2016. június 14., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 14 - KEDD - 1 Krónikák 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet 338. nap

A szent láda fedelét a kegyelem trónjának nevezték. Ezt egy darab tömör aranyból dolgozták ki. A láda fedele felett emelkedtek ki az arany kérubok, egymás felé nézve. A fedél mindkét végén egy-egy kérub állt. Mindegyik angyal az egyik szárnyát a magasba kiterjesztve tartotta és így ezekkel a szárnyakkal a ládát fedték be; a másik szárnyukkal a testüket takarták be (Lásd Ez 1:11) tiszteletük és alázatosságuk jeleként. A kérubok helyzete, egymás felé fordított arcukkal és a ládára tisztelettel lefelé irányított tekintetükkel mutatja azt a tiszteletet, amelyben a mennyei sereg tartotta Isten törvényét, és érdeklődésüket a megváltás terve iránt.

A kegyelem trónja felett volt a "Sechina", vagyis az Isten jelenlétének szimbóluma. Az Úr a két kérub közül hirdette ki akaratát. Isten néha üzeneteit a felhőből hallható hangon közölte a főpappal. Néha fény esett a jobb szélen lévő angyalra, hogy Isten így jelezze jóváhagyását; máskor árnyék vagy felhő nyugodott meg a bal szélen levő angyalon és Isten ezzel nyilvánította ki nemtetszését vagy elvetését valamivel kapcsolatban.
A frigyládában kegyelettel őrzött törvény az isteni igazság és ítélet zsinórmértéke volt. Ez a törvény halált mondott a bűnösre, a törvény áthágójára. A törvény felett azonban ott volt a kegyelem trónja, amelyen láthatóvá vált Isten jelenléte, és amelyből - a megengesztelődés által - Isten bocsánatot adott a bűneit megbánt bűnösnek. Krisztus munkáját, amelyet megváltásunkért végzett el, így jelképezte a szentély szolgálata: "Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást" (Zsolt 85:11).

Szavakkal nem lehet leírni a szentély belsejének dicsőségét: az arany lemezekkel borított falak visszatükrözték az arany gyertyatartóból kisugárzó fényt; a fénylő angyalokkal gazdagon hímzett szőnyegek ragyogó színei; az aranytól fénylő asztal, és a tömjénező oltár; a második kárpit mögött elhelyezett szent láda titokzatos kérubjaival és a felette lebegő szent "Sechina"-val, azaz Jahve jelenlétének látható szimbólumával, mindez csak homályos visszatükröződése Isten templomának, amely a mennyben van és az ember megváltásáért végzett mű nagy központja.

Körülbelül fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést befejezték, Mózes ellenőrizte az építők minden munkáját és a szent sátort összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki és azokkal az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. "És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, a mint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes" (2Móz 39:43). Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel gyűlt össze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé vonult és leereszkedve beburkolta azt. "És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot" (2Móz 40:34). Így nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent helybe. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes félelem és tisztelet nyugodott meg mindenkin. Szívük boldogsága az öröm könnyeiben fejeződött ki és a hála szavait halkan mondták el azért a tényért, hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy közöttük lakozzék.

Isten utasítására Lévi törzsét választották ki a szent hely szolgálatára. Az ősi időkben miden családfő egyben papja is volt családjának és házanépének. Ábrahám idejében a papságot a születési jog szerint az elsőszülött fiú kapta meg. Most minden izraelita családfő elsőszülött fia helyett az Úr Lévi törzsét választotta a szentélyben való szolgálatok elvégzésére. Ezzel a jelentős megbecsüléssel nyilvánította ki az Úr hűségük elismerését. Hűségük nemcsak Isten szolgálatához való ragaszkodásukban mutatkozott meg, hanem Isten ítéleteinek végrehajtásában is, amikor Izrael hitehagyásában az aranyborjút imádta. A papság tisztsége azonban csak Áron családjára korlátozódott. Isten egyedül Áronnak és fiainak engedte meg, hogy az Úr előtt szolgáljanak. A törzs maradékát Isten csak azzal a feladattal bízta meg, hogy viseljék gondját a szent sátornak és berendezésének, valamint segítsenek a papoknak szolgálatukban, de ők maguk nem mutathattak be áldozatot, nem égethettek tömjént és nem nézhettek a szent tárgyakra addig, amíg azok befedetlenek voltak.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 1

Ha valaki kinyitja a Krónikák könyvét, azt gondolhatja, hogy sajnálatos módon csupán nevek hosszú listájához érkezett el. Ha veled is ez a helyzet, mint ahogy velem is így volt egykor, kezdd újból. Nézd az első nevet. Ádám. Ez egy könyv az emberiségről, rólunk, és a mi Istenünkről. A Krónikák eleje a megváltás tervére emlékeztet. Felidézhetjük a megigazulásra való elsőszülöttségi jogunkat. A megváltás tisztító ereje pedig elénk tárja a megszentelődés folyamatát, ami papokká tesz bennünket.

Ha a templom és a papok szemszögéből szemléljük Isten népének vonulatát, akkor egészen más megértésre jutunk, mint a próféták vagy királyok előző könyveiben; egyfajta lelki szemüvegen át láthatjuk Isten kezét az ő népén.

Olvasva a neveket Ádámtól Áronig; Isaitól végül Jézusig, Isten tervét és ígéretét láthatjuk. Olvasd el újra a neveket, és megláthatod, hogy Isten nem felejtette ki Izmaelt és Ézsaut (Edomot), a fekete bárányt sem a lelki családfánkból. Izmael Ábrahám száműzött fia volt, Ézsau pedig Izsák lobbanékony gyermeke, mégis megemlíti őket itt az Ige. Mindannyian része vagyunk Isten tervének. Mint Isten családja, itt a Krónikák első fejezeteiben nyomon követhetjük családunk hibáit és papi örökségét. Isten csodálatos kegyelme által igényeled-e az elsőszülöttségi jogot, és leszel-e – Ádámhoz hasonlóan – megváltott és boldog Jézusban?

Christopher Beason
Network7 Médiaközpont

46. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezetéhez (jún. 12-18).

A szentély és a szentélyszolgálatok egy jobb szentélyre és egy jobb főpapra mutattak. Mégis, a valódi áldás a sivatagi sátorban az volt, ahogy Isten jelenléte testet öltött és betöltötte a sátrat az Ő dicsőségével. Micsoda látvány is volt az! Nem csoda, hogy Izrael gyermekeit tisztelettel töltötte el. Végül Isten jelenléte testet öltött, emberi formában. Jánosnál olvashatjuk: „Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét…” A lakozék szó a héber megfelelője a köztünk „sátorozék” szónak. Képzeld csak el, milyen lehetett sétálni, beszélni, tanulni magától Istentől, a mi Megváltónktól!

Ugyanakkor a kiváltság, hogy tanuljunk Jézustól nem csak számukra volt adott, hanem a mi számunkra is. Pál azt írja: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma … dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben” (1Kor 6:19–20). Isten bennünk akar lakozni!

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja: „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10:19). A szentély nem a berendezésről szólt, hanem a Megváltóra mutatott – a Bárányunkra, Főpapunkra, Barátunkra, Közbenjárónkra.

„Jézus Uram, Főpapom, sátorozz bennem a Szent Lelkeden keresztül.”

Jan White
Associate Pastor
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

                    Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése