2016. június 17., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 17 - PÉNTEK - 1 Krónikák 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet 341. nap

A naponkénti papi szolgálat legfontosabb része a személyekért végzett szolgálat volt. A bűnbánó bűnös áldozatát a sátor ajtajához vitte és kezét az áldozati állat fejére helyezve megvallotta bűneit, így jelképesen áthelyezte azokat önmagáról az ártatlan áldozati állatra. Azután saját kezével leölte az állatot. Az állat vérét a pap bevitte a szent helyre és a kárpit előtt elhintette. A kárpit mögött volt a frigyláda, amely a bűnös által megszegett törvényt tartalmazta. Ezzel a szertartással a bűnt a vér útján jelképesen átvitték a szentélyre. Néhány esetben a vért nem vitték be a szent helyre. (Lásd: Függelék 6. megjegyzését). A húst azután megették a papok, amiként Mózes utasította Áron fiait, amikor ezt mondta: "[...] néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért" (3Móz 10:17). Mindkét szertartás egyaránt a bűnös bűnének a szentélybe való átvitelét jelképezte.

Ez volt a szertartások rendje napról napra egész éven át. Izrael bűneit így átvitték a szentélybe, ezzel az tisztátalanná lett és rendkívüli cselekmény vált szükségessé, hogy a bűnöket eltávolíthassák a szent helyből. Isten azt parancsolta, hogy a sátor mindkét helyiségéért végezzenek engesztelést. Ami pedig az oltárt illeti: "Hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer: így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izrael fiainak tisztátalanságaitól" (3Móz 16:19).

Évenként egyszer az engesztelés nagy napján, a főpap bement a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a szentélyt. Az a szertartás, amelyet ott elvégzett, fejezte be az egész évi szolgálatot.

Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. "Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette" (3Móz 16:16).

"És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit; és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában" (3Móz 16:21-22).

Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát a bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Minden munkájukat félre kellett tenniük. Izrael egész gyülekezete az engesztelés napját ünnepélyes megalázkodásban töltötte el Isten előtt, imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával.

Az engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép ezen évenkénti szolgálat által. A bűnáldozatokban, amelyeket az év folyamán bemutattak, a bűnös helyett helyettest fogadtak el; az áldozati állat vére azonban nem nyújtott teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amellyel a bűnt átvitték a szentélybe. A vér feláldozásával a bűnös elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta törvényszegését és kifejezte hitét abban, aki majd elveszi a világ bűneit; de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától. Az engesztelés napján a főpap - miután átvette a gyülekezetért való áldozatot - bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét követelte, elégtételt kapott. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte Izrael bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezeit a kecskebak fejére tette és megvallotta "felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit" és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a "[...] mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának" mintájára (Zsid 8:5).

Amint mondtuk, a földi szentélyt Mózes a hegyen mutatott minta alapján készítette. Az "[...] példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak [...] ajándékokkal és áldozatokkal"; két szent helye volt "[...] a mennyei dolgoknak ábrázolatá"-nak; Krisztus, a mi nagy főpapunk "[...] a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített" (Zsid 9:9.23; 8:2). Amikor látomásban János apostolnak Isten megmutatta a mennyei templomot, akkor az apostol látta, hogy: "A királyi székből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki" (Jel 4:5). Látott egy angyalt is, "[...] arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a királyi szék előtt vala" (Jel 8:3). Isten megengedte a prófétának, hogy betekintsen a mennyben lévő szentély első helyiségébe. A próféta ott látta "a hét tűzlámpást" és az "arany oltárt" (Jel 4:5; 8:3), amelyet a földi szentélyben az arany gyertyatartó és a tömjénező oltár képviselt. Ezután "megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben", és János apostol betekintett a belső kárpit mögött lévő szentek szentjébe. Itt meglátta Isten "szövetségének ládáját" (Jel 11:19), amelyet a földi szentek szentjében a szent láda képviselt, és amelyet Mózes készíttetett Isten törvényének őrzésére.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 4

Mai olvasmányunk emlékeztet bennünket szellemi örökségünkre.  Júda és Simeon fiai voltak tulajdonképpen Izrael maradéka. Ezek a leszármazottak ragaszkodtak atyáik földjéhez sok viszontagságon és hosszú időn keresztül mind a mai napig. Ezektől az utódoktól nyomon követhetjük a családfát, amíg elvezet Betlehem kis városáig, Józsefig és az ő fiáig a mi Megváltónkig, Jézusig.

E fiúk egyikének Jábesnek élete jól ismert a közelmúlt népszerű vallásos kultúrájában. Az ilyen rövid megszakítások szünetet tartanak a leszármazási rendben és bepillantást nyújtanak az adott kor vallásos gyakorlatába. Szorosabbra fűzhetjük kapcsolatunkat Jézussal, ha Jábes imáját tanulmányozzuk.

Jábes megbecsült ember volt – tiszteletreméltóbb fivéreinél –, de nyilvánvalóan nem fejlődött ebben a helyzetében. A feljegyzés szerint születésekor fájdalmat okozott anyjának. Nem derül ki, hogy ez lelki, fizikai, vagy egyéb fájdalom volt. Mégis, merészen kéri Istent, hogy áldja meg őt és adjon neki nagyobb teret és felelősséget. Kéri Isten Szentlelkét, hogy uralkodni tudjon önmagán, és ne legyen bűnnel teli. Végül azt kéri, hogy ne okozzon fájdalmat másoknak.

Júdának e fia egyszerűen, de határozottan alapvető lelki tisztességet kért Istentől, hogy mások javára élhessen. Azt látjuk, hogy Isten megadta neki szíve vágyait. Mi mit kérünk Istentől a magunk számára?

Christopher Beason

46. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezetéhez (jún. 12-18).

A szentély és a szentélyszolgálatok egy jobb szentélyre és egy jobb főpapra mutattak. Mégis, a valódi áldás a sivatagi sátorban az volt, ahogy Isten jelenléte testet öltött és betöltötte a sátrat az Ő dicsőségével. Micsoda látvány is volt az! Nem csoda, hogy Izrael gyermekeit tisztelettel töltötte el. Végül Isten jelenléte testet öltött, emberi formában. Jánosnál olvashatjuk: „Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét…” A lakozék szó a héber megfelelője a köztünk „sátorozék” szónak. Képzeld csak el, milyen lehetett sétálni, beszélni, tanulni magától Istentől, a mi Megváltónktól!

Ugyanakkor a kiváltság, hogy tanuljunk Jézustól nem csak számukra volt adott, hanem a mi számunkra is. Pál azt írja: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma … dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben” (1Kor 6:19–20). Isten bennünk akar lakozni!

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja: „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10:19). A szentély nem a berendezésről szólt, hanem a Megváltóra mutatott – a Bárányunkra, Főpapunkra, Barátunkra, Közbenjárónkra.

„Jézus Uram, Főpapom, sátorozz bennem a Szent Lelkeden keresztül.”

Jan White
Associate Pastor
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

                    Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése