2018. november 3., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 3 - SZOMBAT - 1 Mózes 22


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 76. fejezet 1209. nap

Júdás úgy okoskodott, hogy ha Jézusnak kereszthalált kell halnia, akkor az úgyis be fog következni. Az, hogy ő elárulja-e vagy nem az Üdvözítőt, nem változtatja meg az eredményt: a keresztre feszítést. Ha Jézusnak nem kellett volna meghalnia, akkor legalábbis kényszeríteni kellene Őt arra, hogy szabadítsa meg magát. Mindenesetre Júdás hasznot, nyereséget húzott az árulásából. Kiszámította: jó üzletet kötött, amikor arra vállalkozott, hogy elárulja az Urat.

Mindazáltal Júdás nem hitte, hogy Krisztus engedi majd magát elfogni. Krisztus elárulásával az volt a szándéka, hogy megleckézteti az Urat. Olyan szerepet szándékozott eljátszani, amely megtanítja az Urat arra, hogy a jövőben majd az őt megillető tisztelettel bánjon vele. Júdás azonban nem tudta, hogy árulásával tulajdonképpen halálra adta Jézust. Nagyon gyakran, mikor az Üdvözítő példázatokban tanított, az írástudók és a farizeusok elvitték magukkal találó példázatait. Gyakran önmaguk ellen mondták ki az ítéletet! Sokszor, amikor az igazság eljutott a szívükig és szólt hozzájuk, megteltek haraggal és köveket fogtak, hogy Jézust megkövezzék. Ennek ellenére Jézus akadálytalanul távozott közülük. Júdás azt gondolta, hogy ha Jézus ilyen sok csapdából sértetlenül kimenekült, akkor bizonyára most sem engedi meg, hogy elfogják és keresztre feszítsék.

Júdás elhatározta, hogy az egész ügyet próbának veti alá. Ha Jézus valóban a Messiás, akkor az emberek, akikért oly sokat tett, mellé állnak, és királlyá kiáltják. Ez örökre lecsillapítja, megnyugtatja majd a sokaságot, akik most bizonytalankodtak. Júdásé lett volna akkor az a dicsőség, hogy királyt helyezett Dávid trónjára. Ez a cselekedete biztosította volna számára Krisztus után a legelőkelőbb, a legfontosabb pozíciót az új királyságban.

A hamis tanítvány tovább játszotta szerepét Jézus elárulásában. A kertben, mikor a csőcselék vezetőinek azt mondotta: "Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt" (Mt 26:48) - biztos volt abban, hogy Krisztus elmenekül kezeik közül. Azután, ha ezért őt hibáztatnák, akkor azt mondhatná nekik: Hát nem megmondtam nektek, hogy erősen tartsátok?

Júdás látta, hogy Krisztus elfogói szavai szerint jártak el és erősen megkötözték Jézust. Csodálkozva tapasztalta, hogy az Üdvözítő minden ellenállás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy elvezessék. Aggodalmaskodva követte Őt a kerttől addig a helyig, ahol a zsidók vezetői kihallgatták Krisztust. Minden pillanatban azt várta, hogy Krisztus majd meglepi ellenségeit azzal, hogy Isten Fiaként jelenik meg előttük, és megsemmisíti minden ellene szőtt összeesküvésüket és minden hatalmukat. De amint egyik óra telt a másik után, és Jézus alávetette magát mindazoknak a jogtalanságoknak, és bántalmazásoknak, amelyeket ellene elkövettek, hirtelen szörnyű félelem szorította össze az áruló szívét arra a gondolatra, hogy ő tulajdonképpen halálra adta Mesterét.

Mikor a kihallgatás már a vége felé járt, Júdás nem tudta tovább elviselni bűnös lelkiismerete kínzását. Hirtelen éles hang hasított át a bírósági tárgyalótermen: "Krisztus ártatlan! Kíméljétek meg őt! Engedjétek őt szabadon! Ó, Kajafás!"

Mindenki felfigyelt Júdás magas alakjára. Látták, hogy minden erejével arra törekszik, hogy átfurakodjék a tárgyalóteremben összezsúfolódott tömegen. Az arca sápadt és megviselt volt és a homlokán nagy verejtékcseppek gyöngyöztek. Az ítélőszékhez furakodott és a főpap elé szórta azokat az ezüst pénzeket, amelyeket Ura elárulásáért kapott. Azután türelmetlenül megragadta Kajafás köntösét és könyörögve arra kérte, hogy engedje szabadon Jézust. Kijelentette, hogy Jézus semmi olyat nem tett, ami méltóvá tenné Őt a halálbüntetésre. Kajafás dühösen lerázta magáról Júdás kezét, de összezavarodott és nem tudta, hogy mit is mondjon.

A papok álnoksága, galádsága nyilvánvalóvá lett. Mindenki láthatta, hogy pénzzel megvesztegették Jézus egyik tanítványát, hogy árulja el Mesterét.
"Vétkeztem - jajgatta Júdás - hogy elárultam az ártatlan vért" (Mt 27:4). A főpap azonban miután visszanyerte önuralmát, gúnyosan azt felelte Júdásnak: "Mi közünk hozzá? Te lássad!" (Mt 27:4). A papok készek voltak arra, hogy Júdást eszközükként használják, de megvetették aljasságát. Azért most, amikor hozzájuk fordult vallomásával, durván elutasították és elkergették.

Júdás most Jézus lábaihoz vetette magát és Isten Fiának ismerte el Őt, és könyörögve kérte, hogy szabadítsa ki magát. Az Üdvözítő nem dorgálta meg árulóját, de tudta, hogy Júdás nem bánta meg a bűnét. Vallomását bűnös lelkéből csak a kárhozat szörnyű érzése és a várható ítélet kényszerítette ki, de nem érzett mély, szívet összetörő fájdalmat azért, mert elárulta Isten ártatlan Fiát és megtagadta Izrael Szentjét. Krisztus nem szólt egyetlen kárhoztató, elítélő szót sem. Szánalommal tekintett Júdásra, és azt mondotta: "Ezért az óráért jöttem el erre a világra."

A meglepetés moraja futott át a gyűlésen. Ámulattal nézték, hogy Krisztus milyen magatartást tanúsított árulója iránt. Ismét átfutott rajtuk az a meggyőződés, hogy ez az ember több volt, mint egy halandó ember. Igen, de ha Isten Fia volt, kérdezték, akkor miért nem szabadítja ki magát kötelékeiből és miért nem arat diadalt vádlói felett!Júdás látván, hogy könyörgése hiábavaló volt, kirohant a teremből, miközben ezt kiáltozta: Túl késő! Túl késő! Érezte, hogy nem tudná túlélni Jézus keresztre feszítését, azért kétségbeesésében kiment és felakasztotta magát.

Ugyanazon a napon később Pilátus palotájából a Golgotára vezető úton félbeszakadt a gonosz tömeg kiáltozása és csúfolódása, amely elkísérte Jézust a keresztre feszítés helyére. Mikor elhaladtak egy magányos hely mellett, egy kiszáradt fa tövénél meglátták Júdás holttestét. Visszataszító látvány volt. Súlya alatt elszakadt a kötél, amellyel felakasztotta magát a fára. Az esés következtében teste szörnyen eltorzult. Éppen az éhes kóbor kutyák tépték, szaggatták le a húst csontjairól. Testének maradékát gyorsan elráncigálták az emberek szeme előtt, és egy félreeső helyen beletaposták a földbe. Kevesebb lett a gúnyolódó beszéd a tömegben és a sok sápadt arc azt mutatta, hogy gondolatok születtek meg a szívekben. Úgy látszott, hogy a megtorlástól való rettegés már szorongatatta azokat, akik bűnösök voltak Jézus vérének a kiontásában.

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Isten örököst ígért Ábrahámnak és annyi leszármazottat, mint az ég csillaga (1Móz 15:4-5), de Mózes első könyvének 22. fejezetében azt olvassuk, hogy amikor Ábrahám örököse, Izsák, már majdnem felnőtt férfi, Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel Neki égő áldozatként.

Hogyan reagálna arra valaki, amikor Isten parancsa ellentétesnek tűnne az ígéretével? A múltban úgy próbálta meg Ábrahám megmenteni a családját, hogy a feleségét, mint testvérét másnak odaadta, és úgy próbálta meg teljesíteni Isten ígéretét, hogy fiút ad neki, hogy lefeküdt felesége szolgálójával.

De most végül Ábrahám kész aszerint élni, amit Isten Izsák születése előtt kérdezett tőle: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14). Amikor Izsák azt kérdezte: „Hol van a bárány?” Ábrahám így válaszolt: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam” (1Móz 22:8). És azon a helyen, ahol majd templomi áldozatokat mutatnak be, és ahol Jézus meg fog halni azért, hogy megmentsen bennünket a haláltól, Isten gondoskodik egy kosról Izsák helyett.

Két fontos személyes alkalmazás is található ebben a fejezetben: „Hol van a bárány?” – hol van a Bárány a te életedben?; és: „az Úr gondoskodik”. Amikor Isten törvényének való engedelmesség lehetetlennek tűnik, kész vagy-e elhinni Isten ígéretét? A Jó Hír, amely szerint Jézus meghalt azért, hogy neked örök életed legyen, ad-e elég hitet neked ahhoz, hogy engedelmeskedj Isten minden parancsának?

Douglas Jacobs

169. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  75-76. fejezeteihez (október 28 – november 3.).

A legnehezebb akkor megzabolázni érzelmeinket és megfékezni nyelvünket, amikor igaztalanul gúnyolnak és vádolnak minket. A vágy, hogy válaszoljunk, hogy bebizonyítsuk, hogy a támadók rosszindulatúan tévednek, hogy rámutassunk a vádolóink hibáira, majdhogynem túl sok az emberi szív számára. Szinte elviselhetetlen. Az ártatlan áldozatok szíve, akiket igazságtalanul bántalmaztak és gyaláztak, igazságért kiált.

Képzeljük el, hogyan érezhetett a Megváltónk e felháborító látszattárgyalás alatt!

Krisztus körül volt véve Sátán által irányított hálátlan emberekkel, akiket Ő teremtett és akikért leteszi az életét, és megkísértette Őt, hogy felfedje isteni természetét. Soha nem fogjuk megérteni a kísértés erejét, sem az elszántságot, amibe került, hogy féken tartsa hatalmát a mindent elsöprő fizikai és érzelmi bántalmazással szemben.

Sok férfi és nő szenvedett már elmondhatatlan bántalmazást, amely mély sebet hagyott szívükön. Ezek a sérülések folyamatosan túlélik az utóhatásaikat napi szinten az otthonokban, iskolákban és munkahelyeken, csak úgy mint a gyülekezetekben. A legnagyobb küzdelmek egyike, amivel a bántalmazottak küzdenek az az, hogy hogyan reagáljanak a bántalmazóikra. A vágy időnként, hogy érvényesítsék a szemet szemért, fogat fogért elvet majdnem elviselhetetlen.  Az áldozat maga is válhat bántalmazóvá a puszta fájdalom és a rossz idegrendszeri beidegződések következtében. Ezeket a sérüléseket a túl sok stressz által előidézett kortizolszint-emelkedés okozza.

Krisztus megmutatta ezen a kihallgatáson, hogy mindegy, hogy mennyire kegyetlenül bánnak velünk, Isten mindig felruház minket az Ő kegyelmével.

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése