Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 30. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet 337. nap
A szent
helyet úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették szét és
mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. Ezért kisméretű volt,
hosszúsága nem volt több tizenhat méter hetvenhat centiméternél, a szélessége
és magassága pedig öt méter negyvenkilenc centiméternél. Mindazáltal nagyszerű
építmény volt. Az épület és annak berendezése akácfa felhasználásával készült,
amelynek anyaga tartósabb volt a Sinainál lévő bármely más fánál. A falak
függőleges deszkalapokból álltak, amelyeket ezüst tokokba helyeztek be, és
oszlopok, keresztgerendák tartottak szilárdan. Mindezt arannyal vonták be, és
így az épületnek olyan látszatot adtak, mintha tömör aranyból készült volna. A
tetőt négy réteg szőnyegből képezték ki. A legbelsőbb rétegét finom sodrott
lenből "[...] kék, és bíborpiros és karmazsinszínűből, kérubokkal,
mestermunkával készíték" el. (2Móz 36:7). A másik három réteg pedig
kecskeszőrből, vörösre festett kosbőrből és borzbőrből készült. Az egészet úgy
rendezték el, hogy teljes védelmet nyújtott az egész épületnek.
Az
épület belsejét két helyiségre osztotta egy értékes és szép kárpit, amelyet
arany lemezekkel borított oszlopokra függesztettek fel. Az első helyiség
bejáratát hasonló kárpit zárta el. Ezeket éppen úgy, mint a belső takarót,
amely a mennyezetet alkotta, a legpompásabb színű - kék, bíborpiros és
karmazsin színű - függönyökből állították össze nagyon szépen. Ezekbe a
függönyökbe arany és ezüst szálakból kérubokat szőttek bele, hogy jelképezzék
az angyali seregeket, akik kapcsolatban vannak a mennyei szentély munkájával,
és akik szolgáló lelkek a földön élő Isten népe között.
A szent
sátort udvarnak nevezett szabad tér vette körül. Ezt finom lenvászonból
készített függönyök vagy védőfalak kerítették be. Ezeket a függönyöket
rézoszlopokra függesztették fel. A kerítés bejárata a keleti oldalon volt,
amelyet pompás anyagból szép kivitelezéssel készített szőnyegek zártak el.
Mivel az udvart körülvevő függönyök csak körülbelül fele olyan magasak voltak
mint a sátor falai, ezért az emberek kívülről mindig jól láthatták a szent
sátort. Az udvarban a bejárat közelében állt a rézből készült égőáldozati
oltár. Ezen az oltáron égették el az Úrnak bemutatott áldozatokat. Ennek az
oltárnak a szarvait az engesztelő vérrel hintették be. Az oltár és a sátor
ajtaja között volt a medence. Ez is rézből készült, mégpedig azokból a
réztükrökből, amelyeket Izrael asszonyai önként ajánlottak fel. Ebben a
medencében kellett a papoknak megmosniuk a kezüket és lábukat, amikor bementek
a szent helyiségekbe vagy megközelítették az oltárt, hogy égőáldozatot
mutassanak be az Úrnak.
Az első
helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a
gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon
állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A
papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni
két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket
elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak
kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával
együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a
virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör
aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem
oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották
világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a
szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen
jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az
oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az
oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés
nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet
maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a
szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső
térséget is.
A belső
kárpit mögött volt a szentek szentje. Ez volt a középpontja az engesztelés és a
közbenjárás jelképes szolgálatának. Ez képezte az összekapcsoló láncszemet a
menny és a föld között. Ebben a helyiségben volt a szövetség ládája, a
frigyláda, akácfából készített láda, amelyet kívül és belül arannyal vontak be,
a fedele is színaranyból készült és az egészet arannyal szegélyezték. Ebbe
helyezték el a kőtáblákat, amelyekre maga Isten véste be a Tízparancsolatot.
Ezért nevezték Isten szövetsége ládájának is, vagy frigyládának, mert a
Tízparancsolat volt az alapja annak a szövetségnek, amelyet Isten az Izraellel
kötött.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 25
„Így kellett fogságba mennie Júdának saját földjéről” (21. vers - új prot. ford.). Ez volt
a Júdai Királyság szomorú vége. Jeruzsálemet kétszer vonták ostrom alá, és e
második alkalommal a babilóniaiak magukkal vitték a templom összes rézből
készült felszerelését és egyéb berendezését is.
Vajon Júdának kezdettől fogva az volt a sorsa, hogy
fogságba essen? Egyáltalán nem! Attól az időtől kezdve, hogy Isten elhívta
Ábrahámot, azt szerette volna, hogy az Ő népe legyen a világosság hordozója a
világban. Isten azonban már a legelején megmondta, hogy ha megbíznak Benne, és
engedelmeskednek Neki, akkor jól lesz soruk, ha viszont elfordulnak Istentől, Ő
visszavonja védelmét, és ők az ellenségeik kezébe fognak esni.
Így viszonyult Isten Ádámhoz és Évához is. Ő sosem
akarta, hogy az első emberpár bűnbe essen, de fel volt készülve arra, ha ez
mégis megtörténik. A megváltás tervét már a teremtés előtt elkészítette, és
Isten kész volt feláldozni értünk az Ő drága fiát, Jézust.
Júda történelme arra emlékeztet minket, hogy Isten
mindig betartja az ígéreteit. Ő mindig becsületes és igazságos. A júdabeli
izraelitákra vonatkozó terve sem ért itt véget, mivel Jeremiás próféta
kijelentette, hogy hetven év múlva vissza fognak térni Jeruzsálembe, és így is
történt.
Ugyanez érvényes ránk is. Ha megbotlasz és elesel,
sose felejts el felállni, mert Isten a te erősséged!
Daniel
Jiao
46. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 30. fejezetéhez
(jún. 12-18).
A szentély és a
szentélyszolgálatok egy jobb szentélyre és egy jobb főpapra mutattak. Mégis, a
valódi áldás a sivatagi sátorban az volt, ahogy Isten jelenléte testet öltött
és betöltötte a sátrat az Ő dicsőségével. Micsoda látvány is volt az! Nem
csoda, hogy Izrael gyermekeit tisztelettel töltötte el. Végül Isten jelenléte
testet öltött, emberi formában. Jánosnál olvashatjuk: „Az Ige testté lett és
lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét…” A lakozék szó a héber
megfelelője a köztünk „sátorozék” szónak. Képzeld csak el, milyen lehetett
sétálni, beszélni, tanulni magától Istentől, a mi Megváltónktól!
Ugyanakkor a kiváltság, hogy tanuljunk
Jézustól nem csak számukra volt adott, hanem a mi számunkra is. Pál azt írja:
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek
temploma … dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben” (1Kor
6:19–20). Isten bennünk akar lakozni!
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja:
„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a
Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10:19). A szentély nem a
berendezésről szólt, hanem a Megváltóra mutatott – a Bárányunkra, Főpapunkra,
Barátunkra, Közbenjárónkra.
„Jézus Uram, Főpapom, sátorozz bennem a Szent
Lelkeden keresztül.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése