Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1218. nap
Jeruzsálem elestéről Jézus gondolatai egy még átfogóbb
ítéletre terelődtek. A bűneit meg nem bánt város pusztulásában Jézus annak a
végső pusztulásnak a jelképét látta, amely majd a világot éri. Azt mondotta:
"Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mireánk; és a halmoknak:
Borítsatok el minket! Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz
fán?" (Lk 23:30-31). A zöld fával Jézus saját magát, az ártatlan Megváltót
ábrázolta. Isten megengedte, hogy az emberiség bűne miatt érzett haragja
szeretett Fiára sújtson le. Jézust az emberek bűneiért kellett megfeszíteni.
Milyen szenvedést kell akkor a bűnösöknek elhordozniuk, akik továbbra is
megmaradnak a bűnben? Minden bűnbánat nélküli és nem hívő ember olyan
szomorúságot és nyomorúságot ismer majd meg, amelyet szavakkal nem lehet
kifejezni.
Többen abból a sokaságból, amely követte az Üdvözítőt a
Golgotára, ujjongó hozsánna kiáltásokkal és pálmaágak lengetésével köszöntötték
Őt, mikor diadalmasan bevonult Jeruzsálembe. Sokan azok közül azonban, akik
akkor hangosan magasztalták Jézust - mert ez volt a népszerű dolog -, most
szenvedélyesen erősítették hangjukkal ezt a kiáltást: "Feszítsd meg!
Feszítsd meg Őt!" (Lk 23:21). Amikor Krisztus bevonult Jeruzsálembe, a
tanítványok reménysége a legmagasabb fokra hágott.
Egészen közel mentek Mesterükhöz és szorosan körülvették
Őt. Jézussal való kapcsolatukat akkor és ott nagy tisztességnek érezték.
Mostani megaláztatásában azonban csak távolról követték Őt. Szomorúsággal telt
meg a szívük és reményeikben csalódottan, lehajtott fejjel mentek. Jézus szavai
teljesen beigazolódtak. "Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok
énbennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak
juhai" (Mt 26:31).
Miután megérkeztek a kivégzés helyére, a foglyokat a kínzó
eszközökhöz, a keresztfákhoz kötözték. A két tolvaj dulakodott azokkal, akik
felhelyezték őket a keresztre. Jézus azonban semmi ellenállást nem fejtett ki.
Jézus anyja János, a szeretett tanítvány támogatásával elkísérte Fiát a
Golgotáig. Látta, amikor Jézus elájult a kereszt terhe alatt, és szerette volna
segítő kezét megsebzett feje alá tenni és megmosni homlokát, amely egyszer az ő
keblén nyugodott. Ebben a szomorú kiváltságban azonban nem részesülhetett. A
tanítványokkal együtt Mária is ápolta még magában azt a reménységet, hogy Jézus
nyilvánvalóan megmutatja hatalmát és megszabadítja Magát ellenségeitől.
Másfelől azonban ismét elcsüggedt a szíve, amikor visszaemlékezett azokra a
szavakra, amelyekkel Jézus az éppen bekövetkezett eseményeket előre
megmondotta. Mária kínos várakozással nézte, amint a tolvajokat a keresztfához
kötötték. Vajon annak is el kell szenvednie a keresztre feszítést, aki a
halottnak visszaadta az életét? Vajon Isten Fia megengedi-e, hogy Őt is ilyen
kegyetlenül gyilkolják meg? Fel kell-é adnia azt a hitét, hogy Jézus volt a
Messiás? Tanúja kell-e lennie Jézus szégyenének és fájdalmának, megfosztva még
attól a kiváltságtól is, hogy szolgáljon Neki nyomorúságában? Látta Fia
kifeszített kezeit a kereszten. A kalapácsot és a szegeket is elhozták már.
Amikor pedig a szögeket átverték a puha testen, a porig sújtott tanítványoknak
el kellett vinniük Jézus ájult anyját a kegyetlen jelenet színhelyéről.
Az Üdvözítő nem zúgolódott, nem panaszkodott. Arca nyugodt
és higgadt maradt, de az izzadtság nagy cseppjei megjelentek a homlokán. Nem
volt egy szánakozó kéz sem, amely letörölte volna a halál gyöngyöző verítékét
arcáról, egyetlen részvétteljes szó vagy ragaszkodó tekintet sem üdítette fel
emberi szívét. Mialatt a katonák szörnyű munkájukat végezték, Jézus így
imádkozott ellenségeiért: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit
cselekszenek" (Lk 23:34). Saját szenvedései helyett Jézus gondolatait kínzóinak
bűnei és az a rettenetes büntetés foglalkoztatja, amelyben majd részük lesz.
Nem átkozta meg a katonákat, akik durván bántak Vele. Isten bosszúállását sem
kérte a papokra és a főemberekre, akik kárörömet éreztek szándékuk
megvalósulásakor. Krisztus szánta őket tudatlanságuk és bűnös voltuk miatt. Azt
kérte, hogy Isten bocsásson meg nekik, "mert nem tudják mit
cselekszenek" (Lk 23:34).
