2015. augusztus 29., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 29, SZOMBAT - 1 Mózes 49

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 49. nap

Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.

Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!

Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.

Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).


Ez bizony költészet – héber költészet! Azonban szemben a költészet nyugati felfogásával, ami arra szépirodalmi szempontból tekint, az Ószövetség gyakran használ költői szövegeket a legfontosabb dolgok kifejezésére. Itt, a Teremtés könyvének majdnem a végén találjuk a Mózes öt könyvében levő, jelentős történelmi pontokat jelző négy fő költemény egyikét (1Móz 19, 2Móz 15, 3Móz 23-24, és 5Móz 32-33). Míg Mózes Izrael törzseit népként áldja meg Mózest ötödik könyve 32-33. fejezetében, addig Izrael (Jákób) a fiait áldja meg Mózes első könyve 49. fejezetében. Így kapcsolódik össze a pátriárkák Teremtés könyvében leírt története Izrael népének Kivonulás könyvében szereplő történetével, de végül a korszakokon átívelve elér a mi történetünkig is. Jákob némelyik „áldása” meglehetősen kijózanító és arra mutat rá, hogy a megbocsátás nem mindig képes eltörölni bűneink következményeit. A költemény azonban túlmutat Izrael fiainak közvetlen történetén valakire, aki az ígéret vonalából fog származni: Silóra (10. vers), Izrael pásztorára és kősziklájára (24. vers) – amelyek mind messiási képek. Jézus Krisztus az, akire előre mutat az írás, és aki el fog jönni, hogy megmentse népét; és aki meg fog áldani bennünket.

Martin Klingbeil

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése