvény betűje szerint - amit az emberek általában
csak a külső életre alkalmaznak - megtérése előtt is tartózkodott a bűntől. De
amikor a törvény szent kívánalmainak mélységébe pillantott, úgy látta meg
önmagát, amint Isten látta őt. Így ír erről a tapasztalatáról: "Én pedig
éltem egykor a törvény nélkül, de ama parancsolat eljövetelével megelevenedett
a bűn, én pedig meghaltam." (Rm. 7:9) Arra utal itt, hogy amikor meglátta
a törvény lelki természetét, a bűn a maga igazi rútságában jelent meg előtte.
Ekkor teljesen eltűnt korábbi önelégültsége. {SC 29.3}
Isten
szemében nem minden bűn egyforma. Az Ő értékelése szerint is fokozatai vannak a
bűnnek, ahogyan mi is gondoljuk. De míg bizonyos hibás cselekedetek csupán
semmiségnek tűnnek az ember szemében, Isten előtt semmiféle bűn nem számít
csekélységnek. Az ember ítélete részrehajló és tökéletlen, Isten azonban minden
dolgot a valóságnak megfelelően mérlegel. A részeges embert például sokan
megvetéssel kezelik, megállapítják, hogy bűne kizárja őt a mennyből - miközben
a büszkeség, az önzés és az irigység feddés nélkül virulhatnak. Pedig ezek a
bűnök különösképpen sértik Istent, mert éles ellentétben állnak irgalmas
jellemével, azzal az önzetlen szeretettel, amely az el nem bukott világegyetem
lelki légkörét jelenti. Az embernek sokszor szégyenérzete van, amikor
valamilyen durva bűnbe esik. Érzi nyomorult voltát, és azt is, hogy szüksége
van Krisztus kegyelmére. A büszke ember azonban nem gondol arra, hogy bármire
is szüksége lenne. Ezért elzárja szívét Krisztustól és azoktól a végtelen
áldásoktól, amelyeket Ő adni kíván, hiszen azért jött e világra, hogy ezekben
részesítse az embereket.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése