2018. november 9., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 9 - PÉNTEK - 1 Mózes 28


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 77. fejezet 1215. nap

Azok a római katonák, akik körülvették Krisztust, nem voltak mindnyájan megkeményedett szívű emberek. Néhányan közülük belenéztek Jézus arcába és keresték a bizonyítékot arra, hogy valóban az a gonosztevő és veszedelmes ember volt-e, akinek sokan mondták. Többször megfordultak, és megvetően néztek Barabbásra. Nem volt szükségük mély emberismeretre, hogy átlássanak rajta. Azután Krisztus felé fordultak, aki vád alatt állott. A mély szánalom érzésével tekintettek az isteni Szenvedőre. Krisztus csendes engedelmessége belevéste elméjükbe ezt a jelenetet, amelyet soha többé nem tudtak onnan kitörölni, amíg vagy el nem ismerték Őt Krisztusként, vagy el nem vetették Őt, és ezzel el nem döntötték saját sorsukat.

Pilátust bámulattal töltötte el az Üdvözítő panaszkodástól mentes türelme. Nem kételkedett abban, hogy ennek az embernek a látványa - ellentétben Barabbás magatartásával - felkelti iránta a zsidók részvétét. Nem értette a papok Vele szemben tanúsított fanatikus gyűlöletét, Aki a világ világosságaként nyilvánvalóvá tette sötétségüket és tévedéseiket. Őrült gyűlöletre ingerelték a csőcseléket ellene. A papok, a főemberek és a tömeg ismételten szörnyű kórusban kiáltozták: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" (Lk 23:21). Végül Pilátus elveszítette minden türelmét oktalan kegyetlenségükkel szemben, és kétségbeesetten így kiáltott fel: "Vigyétek el őt ti és, feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt őbenne" (Jn 19:6).

A római helytartó, bár hozzászokott a kegyetlen jelenetekhez, részvétet érzett a szenvedő fogolyért, akinek a magatartása még mindig olyan volt, mint egy trónján ülő királyé, bár elítélték, megkorbácsolták, folyt a vére a homlokából és sebektől szaggatott volt a háta. A papok azonban kijelentették: "Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát" (Jn 19:7).

Pilátus meglepődött. Semmi elképzelése sem volt Krisztusról és az Ő küldetéséről. Jóllehet élt benne a hitnek egy meghatározatlan formája Isten iránt, aki nagyobb, mint az ember. Az a gondolat, amely előzőleg egyszer már átfutott az elméjén, most határozottabb formát öltött. Azt kérdezte önmagától, hogy vajon az, Aki előtte áll a kigúnyolás bíborpalástjába öltöztetve és töviskoronával megkoronázva, nem lehet-e isteni lény?

Ismét kiment a tornácra és megkérdezte Jézustól: "Honnét való vagy te?" (Jn 19:9). Jézus azonban nem felelt neki semmit. Az Üdvözítő nyíltan szólott már Pilátushoz. Megmagyarázta neki, hogy az igazság tanújaként mi a küldetése. Pilátus azonban megvetette a világosságot. Visszaélt a bíró magas hivatalával, mikor annak alapelveit és saját tekintélyét feláldozta a csőcselék követeléseinek. Jézusnak nem volt további mondanivalója számára. Jézus hallgatása felbosszantotta, és dölyfösen azt mondta: "Nekem nem szólsz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?" (Jn 19:10)

Jézus erre ezt felelte neki: "Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked; nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem" (Jn 19:11).

Így a szánakozó Üdvözítő, erős szenvedései és fájdalmai közepette, amennyire csak lehetséges volt, mentegette a római helytartó cselekedetét, aki átadta őt a zsidóknak, hogy feszítsék meg Őt. Milyen jelenet volt az, amelyet az idők végezetéig át kell adnunk az utókornak! Milyen fényt vet ez a magatartás Krisztusra, aki az egész föld Bírója!

"Nagyobb bűne van azért annak - mondta Jézus -, aki a te kezedbe adott engem" (Jn 19:11). Jézus itt természetesen Kajafásra gondolt, aki főpapként az egész zsidó népet képviselte. A papok ismerték azokat az alapelveket, amelyek a római hatóságok ügyvitelét irányították. Birtokában voltak a próféciákból annak a világosságnak, ismeretnek, amely tanúbizonyságot tett Krisztusról, tanításairól és csodáiról. A zsidó hívők megkapták Krisztus istenségének félreérthetetlen bizonyítékát, Akit pedig ők halálra ítéltek. Ezek az emberek Istentől kapott világosságuk, ismeretük szerint lesznek megítélve.

A legnagyobb bűne és a legsúlyosabb felelőssége azoknak volt, akik a nemzet életében a legmagasabb rangú állásokat töltötték be, akik a letéteményesei és őrizői voltak a szent igazságoknak, amelyeket ők felelőtlenül elprédáltak. Pilátus, Heródes és a római katonák viszonylag nem sokat, szinte semmit sem tudtak Jézusról. Azt gondolták, hogy kedvébe járnak a papoknak és a főembereknek, ha jogtalanul, ha bűnös módon bánnak Jézussal. Nem volt meg nekik az a világosságuk Krisztusról, amelyet a zsidó nép bőségesen megkapott Istentől. Ha a római katonák hasonló világossággal és ismerettel rendelkeztek volna Krisztusról, akkor bizonyosan nem bántak volna vele olyan kegyetlenül.

Pilátus még egyszer azt ajánlotta, hogy engedjék szabadon az Üdvözítőt. "De a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja" (Jn 19:12). Így ezek a képmutatók azt a látszatot keltették, mintha féltő gonddal őrizték volna a császár tekintélyét, bár a római uralom összes ellenségei közül a zsidók voltak a legelkeseredettebbek. Amikor már elég erősnek érezték magukat, akkor azonnal kényszerítették a rómaiakat saját nemzeti- és vallási érdekeik elismerésére. Amint azonban valami kegyetlen szándékukat akarták megvalósítani, akkor felmagasztalták a római császárt. Annak érdekében, hogy elhatározott tervük szerint Krisztust megöljék, hajlandók voltak a legnagyobb hűségüket kifejezni az idegen uralom iránt, amelyet egyébként szívük mélyéig gyűlöltek.

"Valaki magát királlyá teszi, - fűzték hozzá - ellene mond a császárnak" (Jn 19:12). Ezzel a kijelentéssel Pilátus gyenge pontjára tapintottak, mivel a római kormányzat gyanakodott rá, és Pilátus tudta, hogy ha magatartásáról egy ilyen jelentés érkezne Rómába, ez könnyen a vesztét jelenthetné.

Tudta, hogy ha a zsidók terveit meghiúsítja Jézus szabadon bocsátásával, akkor haragjuk a legnagyobb mértékben ellene fordul, és nem mulasztanak el semmit megtenni annak érdekében, hogy bosszút álljanak rajta. Éppen tanúja volt a zsidók makacs eltökéltségének, amellyel igyekeztek kioltani Jézus életét, Akit ok nélkül gyűlöltek.

Pilátus ezek után elfoglalta helyét az ítélőszékben, és ismét a nép elé állította Jézust ezekkel a szavakkal: "Ímhol a ti királyotok!" (Jn 19:14). Erre ismét felhangzott a dühödt kiáltás: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt!" (Jn 19:15). Olyan hangon, amelyet a közelben és a távolban egyaránt meg lehetett hallani, Pilátus azt kérdezte: "A ti királyotokat feszítsem meg?" (Jn 19:15). A papi fejedelmek ajkáról azonban ezek a közönséges, istenkáromló szavak hangzottak el válaszként: "Nem királyunk van, hanem császárunk" (Jn 19:15).

Azzal, hogy egy pogány uralkodót választottak és ismertek el Uruknak, a zsidó nép megtagadta Isten uralmát, és Istent, mint királyát elvetette. Ettől kezdve nem volt isteni szabadítójuk. Nem volt királyuk, csak császáruk. A papok és a tanítók ide juttatták el a népet. Ezért azokért a félelmetes eredményekért, amelyek döntésüket követték, ők voltak a felelősek. A nép bűne és pusztulása nekik volt köszönhető.

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 28

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Kevés bibliai történet mutatja be jobban Isten bánásmódját a bűnösök iránt (ahogy fentebb láthattuk: Róm 5:6-11), mint Jákób – létráról szóló – álmának története. Jákób bűnös volt, és életét mentve menekült haragvó testvére elől, akit vérig sértett. Egyedül volt, tele félelemmel, családjától elszakítva, és láthatólag Istentől is elszakítva. De Isten pontosan ebben az órában jön el Jákóbhoz, minden előzetes bejelentés és minden meghívás nélkül, hacsak nem vesszük figyelembe Jákób kimondatlan segélykiáltását. Isten eljön Jákóbhoz, és biztosítja őt arról, hogy bűne ellenére még mindig értékes gyermeke Ábrahám és Izsák Istenének; valamint arról, hogy a nekik tett összes ígéret rá is vonatkozik.

Amikor még bűnösök vagyunk Isten eljön hozzánk, mint „Immánuel - velünk az Isten” (Mt 1:23). A létra, amit Jákób látott, Jézust jelképezi (Jn 1:51), aki összekötő kapocs Isten és a bűnös emberiség között. Az emberiség családja magányosnak, kimerültnek érezheti magát, félelmei lehetnek, de Isten nem fordít hátat nekünk! Ő valóban Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – a küzdő emberek és a bajbajutott családok Istene.

Douglas Tilstra

170. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  77. fejezetéhez (november 4– 10.).

Van egy ének Jézusról, amelynek az a címe: Kicsoda Ő? Ugyanez a kérdés nyugtalanítja Pilátust. Kicsoda Jézus? Amikor Jézus Pilátus előtt állt, Pilátus egy alázatos, kedves férfit látott. Ő jó volt, és nem találtatott benne gonoszság. Ellen White szavaival: „Pilátus egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt, akinek az arckifejezése nem egy bűnöző ismertető jegyeit, hanem a menny pecsétjét hordozta magán.” (Jézus élete, 628-629. o.)

Ebben a történetben, amikor Jézust letartóztatják és Pilátus elé viszik, az ott szereplő valamennyi személynek megvan egy sajátságos képe Jézusról. A szanhedrin számára Jézus egy lázadó. Az ő szemeikben Jézus nagyon rossz. Pilátus igaz embert lát benne – egy jó embert. És még Heródes is, aki bár nem szereti Jézust, meglátja benne a jót, és nem képes elítélni. Végül Pilátus megkérdezi Jézustól, hogy kicsoda Ő. Jézus világossá teszi, hogy ő király, de a királysága nem e világból való.

Kicsoda Jézus a te számodra és az én számomra? Ez egy olyan kérdés, amit mindenkinek fel kell tennie magának előbb vagy utóbb. És ez egy olyan kérdés, amit nem lehet megválaszolni úgy, hogy egyszerűen csak a lehető legtöbb tudást gyűjtjük össze Jézusról. A vele való kapcsolatunkon keresztül, és azon keresztül, hogy egyre jobban megismerjük Őt, tudjuk megválaszolni. Ha Jézusra gondolunk, és arra, hogy kicsoda is Ő, az segít nekünk Őt másmilyen fényben látni, de abban is segít, hogy egyre inkább olyanok legyünk, mint Ő. Ezért aztán arra hívlak, hogy szánd rá az idődet ma, és gondolkodj Jézusról: Kicsoda Ő?

Kirsi Mueller
segédlelkész
Kiel, Schleswig, Flensburg és Flensburg Hetednapi Adventista Gyülekezetek
Németország
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: