Higgyetek az Ő prófétáinak - december 6 - KEDD - Zsoltárok 36

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezet 513. nap

Három hónap múlva Dávid elhatározta, hogy újból megkísérli a frigyládát Jeruzsálembe vinni. De most gondosan ügyelt arra, hogy az Úr rendeletének minden részletét pontosan betartsák. Ismét összehívta a nép főembereit és hatalmas gyülekezet gyűlt össze a gitteus háza előtt. Tiszteletteljes félelemmel helyezték most a vállukra a frigyládát az Isten által kijelölt férfiak. A sokaság felsorakozott és remegő szívvel ismét elindult a hatalmas menet. Hat lépés megtétele után a kürt hangja megállást parancsolt. Dávid utasítására "egy ökröt és hízott borjút" (2Sám 6:13) áldoztak. A remegés, a rettegés helyét most öröm töltötte be. A király levetette királyi ruháját és egyszerű lenből készült efódot öltött magára, amilyent a papok hordtak. Ezáltal nem azt akarta jelezni, hogy a jogot tart a papi szolgálatra. Az efódot néha mások is viselték, nemcsak a papok. Ebben a szent szolgálatban Isten előtt egyenlő akart lenni alattvalóival. Ezen a napon Jahvét kellett magasztalni. Egyedül neki kellett tiszteletet adni.

A hosszú menet ismét elindult. A hárfák és kürtök, a trombiták és cimbalmok hangja az ének dallamával vegyülve szállt az ég felé: "Dávid pedig teljes erejéből táncol vala az Úr előtt" (2Sám 6:14). Örömében az ének lüktetéséhez alkalmazkodott.

Dávid Isten előtti tiszteletteljes öröm táncát az élvezetek kedvelői a divatos modern tánc igazolásául idézik, de az ilyen indoknak semmi alap nincs. Napjainkban a tánc összekapcsolódik a könnyelműséggel és éjszakai mulatozással. Az egészséget és erkölcsöt feláldozzák az élvezetért. A báltermek látogatói számára Isten nem a gondolat és tisztelet tárgya. Az imádság és dicsérő ének nem helyénvaló itt. Ez a megfontolás döntő kellene legyen. Azokat a szórakozásokat, amelyeknek célja, hogy gyengítsék a szent dolgok iránti szeretetet és csökkentsék az Isten szolgálatában való örömöt, a keresztények ne keressék. Az a zene és az a tánc, amely Isten örvendező dicsérete volt a frigyláda szállításakor, a legkevésbé sem hasonlít a modern táncok kicsapongásaihoz. Az egyik arra irányul, hogy Istenre emlékeztessen és felmagasztalja az ő szent nevét. A másik Sátán eszköze, amely arra készteti az embereket, hogy felejtsék el Istent és ne tiszteljék őt.

Láthatatlan Királyuk szent jelképét követve, a diadalmas menet közeledett a fővároshoz. Azután az ének hangos felcsendülése azt követelte a falakon álló őröktől, hogy nyissák ki a szent város kapuit:

"Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket,

és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók;

hadd menjen be a dicsőség királya."

Az énekesek és a zenészek csoportja ezt válaszolta:

"Kicsoda ez a dicsőség királya?"

Egy másik csoporttól ez a felelet jött:

"Az erős és hatalmas Úr,

az erős hadakozó Úr."

Százak hangja egyesülve zengte a diadalmi éneket:

"Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket,

és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók,

hadd menjen be a dicsőség királya!"

Ismét hallatszott az örvendező kérdés:

"Kicsoda ez a dicsőség királya?"

A nagy sokaság hangja a "sok vizek zúgásához" hasonlóan elragadtatva válaszolta:

"A seregek Ura, ő a dicsőség királya"

Azután kitárták a kapukat. A menet bevonult és a frigyládát tiszteletteljes félelemmel elhelyezték az előre elkészített sátorba. A szent sátor előtt oltárokat emeltek az áldozat bemutatására. Az égő- és hálaáldozatok füstje és a tömjén füstje Izrael dicséretével és könyörgésével a mennybe szállt. Az istentisztelet befejeződött, a király maga mondott áldást népére. Azután királyi bőkezűséggel étel- és bor-ajándékok szétosztását rendelte el a sokaság felüdítésére.

Az istentiszteleten minden törzs képviseltette magát és megünnepelte Dávid uralkodásának legszentebb eseményét. Az isteni ihletés lelke nyugodott meg a királyon, mert amikor a lenyugvó nap utolsó sugarai megszentelt fényben világították meg a sátort, Dávid hálaadással emelte fel szívét Istenhez azért, hogy az ő jelenlétének áldott jelképe most már egészen közel van Izrael trónjához.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 36

Ebben a zsoltárban Dávid szembeállítja az emberi gonoszságot Isten szerető jóságával. Az első négy vers az emberi gonoszság általános leírása. A gonosz ember megtagadja Istent, és „nincs őelőtte Isten-félelem.” A „félelem” szó megfelelője itt a héber pachad szó, ami azt jelenti, hogy rettegés. A gonosz ember annyira züllött, hogy nem fél Istentől, aki meg tudja büntetni a gonosz cselekedeteit.  Azzal áltatja magát, hogy azok nem fognak kiderülni. A beszéde gonosz, hazugsággal teli, és a cselekedetei nem bölcsek, nem jók. Gonosz tervet agyal ki az ágyában fekve. Semmi sem jó, amit tesz, mert soha nem utasítja el a gonosz dolgokat.

Az 5-től a 9. versig terjedő szakaszban, feltűnő ellentétben az emberi gonoszsággal, Isten jelleméről olvashatunk. Az irgalma az égig ér, és a hűsége a felhőkig terjed. Míg a becsületessége hegyként magasodik, az igazságossága olyan, mint az óceán mélysége. Nagyszerű, nyájas szeretete által az emberek fiai „az Ő szárnyainak árnyékába” menekülnek.  Ez a kifejezés gyakori a zsoltárokban, és az anyamadárra emlékeztet, aki a kiterjesztett szárnyaival védi a fiókáit. Az emberek bővelkednek az Isten által biztosított táplálékban, és jósága folyójának vizéből isznak. Isten az élet forrása (akár elhiszik ezt az ateisták, akár nem), és tőle jön az a világosság, amelynek fényében láthatnak az emberek. Más szóval, Istentől elszakadva az értelmünk teljesen sötét.

Végezetül a zsoltáríró azért imádkozik, hogy Isten jóindulata az Őt ismerők iránt tartson örökké, és hogy őt ne taposhassák el a gőgös bűnösök, és ne mozdíthassa ki senki a helyről, ahová Isten helyezte őt. Az utolsó vers a megbánást nem mutató bűnösök végét tárja elénk; elesnek, Isten elveti őket, és nem tudnak már többé fölállni.

Atyánk, kérünk, kelts minket életre, újíts meg bennünket, hogy visszatükrözhessük a te gyönyörű jellemedet! Jézus nevében. Ámen

Onaolapo Ajibade

71. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezetéhez (dec. 4-10.).

Uzza halálának körülményei miatt sokan megkérdőjelezik Isten igazságosságát abban, ahogyan az emberekkel bánik. Hát nem jót cselekedett Uzza, amikor odanyúlt, hogy megtámassza a frigyládát? Nem látta Isten Uzza szívének szándékát? Akkor miért nem értékelte Isten, amit Uzza tenni próbált, ahelyett, hogy halállal sújtja ott helyben, Dávid és az izraeliták szeme láttára?

Salamon azt írta: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példabeszédek 14:12), Uzza történetében pedig felsejlik ennek igazsága. Számunkra úgy tűnik, Isten nem a jelleme szerint cselekedett abban, ahogy Uzzah cselekedetére felelt. Isten számára, aki ismeri a jellemünk és szándékaink titkait, Uzza ott hibázott, hogy nem követte az egyértelmű utasításokat, hogy kinek szabad megérinteni a frigyládát. Dávid maga sem követte Isten utasításait, amelyet később helyrehozott, amikor a frigyládát a rendeltetési helyére vitték három hónappal később. Ezúttal minden Istentől kapott utasítást követett, ami a frigyládára vonatkozott, és az öröm és dicsőítés légköre uralkodott.

Ebben található meg a lecke számunkra: gyakran megyünk Istenhez, az általunk előnyben részesített módon, ahogyan szeretnénk valamit csinálni, miközben az Ő szava világosan az engedelmességet foglalja magába. Tesszük ezt büszkén és elővigyázatlanul, mondván, hogy Isten ismeri a szándékainkat. Ez volt Lucifer alap bűne, ami a bukásához vezetett – saját magát Isten fölé helyezni. Még a látszólag legjobb szándékaink sem lehetnek egyenlőek soha azzal, hogy „Így szól az Úr.”

Dean Waterman

fejlesztési igazgató

Southwestern Adventist University

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 5 - HÉTFŐ - Zsoltárok 35

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 70. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezet 512. nap

Izrael férfiai ujjongó kiáltásokkal és öröménekekkel kísérték a frigyládát szállító szekeret és a sokaság hangja egyesült a hangszerek hangjával. "Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és cimbalmokkal" (2Sám 6:5). Izrael régóta nem volt részese ilyen diadalmas jelenetnek. A hosszú menet ünnepélyes örömmel vonult a halmok és völgyek mentén a szent város felé.

De "mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett" (2Sám 6:6-7). Hirtelen rettegés fogta el az örvendező tömeget. Dávid megdöbbent és nagyon megrettent, szívében megkérdőjelezte Isten igazságosságát. Tisztelte a frigyládát mint Isten jelenlétének jelképét. Nem értette, hogy Isten miért sújtott le félelmetes ítéletével, s a boldogságot miért változtatta fájdalommá és gyásszá? Úgy érezte, nem lenne biztonságos a frigyládát a maga közelében tartani. Dávid ezért elhatározta, hogy ott hagyja ahol most van. A közelben a Gitteus Obed Edom házában helyezte el.

Uzza végzete isteni ítélet volt a legnyilvánvalóbb parancs áthágása miatt. Mózes által különleges utasítást adott az Úr a frigyláda szállítására vonatkozólag. Senki más, csak a papok, Áron leszármazottai érinthették meg, vagy láthatták fedetlenül. Isten utasítása így hangzott: "[...] akkor jöjjenek el Kéhát fiai, hogy elvigyék azokat; de ne illessék a szenthelynek semmi edényét, hogy meg ne haljanak" (4Móz 4:15). A papoknak le kellett takarniuk a frigyládát és azután a kéhátitáknak kellett azt felemelniük a rudaknál fogva, amelyeket a frigyláda mindkét oldalán levő gyűrűkbe helyeztek, és amelyeket sohasem mozdítottak el helyükről. A gersonitáknak és a méráritáknak, - akik a sátor függönyeiért, deszkáiért és oszlopaiért voltak felelősek, - adott Mózes szekereket és ökröket azok szállítására. "A Kéhát fiainak pedig semmit nem ada; mert a szentség szolgálata illette vala őket, amelyet vállon hordoznak vala" (4Móz 7:9). Így a frigyláda Kirjáth-Jeárimból való elszállításánál az Úr utasításait megbocsáthatatlanul figyelmen kívül hagyták. Dávid és népe azért gyülekeztek össze, hogy szent dolgot vigyenek véghez. Boldog és készséges szívvel vettek részt benne. Az Úr azonban nem fogadhatta el szolgálatukat, mert azokat nem az ő utasításai szerint hajtották végre. A filiszteusok is, - akiknek nem volt ismeretük Isten törvényéről - a frigyládát szekérre tették, amikor visszaküldték azt Izraelbe és az Úr elfogadta fáradozásukat. Az izraelitáknak azonban a kezükben volt Isten akaratának világos kijelentése; amikor tehát mellőzték ezeknek az utasításoknak a betartását, akkor meggyalázták Istent. Uzza a vakmerőség nagy bűnét követte el. Isten törvényének áthágása csökkentette felfogóképességét és a be nem vallott bűneinek terhe alatt, Isten tilalma ellenére, öntelten megérintette Isten jelenlétének jelképét. Isten nem tudja elfogadni a részleges engedelmességet. Parancsolatait nem lehet lazán venni. Isten az Uzzára kimért ítélettel meg akarta mutatni minden izraelitának, hogy milyen fontosabb parancsolatainak pontos megtartása. Egy ember halála bűnbánatra kellett késztesse a népet, és így ezreket őrzött meg Isten az ítélettől.

Dávid érezte, hogy saját szíve sincs teljesen rendben Isten előtt, és amikor látta Uzza halálát, félni kezdett a frigyládától, nehogy valamilyen bűne miatt őt is büntetés érje. Obed Edom, bár remegve örvendezett, mégis örömmel üdvözölte a szent jelképet, mint Isten jóindulatának zálogát. Egész Izrael figyelme most a Gitteusra és házanépére irányult. Mindenki azt figyelte, hogy mi történik velük. "És megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét" (2Sám 6:11).

Isten dorgálása Dávid szívére is hatással volt. Megértette, jobban mint azelőtt Isten törvényének szentségét és az annak való engedelmesség elengedhetetlen voltát. Az Obed Edom házát ért kegyelem felébresztette benne a reményt, hogy a frigyláda áldást hoz mind neki mind népének.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 35

Ez is Dávid zsoltára. Az ő kiáltása a csüggedésében, amikor olyan emberek üldözik őt, akik korábban a barátai voltak, de most gyűlölettel fizetnek a szeretetéért. A zsoltár három fő részből áll.

Az 1-től a 10. versig Dávid Istenhez imádkozik: „harcolj az ellenem harcolókkal!” Azt szeretné, ha legyőzhetné őket, és megszégyenülnének. Azt akarja, hogy váratlanul törjön az ellenfeleire a romlás, és ugyanabba a csapdába essenek, mint amit neki állítottak.

A második rész a 11-től a 18. versig terjed, ahol Dávid az ellenfeleit jellemzi. Hamis tanúk, akik olyasmivel vádolják őt, amit nem követett el. Rosszal fizetnek neki a jóért, amit értük tett. Böjtölt és imádkozott értük, amikor betegek voltak, azt gondolva, hogy igaz barátai. Dávid cserbenhagyottnak érzi magát, amikor a nyomorúságában ezek a „barátai” örvendeznek, és a háta mögött összefognak ellene.

Az utolsó rész a 18-tól a 28. versig tartó szakasz. Dávid az ő érdekében történő közbelépésért folyamodik Istenhez. Azért imádkozik, Isten ne engedje meg az ellenfeleinek, hogy az ő kárára örüljenek. Arra hivatkozik, hogy Isten igazolni fogja őt, és akik igazán szeretik őt, azok örömmel fognak kiáltani, és dicsőíteni Istent.

Ez átkozódó zsoltár. Ezek a zsoltárok „leleplezik Isten és az Ő népének ellenségeit, és átkot kívánnak a fejükre. Az ilyen zsoltárok hangneme ellentétben látszik állni azzal a lelkülettel, amelynek Krisztus kijelentése szerint vezetnie kell bennünket az ellenséghez való viszonyulásban (Mt 5:44).” (Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 3. kötet, 624. oldal) Honnan ez az ellentmondás, ha a zsoltárok ihletettek? Az egyik magyarázat a fenti kommentárból ugyanazon az oldalon a következő.

A bűnös vádolását mindig az adott kor hátterén kell figyelembe venni, amiben az idézett szakasz íródott. Abban az időben az emberek kemény szavakkal fejezték ki magukat, és erőteljes szóképekben. A Biblia írói emberi nyelven fejtették ki a gondolatukat, a többieknek is ismerős stílusban. „A Bibliát ihletett emberek írták, de ez nem Isten gondolkodás- és kifejezésmódja. Az emberiségé. Isten, mint író, nincsen feltüntetve. Az emberek gyakran mondják, hogy az ilyen kifejezésmód nem hasonlít Istenére. De Isten a Bibliában nem elsősorban a szavak, a logika és a retorika által nyilatkoztatja ki magát.” (E. G. White: MS, 24. 1886)

Atyánk, nem természetes, hogy szeressük az ellenfeleinket. De te megígérted, hogy mindent meg tudunk tenni Krisztus által, aki megerősít bennünket. Kérünk, add nekünk azt a kegyelmet, miszerint mindig azt válasszuk, hogy szeretjük az ellenfeleinket, és jót teszünk velük. Tudjuk, te meg tudod adni az erőt ahhoz, hogy így cselekedjünk. Jézus nevében. Ámen.

Onaolapo Ajibade

71. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezetéhez (dec. 4-10.).

Uzza halálának körülményei miatt sokan megkérdőjelezik Isten igazságosságát abban, ahogyan az emberekkel bánik. Hát nem jót cselekedett Uzza, amikor odanyúlt, hogy megtámassza a frigyládát? Nem látta Isten Uzza szívének szándékát? Akkor miért nem értékelte Isten, amit Uzza tenni próbált, ahelyett, hogy halállal sújtja ott helyben, Dávid és az izraeliták szeme láttára?

Salamon azt írta: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példabeszédek 14:12), Uzza történetében pedig felsejlik ennek igazsága. Számunkra úgy tűnik, Isten nem a jelleme szerint cselekedett abban, ahogy Uzzah cselekedetére felelt. Isten számára, aki ismeri a jellemünk és szándékaink titkait, Uzza ott hibázott, hogy nem követte az egyértelmű utasításokat, hogy kinek szabad megérinteni a frigyládát. Dávid maga sem követte Isten utasításait, amelyet később helyrehozott, amikor a frigyládát a rendeltetési helyére vitték három hónappal később. Ezúttal minden Istentől kapott utasítást követett, ami a frigyládára vonatkozott, és az öröm és dicsőítés légköre uralkodott.

Ebben található meg a lecke számunkra: gyakran megyünk Istenhez, az általunk előnyben részesített módon, ahogyan szeretnénk valamit csinálni, miközben az Ő szava világosan az engedelmességet foglalja magába. Tesszük ezt büszkén és elővigyázatlanul, mondván, hogy Isten ismeri a szándékainkat. Ez volt Lucifer alap bűne, ami a bukásához vezetett – saját magát Isten fölé helyezni. Még a látszólag legjobb szándékaink sem lehetnek egyenlőek soha azzal, hogy „Így szól az Úr.”

Dean Waterman

fejlesztési igazgató

Southwestern Adventist University

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 4 - VASÁRNAP - Zsoltárok 34

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 70. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezet 511. nap

70. Dávid működése

Amint Dávid elfoglalta Izrael trónját, megfelelő helyet kezdett keresni a birodalom fővárosa számára, melyet Hebrontól húsz mérföldre választott ki. Mielőtt Józsué Izrael seregeit átvezette volna a Jordánon, ezt a helyet Sálemnek nevezték. Nem messze innen bizonyította be Ábrahám az Isten iránti hűségét. Dávid megkoronázása előtt nyolcszáz évvel ez a hely Melkisédeknek, a magasságos Isten papjának volt otthona. Ez a város az ország központjában, a környező dombok védelmében, magaslaton feküdt. Mivel Benjámin és Júda között húzódó határon terült el, közel volt Efraimhoz és innen könnyen elérhető volt a többi törzs is.

E hely megszerzéséhez a hébereknek el kellett űzniük a kanaániták maradékát, akiknek megerősített állásaik voltak a Sion és Mórija hegyén. Ezt az erődítményt Jebuz-nak hívták és lakóit jebuzeusok-ként ismerték. Évszázadokon át bevehetetlennek tartották Jebuzt. A héberek Joáb parancsnoksága alatt megostromolták és elfoglalták. Joábot bátorsága jutalmául Izrael hadseregei főparancsnokává tették meg. Jebuz az ország fővárosa lett és pogány nevét Jeruzsálemre változtatták.

Hirám, a Földközi-tenger partján fekvő gazdag Tírus város királya, szövetséget kötött Izrael királyával és segítséget ajánlott fel Dávidnak jeruzsálemi palotája építésénél. Követeket küldtek Tírusból építészekkel, munkásokkal és a hosszú karaván drága fákat, cédrusokat és más értékes építőanyagokat szállított. Dávid alatt egyesült Izrael és ereje növekedett. A Jebuz erődítmény megszerzése és Hirámmal, Tírus királyával kötött szövetsége felkeltette a filiszteusok ellenséges indulatát és erős hadsereggel ismét betörtek az országba. Jeruzsálemtől kis távolságra a Réfaim völgyében táboroztak le. Dávid, a háborúba belefáradt embereivel Sion városába vonult vissza, hogy ott kikérje az Úr tanácsát. "Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é őket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat" (2Sám 5:19).

Dávid azonnal rátört az ellenségre, legyőzte és megsemmisítette őket. Elvette bálványaikat, amelyeket a győzelem biztosítására magukkal vittek. Megalázó vereségük után a filiszteusok még nagyobb haderőt gyűjtöttek össze és így tértek vissza egy új ütközetre. Ismét "[...] elszéledének a Réfaim völgyében" (2Sám 5:22). Dávid megint megkérdezte az Urat és a nagy VAGYOK átvette Izrael seregének vezetését. Isten a következő utasítást adta Dávidnak: "Ne menj most reájok; hanem kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket. És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te előtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát" (2Sám 5:23-24). Ha Dávid Saulhoz hasonlóan a saját akaratát követi, akkor vállalkozása nem jár sikerrel. De ő azt tette, amit az Úr parancsolt neki "[...] és vágák a Filiszteusok táborát Gibeontól fogva szinte Gézerig. És elterjede Dávid híre az országokban, és az Úr adá a tőle való félelmet minden pogányokra" (1Krón 14:16-17).

Amikor Dávid megerősítette trónját és megszabadította országát a külső ellenségtől, hozzáfogott szíve vágyának megvalósításához, ahhoz hogy Isten ládáját Jeruzsálembe hozza. Sok évig volt a szövetség ládája Kirjáth-Jeárimban, kilenc mérföld távolságra Jeruzsálemtől. De úgy illett, hogy a fővárost tisztelje meg és ott legyen Isten jelenléte.

Dávid összehívta Izrael harmincezer vezető emberét, hogy ezt az eseményt - a szövetség ládájának átszállítását - nagy örömünneppé teszi. A nép boldogan tett eleget a meghívásnak. A főpap a szent tisztségben vele együtt szolgáló testvéreivel; a hercegek és a törzsek vezető emberei Kirjáth-Jeárimban gyülekeztek össze. Dávid sugárzott a szent buzgalomtól. A frigyládát kihozták Abinádáb házából és teljesen új szekérre helyezték, amelyet ökrök húztak. A szekeret Abinádáb két fia kísérte.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 34

Ennek a Dávid által írt zsoltárnak az első tíz versszakában az ember személyes hálája egyesül az általános hálaadással. Egy irodalmi stílus, a héber szinonim párhuzam ismerhető fel itt, amelyben egy gondolatot kétszer ismételnek meg egy versszakon belül. Például az első vers első fele így szól: „Áldom az Urat minden időben...” A második fele megismétli ugyanezt, de más szavakkal, „dicsérete mindig az ajkamon van”. És ha tudni szeretnénk, hogyan kell az Urat dicsőíteni, a 3. vers második fele megmutatja, hogyan magasztaljuk az Ő nevét.

Felsorolja az okot, amiért Dávid dicséri az Urat. Dávid látta Őt, és az Úr meghallgatta; bízott benne, és nem csalódott. Isten kimentette őt a bajából, mert Ő parancsolt az angyalainak, hogy figyeljenek az őt megfélemlítőkre. Nagy ereje ellenére, élelem híján az oroszlán is megéhezik, de azok, akik Isten oldalán állnak, semmi jóban nem szűkölködnek.

Ez nagyszerű indok az Úr dicséretére, szolgálatára és tiszteletére. Ám mindaddig, amíg személyesen meg nem tapasztaljuk ezt, csupán elmélet marad. Ezért Dávid arra hívja fel a figyelmünket, hogy érezzük át az ő tapasztalatát. „Érezzétek, és lássátok meg, hogy jó az Úr!” (9. vers)

A 11–14. vers nagyon hasznos útmutatást ad ahhoz, hogy miképpen éljünk hosszú, boldog életet; tartóztassuk meg a nyelvünket a gonosz szavaktól, kerüljük a rosszat, és cselekedjünk jót. Más szóval, keressük a békességet, és ragaszkodjunk ahhoz.  A keresztények számára a békesség nem feltétlenül a gond hiányát jelenti, hanem Isten jelenlétét, a mellettünk állását a gondunkban. Tény, hogy az igazakat számtalanszor érheti megpróbáltatás, de az Úr valamennyiszer kimenti őket.

Mi a helyzet azokkal a keresztényekkel, akik betegségben halnak meg idő előtt, holott az Úrnak van hatalma meggyógyítani őket? Nem kaphatunk választ mindig a kételyünkre, de a következő idézet E. G. White-tól bepillantást nyújthat.  „Mindaz, ami összezavarhat bennünket Isten gondviselésével kapcsolatban, az új Földön világossá válik majd. Akkor a nehezen érhető dolgokra is lesz magyarázat. A kegyelem rejtélye feltárul előttünk. Ahol a mi véges értelmünk csak zűrzavart és megszegett ígéretet fedezett fel, tökéletes és gyönyörű harmóniát fogunk látni. Tudnunk kell, hogy a végtelenül szerető Isten rendelte el a legmegpróbálóbbnak tűnő tapasztalatot is. Amint felismerjük az Ő gyengéd gondoskodását, aki mindent a mi javunkra munkál, kimondhatatlan örömmel és dicsőséggel fogunk örvendezni.” (Bizonyságtételek, 9. kötet, 286. oldal az angolban)

Menyei Atyánk, kérünk, segíts nekünk, hogy teljesen átadjuk neked az életünket, hogy a te jóságod tanúiként élhessünk. Jézus nevében. Ámen.

Onaolapo Ajibade

a Közép-nyugat Afrikai Divízió titkára

71. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 70. fejezetéhez (dec. 4-10.).

Uzza halálának körülményei miatt sokan megkérdőjelezik Isten igazságosságát abban, ahogyan az emberekkel bánik. Hát nem jót cselekedett Uzza, amikor odanyúlt, hogy megtámassza a frigyládát? Nem látta Isten Uzza szívének szándékát? Akkor miért nem értékelte Isten, amit Uzza tenni próbált, ahelyett, hogy halállal sújtja ott helyben, Dávid és az izraeliták szeme láttára?

Salamon azt írta: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” (Példabeszédek 14:12), Uzza történetében pedig felsejlik ennek igazsága. Számunkra úgy tűnik, Isten nem a jelleme szerint cselekedett abban, ahogy Uzzah cselekedetére felelt. Isten számára, aki ismeri a jellemünk és szándékaink titkait, Uzza ott hibázott, hogy nem követte az egyértelmű utasításokat, hogy kinek szabad megérinteni a frigyládát. Dávid maga sem követte Isten utasításait, amelyet később helyrehozott, amikor a frigyládát a rendeltetési helyére vitték három hónappal később. Ezúttal minden Istentől kapott utasítást követett, ami a frigyládára vonatkozott, és az öröm és dicsőítés légköre uralkodott.

Ebben található meg a lecke számunkra: gyakran megyünk Istenhez, az általunk előnyben részesített móddal, ahogyan szeretnénk valamit csinálni, miközben az Ő szava világosan az engedelmességet foglalja magába. Tesszük ezt büszkén és elővigyázatlanul, mondván, hogy Isten ismeri a szándékainkat. Ez volt Lucifer alap bűne, ami a bukásához vezetett – saját magát Isten felé helyezni. Még a látszólag legjobb szándékaink sem lehetnek egyenlőek soha azzal, hogy „Így szól az Úr.”

Dean Waterman

Fejlesztési igazgató

Southwestern Adventist University

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 3 - SZOMBAT - Zsoltárok 33

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 69. fejezet 510. nap

Dávid nagylelkű elismerése arról, aki keserű ellensége volt, elnyerte egész Izrael bizalmát és csodálatát. "Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, amit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik. És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izrael, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték" (2Sám 3:36-37). Csak bizalmas tanácsadói és kísérői szűkebb körében beszélt a király a bűntényről és ismerte el saját tehetetlenségét a gyilkos méltó megbüntetésében. Az ügyet Isten igazságosságára bízta. "Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben? Én pedig ma erőtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, aki gonoszt cselekeszik, az ő gonoszsága szerint" (2Sám 3:38-39).

Abner őszinte volt Dávidnak tett minden ajánlatában, de indítóokai aljasak és önzők voltak. Az Istentől rendelt királlyal állandóan szembehelyezkedett abban az elvárásban, hogy magának biztosítsa a tiszteletet. A neheztelés, a megsebzett büszkeség és szenvedély volt az, ami őt arra vezette, hogy egy ügyet, amit oly sokáig szolgált, elhagyjon; és amikor Dávidhoz átpártolt, azt remélte, hogy szolgálatában a legmagasabb méltóságot nyeri el. Ha sikerült volna szándéka, akkor képességei és becsvágya, nagy befolyása és istenfélelmének hiánya veszélyeztette volna Dávid trónját, a nép békességét és jólétét.

"Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az ő ereje. Sőt az egész Izráel megrémüle" (2Sám 4:1). Nyilvánvaló volt, hogy a királyságot nem tarthatták fenn sokáig. Egy másik árulás tetőzte be a csökkenő hatalom bukását. Isbósetet két fő embere aljasul meggyilkolta. Ezek Isbóset levágott fejével Júda királyához, Dávidhoz siettek. Azt remélték, hogy ezzel a tettükkel megkedveltetik magukat és elnyerik jóindulatát.

E bűnjellel álltak meg Dávid előtt és ezt mondták: "Ímhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; aki üldözé a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az ő maradékán" (2Sám 4:8). Dávid azonban, akinek a trónját maga Isten erősítette meg, és akit Isten szabadított meg ellenfeleitől, nem kívánta az árulók segítségét hatalma megerősítéséhez. Ezért elmondta a gyilkosoknak, hogy mi lett a végzete annak, akik Saul megölésével dicsekedett előtte. Így szólt: "Menynyivel inkább az istentelen embereket, kik ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajon ne kívánjam-é meg az ő vérét kezeitekből, hogy titeket eltöröljelek a földről? Parancsola azért Dávid az ő szolgáinak, hogy megöljék őket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták őket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner sírboltjába, Hebronban" (2Sám 4:11-12).

Isbóset halála után Izrael vezető emberei között az az általános kívánság uralkodott, hogy Dávid legyen az összes törzsek királya. "Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképpen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk" (2Sám 5:1). Kijelentették: "Mert ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett. Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királlyá kenék Dávidot Izráel felett" (2Sám 5:2-3). Isten gondviselése által megnyílt Dávid előtt a trónhoz vezető út. Nem volt semmilyen személyes becsvágya, amelyet szeretett volna kielégíteni, mert nem vágyott méltóság után, amelyhez most hozzájutott.

Áron és a léviták leszármazottai közül több mint nyolcezren várakoztak Dávidra. A népben végbement változás gyökeres és alapos volt. A forradalom nyugodtan és méltóságteljesen zajlott és illett ahhoz a nagy munkához, amely folyamatban volt. Közel félmillió ember gyűlt össze Hebronba Saul volt alattvalói közül. Ott tolongtak a városban és környékén. A dombok és a völgyek nyüzsögtek a sokaságtól. Kijelölték a koronázás óráját. Az az ember, akit kiűztek Saul udvarából, aki a hegyek és dombok közé menekült és a föld barlangjaiban mentette meg életét, most azt a kitüntetést kell kapja, amely a legmagasabb méltóság, amit ember embertársának adományozhat. A papok és a vének szent tisztségük ruháit öltötték magukra. A katonák és tisztjeik dárdái és sisakjai fényesen csillogtak és a messze földről jött idegenek mind arra törekedtek, hogy minél közelebbről lehessenek szem- és fültanúi a választott király megkoronázásának. Dávidot királyi ruhába öltöztették. A szent olajat a főpap öntötte fejére. A Sámuel által véghezvitt felkenetés ugyanis csak prófétai cselekmény volt, hogy tudják, mit kell tenni a koronázás alkalmával.

Eljött a pillanat, és a királyt ünnepélyes szertartással Isten helyettesének szentelték fel. A kormánypálcát kezébe adták. Igaz uralmának szövetségét leírták és a nép hűségfogadalmat tett. A koronát homlokára helyezték és ezzel a koronázási szertartás véget ért. Izraelnek Istentől kijelölt királya volt. ő, aki türelmesen várt az Úrra, meglátta Isten ígéreteinek beteljesedését. "Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, mert az Úr, a Seregeknek Istene vala ő vele" (2Sám 5:10).

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 33

Ez a zsoltár azzal kezdődik, hogy Isten dicsőítésére emlékezteti az igazakat, az Úr jóságáért és hűségéért. Isten szavára keletkezett az ég és a Föld, „mert Ő szólt, és meglett, Ő parancsolt, és előállott”.

A Biblia első fejezete a Teremtőt mutatja be, és Isten gyermekeinek megteremtését írja le fenségesen. Minden egyes nap ugyanazzal a héber nyelvi fordulattal végződik, „és este lett, és reggel”, ami egy 24 órás periódus leírása. A teremtés hat napja sorra veszi először a fény, majd a lékkör megteremtését, ezután a szárazföld, a növényzet, a Nap és a Naprendszerünk következik, a következő napon pedig a víztömeg halai és az ég madarai, valamint a szárazföldi állatok megteremtéséről olvashatunk. Végül pedig, a teremtés csúcspontjaként, egy egészen különleges lényt, az embert teremette meg Isten, a férfit és az asszonyt, aki együtt magának a Teremtőnek a képmása. És valóban, minden „igen jó” volt.

Isten itt is befejezhette volna, hatnapos „hetet” alkotva. Miért nem tett így? Senki sem fárad el az ilyen tökéletes kertben, tökéletes testben. De a Teremtő úgy döntött, hogy a teremtés hat napjához egy hetediket ad; a nyugalom napját, a szombatot, a Menny ajándéknapját. Miért? A legszebb ajándék, amit egy szerető szülő a gyermekének adhat, nem más, mint a zavartalanul és igazi nyugalomban, közösen eltöltött idő. 

Édesapám lelkipásztor volt, és amikor misszionáriuscsaládként Japánban étünk, gyülekezetet alapított egy olyan nagyvárosban, ahol alig volt keresztény. Ez azt jelentette, hogy szinte éjjel-nappal dolgozott. Egy este, amikor hazajött, elmondta nekünk, hogy milyen gondolat foglalkoztatta. Arra az elhatározásra jutott, minden keddet szabaddá tesz, hogy a családdal lehessen. Mivel magántanulóként otthon tanultunk, nem volt gond egy napot kivenni. Hegyet másztunk, kimentünk a tengerpartra, és a szabadban ebédeltünk. Milyen nagyszerű napok voltak!

Édesapám már nem él, és ahogy visszatekintek az elmúlt évtizedekre, azt látom, hogy az életünkben a legnagyszerűbb ajándék nem pénz, hiszen úgysem volt abból sohasem sok, hanem az igazi nyugalomban, zavartalanul együttöltött napok voltak. Ugyanezt az ajándékot adja nekünk a Teremtőnk minden hetedik napon.

 
Miért akarna bárki is „megszabadulni” a hetedik napi szombattól?

Megjegyzés: Idézet Dwight Nelson „A Kiválasztott” című művének 104-105. oldaláról

Dwight Nelson
lelkipásztor, Pioneer Memorial Church,
Andrews University

70. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. és 69. fejezeteihez (nov. 27-dec. 3.).

Saul végzetének tragikus története mindig igazinak hangzik az életemben, hiszen öt hónappal ezelőtt elvesztettem a férjemet, kábítószerrel való visszaélés lefelé húzó spiráljának révén. A saját családommal kapcsolatos tapasztalatom emlékeztetőül szolgál, hogy ez a világ Isten nélkül semmi jót nem kínál számunkra, csak fájdalmat és szomorúságot, amik végül halálhoz is vezetnek. Dicsérjük az Urat, amiért reményünk lehet egy szebb jövő felől és a szerető Megváltónkért, aki igazgatja életünket.

Csak úgy mint Saulnál, a férjem életében is rengeteg bizonyítéka volt Isten vezető kezének, amely sokszor lehetőséget adott számára, hogy eltérjen helytelen döntéseitől, de ő mégis azt az utat választotta, ami tragikus végzetéhez vezette. Isten rendkívül szerető barát és Atya mindannyiunk számára, de meg kell hoznia a legvégső nehéz döntést, hogy visszavonul, és meghagyja nekünk a döntés szabadságát.

Saul története emlékeztetőül szolgál, hogy soha ne halasszuk holnapra a bűnbánat általi megbocsátás ajándékát! Minden egyes nappal még közelebb vagy távolabb kerülhetünk attól, hogy halljuk a Szentlélek hangját, ami meglágyítja vagy megkeményíti a szívünket Isten akaratához.

„Semmilyen életpálya nem indulhat szebb és nagyszerűbb kilátásokkal, mint Saulé, és semelyik nem zárulhat annyira éjféli teljes sötétségben és kétségbeesésben; mégis ez a végzet elérhet minket is, ha nem figyelünk, imádkozunk és járunk alázatosan Istenünkkel.” (F. B. Meyer)

Jill Simpson Palffy

Westminster HNA gyülekezet

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 2 - PÉNTEK - Zsoltárok 32

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 69. fejezet 509. nap

A körülmények, amelyek közé Abner került, megmutatták igazi jellemét. Valójában becsvágyó és elvtelen ember volt. Rokona volt Saulnak és a király befolyására megvetette azt az embert, akit maga Isten választott Izrael uralkodójává. Gyűlöletét csak növelte az az éles megrovás, amelyben Dávid részesítette, amikor a korsó vizet és a király lándzsáját elvette Saul oldala mellől, amikor ő a táborban aludt. Visszaemlékezett arra, hogy Dávid mit és hogyan kiáltott a király és Izrael népe füle hallatára: "Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben: És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? [...] Nem jó dolog ez, amit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, amiért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére!" (1Sám 26:15-16). Ez a megszégyenítés azóta is nyomta szívét és elhatározta, hogy végrehajtja bosszúálló tervét és saját felmagasztalására szakadást hoz létre Izraelben. A volt királyi ház képviselőjét használta fel saját önző becsvágyainak és szándékainak elérésére. Tudta, hogy a nép szereti Jonathánt. Mindenki szívesen emlékezett reá és Saul első sikeres hadjáratát sem felejtették el. Ez a lázadó vezér nagyon ügyesen és elszántan vitte véghez tervét.

A Jordán túlsó partján fekvő Mahanaimot választották királyi székhelyül, mivel ez a város nyújtotta a legnagyobb biztonságot a támadások ellen, amely Dávid vagy a filiszteusok részéről érhette őket. Itt koronázták meg Isbósetet. Uralmát először csak a Jordán keleti oldalán élő törzsek fogadták el és csak később terjedt ki Júda kivételével egész Izraelre. Saul fia két évig élvezte méltóságát az elszigetelt fővárosban. Abner egész Izraelre ki akarta terjeszteni hatalmát és ezért háborúra készült fel. "Sok ideig tartó hadakozás lőn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erősbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala" (2Sám 3:1).

Végül árulás döntötte meg azt a trónt, amelyet rosszindulat és becsvágy állított fel. Abner megharagudott Isbóset gyengesége és hozzá nem értése miatt, ezért ellene fordult és átpártolt Dávidhoz. Azt is felajánlotta Dávidnak, hogy Izrael összes törzsét zászlója alá hozza. A király elfogadta javaslatait és tisztességgel bocsátotta el, hogy valósítsa meg szándékát. Ennek a bátor és híres katonának kedvező fogadtatása felkeltette Joáb féltékenységét, aki Dávid hadseregének volt a főparancsnoka. Abner és Joáb között ellenségeskedés, sőt vérbosszú volt, mert az előbbi megölte Joáb öccsét, Asáelt az Izrael és Júda közötti háborúban. Most Joáb jó alkalmat látott arra, hogy bosszút álljon Abneren fiatalabb testvére haláláért és egyben megszabaduljon jövendőbeli vetélytársától. Elhatározta, hogy tőrbe csalja és megöli Abnert.

Amikor Dávid meghallotta az áruló támadást, ezt mondta: "Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr előtt, Abnernek, a Nér fiának vérétől. Szálljon ez Joábnak fejére, és az ő atyjának egész háznépére" (2Sám 3:28-29). Tekintettel az ország rendezetlen állapotára és a gyilkos hatalmára és rangjára, - mert Joáb testvére Abisai is egyesült vele, - Dávid nem büntethette meg a gyilkosságot igazságosan, de nyilvánosan kimutatta a véres cselekedettől való undorát. Abner temetését nyilvános tiszteletadással és megfelelő méltósággal végezték el. A hadsereg Joábbal az élén részt vett a gyász-szertartáson, megszaggatott ruhában és zsákruhába öltözve. A király azzal nyilvánította ki gyászát, hogy a temetés napján böjtöt tartott. Első gyászolóként állt a ravatalnál. A sírnál elhangzott gyászének, élesen megdorgálta a gyilkost. A király így siránkozott Abner felett:

"Gaz halállal kell-e kimúlnia Abnernek?

A te kezeid nem voltak megkötve,

sem lábaid békóba verve;

de úgy vesztél el,

mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember!"

(2Sám 3:33-34).

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 32

A megbocsátásért mindig fizetni kell! Bűnbánat és beismerés az ára, de nem sokan szeretnék ezt ilyen módon megfizetni. A többség inkább más módon szeretné fizetni lelki tartozásait, de a tartozásunk túlságosan is sok ahhoz, hogy ezt megtehessük.

Sokunkat kínoz a bűntudat, ha a bűneinkre gondolunk. Néhányunkat olyan gondolatok kínoznak, mint például: hogyan szerethetne engem bárki is, ha tudja azokat a dolgokat, amiket tettem? Hogyan bocsáthatna meg nekem bárki is? Talán túl sok bűnöm van, hogy kegyelmet kaphassak? Egyszerűen már túl késő számomra.

A zsoltáríró nagyon is tudatában van annak, mit jelent a bűn, és milyen szörnyű következményekkel jár. Nem volt szent, sőt, bűnös volt gyilkosságban és házasságtörésben, de Isten kegyelmes volt hozzá, és nem hagyta el. Dávid felismerte bűnét, bevallotta Istennek és megbánta azt, amit tett. Utána pedig megismerte azt a megnyugtató örömöt, ami a bűn dühöngő vihara után következett. Megtudta, milyen lelki sivárság következik abból, ha hazugságok és csalások sorozatával próbálja meg elrejteni a bűneit; és azt is megtudta, milyen érzés a béke hűsítő forrásvize, ami a bűnbocsánatból ered.

Nincs nagyobb öröm annál, hogy tudjuk, Isten elengedte bűneink adósságát, amit sosem tudtunk volna visszafizetni. Nincs semmi édesebb, minthogy tudjuk; mások talán bűnösként elítélnek, de maga a Bíró felmentett.

Imádkozzunk ma azért, hogy az Úr adjon nekünk bátorságot és erőt bűneink megvallásához és elhagyásához!

Urunk, segíts minket, hogy megismerhessük a megbocsátás örömét, örülhessünk a Te szeretetednek, és fennhangon hirdethessük, mennyire kegyelmes és jóságos vagy hozzánk!

Richard McNeil

70. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. és 69. fejezeteihez (nov. 27-dec. 3.).

Saul végzetének tragikus története mindig igazinak hangzik az életemben, hiszen öt hónappal ezelőtt elvesztettem a férjemet, kábítószerrel való visszaélés lefelé húzó spiráljának révén. A saját családommal kapcsolatos tapasztalatom emlékeztetőül szolgál, hogy ez a világ Isten nélkül semmi jót nem kínál számunkra, csak fájdalmat és szomorúságot, amik végül halálhoz is vezetnek. Dicsérjük az Urat, amiért reményünk lehet egy szebb jövő felől és a szerető Megváltónkért, aki igazgatja életünket.

Csak úgy mint Saulnál, a férjem életében is rengeteg bizonyítéka volt Isten vezető kezének, amely sokszor lehetőséget adott számára, hogy eltérjen helytelen döntéseitől, de ő mégis azt az utat választotta, ami tragikus végzetéhez vezette. Isten rendkívül szerető barát és Atya mindannyiunk számára, de meg kell hoznia a legvégső nehéz döntést, hogy visszavonul, és meghagyja nekünk a döntés szabadságát.

Saul története emlékeztetőül szolgál, hogy soha ne halasszuk holnapra a bűnbánat általi megbocsátás ajándékát! Minden egyes nappal még közelebb vagy távolabb kerülhetünk attól, hogy halljuk a Szentlélek hangját, ami meglágyítja vagy megkeményíti a szívünket Isten akaratához.

„Semmilyen életpálya nem indulhat szebb és nagyszerűbb kilátásokkal, mint Saulé, és semelyik nem zárulhat annyira éjféli teljes sötétségben és kétségbeesésben; mégis ez a végzet elérhet minket is, ha nem figyelünk, imádkozunk és járunk alázatosan Istenünkkel.” (F. B. Meyer)

Jill Simpson Palffy

Westminster HNA gyülekezet

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 1 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 31

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 69. fejezet 508. nap

69. Dávidot meghívják a trónra

Saul halálával megszűntek azok a veszedelmek, amelyek Dávidot száműzötté tették. Az út most megnyílt számára és visszatérhetett hazájába. Amikor a Saulért és Jonathánért tartott gyásznapok véget értek, "[...] megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba" (2Sám 2:1).

Hebron húsz mérföldre feküdt északra Beérsebától, körülbelül félúton a város és a jövendő főváros, Jeruzsálem között. Eredetileg Kirját-Arbá-nak nevezték, mert Arbának, Anák atyjának városa volt. Később Mamré volt a neve. Itt volt a pátriárkák temetkezési helye, a "Makpelah barlang". Hebron Káleb öröksége volt, most Júda fővárosa. A völgyben fekvő várost termékeny, lankás vidék és termőföld vette körül. Ott voltak Palesztina legszebb szőlős kertjei, számtalan olaj és más gyümölcstermő fák ültetvényeivel együtt.

Dávid és társai azonnal készek voltak arra, hogy engedelmeskednek annak az utasításnak, amelyet Istentől kaptak. A hatszáz felfegyverzett férfi, feleségeikkel és gyermekeikkel, juhnyájaikkal és szarvasmarha csordáikkal együtt hamarosan úton voltak Hebron felé. Amikor ez a karaván bevonult a városba, Júda férfiai már ott várakoztak, hogy Dávidot, Izrael jövendő királyát fogadják. Azonnal előkészületeket tettek a megkoronázására. "[...] és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán" (2Sám 2:4). Semmilyen erőszakot nem alkalmaztak annak érdekében, hogy tekintélyét erővel más törzsek fölé is kiterjesszék.

Az újonnan megkoronázott uralkodó első cselekedeteinek egyike az volt, hogy kifejezte gyengéd tiszteletadását Saul és Jonathán emlékének. Amikor értesült Jábes-Gileád lakóinak bátor tettéről, hogy elhozták az elesett vezérek testét és tisztességes temetésben részesítették őket, Dávid azonnal követeket küldött Jábesba ezzel az üzenettel: "Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek; Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sőt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek" (2Sám 2:5-6). Egyúttal közölte velük Júda trónjára lépését és azok további hűségét kérte, akik eddig is bizonyították azt.

A filiszteusok nem ellenezték Júdának azt az eljárását, hogy Dávidot tették királlyá. Megbarátkoztak vele száműzetésében, abban a reményben, hogy ezzel gyengítik Saul országát. Most abban reménykedtek, hogy Dávid iránt kimutatott elűző kedvességük miatt Dávid hatalmának kiterjedése és megerősödése az ő javukat szolgálja majd. Dávid uralkodása azonban nem volt zavarmentes. Megkoronázásával kezdetét vette a sötét feljegyzések sorozata, amelyek összeesküvésekről és lázadásokról számolnak be. Dávid nem árulóként lépett a trónra. Isten választotta ki, hogy ő legyen Izrael királya. Így senkinek sem lehetett semmi oka, hogy bizalmatlan legyen vele szemben vagy ellenkezzék vele. Alig ismerték el azonban királyi tekintélyét és megbízását Júda férfiai, amikor Abner befolyására Saul fiát, Isbósetet tették királlyá és ellentrónt állítottak fel Izraelben.

Isbóset azonban gyenge és nem hozzáértő képviselője volt Saul házának, miközben Dávid kiválóan alkalmas volt az ország terheinek felelősségteljes hordozására. Abner, Isbóset királyi hatalomra való emelésének fő közvetítője, főparancsnok volt Saul hadseregében és a legkiválóbb ember volt Izraelben. Abner tudatában volt annak, hogy Dávidot maga az Úr jelölte ki Izrael trónjára. Mivel azonban Dávidot nagyon hosszú ideig üldözték, nem volt hajlandó arra, hogy Isai fia örökölje az országot, amely felett Saul uralkodott.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 31

Bizonytalan világban élünk. Semmi sem olyan megbízható, mint amilyennek tűnik. Néha azok az emberek okozzák nekünk a legszörnyűbb csalódást, akikben megbíztunk és akiket tiszteltünk. Időnként úgy tűnik, hogy az elnökökből, kormánytagokból, tanárokból, sőt még a lelkészekből is néha hiányzik az erkölcsi tartás és az erő, hogy szembeszálljanak a kísértéssel. Bár állítják, hogy vannak megoldásaik, de a személyes életükben fövenyre építik házaikat.

Dávid viszont megtalálta az egyetlen igaz bizonyosságot az Egyetlenben, aki teljesíteni tudja a ígéreteit. Meg tud védeni; gondoskodni tud rólunk; és akkor is meg tud szabadítani, amikor már mindenki más elbukott az életben.

Dávid elmondja nekünk, hol van az ő biztonsága. Megosztja velünk, ki az egyetlen Kezes, akiben mindig megbízhatunk. Ő Isten, a mi erősségünk és várunk.

A hatodik versben szerepelnek azok a szavak, melyeket Krisztus mondott, mikor a kereszten volt. „Kezedre bízom lelkemet.” Jézus tudta, hogy megbízhat Istenben, mint szabadítóban, és utolsó pillanataiban, a legsötétebb órában, amikor a legtöbb fájdalommal küzdött és a legmagányosabb volt, akkor ezek a szavakkal kiáltott Istenhez (Lk 23:46).

Dávid számára ezek a szavak jelentettek mindent; elkötelezte lelkét, és az egész lényét a Teremtője kezeiben helyezte el. Nem azért tette ezt, mert Isten megmentette őt az ellenségei kezei közül, amikor az életére törtek, nem is azért, mert Isten gondoskodott róla étellel, amikor éhezett, és nem is azért, mert Isten királlyá tette őt Izrael felett, hanem mert Az Úr megváltotta őt, megbocsátott neki, és megmentette őt a bűneiből.

Ma adjunk hálát Istennek azért, amiért annyira szeret minket, megbocsátja bűneinket és a sajátjainkat mond minket! Továbbá imánkban kérjük Istent, hogy erősítse meg hitünket Őbenne, mint egy várat, amikor életutunkat problémák keresztezik!

Richard McNeil

70. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. és 69. fejezeteihez (nov. 27-dec. 3.).

Saul végzetének tragikus története mindig igazinak hangzik az életemben, hiszen öt hónappal ezelőtt elvesztettem a férjemet, kábítószerrel való visszaélés lefelé húzó spiráljának révén. A saját családommal kapcsolatos tapasztalatom emlékeztetőül szolgál, hogy ez a világ Isten nélkül semmi jót nem kínál számunkra, csak fájdalmat és szomorúságot, amik végül halálhoz is vezetnek. Dicsérjük az Urat, amiért reményünk lehet egy szebb jövő felől és a szerető Megváltónkért, aki igazgatja életünket.

Csak úgy mint Saulnál, a férjem életében is rengeteg bizonyítéka volt Isten vezető kezének, amely sokszor lehetőséget adott számára, hogy eltérjen helytelen döntéseitől, de ő mégis azt az utat választotta, ami tragikus végzetéhez vezette. Isten rendkívül szerető barát és Atya mindannyiunk számára, de meg kell hoznia a legvégső nehéz döntést, hogy visszavonul, és meghagyja nekünk a döntés szabadságát.

Saul története emlékeztetőül szolgál, hogy soha ne halasszuk holnapra a bűnbánat általi megbocsátás ajándékát! Minden egyes nappal még közelebb vagy távolabb kerülhetünk attól, hogy halljuk a Szentlélek hangját, ami meglágyítja vagy megkeményíti a szívünket Isten akaratához.

„Semmilyen életpálya nem indulhat szebb és nagyszerűbb kilátásokkal, mint Saulé, és semelyik nem zárulhat annyira éjféli teljes sötétségben és kétségbeesésben; mégis ez a végzet elérhet minket is, ha nem figyelünk, imádkozunk és járunk alázatosan Istenünkkel.” (F. B. Meyer)

Jill Simpson Palffy

Westminster HNA gyülekezet

Fordította: Gősi Csaba