Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet 325. nap
Mindazon
bűnök közül, amelyeket Isten megbüntet, egyik sem olyan súlyos szemében, mint
azok, amelyek másokat bűn elkövetésére vesznek rá. Isten szolgái a bűn hűséges
feddésével bebizonyítják Isten iránti hűségüket, bármennyire fájdalmas lehet is
számukra ez az eljárás. Azok, akiket Isten megbízatással tisztelt meg, nem
lehetnek gyengék, vagy engedékenyek, a körülményekhez alkalmazkodók. Ne
törekedjenek önmaguk magasztalására, ne térjenek ki a kellemetlen kötelességek
teljesítése elől, hanem tántoríthatatlan hűséggel Isten munkáját végezzék.
Mózes
imáját Isten meghallgatta és megkímélte Izraelt az elpusztulástól.
Hitehagyásukat azonban feltűnő módon kellett megbüntetni. Azt a
törvénytelenséget és engedetlenséget, amelyre Áron vezette őket, hamar és
gyökerestül el kellett fojtani, mert lázadásba torkollva, helyrehozhatatlan
romlásba döntötte volna a népet. A gonoszt elrettentő szigorúsággal ki kell
irtani. A tábor kapujában megállva, Mózes így kiáltott a néphez: "Aki az
Úré, ide hozzám!" (2Móz 32:26). Azoknak, akik nem vettek részt a
hitehagyásban, most Mózes jobb oldalán kellett állniuk, azoknak, akik bűnösök
voltak, de megbánták bűnüket, a bal oldalán. Engedelmeskedtek a parancsnak.
Kitűnt,
hogy Lévi törzse nem vett részt a bálványimádó istentiszteleten. A többi
törzsek tagjai közül is nagyon sokan voltak olyanok, akik - bár vétkeztek - de
most kifejezték bűnbánatukat. Egy nagy csoport azonban, amely leginkább a
gyülevész népből tevődött össze, - és amely különösképpen szorgalmazta a borjú
elkészítését, makacsul kitartott a lázadás mellett. Az "Úr, Izrael
Istene" nevében Mózes megparancsolta azoknak, akik a jobb keze felől
álltak, akik tisztán tartották magukat a bálványimádástól, hogy kössék fel
kardjukat és öljék meg mindazokat, akik kitartottak a lázadás mellett.
"[...] és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú"
(2Móz 32:28). Tekintet nélkül a rangra, rokonságra vagy barátságra, akik a
hitehagyás gonoszságának értelmi szerzői voltak, mind levágattak. Mindazokat azonban,
akik megbánták bűnüket és megalázkodtak, megkímélték.
Azok,
akik ezt a rettenetes ítéletet végrehajtották, isteni tekintéllyel és
hatalommal tették meg azt. A menny Királyának végzését hajtották végre.
Óvakodnunk kell attól, hogy vakságunkban könnyen elítéljük és kárhoztassuk
embertársainkat! Amikor azonban Isten parancsolja meg nekünk, hogy hajtsuk
végre végzését a gonoszságon, akkor engedelmeskednünk kell parancsának. Akkor
azok, akik végrehajtották Izraelben ezt a fájdalmas cselekedetet, kinyilvánították,
mennyire irtóznak a bálványimádástól és a lázadástól; magukat pedig teljesen az
igaz Isten szolgálatára szentelték. Isten értékelte hűségüket, mert később
különösképpen kitüntette Lévi törzsét.
Az
izraeliták az árulás bűnét követték el. Árulásukat pedig olyan Király ellen
követték el, aki jótéteményeivel halmozta el őket, és akinek önként fogadtak
engedelmességet. Az isteni kormányzat további fenntartása érdekében a vétkesnek
jogosan bűnhődnie kell. Isten irgalmassága azonban még ez esetben is megmutatkozott.
Isten eleget tett törvénye követelményeinek, mindenkinek szabad választást
biztosítva, s ezzel lehetőséget adott nékik a bűnbánatra. Csak azokat engedte
elpusztítani, akik kitartottak a lázadás és a bálványok imádása mellett.
Ezt a
bűnt azért is meg kellett büntetni, hogy a környező nemzetek világosan lássák:
a bálványimádás milyen nagymértékben magára vonja Isten nemtetszését. Az
igazság ítéletének a bűnösön való végrehajtását Mózesnek - Isten eszközeként -
fel kellett jegyeznie ünnepélyes és nyilvános tiltakozásként az árulók és a
bálványimádók bűne ellen.
Mivel az
izraelitáknak kárhoztatniuk kellett a szomszédos törzsek bálványimádását, ezért
később ellenségeik szemükre vethetik azt a vádat, hogy az a nép, amely saját
Istenének vallja Jahvét, borjút készített és imádott a Hóreben. Bár elismerték
ezt a megszégyenítő igazságot, de Izrael rá tudott mutatni a vétkesek
rettenetes sorsára bizonyítékként, hogy Isten a bűnüket nem bocsátotta meg és
nem mentette fel őket a büntetés alól.
A
szeretetnek, nem kevésbé mint az igazságnak meg kell követelnie, hogy Isten ítéletet
rójon ki a bűnre. Isten éppen úgy az őrzője, mint az egyeduralkodója népének.
Isten csak azokat pusztítja el, akik megrögzött lázadók, nehogy másokat is
bűnbe, romlásba sodorjanak. Kain életének megkímélésével azt bizonyította be az
egész világegyetemnek, hogy a bűn meg nem büntetésének mi az eredménye. Az a
befolyás, amit Kain az életével és tanításával leszármazottaira gyakorolt,
olyan romlásba döntötte a világot, hogy özönvíz által kellett elpusztítani. A
vízözön előtti emberek története azt bizonyítja, hogy a hosszú élet nem áldás a
bűnös számára. Isten feltűnő módon megmutatkozó hosszútűrése nem tartja vissza
őket a gonoszságtól. Az emberek minél tovább éltek, annál romlottabbakká váltak.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 13
Nagy célokat
kell kitűznünk Isten és az Ő népe számára. Ezt várta volna el Isten Joástól,
Izrael királyától is, de ő nem vette komolyan Elizeus szavait. Ahelyett, hogy
sokszor ütött volna a földre, mindössze háromszor tette meg. Mit gondolhatott
ekkor Joás?
Valószínűleg
nem hitt eléggé Elizeus szavaiban. Apját legyőzte Szíria királya, ő pedig nem
hitt benne, hogy az ő sorsa akár más is lehet. Gyakran nincs elég hitünk ahhoz,
hogy túl tudjunk tekinteni azon a helyzeten, amiben vagyunk, különösen, ha
sötétek a kilátások. Isten mindig azt szeretné tőlünk, hogy túllássunk a
felhőkön, és cserébe hitünk jutalmát fogjuk megtapasztalni.
Feltehetőleg
Joás sem tartotta a szíriaiak legyőzését legfontosabb feladatának. Az élet
ugyanúgy ment tovább apja uralkodásának ideje óta, mit tudna ő tenni? Tudna
egyáltalán valamilyen változást is hozni? Nem ugyanígy gondolkodunk mi is?
Vonakodva változtatunk dolgokon, még akkor is, ha felismerjük, hogy a
változásra nagyon is szükség lenne. A változás fájdalommal jár és bátorságot
igényel, amit sokaknak semmi kedvük sincs átélni.
Komoly
bátorítást jelent számunkra Ellen White gondolata, amely a célkitűzésekről
szól: „Ne felejtsd el, hogy magasabb szintet nem érsz el annál, mint amit magad
elé tűzöl. Ezért tűzd magasra a célt, és lépésről lépésre, még önmegtagadás,
áldozat és keserves erőfeszítés árán is juss el a fejlődés létráján a legfelső
fokra!” (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 227. oldal).
Daniel Jiao
44. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 28. fejezetéhez
(máj. 29-jún 4.).
Áron példája, amikor
Mózes felment a hegyre, arra késztet, hogy a saját választásaim fölött tűnődjek
el. Amikor nyomással szembesülök, a tömeggel tartok, vagy kitartok az elveim
mellett? Az a vágyam, hogy olyan ember legyek, aki arra ösztönzi a körülötte
lévőket, hogy azt tegyék, ami a helyes, az Istennek tetsző dolgot. Hihetetlenül
fontos, hogy a vezetők számonkérhetők legyenek.
Beleborzongok, amikor olyanokról hallok, akik
nyilvános bűnbe esnek, főképp, ha egyházi vezetőkről van szó. Ez Krisztus
testére, az egész egyházra kihatással lesz: „Isten szemében nincs szörnyűbb
gonoszság, mint mások bűnre való ösztönzése.” (PP 323)
Hála Istennek az Ő kegyelméért! Isten
kegyelme lélegzetelállító, ahogy Áronnal bánt. Áron nem vállalt felelősséget
Izrael bűnéért. „Az emberek – ők tették. Bedobtam az arany fülbevalókat a
tűzbe, és hoppá, már el is tűntek! És lett belőlük aranyborjú!” Mégis, amikor
Áron bűnbánatot tartott, Isten visszaállította őt a főpapi tisztségbe. Ez
lenyűgöző! Csak azok lesznek megbüntetve, akik megmaradnak a lázadásban,. Isten
irgalmassága elképesztő.
Őrizzük meg szívünkben mára ezt a régi
dicsőítést: „Merj Dániel lenni, merj a tömegből kitűnni. Merj biztos céllal
bírni, merd ezt másokkal tudatni!”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése