2026. október 29. CSÜTÖRTÖK – Mt 1:1-17; Lk 3:23-38; JÉZUS ÉLETE – A választott nép

2026. október 29. CSÜTÖRTÖK – Mt 1:1-17; Lk 3:23-38; JÉZUS ÉLETE – A választott nép

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/19/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-17.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:1-17; Lk 3:23-38

Ellen White idézetek – Jézus élete – A választott nép

Mt 1:1-17 1. Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. 2. Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia volt Jákób; Jákób fiai voltak Júda és testvérei. 3. Júda fia volt Fáresz és Zerah Támártól, Fáresz fia volt Heszrón; Heszrón fia volt Arám, 4. Arám fia volt Aminádáb, Aminádáb fia volt Nahson, Nahson fia volt Szalmón. 5. Szalmón fia volt Boáz Ráhábtól, Boáz fia volt Óbéd Ruthtól, Óbéd fia volt Isai. 6. Isai fia volt Dávid, a király. Dávid fia volt Salamon az Úriás feleségétől. 7. Salamon fia volt Roboám, Roboám fia volt Abijjá, Abijjá fia volt Ászá, 8. Ászá fia volt Jósafát, Jósafát fia volt Jórám, Jórám fia volt Uzziás, 9. Uzziás fia volt Jótám, Jótám fia volt Áház, Áház fia volt Ezékiás, 10. Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia volt Ámón, Ámón fia volt Jósiás, 11. Jósiás fiai voltak Jekonjás és testvérei a babiloni fogság idején. 12. A babiloni fogság után Jekonjás fia volt Sealtiél, Sealtiél fia volt Zerubbábel, 13. Zerubbábel fia volt Abihud, Abihud fia volt Eljákim, Eljákim fia volt Azzur, 14. Azzur fia volt Cádók, Cádók fia volt Jákin, Jákin fia volt Elihud, 15. Elihud fia volt Eleázár, Eleázár fia volt Mattán, Mattán fia volt Jákób. 16. Jákób fia volt József, Mária férje, és Máriától született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. 17. Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságba vitelig tizennégy nemzedék és a babiloni fogságba viteltől Krisztusig tizennégy nemzedék. Lk 3:23-38 23. Maga Jézus pedig mintegy harmincesztendős volt, amikor tanítani kezdett. Úgy tudta mindenki, hogy József fia volt, ez pedig Élié, 24. ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannájé, ez Józsefé, 25. ez Mattatiásé, ez Ámosé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggaié, 26. ez Mahaté, ez Mattatiásé, ez Simeié, ez Jószeké, ez Jódáé, 27. ez Jóhánáné, ez Résáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nérié, 28. ez Melkié, ez Addié, ez Kószámé, ez Elmadámé, ez Éré, 29. ez Jézusé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié, 30. ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákimé, 31. ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé, 32. ez Isaié, ez Óbédé, ez Boázé, ez Szalmóné, ez Nahsoné, 33. ez Aminádábé, ez Arnié, ez Heszróné, ez Fáreszé, ez Júdáé. 34. ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náhóré, 35. ez Szerugé, ez Reué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selahé, 36. ez Kénáné, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Nóéé, ez Láméké, 37. ez Metusélahé, ez Hénóké, ez Járedé, ez Mahalalélé, ez Kénáné, 38. ez Énósé, ez Sété, ez Ádámé, ez pedig Istené.

A zsidó nép több mint ezer évig várt az Üdvözítő eljövetelére. Ez volt a legnagyobb reménységük. Róla emlékeztek énekeikben, jövendöléseikben, templomi szertartásaikon és családi istentiszteleteiken. Eljövetelekor mégsem ismerték fel Őt. A menny szeretett lénye számukra „gyökér volt” a „száraz földből”, „nem volt alakja és ékessége” (Ésa 53,2), s nem fedeztek fel benne semmi szépséget. „Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt.”(Ján 1,11) {DA 27.1} Isten mégis kiválasztotta Izráel népét. Elhívta őket, hogy megőrizzék törvényének ismeretét az emberek között, s azokat a jelképeket és jövendöléseket is, amelyek a Megváltóra mutattak. Istennek az volt a vágya, hogy népe az üdvösség kútforrása legyen a világ számára. Ami Ábrahám volt vándorlásai földjén, vagy József Egyiptomban és Dániel a babiloni udvarban, az lehetett volna a zsidó nép a nemzetek között. Hitelesen mutathatta volna be Istent az embereknek. {DA 27.2} Isten így szólt Ábrahámhoz, amikor elhívta őt: „Megáldalak téged… és áldás leszel… és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.” (1Móz 12,2–3) Ugyanezt a tanítást ismételték a próféták. Még azután is az övék maradt az ígéret, hogy Izráel népét háború és fogság emésztette. „És Jákób maradéka olyan lesz a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint zápor a földnek, amely nem emberben reménykedik, és nem bízik emberek fiaiban.” (Mik 5,7) A jeruzsálemi templomra vonatkozóan az Úr kijelentette: „Házam imádság házának hívatik minden népek számára.” (Ésa 56,7) {DA 27.3} De az izraeliták a világi nagyságban reménykedtek. Belépve Kánaán földjére, eltértek Isten parancsaitól, s a körülöttük élő népek útján jártak. Isten hiába küldött figyelmeztetéseket nekik prófétái által. Az ellenség elnyomásának büntetését is hiába szenvedték el. A vallási ébredéseket még nagyobb hitehagyás követte. {DA 28.1} Ha Izráel hűséges lett volna Istenhez, megbecsülésük és felmagasztalásuk által Isten megvalósíthatta volna tervét. Ha az engedelmesség útját járják, akkor az Úr minden nemzetnél nagyobbá tette volna őket „dicséretben, névben és dicsőségben” (5Móz 26,19). Amint Mózes mondta nekik: „És megérti majd a föld minden népe, hogy az Úr nevéről neveztetel, és félnek tőled.” (5Móz 28,10) De hűtlenségük miatt Isten elgondolása csak sok megpróbáltatás és megaláztatás révén valósulhatott meg. {DA 28.2} Fogságba hurcolták őket Babilonba, és szétszórattak a pogány országokba. A nyomorúságban sokan megújították Isten szövetsége iránti hűségüket. Mialatt hárfáikat fűzfákra akasztották, s a romokban heverő szent templomot siratták, az igazság világossága felragyogott rajtuk keresztül, és Isten ismerete terjedt a nemzetek között. A pogány áldozati rendszerek az Isten kijelölte rendszer torzói voltak, de a pogány rítusok őszinte, komoly megtartói közül sokan megismerték a héberektől az Isten elrendelte szolgálat értelmét, és hitben megragadták a megváltás ígéretét. {DA 28.3} A száműzöttek közül sokan üldöztetést szenvedtek. Sokan azért veszítették el életüket, mert nem voltak hajlandók semmibe venni a szombatot és megtartani a pogány ünnepeket. A bálványimádók meg akarták semmisíteni az igazságot, de az Úr királyok és uralkodók elé állította az övéit, hogy a föld nagyjai és alattvalóik elfogadhassák a világosságot. Időről időre a legnagyobb uralkodók éreztek késztetést arra, hogy hirdessék Isten fensőbbségét, akit az ő héber foglyaik imádtak. {DA 28.4} A babiloni fogság az izraelitákat kigyógyította a faragott képek tiszteletéből. A következő századok során pogány ellenségeik elnyomásától szenvedtek, amíg megszilárdult bennük a meggyőződés, hogy felvirágzásuk az Isten törvénye iránti engedelmességüktől függ. De sokukat nem a szeretet késztette engedelmességre. Az indíték önző volt. Az Úrnak végzett különleges szolgálatot a nemzeti nagyság elérésének eszközévé tették. Nem váltak a világ világosságává, hanem éppen ellenkezőleg: elzárkóztak a világtól, hogy megmeneküljenek a bálványimádás kísértésétől. A Mózes által adott utasításokban Isten megszorításokat alkalmazott a bálványimádókkal való érintkezés terén, de ezt a tanítást helytelenül értelmezték. Isten szándéka az volt ezekkel az intézkedésekkel, hogy megóvja őket a pogány szokásokhoz való alkalmazkodástól. Ők viszont arra használták ezeket, hogy válaszfalat emeljenek Izráel és a többi nemzet között. A zsidók úgy tekintettek Jeruzsálemre, mint mennyországukra, és igencsak féltékenyek voltak, azt kívánva, nehogy az Úr irgalmat tanúsítson a pogányok iránt. {DA 28.5} A Babilonból való visszatérés után nagy figyelmet fordítottak a vallásoktatásra. Országszerte zsinagógákat emeltek, amelyekben a papok és az írástudók a törvényt magyarázták. Iskolákat létesítettek, ahol a tudomány és a művészet mellett állítólag az igazság alapelemeit is tanították. Ám ezek az intézmények is megromlottak. A fogság ideje alatt sokan fogadtak be pogány eszméket és szokásokat, és ezek bekerültek vallásos szolgálataikba. Sok dologban a bálványimádók szokásaihoz alkalmazkodtak. {DA 29.1} Ahogyan eltávolodtak Istentől, úgy veszítették el a rituális szolgálatban rejlő tanítások iránti lelki érzékenységüket. Ezt a szolgálatot maga Krisztus rendelte el. Minden egyes része Őt jelképezte, s tele volt élettel és szépséggel. De a zsidó nép éppen a ceremóniák lelkiségét veszítette el, és csupán az immár halott külső formákhoz ragaszkodott. Magukban az áldozatokban és a szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy Krisztusra alapozták volna hitüket, akire e szertartások mutattak. Az elvesztett lelkiség pótlására a papok és a rabbik egyre merevebb és szigorúbb szabályokat alkottak, s követelményeik nyomán egyre kevésbé nyilatkozott meg Isten szeretete. Ceremóniáik sokaságával mérték szentségüket, miközben szívük megtelt büszkeséggel és képmutatással. {DA 29.2} Összes aprólékos, terhes szabályaik miatt lehetetlen volt megtartani a törvényt. Aki arra vágyott, hogy Istent szolgálja, és megpróbálta betartani a rabbik előírásait, súlyos teher alatt roskadozott. Nem lelhettek nyugalmat a nyugtalan lelkiismeret vádjaival szemben. Sátán így mesterkedett azon, hogy az Úr híveit elkedvetlenítse, Isten jelleméről alkotott felfogásukat eltorzítsa, s Izráel népét megvetésnek tegye ki. Azt remélte, hogy megalapozhatja elgondolását, amelyet a mennyben kirobbant lázadás idején hangoztatott: hogy Isten kívánalmai igazságtalanok, és azoknak nem lehet engedelmeskedni. Még Izráel sem tartotta meg a törvényt – jelentette ki. {DA 29.3} Miközben a zsidók vágyakoztak a Messiás eljövetelére, nem volt helyes fogalmuk küldetéséről. Nem a bűntől, hanem immár a rómaiaktól akartak megszabadulni. A Messiástól azt várták, hogy hódítóként jelenik meg, megtöri az elnyomó hatalmat, s Izráelt világhatalomra segíti. Így készült az útja annak, hogy végül elvessék az Üdvözítőt. {DA 29.4} Krisztus születésének idején a nemzet idegen uralom alatt sínylődött, ugyanakkor belső viszályok is megosztották. A zsidók különálló kormányzati formát tarthattak fenn, de semmi sem tudta palástolni a tényt, hogy a római hatalom uralkodik felettük, és képtelenek voltak belenyugodni a korlátozásokba. A rómaiak jogot formáltak arra, hogy ők jelöljék ki vagy mozdítsák el a főpapot, és ezt a hivatalt gyakran csalás, megvesztegetés, sőt gyilkosság révén szerezte meg valaki. A papság így egyre romlottabbá vált. De a papoknak még nagy hatalmuk volt, amelyet önző nyerészkedési céljaikra használtak fel. A nép ki volt szolgáltatva lelketlen követeléseiknek, és a rómaiak is súlyos adót vetettek ki rájuk. Ez a helyzet nagy elégedetlenséget eredményezett. Gyakoriak voltak a népi megmozdulások. Kapzsiság és erőszak, gyanakvás és lelki fásultság emésztette a nép lelkét. {DA 30.1} A rómaiak iránti gyűlölet és a nemzeti büszkeség arra sarkallta a zsidó népet, hogy még szigorúbban ragaszkodjék az istentiszteleti formákhoz. A papok úgy próbálták fenntartani jó hírüket, hogy kínosan ügyeltek a vallási ceremóniákra. A sötétségben és elnyomás alatt élő nép és a hatalomittas vezetők olyan valaki eljövetelét várták, aki majd legyőzi ellenségüket, s helyreállítja Izráel királyságát. Tanulmányozták a próféciákat, de lelki meglátás nélkül. Figyelmen kívül hagyták azokat az íráshelyeket, amelyek Krisztus első eljövetelekor a megaláztatására mutatnak, ugyanakkor helytelenül alkalmazták azokat, melyek második eljövetelének dicsőségéről beszélnek. A büszkeség elhomályosította látásukat. Önző vágyaik szerint értelmezték a jövendöléseket.

 

 

2026. október 28. SZERDA – Lk 1:39-56; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

2026. október 28. SZERDA – Lk 1:39-56; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

 

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/18/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-16.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 1:39-56

Ellen White idézetek – Jézus élete – „Velünk az Isten”

39. Útra kelt azért Mária azokban a napokban, és nagy sietséggel elment a hegyvidékre, Júda egyik városába, 40. bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41. És történt, hogy amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repesett a méhében. Erzsébet betelt Szentlélekkel, 42. és hangos szóval felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43. De hogyan lehetséges az, hogy az én Uram anyja eljön hozzám? 44. Mert íme, mihelyt a te köszöntésednek szava fülemhez jutott, a magzat örvendezéssel repesni kezdett méhemben. 45. Boldog az, aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr mondott neki. 46. Mária pedig ezt mondta: Magasztalja az én szívem az Urat, 47. és örvendezik az én lelkem megtartó Istenemben, 48. mert rátekintett szolgálóleánya alázatos voltára, mert íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49. mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, szent az ő neve! 50. Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad azokon, akik őt félik. 51. Hatalmas dolgot cselekedett karjának ereje által, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. 53. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. 54. Irgalmáról megemlékezve felkarolta szolgáját, Izráelt, 55. ahogy megígérte atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökké! 56. Mária pedig mintegy három hónapig maradt Erzsébetnél, azután visszatért otthonába.

Ez önkéntes áldozat volt. Jézus az Atya mellett maradhatott volna, megtartva mennyei dicsőségét és az angyalok tiszteletét. De úgy döntött, hogy Atyja kezébe teszi le jogarát, és a világegyetem trónját elhagyva világosságot hoz a sötétben járóknak, s életet a veszendőknek. {DA 22.4} Csaknem kétezer évvel ezelőtt titokzatos, nagy jelentőségű szózat hallatszott a mennyben Isten trónjától: „Íme jövök!” (Zsolt 40,8) „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem… Íme itt vagyok, a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy cselekedjem, Isten, a Te akaratodat!” (Zsid 10,5–7) E szavak annak az elgondolásnak a teljesedését hirdetik meg, amely „örök időktől fogva el volt rejtve”. Eljött az ideje, hogy Krisztus a mi világunkba jöjjön, és emberi testet öltsön. Így szólt: „Testet alkottál nekem.” Ha isteni dicsőségében jelent volna meg, ahogyan Atyja mellett élt, nem tudtuk volna elviselni jelenlétének fényét. Dicsősége megnyilatkozását elfátyolozta, hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg. Isteni mivoltát, dicsőségét emberi természettel, emberi formával fedte el. {DA 23.1} E nagyszerű elgondolást jelképek és szimbólumok ábrázolták, előre jelezve teljesedését. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus megjelent Mózesnek, Istent nyilatkoztatta ki. Az Istenség bemutatására választott jelkép egy szerény bokor volt, amelyen látszólag nem volt semmi érdekes, mégis a Végtelent rejtette magában. A végtelen irgalmú Isten a legegyszerűbb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy rátekintve Mózes életben maradjon. Isten ugyanígy érintkezett Izráellel nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, s kinyilatkoztatva akaratát az embereknek, megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, fenséges voltát, hogy a véges ember is szemlélhesse. Krisztusnak is a „mi nyomorúságos testünkben” (Fil 3,21) kellett eljönnie, „emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,7). A világ szemében nem volt ékessége, ami vonzóvá tette volna, mégis Ő volt a testet öltött Isten, menny és föld világossága. Dicsőségét, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közel kerülhessen a szomorú, megkísértett emberhez. {DA 23.2} Isten Mózes által megparancsolta Izráelnek: „Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam!” (2Móz 25,8), és a szentélyben, népe között lakott. Jelenlétének jelképe vándorlásuk egész ideje alatt velük volt a pusztában. Ugyanígy állította fel sátorát Krisztus is a mi táborhelyünkön, hogy közöttünk lakozhasson, és megismertessen bennünket isteni jellemével és életével. „Az Ige testté lett, és közöttünk sátorozott (és mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Ján 1,14) {DA 23.3} Jézus eljött, hogy velünk lakozzon, ezért tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk minden bánatunkban. Ádám gyermekei megérthetik, hogy Alkotónk a bűnösök barátja. Hiszen a kegyelemről szóló minden tanításban, minden örömet hirdető ígéretben, a szeretet minden megnyilatkozásában, a Megváltó földi életében bemutatott minden isteni jellemvonásban azt látjuk, hogy „velünk az Isten” (Mát 1,23). {DA 24.1} Sátán úgy tünteti fel Isten szeretettörvényét, mintha az önzés törvénye volna. Kijelenti, hogy képtelenség engedelmeskedni előírásainak. Ősszüleink bukásáért és az abból származó minden nyomorúságért a Teremtőt vádolja, s rábírja az embereket, hogy Istent tartsák a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézusnak le kellett lepleznie ezt a csalást. Közülünk valóként kellett példát adnia az engedelmességre. Ezért vette magára a mi természetünket, s ezért kellett osztoznia tapasztalatainkban. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz.” (Zsid 2,17) Ha olyasmit kellene elviselnünk, amiben Jézusnak nem volt része, akkor Sátán azt állíthatná, hogy Isten hatalma nem elégséges az ember számára. Ezért Jézus „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan” (Zsid 4,15). Kiállt minden próbát, aminek mi is ki lehetünk téve. Saját érdekében nem gyakorolt olyan hatalmat, amely nem volna elérhető számunkra is. Emberként került szembe a kísértéssel, és az Istentől kapott erő által diadalmaskodott felette. Megváltónk ezt mondja: „Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40,9) Amint „széjjeljárt, jót cselekedvén”, és meggyógyítva mindazokat, akiket Sátán meggyötört, világossá tette Isten törvényének és saját szolgálatának lényegét. Krisztus élete azt tanúsítja, hogy mi is engedelmeskedhetünk Isten törvényének. {DA 24.2} Természetünket felvéve Krisztus az emberi család tagja lett, isteni mivoltával pedig Isten trónjához kapcsolódik. Mint Emberfia, az engedelmesség példáját adja nekünk, Isten Fiaként pedig erőt ad, hogy engedelmeskedhessünk. Jézus Krisztus volt az, aki a Hóreb hegyén a csipkebokorból megszólította Mózest, és azt mondta: „VAGYOK, AKI VAGYOK… Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok!” (2Móz 3,14) Ez volt Izráel szabadulásának záloga. Amikor emberekhez hasonlóként jött el (Fil 2,7), kijelentette magáról, hogy Ő a VAGYOK. A betlehemi gyermek, a szelíd és szerény Üdvözítő „testben megjelent” Isten (1Tim 3,16). Így szól hozzánk: „ÉN VAGYOK a jó pásztor.” (Ján 10,11) „ÉN VAGYOK amaz élő kenyér.” (Ján 6,51) „ÉN VAGYOK az út, az igazság és az élet.” (Ján 14,6) „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mát 28,18) Én vagyok minden ígéret bizonyossága, biztosítéka. Én VAGYOK, ne féljetek! „Velünk az Isten” (Mát 1,23) – ez a biztosítéka bűntől való szabadulásunknak, bizonyosságunk, hogy erőt kapunk a menny törvénye iránti engedelmességhez. {DA 24.3} Sátán jellemének az ellentétét tette nyilvánvalóvá Krisztus, amikor mélyen megalázkodott, hogy emberi természetet öltsön magára. És Megváltónk még mélyebb megalázkodásra is kész volt: „Amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,8) Amint a főpap levette ékes főpapi ruháit, hogy az egyszerű pap fehér vászonöltözékében teljesítse szolgálatát, Krisztus is úgy öltött szolgai formát és mutatott be áldozatot. Ő maga volt a pap, de Ő volt az áldozat is. „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van…” (Ésa 53,5) {DA 25.1} Krisztussal úgy bántak, ahogyan velünk kellene – azért, hogy mi olyan bánásmódban részesülhessünk, amilyet Ő érdemel. Bűneinkért, amelyekben semmi része nem volt, Őt kárhoztatták – hogy igaz élete által, melyben nekünk nem volt semmi részünk, megigazulhassunk. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét. „…az Ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ésa 53,5) {DA 25.2} Amit Krisztus életével és halálával véghezvitt, több a bűn okozta romlás és pusztítás helyreállításánál. Sátánnak az volt a szándéka, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, ám Krisztusban szorosabb közösségbe kerülünk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Azáltal, hogy felvette természetünket, az Üdvözítő soha el nem szakítható kötelékkel kapcsolta magát az emberiséghez. Az örökkévalóság korszakaira egybeforrt velünk. „Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte.” (Ján 3,16) Nemcsak azért adta oda Őt, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem egészen az elbukott emberiségnek ajándékozta Krisztust. Azzal biztosított bennünket változatlan békeszándékáról, hogy egyszülött Fia az emberi család tagjává lett, s mindörökre megtartja emberi természetét. Ez a biztosítéka annak, hogy Isten beteljesíti szavát. „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz.” (Ésa 9,6) Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és az egekbe emelte. Az Emberfia az, akivel osztozik a világmindenség trónján. Az Emberfia az, akit „csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének” hívnak (Ésa 9,6). Az ÉN VAGYOK a közvetítő Isten és ember között, s összekapcsolja őket. Ő, a „szent, ártatlan, bűnösöktől elválasztott” (Zsid 7,26) nem szégyell testvéreinek nevezni bennünket. Krisztusban kapcsolódik össze a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség befogadja a mennyet, az emberi családot pedig a Végtelen Szeretet öleli magához. {DA 25.3} Isten azt mondja népéről: „Mint koronakövek ragyognak az Ő földjén. Óh, mily nagy az Ő jósága, és mily nagy az Ő kedvessége!” (Zak 9,16–17) A megváltottak felmagasztalása Isten irgalmának örök bizonysága lesz. „A következő időkben” megmutatja „az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban” (Eféz 2,7). „Azért, hogy megismertesse a mennybéli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal… az Isten bölcsessége, amaz örök előre rendelkezés szerint, melyet megcselekedett Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Eféz 3,10–11) {DA 26.1} Krisztus megváltó munkája igazságot szolgáltat Isten kormányzatának. A világ megtudja, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán jelleme lelepleződik, s világossá válik, hogy vádjai alaptalanok. Soha többé nem lesz lázadás. Soha többé nem hatolhat be bűn a világmindenségbe. Minden örökre biztosítva van a hitehagyás ellen. Az önfeláldozó szeretet a feloldhatatlan egység kötelékével kapcsolja Teremtőjükhöz a földi és a mennyei lényeket. {DA 26.2} A megváltás munkája teljességre jut. Oda, ahol megsokasodott a bűn, Isten még bővebben árasztja kegyelmét. A Földet, amelyet Sátán magának követelt, Isten nem csupán kiváltja, de fel is magasztalja. A mi kis világunk – a bűn átka alatt az egyetlen sötét folt Isten dicső teremtői művén – mindent felülmúló megbecsülésben részesül a világegyetemben. Ahol Isten Fia emberi természetben „sátorozott”, ahol a dicsőség királya élt és halált szenvedett, itt, amikor mindent újjá tesz, „Isten sátora az emberekkel lesz, és velük lakozik, s azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az Ő Istenük” (Jel 21,3). S a megváltottak, az Úr világosságában járva, végtelen korszakokon át dicsőítik Őt kimondhatatlan ajándékáért,

 

 

2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Ma elkezdjük közösen olvasni az Újszövetség evangéliumi szakaszait, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/17/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-15.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:18-23; Lk 1:26-38

Ellen White idézetek – Jézus élete – „Velünk az Isten”

Mt 1:18-23 18. Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől. 19. József pedig, az ő férje igaz ember volt, és nem is akarta megbélyegezni feleségét, el akarta tehát titkon bocsátani. 20. Amíg ezen tűnődött, íme, az Úr angyala álomban megjelent neki, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a feleségedet, mert ami benne fogantatott, az a Szentlélektől van. 21. Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. 22. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: 23. Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akinek a neve Immánuel, amely azt jelenti: Velünk az Isten. Lk 1:26-38 26. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27. egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28. Bement hozzá az angyal, és azt mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. 29. Ő pedig nagyon zavarba jött e beszéd hallatán, és elgondolkodott, hogy micsoda köszöntés ez. 30. Az angyal azt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt. 31. És íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. 32. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd, és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját, 33. és mindörökre uralkodni fog Jákób házán, királyságának soha nem lesz vége. 34. Mária pedig azt mondta az angyalnak: Hogyan lehetséges ez, hiszen én férfit nem ismerek? 35. Az angyal így válaszolt: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, azért a születendőt is szentnek hívják, az Isten Fiának. 36. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant vénségében, és már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek hívtak. 37. Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. 38. Ekkor azt mondta Mária: Íme, az Úr szolgálólánya vagyok, történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.

„És annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mát 1,23) „Az isteni dicsőség ismeretének világossága” látható „Jézus Krisztus arcán”. Krisztus öröktől fogva egy az Atyával. Ő Isten képmása, nagyságának, fenségének és dicsőségének visszfénye (2Kor 4,4–6). Azért jött a Földre, hogy láthatóvá tegye ezt a dicsőséget. Eljött a bűn miatt elsötétedett világba, kinyilatkoztatta Isten szeretetének világosságát, s így velünk lehetett az Isten. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”. {DA 19.1} Jézus eljövetelével, közöttünk lakozva, Istent nyilatkoztatta ki – embereknek és angyaloknak egyaránt. Isten Igéje volt, aki érthetővé tette Isten gondolatait. Tanítványaiért imádkozva ezt mondta: „Megismertettem velük a Te nevedet – »irgalmas és kegyelmes… késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú« (2Móz 34,6) –, hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Ján 17,26) Nem csupán földi gyermekeinek adta ezt a kinyilatkoztatást. Kicsiny világunk a mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos elgondolásába, a megváltó szeretet titkába „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pét 1,12), és az örökkévalóság végtelen korszakain át tanulmányozzák majd. Megváltottak és el nem bukott lények számára egyaránt Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicsőítő ének forrása. Világossá válik, hogy a Jézus Krisztus arcán felragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet visszatükröződése. A Golgotáról áradó fényben láthatóvá válik, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a menny számára egyaránt, hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13,5), s a szelíd és szerény Üdvözítőben nyilatkozik meg a hozzáférhetetlen világosságban lakozó Isten jelleme. {DA 19.2} Kezdetben a teremtés minden műve Istent nyilatkoztatta ki. Krisztus volt az, aki „kiterjesztette az egeket, és lerakta a föld alapjait”. Az Ő keze függesztette fel a világot az űrben, és formálta meg a mező virágait. „Aki hegyeket épít erejével”, „akié a tenger és Ő alkotta is azt” (Zsolt 65,7; 95,5), Ő töltötte meg a földet szépséggel és a levegőt énekkel. Ő írta oda mindenre a földön, a levegőben és az égen az Atya szeretetének üzenetét. {DA 20.1} A bűn megrontotta Isten tökéletes munkáját, de még láthatjuk kezének nyomát. A teremtett dolgok még most is fenséges voltát, dicsőségét hirdetik. Az ember önző szívén kívül az egész világegyetemben nincs semmi más, ami csak önmagáért élne. A levegőben repdeső madarak közt, a földön élő állatok közt sincs olyan, amely ne mások életét szolgálná. Nincs az erdőben egyetlen levél vagy szerény fűszál, amelynek ne lenne meg a maga szolgálata. Minden fa és minden bokor, sőt minden egyes levél létfontosságú, életelemeik nélkül sem ember, sem állat nem létezhet. Az ember és az állat viszont a fa, bokor és levél életét szolgálja. A virágok illatot árasztanak, és a világ áldására tárják ki szépségüket. A Nap világok ezreinek megörvendeztetésére sugározza fényét. Az óceán forrásaink és kútjaink táplálója, s azért fogadja magába valamennyi földrész folyóvizeit, hogy továbbadja. A belőle felszálló pára záporként hull alá, megöntözi a földet, hogy teremhessen. {DA 20.2} A dicsőség angyalai abban lelik örömüket, ha adnak. Szeretetet árasztanak felénk, és fáradhatatlanul őrködnek az elbukottak és istentelenek felett. A mennyei lények azon fáradoznak, hogy megnyerjék az emberek szívét, a menny csarnokaiból világosságot hoznak erre a sötét világra. Szelíd és türelmes szolgálatukkal igyekeznek hatni az emberi lélekre, s azt szeretnék, ha az elveszettek még annál is szorosabb kapcsolatba kerülhetnének a Megváltóval, mint amilyen az angyalok közössége Krisztussal. {DA 21.1} Ezeknél a példáknál is többet mond azonban, ha Istent szemléljük Jézusban. Krisztusra tekintve látjuk, hogy Istenünk dicsősége annyit jelent: adni. „Semmit sem cselekszem magamtól” – mondta Jézus (Ján 8,28). „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek.” (Ján 6,57) Nem kereste a saját dicsőségét, hanem annak dicsőségét, aki elküldte Őt (Ján 8,50; 7,18). E szavakban feltárul előttünk a nagy elv, amely az élet törvénye a világmindenség számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette át, hogy továbbadja. A mennyben valamennyi teremtett lényért végzett szolgálatában a szeretett Fiú közvetítésével az Atya élete árad ki mindenre, és a Fiú által tér vissza a szeretet áradata – dicséretben, örömteli szolgálatban – a mindenség Forrásához. Így lesz teljes Krisztus által az áldás körforgása, amely bemutatja a nagy Adományozó jellemét, az élet törvényét. {DA 21.2} Ezt a törvényt a mennyben hágták át. A bűn az önzésből fakad. Lucifer, az oltalmazó kérub elsőbbségre törekedett. Meg akarta szerezni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elvonja őket Alkotójuktól, és önmagának nyerje meg hódolatukat. Hamis vádakkal illette Istent, azt állítva, hogy az Atya önfelmagasztalásra vágyódik. A szeretetteljes Teremtőt Lucifer a saját gonosz jellemvonásaival akarta felruházni. Ezzel vezette félre az angyalokat, és így csapta be az embereket is. Rábírta őket, hogy kételkedjenek az Atya szavában, és ne bízzanak jóságában. Az igazságosság és fenségesség Istenét Sátán igyekezett szigorú és kérlelhetetlen lénynek feltüntetni. Így állította az embereket a maga oldalára az Isten elleni lázadásban, s világunkra rátelepedett a bánat éjszakája. {DA 21.3} Isten félreismerése miatt sötétség borult a földre. Ahhoz, hogy e sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérhessen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ezt azonban kényszerrel nem lehet véghezvinni. Az erőszak alkalmazása ellentétes Isten kormányzásának elveivel. Isten csupán szeretetből fakadó szolgálatot kíván, szeretni pedig nem lehet parancsra, a szeretet nem szerezhető meg sem erővel, sem tekintéllyel. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét – mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt az egész világmindenségben csupán egyetlen lény tudta megtenni. Csak az ismertetheti meg Istent, aki az Ő szeretetének mélységét és magasságát ismeri. A sötétség után az Igazságosság Napjának kell felragyognia, és „gyógyulás lesz szárnyai alatt” (Mal 4,2). {DA 22.1} Megváltásunk terve nem Ádám bukása után született. „Ama titoknak kijelentése” volt, „amely örök időtől fogva el volt hallgatva.” (Róm 16,25) Azok az elvek tárulkoztak fel általa, melyek öröktől fogva Isten trónjának alapzatát alkották. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, elpártolásáról, és arról, hogy az ember is elbukik a hitehagyó megtévesztő befolyása miatt. Nem Isten rendelkezett úgy, hogy legyen bűn. De létrejöttét előre látta, és gondoskodott e rettenetes veszély fogadtatásáról és leküzdéséről. Végtelen volt a világ iránti szeretete, ezért kötelezettséget vállalt arra, hogy odaadja egyszülött Fiát: „ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján 3,16). {DA 22.2} Lucifer azt mondta: „Az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet… hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14,13–14) Jézus Krisztus viszont, „amikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (nem élt vissza azzal), hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,6–7).