Ha kínzói tudták volna, hogy azt kínozzák, aki azért jött,
hogy megmentse a bűnös emberi nemzetséget az örök pusztulásból, elfogta volna
őket a lelkiismeret-furdalás és a rémület. Tudatlanságuk azonban nem
érvényteleníti bűneiket. Azért nem, mert éppen az ő kiváltságuk volt az, hogy
megismerjék és elfogadják Jézust Üdvözítőjükként. Közülük néhányan felismerték
bűneiket és megbánták azokat és megtértek. Néhányan bűnbánatuk hiányában
lehetetlenné tették, hogy Jézus kérése meghallgatásra találjon és beteljesedjék
rajtuk. Isten szándéka azonban éppen így valósult meg. Jézus megszerezte a
jogot ahhoz, hogy az emberek szószólója legyen Atyja jelenlétében.
Krisztus ellenségeiért elmondott imája magába foglalta az
egész világot: minden egyes bűnöst, azokat is, akik már leélték életüket, és
azokat is, akik ezután élnek a világ kezdetétől a világ végéig. Mindegyiküket
terheli Isten Fia keresztre feszítésének bűne. Isten azonban a bűnbocsánatot is
ingyen felajánlotta mindegyikünk számára. Aki csak akar, megbékülhet Istennel
és örökölheti az örök életet.
Amikor Jézust felszegezték a keresztre, erős emberek
felemelték a fát, és erőszakosan belökték az előre elkészített gödörbe. Ez az
eljárás kimondhatatlanul nagy szenvedést okozott Isten Fiának. Pilátus azután
egy héber, görög és latin nyelvű feliratot írt és szegeztetett a keresztre
Jézus feje fölé. A felirat szövege ez volt: "A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK
KIRÁLYA" (Jn 19:19) Ez a felirat felingerelte a zsidókat. Pilátus
udvarában ezt kiáltozták: "Feszítsd meg őt! [...] Nem királyunk van, hanem
császárunk" (Jn 19:15). Mindenkit árulónak bélyegeztek, aki valaki mást
ismerne el királynak. Pilátus azt a véleményt foglalta írásba, amit a zsidók
kifejezésre juttattak. Nem volt azon semmi sértő, kivéve, hogy Jézus "a
zsidók királya". Ez a felirat tényleges elismerése volt annak, hogy a
zsidók alattvalói kötelességgel tartoztak a római hatalomnak. A felirat ugyanis
kinyilvánította, hogy aki valaha a zsidók királya akarna lenni, azt a rómaiak
halálra méltónak ítélnék meg. A papok túl messzire mentek el. Mikor Krisztus
halálát tervezgették, Kajafás célszerűnek látta, "hogy jobb, hogy egy
ember vesszen el a népért" (Jn 18:14). Most nyilvánvalóvá lett a
képmutatásuk. Azért, hogy elpusztítsák Krisztust, készek voltak feláldozni
nemzeti létüket is.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 31
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„Mert láttam mindazt,
amit Lábán tett veled.”
Mivel maga Isten
mondta, az üzenet mindenképp bátorítást jelenthetett Jákob szívének, akit
kimerített a sokévi megerőltető munka és a lelki manipuláció. Mennyire
megerősítő az a tudat, hogy Jákobnak nem kell egyedül megharcolni ezt a
küzdelmet, hanem Isten fog harcolni érte!
Volt-e már olyan
tapasztalatod, hogy valaki éveken át becsapott téged és rosszul bánt veled?
Képzeld el, milyen bátorító lett volna számodra ebben a helyzetben az, ha Isten
közvetlenül szólt volna hozzád, valahogy így: „láttam mindazt, amit XY veled
cselekedett.” És ez teljesen igaz. Semmi sem kerüli el Isten figyelmét: sem
sértegetés, sem átverés, sem bántalmazás, sem árulás – semmi sem lényegtelen
Isten számára. Semmi sem kerüli el mindenható tekintetét. Isten törődik azzal,
ahogyan mások bánnak veled. A szeme fénye vagy!
Lehetnek modern Lábánok
az életedben, akik siralmassá tehetik életedet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy
egy olyan Istened van, aki mindent lát, amit veled tesznek. Bízzál abban, hogy
Isten jót hoz ki még a rosszból is, éppen úgy, ahogyan Jákobbal is tette. Mert
végeredményben, azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van.
Isten szakértője annak,
hogy az átkot áldássá változtassa. Lehet, hogy a mai Lábánod cselt vetett
ellened, de Isten szembeszáll az átkoddal. Isten harcol éretted.
Ha Isten veled van, ki
lehet ellened?
Lory
Engel
171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
78. fejezetéhez
(november 11–17.).
Képzeld el a szívet
tépő borzalmat!
Krisztus és az Ő Atyja
egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon
alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát.
Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára
Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás
korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.
Mégis, mikor a
keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az Atyja
jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt
Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a
reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a
bűn förtelmessége.
Bár Krisztus az
Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és
tanúi voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó
szívveréseknek. Bár Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn
megakadályozta, hogy Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten
azonban ott volt.
A szenvedés gyakran
megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink
és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el
bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük
leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt
hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.
Amikor nem látjuk őt, Ő
akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten
sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.
Isten ott volt
Krisztussal a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében
is.
Még ha nem is érzed,
hidd el!
Lori Engel
lelkész (jelenleg
munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés