2026. október 29. CSÜTÖRTÖK – Mt 1:1-17; Lk 3:23-38; JÉZUS ÉLETE – A választott nép

2026. október 29. CSÜTÖRTÖK – Mt 1:1-17; Lk 3:23-38; JÉZUS ÉLETE – A választott nép

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/19/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-17.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:1-17; Lk 3:23-38

Ellen White idézetek – Jézus élete – A választott nép

Mt 1:1-17 1. Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. 2. Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia volt Jákób; Jákób fiai voltak Júda és testvérei. 3. Júda fia volt Fáresz és Zerah Támártól, Fáresz fia volt Heszrón; Heszrón fia volt Arám, 4. Arám fia volt Aminádáb, Aminádáb fia volt Nahson, Nahson fia volt Szalmón. 5. Szalmón fia volt Boáz Ráhábtól, Boáz fia volt Óbéd Ruthtól, Óbéd fia volt Isai. 6. Isai fia volt Dávid, a király. Dávid fia volt Salamon az Úriás feleségétől. 7. Salamon fia volt Roboám, Roboám fia volt Abijjá, Abijjá fia volt Ászá, 8. Ászá fia volt Jósafát, Jósafát fia volt Jórám, Jórám fia volt Uzziás, 9. Uzziás fia volt Jótám, Jótám fia volt Áház, Áház fia volt Ezékiás, 10. Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia volt Ámón, Ámón fia volt Jósiás, 11. Jósiás fiai voltak Jekonjás és testvérei a babiloni fogság idején. 12. A babiloni fogság után Jekonjás fia volt Sealtiél, Sealtiél fia volt Zerubbábel, 13. Zerubbábel fia volt Abihud, Abihud fia volt Eljákim, Eljákim fia volt Azzur, 14. Azzur fia volt Cádók, Cádók fia volt Jákin, Jákin fia volt Elihud, 15. Elihud fia volt Eleázár, Eleázár fia volt Mattán, Mattán fia volt Jákób. 16. Jákób fia volt József, Mária férje, és Máriától született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. 17. Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságba vitelig tizennégy nemzedék és a babiloni fogságba viteltől Krisztusig tizennégy nemzedék. Lk 3:23-38 23. Maga Jézus pedig mintegy harmincesztendős volt, amikor tanítani kezdett. Úgy tudta mindenki, hogy József fia volt, ez pedig Élié, 24. ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannájé, ez Józsefé, 25. ez Mattatiásé, ez Ámosé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggaié, 26. ez Mahaté, ez Mattatiásé, ez Simeié, ez Jószeké, ez Jódáé, 27. ez Jóhánáné, ez Résáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nérié, 28. ez Melkié, ez Addié, ez Kószámé, ez Elmadámé, ez Éré, 29. ez Jézusé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié, 30. ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákimé, 31. ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé, 32. ez Isaié, ez Óbédé, ez Boázé, ez Szalmóné, ez Nahsoné, 33. ez Aminádábé, ez Arnié, ez Heszróné, ez Fáreszé, ez Júdáé. 34. ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náhóré, 35. ez Szerugé, ez Reué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selahé, 36. ez Kénáné, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Nóéé, ez Láméké, 37. ez Metusélahé, ez Hénóké, ez Járedé, ez Mahalalélé, ez Kénáné, 38. ez Énósé, ez Sété, ez Ádámé, ez pedig Istené.

A zsidó nép több mint ezer évig várt az Üdvözítő eljövetelére. Ez volt a legnagyobb reménységük. Róla emlékeztek énekeikben, jövendöléseikben, templomi szertartásaikon és családi istentiszteleteiken. Eljövetelekor mégsem ismerték fel Őt. A menny szeretett lénye számukra „gyökér volt” a „száraz földből”, „nem volt alakja és ékessége” (Ésa 53,2), s nem fedeztek fel benne semmi szépséget. „Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt.”(Ján 1,11) {DA 27.1} Isten mégis kiválasztotta Izráel népét. Elhívta őket, hogy megőrizzék törvényének ismeretét az emberek között, s azokat a jelképeket és jövendöléseket is, amelyek a Megváltóra mutattak. Istennek az volt a vágya, hogy népe az üdvösség kútforrása legyen a világ számára. Ami Ábrahám volt vándorlásai földjén, vagy József Egyiptomban és Dániel a babiloni udvarban, az lehetett volna a zsidó nép a nemzetek között. Hitelesen mutathatta volna be Istent az embereknek. {DA 27.2} Isten így szólt Ábrahámhoz, amikor elhívta őt: „Megáldalak téged… és áldás leszel… és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.” (1Móz 12,2–3) Ugyanezt a tanítást ismételték a próféták. Még azután is az övék maradt az ígéret, hogy Izráel népét háború és fogság emésztette. „És Jákób maradéka olyan lesz a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint zápor a földnek, amely nem emberben reménykedik, és nem bízik emberek fiaiban.” (Mik 5,7) A jeruzsálemi templomra vonatkozóan az Úr kijelentette: „Házam imádság házának hívatik minden népek számára.” (Ésa 56,7) {DA 27.3} De az izraeliták a világi nagyságban reménykedtek. Belépve Kánaán földjére, eltértek Isten parancsaitól, s a körülöttük élő népek útján jártak. Isten hiába küldött figyelmeztetéseket nekik prófétái által. Az ellenség elnyomásának büntetését is hiába szenvedték el. A vallási ébredéseket még nagyobb hitehagyás követte. {DA 28.1} Ha Izráel hűséges lett volna Istenhez, megbecsülésük és felmagasztalásuk által Isten megvalósíthatta volna tervét. Ha az engedelmesség útját járják, akkor az Úr minden nemzetnél nagyobbá tette volna őket „dicséretben, névben és dicsőségben” (5Móz 26,19). Amint Mózes mondta nekik: „És megérti majd a föld minden népe, hogy az Úr nevéről neveztetel, és félnek tőled.” (5Móz 28,10) De hűtlenségük miatt Isten elgondolása csak sok megpróbáltatás és megaláztatás révén valósulhatott meg. {DA 28.2} Fogságba hurcolták őket Babilonba, és szétszórattak a pogány országokba. A nyomorúságban sokan megújították Isten szövetsége iránti hűségüket. Mialatt hárfáikat fűzfákra akasztották, s a romokban heverő szent templomot siratták, az igazság világossága felragyogott rajtuk keresztül, és Isten ismerete terjedt a nemzetek között. A pogány áldozati rendszerek az Isten kijelölte rendszer torzói voltak, de a pogány rítusok őszinte, komoly megtartói közül sokan megismerték a héberektől az Isten elrendelte szolgálat értelmét, és hitben megragadták a megváltás ígéretét. {DA 28.3} A száműzöttek közül sokan üldöztetést szenvedtek. Sokan azért veszítették el életüket, mert nem voltak hajlandók semmibe venni a szombatot és megtartani a pogány ünnepeket. A bálványimádók meg akarták semmisíteni az igazságot, de az Úr királyok és uralkodók elé állította az övéit, hogy a föld nagyjai és alattvalóik elfogadhassák a világosságot. Időről időre a legnagyobb uralkodók éreztek késztetést arra, hogy hirdessék Isten fensőbbségét, akit az ő héber foglyaik imádtak. {DA 28.4} A babiloni fogság az izraelitákat kigyógyította a faragott képek tiszteletéből. A következő századok során pogány ellenségeik elnyomásától szenvedtek, amíg megszilárdult bennük a meggyőződés, hogy felvirágzásuk az Isten törvénye iránti engedelmességüktől függ. De sokukat nem a szeretet késztette engedelmességre. Az indíték önző volt. Az Úrnak végzett különleges szolgálatot a nemzeti nagyság elérésének eszközévé tették. Nem váltak a világ világosságává, hanem éppen ellenkezőleg: elzárkóztak a világtól, hogy megmeneküljenek a bálványimádás kísértésétől. A Mózes által adott utasításokban Isten megszorításokat alkalmazott a bálványimádókkal való érintkezés terén, de ezt a tanítást helytelenül értelmezték. Isten szándéka az volt ezekkel az intézkedésekkel, hogy megóvja őket a pogány szokásokhoz való alkalmazkodástól. Ők viszont arra használták ezeket, hogy válaszfalat emeljenek Izráel és a többi nemzet között. A zsidók úgy tekintettek Jeruzsálemre, mint mennyországukra, és igencsak féltékenyek voltak, azt kívánva, nehogy az Úr irgalmat tanúsítson a pogányok iránt. {DA 28.5} A Babilonból való visszatérés után nagy figyelmet fordítottak a vallásoktatásra. Országszerte zsinagógákat emeltek, amelyekben a papok és az írástudók a törvényt magyarázták. Iskolákat létesítettek, ahol a tudomány és a művészet mellett állítólag az igazság alapelemeit is tanították. Ám ezek az intézmények is megromlottak. A fogság ideje alatt sokan fogadtak be pogány eszméket és szokásokat, és ezek bekerültek vallásos szolgálataikba. Sok dologban a bálványimádók szokásaihoz alkalmazkodtak. {DA 29.1} Ahogyan eltávolodtak Istentől, úgy veszítették el a rituális szolgálatban rejlő tanítások iránti lelki érzékenységüket. Ezt a szolgálatot maga Krisztus rendelte el. Minden egyes része Őt jelképezte, s tele volt élettel és szépséggel. De a zsidó nép éppen a ceremóniák lelkiségét veszítette el, és csupán az immár halott külső formákhoz ragaszkodott. Magukban az áldozatokban és a szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy Krisztusra alapozták volna hitüket, akire e szertartások mutattak. Az elvesztett lelkiség pótlására a papok és a rabbik egyre merevebb és szigorúbb szabályokat alkottak, s követelményeik nyomán egyre kevésbé nyilatkozott meg Isten szeretete. Ceremóniáik sokaságával mérték szentségüket, miközben szívük megtelt büszkeséggel és képmutatással. {DA 29.2} Összes aprólékos, terhes szabályaik miatt lehetetlen volt megtartani a törvényt. Aki arra vágyott, hogy Istent szolgálja, és megpróbálta betartani a rabbik előírásait, súlyos teher alatt roskadozott. Nem lelhettek nyugalmat a nyugtalan lelkiismeret vádjaival szemben. Sátán így mesterkedett azon, hogy az Úr híveit elkedvetlenítse, Isten jelleméről alkotott felfogásukat eltorzítsa, s Izráel népét megvetésnek tegye ki. Azt remélte, hogy megalapozhatja elgondolását, amelyet a mennyben kirobbant lázadás idején hangoztatott: hogy Isten kívánalmai igazságtalanok, és azoknak nem lehet engedelmeskedni. Még Izráel sem tartotta meg a törvényt – jelentette ki. {DA 29.3} Miközben a zsidók vágyakoztak a Messiás eljövetelére, nem volt helyes fogalmuk küldetéséről. Nem a bűntől, hanem immár a rómaiaktól akartak megszabadulni. A Messiástól azt várták, hogy hódítóként jelenik meg, megtöri az elnyomó hatalmat, s Izráelt világhatalomra segíti. Így készült az útja annak, hogy végül elvessék az Üdvözítőt. {DA 29.4} Krisztus születésének idején a nemzet idegen uralom alatt sínylődött, ugyanakkor belső viszályok is megosztották. A zsidók különálló kormányzati formát tarthattak fenn, de semmi sem tudta palástolni a tényt, hogy a római hatalom uralkodik felettük, és képtelenek voltak belenyugodni a korlátozásokba. A rómaiak jogot formáltak arra, hogy ők jelöljék ki vagy mozdítsák el a főpapot, és ezt a hivatalt gyakran csalás, megvesztegetés, sőt gyilkosság révén szerezte meg valaki. A papság így egyre romlottabbá vált. De a papoknak még nagy hatalmuk volt, amelyet önző nyerészkedési céljaikra használtak fel. A nép ki volt szolgáltatva lelketlen követeléseiknek, és a rómaiak is súlyos adót vetettek ki rájuk. Ez a helyzet nagy elégedetlenséget eredményezett. Gyakoriak voltak a népi megmozdulások. Kapzsiság és erőszak, gyanakvás és lelki fásultság emésztette a nép lelkét. {DA 30.1} A rómaiak iránti gyűlölet és a nemzeti büszkeség arra sarkallta a zsidó népet, hogy még szigorúbban ragaszkodjék az istentiszteleti formákhoz. A papok úgy próbálták fenntartani jó hírüket, hogy kínosan ügyeltek a vallási ceremóniákra. A sötétségben és elnyomás alatt élő nép és a hatalomittas vezetők olyan valaki eljövetelét várták, aki majd legyőzi ellenségüket, s helyreállítja Izráel királyságát. Tanulmányozták a próféciákat, de lelki meglátás nélkül. Figyelmen kívül hagyták azokat az íráshelyeket, amelyek Krisztus első eljövetelekor a megaláztatására mutatnak, ugyanakkor helytelenül alkalmazták azokat, melyek második eljövetelének dicsőségéről beszélnek. A büszkeség elhomályosította látásukat. Önző vágyaik szerint értelmezték a jövendöléseket.