Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 44. fejezet 1466. nap
44.
A császár házából
Az evangélium mindenkor az egyszerűbb néprétegekben érte el
legnagyobb eredményeit. "Nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem
sokan hatalmasak, nem sokan nemesek." (1. Kor. 1, 26.) Így nem is volt
várható, hogy Pál, a szegény fogoly, befolyásos barátok hiányában, a római
polgárok jómódú és előkelő rétegeinek figyelmét felkeltse. Ezeknek a bűn a
legigézőbb és legkívánatosabb gyönyöreit csillogtatta és készségesen ernyedtek
fogságában. De a nyomorúságban élő, agyonhajszolt áldozataik, sőt sokan a
szegény rabszolgák közül is, boldogan hallgatták Pál szavait. Krisztus hitében
olyan reménységet és békességet találtak, mely nehéz soruk ellenére is
boldogította őket.
Noha az apostol működése az egyszerű és alacsony származású
emberek között kezdődött, mégis mind nagyobb befolyást nyert, olyannyira, hogy
végül a császár palotájába is eljutott.
Akkor Róma volt a világ fővárosa. A büszke cézárok
parancsoltak majdnem az egész világ minden népének. A császárok és az
udvaroncok vagy semmit sem tudtak az alázatos Názáretiről, vagy gyűlölettel és
megvetéssel elítélték. Mindazáltal az evangélium, mely a fogoly szegényes
otthonából indult útjára, két évnél rövidebb idő alatt bevonult a császári
termekbe is. Pál ugyan bilincsek között, mint gonosztevő, "de az Istennek
beszéde nincs bilincsbe verve". (2. Tim. 2, 9.)
Pál ezelőtt nyilvánosan, meggyőző erővel hirdette Krisztus
hitét; jelek és csodák által tagadhatatlan bizonyítékát adta isteni jellemének.
Férfiasan és határozottan állt ki Görögország bölcsei elé; tudásával és szónoki
tehetségével elhallgattatta gőgös bölcseletük érveléseit. Rettenthetetlen
bátorsággal állt fejedelmek és kormányzók előtt; olyan meggyőzően beszélt az
igazságról, életszentségről, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről,
hogy a büszke uralkodók megremegtek, mintha már látnák az Úr napjának
rettenetes voltát.
Most, hogy az apostol kizárólag lakására volt korlátozva,
és csak azoknak hirdethette az igazságot, akik felkeresték, nem nyílt számára
többé ilyen alkalom. Nem kapott isteni parancsot - mint egykor Mózes és Áron -,
hogy lépjen az elvetemült császár elé és kegyetlenkedéseit, erőszakosságait a
hatalmas "Én Vagyok" nevében feddje meg. És mégis, éppen ezekben a
napokban, amikor legfőbb harcosa úgyszólván el volt vágva minden nyilvános
munkától, aratta az evangélium nagy győzelmét; ugyanis éppen a császár
udvarából csatlakoztak tagok a gyülekezethez.
Sehol a világon hátrányosabb környezetet a kereszténység
részére elképzelni sem lehetett volna, mint a római udvart. Úgy látszott,
mintha Néró kiirtotta volna lelkéből az isteni szikrának utolsó nyomát, sőt még
az emberinek is, és helyette Sátán képmását vette fel. Kísérete és udvaroncai
általában hasonló jelleműek voltak. Féktelenek, kegyetlenek, aljasak és
romlottak. A jelek szerint lehetetlennek tűnhetett fel, hogy a kereszténység
gyökeret verjen az udvarnál, Néró palotájában.
De, miként eddig is sokszor, most is igaznak bizonyult Pál
állítása, hogy vitézkedésének fegyverei "erősek az Istennek, erősségek
lerontására." (2. Kor. 10, 4.) A kereszt győzelmét dicsőítették a Néró
udvartartásából megnyert lelkek. A még bűnösebb császár bűnös kíséretéből is
megtértek néhányan és Isten gyermekeivé váltak. Ezek nemcsak titokban voltak
keresztények, hanem nyíltan is. Nem szégyellték hitüket.
És milyen eszközökkel nyitott utat és nyert talajt a
kereszténység ott, ahol beférkőzése annyira lehetetlennek látszott? Pál,
filippibeliekhez intézett levelében, fogságának tulajdonítja, hogy Néró
udvarából a kereszténységnek lelkeket nyerhetett meg. Félt, nehogy
feltételezzék, miszerint szenvedései hátráltatták az evangélium haladását,
tehát biztosította őket: "Tudtotokra akarom pedig adni atyámfiai, hogy az
én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak." (Fil. 1, 12.)
Mai Bibliai szakasz: 2
Sámuel 12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet Dávid
bűnén keresztül kapcsolódik a 11. fejezethez. A Szentlélek célja a Bibliának
ebben a részében az, hogy beszámoljon arról, ahogyan Nátán próféta szembesíti
Dávidot a bűneivel. Az írnok Dávid palotájában Nátán és Dávid minden egyes
szavát papírra vetette. Az Úr nem örült Dávid cselekedeteinek, és elküldte
Nátán prófétát, hogy beszéljen vele, s ezáltal rávilágítson tetteire, amik nem
voltak túl fényesek.
A gazdag és szegény
ember megrázó történetében a gazdag embernek rengeteg juha van, míg a szegény
embernek csak egy féltve őrzött báránykája. Dávid felháborodott ennek az
arrogáns, gonosz embernek a tettén, aki megölte és megette a szegény ember
egyetlen bárányát. Dávid szemében – aki mindent tudott a juhok értékéről – ez a
bánásmód elfogadhatatlan volt. Dávid bíróként ítéli halálbüntetésre, vagy
négyszeres kárpótlás fizetésére a gazdag embert. Ezzel Dávid saját magát
bírálta, és mondta ki az ítéletet önmaga felett. Nátán szavai, „Te vagy az az ember" ott
visszhangoztak Dávid bűntől terhelt lelkiismeretében.
Most Isten a bíró, és
Dávid a vádlott. A szerepek gyorsan felcserélődtek. Az Úr annyi jó dolgot tett
Dávidért, királynak jelölte ki, megmentette ellenségétől, sőt ellenségeitől, és
még lehetne sorolni. De ezért a bűnért, amit Betsabéval követett el, a büntetés
még csak ezután következett. Dávid vétekben fogant gyermekének betegsége és
halála csak a kezdete volt a tragikus események sorozatának. Dávid hét napig
böjtölt, de amikor a gyermek végül meghalt, újra vett magához ételt. Dávid
élete visszakerült a régi kerékvágásba, és egy évvel később megszületett
Salamon.
Az írnok azonban nem ezzel fejezi be Dávid történetét. Azt akarta, hogy tudjuk, Dávid hogyan szenvedett, és bűne hogyan okozta lelkiismeretének kizökkenését, amikor minden felelősség csakis őt terhelte. Dávid úgy szeretett volna fátylat borítani a múltra, hogy a győzedelmes hadvezér képében tetszeleg az emberek előtt, aki egymás után hódítja meg az ammonita városokat. Jóáb már elfoglalt egy várost, de Dávid nem tudta megállni, hogy ne az ő nevével jegyezzék ezt a hódítást. Ez nem más, mint „hírnév-lopás”. A hirtelen támadt hírnevet azonban üldözés és kegyetlenségek sora kísérte (31. vers). Dávid ezt tette több ammonita várossal is, majd visszatért Jeruzsálembe. Miközben ezt olvassuk, rossz érzés marad bennünk Izrael királyával kapcsolatban. Nem szabad elsiklanunk afelett, hogy gondolati döntéseiből milyen hirtelen és túlzó reakciók születtek, amelyek egyértelműen bűnének következményei voltak.
Szerető Istenünk!
Segíts meg minket, hogy
ne reagáljunk túl dolgokat az életben – nemcsak bűnös állapotunk miatt, amit
Ádám utódaiként örököltünk,hanem saját bűneink miatt sem! Dávid és bűne azt
bizonyítja, milyen nagy szükségünk van a te kegyelmedre és Szentlelked
vezetésére. Tarts meg minket a Te kezedben! Ámen.
Koot van Wyk
206. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 43-44. fejezeteihez (július 14-20.).
Néhány évvel ezelőtt a Via Appián sétáltam, azon
az ősi úton, ami Rómába vezet, és elhalad az Appius Fóruma mellett. Pál is
ugyanezen az úton sétált – keménykötésű bűnözők csoportjához láncolva. A 2000
évvel ezelőtt itt járt római szekerek nyoma még mindig látható a kőben.
Amikor elhaladtunk egy omladozó fogadó mellett,
melynek oldalán vadborostyán nőtt, elképzeltem a kereszt hajlott hátú öreg
harcosát, amint elcsigázottan Rómába tart, sértegetés és csúfolódás közepette,
amiket az út során azoktól kapott, akik megátalkodott bűnözőnek tartották.
A lelki szemeim előtt hirtelen egy férfit látok,
aki az elhaladó tömegből kiugrik, átkarolja Pált, és könnyekkel és örvendezve
magához öleli. Újra és újra megismétlődik ez a jelenet, amikor Pál lelki
gyermekei felismerik a szeretett evangelistát, aki az élet szavait beszélte
nekik Korinthusban, Filippiben és Efézusban. Micsoda öröm és megújult bátorság
lett Pál osztályrésze, mikor a barátai megköszönték áldozatos erőfeszítéseit a
maguk nevében!
Milyen gyakran jut eszünkbe, hogy köszönetet
mondjunk a lelki vezetőinknek? Azoknak, akik különösen értékes bibliaórákat
tartottak nekünk a szombatiskolában vagy a gyülekezeti tanítás során, és akiket
nagyban bátoríthatna, ha egy köszönő üzenetet kapnának tőled és tőlem! Mi a
helyzet a lelkésszel, aki megkeresztelt minket? Ha még mindig él az a személy,
megerősíthetnénk a szívét és örömet vihetnénk a mindennapjaiba a megbecsülés
egy szavával, hogy segítettek nekünk megismerni Jézust.
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés