2018. november 26., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 26 - HÉTFŐ - 1 Mózes 45


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 80. fejezet 1232. nap

Mikor eljött az este, mennyei csendesség ereszkedett alá a Golgotára. A tömeg szétszóródott. Sokan lelkükben nagyon megváltozva tértek vissza Jeruzsálembe. Lélekben egészen másak lettek, mint amilyenek reggel voltak. Sokan csak kíváncsiságból mentek a kereszthez, és nem a Krisztussal szembeni gyűlöletből. Mégis elhitték a papok vádjait, és úgy tekintettek fel a kereszten függő Krisztusra, mint valami gonosztevőre. Egy természetellenes izgalom hatása alatt csatlakoztak a csőcselékhez és azzal együtt gyalázták Krisztust. Mikor azonban sötétség borult a földre, és saját lelkiismeretüktől vádolva állták körül a keresztet, akkor egyszerre érezni kezdték: egy bűnös tettben vettek részt. Sem tréfálkozás, sem gúnyos nevetés nem hallatszott többé a félelmetes homály közepette. Mikor pedig a sötétséget ismét világosság váltotta fel, akkor ünnepélyes csendben elindultak az otthonuk felé vezető úton. Meggyőződtek arról, hogy a papok Jézus ellen felhozott vádjai hamisak voltak, és hogy Jézus nem színlelő volt. Amikor néhány héttel később pünkösd napján Péter prédikált, akkor ők is ott voltak azok között, akik megtértek Krisztushoz és követői lettek.

A zsidók vezetőit azonban nem változtatták meg az események. A Jézussal szembeni gyűlöletük nem csökkent. Az a sötétség, amely a keresztre feszítéskor betakarta a földet, nem volt sűrűbb, mint az a lelki sötétség, amely még mindig elborította a papok és a főemberek elméjét. Jézus születésekor a csillag ismerte Krisztust, és a bölcs férfiakat elvezette a jászol-bölcsőhöz, amelyben a gyermek Jézus feküdt. A mennyei seregek ismerték Krisztust és dicséretet énekeltek a Bethlehem vidékén elterülő mező fölött. A tenger ismerte hangját és engedelmeskedett parancsának. A betegség és a halál felismerték hatalmát, és átengedték Neki áldozataikat. A nap ismerte Őt, és haláltusájának a látványa elől eltakarta arcának világosságát. A sziklák ismerték Őt, és kiáltására darabokra törtek össze. Az élettelen természet ismerte Krisztust, és tanúbizonyságot tett istenségéről. A papok és Izrael főemberei azonban nem ismerték fel Benne Isten Fiát.

A papok és a főemberek mégsem nyugodtak meg. Megvalósították szándékukat Krisztus halálra adásával, de nem érezték meg a győzelemnek azt az érzetét, amelyet elvártak. Még nyilvánvaló diadaluk órájában is kétségek gyötörték őket, mert nem tudták, hogy mi történik legközelebb. Hallották a kiáltást: "Elvégeztetett" (Jn 19:30), "Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet" (Lk 23:46). Látták, hogy a sziklák szétrepedtek, és megérezték a hatalmas földrengést; nyugtalankodtak és szorongtak.

Irigyelték Krisztusnak az emberekre gyakorolt befolyását, mikor még élt. Most pedig még a halott Krisztusra is irigykedtek. Jobban, sokkal jobban rettegtek a halott Krisztustól, mint ahogy valaha is féltek az élő Krisztustól. Rettegtek attól, hogy az emberek figyelmüket továbbra is a keresztre feszítésnél lejátszódó eseményekre irányították. Féltek az azon a napon elkövetett cselekedeteik következményeitől. Semmiképpen nem akarták, hogy Krisztus teste a keresztfán maradjon szombat napján. A szombat kezdete már közel volt, és a kereszten függő testek megsértenék a szombat szentségét. Így ürügyként használva ezt, a zsidó vezetők Pilátus engedélyét kérték arra, hogy siettethessék az áldozatok halálát, és testüket még napnyugta előtt eltávolíthassák a keresztről.

Pilátus éppen úgy húzódozott attól, hogy Jézus teste a kereszten maradjon, mint a zsidó vezetők. Miután elnyerték hozzájárulását, a tolvajok lábait eltörték, hogy siettessék haláluk bekövetkezését. Jézust azonban már halva találták. A durva katonákat megszelídítette az, amit hallottak és láttak Krisztussal kapcsolatban. Ezek az élményeik visszatartották őket attól, hogy Jézus lábait is eltörjék. Így Isten Bárányának a feláldozásával betöltötték a húsvét törvényét. "Ne hagyjanak meg abból semmit reggelig és annak csontját meg ne törjék; a páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt" (4Móz 9:12).

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 45

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

József a nagyságról való álommal kezdte, csak azért, hogy testvérei bedobják egy kiszáradt kútba és eladják rabszolgának. Egy kormányzati tisztviselő elsőszámú szolgája lesz, csak azért, hogy nemi erőszakkal hamisan megvádolják és börtönbe csukják. Most pedig Egyiptom második leghatalmasabb embere, testvérei pedig lábainál hevernek. Ez a visszajátszás ideje.

Viszont nem áll bosszút. Ehelyett inkább visszatekint életére, és először látja meg a teljes képet. Minden küzdelmében Istent látja meg, aki azon munkálkodik, hogy tervét megvalósítsa. A rabszolgaság, a börtön, a hatalom – most minden részlet értelmet nyer. Isten azt a szerepet szánta Józsefnek, hogy eszköz legyen az Ábrahámnak tett ígértetek fennmaradásában (7. vers). Isten nem feledkezett meg Józsefről – egész idő alatt munkálkodott.

Lehet, hogy egész életedben azon álmodoztál, hogy valami nagyszerű dolgot teszel Istenért, de terveid meghiúsultak, és te zsákutcába jutottál. Talán úgy tűnt, hogy Isten is elhagyott. De Isten nem feledkezett meg az álomról, amit a szívedre helyezett – ez az Ő álma is. Ugyanúgy, ahogyan Józseffel tette, Isten a te harcodat is harcolja, hogy az Ő célja valósággá váljon életedben.      

Michael Peabody

173. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  80. fejezetéhez (november 25 – december 1.).

„Krisztust akarjuk, a Gyógyítót!”

Azon a tragikus Szombaton, a halál és a feltámadás közt rekedt napon, a templom azoktól a kiáltásoktól visszhangzott, amelyek Krisztus gyógyító érintését követelték. Szenvedő testek és lelkek tömege kereste a Mennyei Gyógyítót, de nem találták sehol. Teste hidegen és mozdulatlanul nyugodott a sziklasírban, és nem hallhatta az emberek könyörgését, akik a reményre és gyógyulásra vágytak.

A tömegek elkeseredetten sóvárogtak Krisztus után, a vallási vezetőktől pedig csak megvetést és visszautasítást tapasztaltak. Mégis, továbbra is könyörögtek Krisztus gyógyító kegyelméért. Végül kitiltották őket a templomból, és katonák tartották távol őket. Reményük összetört. Csalódás töltötte be szívüket.

Kétezer évvel később hasonló kiáltások visszhangzanak mindenféle rendű és rangú ember ajkáról. Az elkeseredett kiáltások talán ma nem olyan egyértelműek és kifejezettek. Valójában nagyon kell figyelned, hogy meghallhasd az álruhába bújtatott elszántságot. Mégis, a lélektelen szórakozástól való függőségben és a szüntelen hatalomvágyban a világ felfedi a megsebzettségét; azt, hogy szüksége van a Nagy Orvosra. Testben és lélekben összetört emberek ma is ugyanazt a kiáltást visszhangozzák, még ha nem is mindig tudatosan: „Krisztust akarjuk, a Gyógyítót!”

Nem ismervén az igazi Gyógyítót, a világ csalóktól vár enyhülést , akik semmi mást, mint további fájdalmat tudnak csak ajánlani. Az emberek egymással versengve keresnek, de azt sem tudják, hogy mit. 
Te és én amellett is dönthetünk, hogy a jelenkori, szívből jövő kiáltásokra az alábbi örömteli szavakkal válaszolunk: „Mi olyan Megváltót szolgálunk, aki feltámadt. Ő itt van ma is a világban.”

Krisztus a Gyógyító – még mindig Ő a válasz valamennyi megsebzett szívre.

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: