Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 45. fejezet 1470. nap
Az apostol, hittestvérei előtt Krisztust magasztalta, mint
aki által Isten mindent teremtett és aki megváltásunkat kieszközölte.
Megmagyarázta, hogy azok a kezek, amelyek a világot fenntartják és a
világegyetemben mindent szabályozott rendszerben és fáradhatatlan
tevékenységben tartanak, ugyanazok, amelyek mindannyiunkért a keresztre
szegeztettek. "Mert Ő Benne teremtetett minden" - írja Pál -
"ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi
székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő
általa és Ő reá nézve teremtettek." (Kol. 1, 16.) "Titeket is, kik
hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő
értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett az Ő emberi testében a halál által,
hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga
elé." (Kol. 1, 21.)
Isten Fia leszállott, hogy az elesetteket felemelje.
Otthagyta a magasságot, a bűn nélküli világokat, a kilencvenkilencet, melyek
szerették Őt, és lejött erre a földre, ahol "megsebesíttetett bűneinkért,
megrontatott a mi vétkeinkért." (Ésa. 53, 5.) Minden dologban hasonlóvá
vált testvéreihez; olyan testet öltött fel, mint a mienk. Tapasztalta, mit
jelent éhesnek, szomjasnak és fáradtnak lenni. Táplálékkal tartotta fenn életét
és alvással erősítette testét. Idegen és vándor volt a földön - a világban élt,
de nem e világból való volt. Megkísértetett és háboríttatott, ahogyan
napjainkban is férfiak és nők megkísértetnek és háboríttatnak, de a bűntől
mentes maradt. Mindenkor gyöngéd, részvétteljes, szeretetteljes volt, másokkal
szemben elnéző. Isten jellemét így szemléltette lényében. "Az Ige testté
lett és lakozék mi közöttünk... aki teljes vala kegyelemmel és
igazsággal." (Ján. 1, 14.)
A kolosséi hívők, kiket a pogányság szokásai és befolyása
vett körül, abban a veszélyben forogtak, hogy elszakadnak az egyszerű
evangéliumtól. Pál tehát ettől óvta őket, amennyiben Krisztusra, mint egyedül
megbízható Vezetőjükre irányította tekintetüket. "Mert akarom, hogy
tudjátok" - írta nekik -, "hogy milyen nagy tusakodásom van ti
érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak és mindazokért, akik nem láttak
engem személy szerint e testben, hogy vigasztalást vegyen az ő szívük,
egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének
teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának
megismerésére."
"Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne
szedjen hitető beszéddel... Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az
Urat, akképpen járjatok Ő benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és
megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban
hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a
bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ
elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való. Mert Ő benne lakozik
az Istenségnek egész teljessége testileg. És Ő benne vagytok beteljesedve, aki
feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak."
Krisztus előre megmondotta, hogy hitetők lépnek fel, kiknek
befolyása által "a gonoszság megsokasodik" és "a szeretet
sokakban meghidegül." (Máté, 24, 12.) Ezek felől intette a tanítványokat,
mert innen nagyobb veszélyek fenyegetik a gyülekezetet, mint üldöző ellenségeik
részéről. Pál is ismételten óva intette a hívőket ezektől az álnok tanítóktól.
Elsősorban ettől a veszélytől óvakodjanak; mert amennyiben befogadják ezeket a
hamis tanítókat, a tévelygésnek nyitják meg a kaput. Az ellenségnek lehetővé
teszik, hogy az újonnan megtérteknek lelki ítélőképességét elhomályosítsa és
bizalmukat megrendítse. Krisztus a zsinórmérték, Akihez szabva kell
megvizsgálni az előadott tanokat. Mindazt, ami tanaival nem egyezik, utasítsák
vissza. A bűnért megfeszített, halottaiból feltámadt és mennybe felszállott
Krisztus ez az üdvösség tudománya, melyet elsajátítaniuk és tanítaniuk kell.
Isten Igéjének intelmei, a keresztény gyülekezetet minden
oldalról fenyegető veszélyekre nézve ma is érvényesek. Miként az apostolok
idejében igyekeztek emberek a Szentírásba vetett hitet hagyományok és
bölcseletek által aláásni, úgy igyekszik az igazság örök ellensége ma is az
érékeknek hízelgő "magasabb kritika" irányzatával, a
fejlődéselmélettel, spiritizmussal, teozófiával és panteizmussal a lelkeket
tiltott útra csábítani. Sokak szemében a Biblia: olaj nélküli lámpa, mert
bölcseleteikkel gondolataikat helytelen irányba terelték. A "magasabb
kritika" feltevéseken alapuló, részletező és felépítő módszere lerombolja
a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. Megrabolja Isten
Igéjét attól az erejétől, hogy embereket befolyásoljon, felemeljen és
megihlessen. A spiritizmus vagy spiritualizmus arra tanít tömegeket, hogy a
vágy a legfőbb törvény; a féktelenség: szabadság; az ember csupán önmagának
tartozik felelősséggel.
Mai Bibliai szakasz: 2
Sámuel 16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor Dávid felért a hegytetőre, Sibával, Mefibósetnek, Saul király
szolgájának fiával találkozott. Ő azt jelentette Dávidnak, hogy Mefibóset
Jeruzsálemben maradt mondván, hogy ez a helyzet kedvezni fog neki, és Izrael
helyre fogja állítani számára mindazt, ami Saul házához tartozott. Mefibóset
tehát önző érdekekből akart Jeruzsálemben maradni (3. vers). Siba két megrakott
szamárral jött, akiken kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett
gyümölcs és egy tömlő – orvosságként szolgáló – bor volt. A bor (ami itt
szőlőlére, szőlőszószra vagy szőlőlekvárra utal) annak számára volt, „aki
elfárad a pusztában” (2.
vers).
Egy másik városban, Bahurimban, Sémei átkozni kezdte Dávidot, és azt
mondta, hogy az Úr bünteti Dávidot a Saul házának kiontott véréért (8. vers).
Dávid egyik embere, Abisai meg akarta ölni Sémeit a király gyalázásáért, de
Dávid ezt megtiltotta neki mondván, hogy lehet, hogy az Úr adta a szájába e
szavakat, és ha ellene támad valaki, az az Úrnak szegül ellen. Ez az a bibliai
alapelv, ami szerint hálát kell adnunk az Úrnak jóban és rosszban is. „Tekintsétek
áldásnak, ha az Úr nevéért üldöztettek” - írja Pál az Újszövetségben
visszhangozva Jézus szavait, és azt, amit itt Dávid mondott Abisainak (11-12.
vers).
E fejezet írnoka ezután Absolon Jeruzsálembe érkezéséről számol be, ami
nagyjából ugyanekkor történt. Akhitófel vele együtt jött, Khúsai pedig eljött
leróni a tiszteletét neki. Khúsai azt a véleményt hangsúlyozta, miszerint akit
az Úr nevez ki egy ország élére, azt szolgálni kell (18. vers). Az írnok az Akhitófelről
szóló résszel fejezi be a fejezetet. A kép, amit Akhitófel a magasabb körökben
ki tudott alakítani magáról az évek során, egy olyan hatás volt, ami Absolonra
és Dávidra is hatott, ti. hogy azt, amit ő mondott, olyannak vették, mintha
maga az Úr mondta volna (23. vers). Akhitófel megjelenése, szavai, tettei
lelkinek tűntek, mindenkit meg tudott győzni maga körül a lelkészi
professzionalizmusáról, legalábbis az emberek között.
A történet írnoka és a Szentlélek eltérő véleményen voltak. Absolon kikérte
Akhitófel tanácsát, hogy mi legyen a következő lépése Jeruzsálemben, és Akhitófel
egy nagyon rossz tanácsot adott neki: állítson fel egy sátrat apja palotájának
tetején, és menjen be „apja másodrangú feleségeihez egész Izrael szeme
láttára” (22. vers - új prot. ford.). E magát lelkésznek tartó személy –
Absolonnak adott – szeméremsértő tanácsa biztosan nem származhatott az Úrtól.
Az Úr nem vállal semmi közösséget az erkölcsi elhajlással és az azt elkövetőkkel.
Drága Istenünk!
Mi is egy, a hasonló perverziókat normális
viselkedésként beállító beteg társadalomban élünk. Segíts elfutnunk a
kísértésektől, ahogy azt régen József tette, segíts úgy elviselnünk a
nehézségeket, és az emberek átkozódását, ahogy Dávid tette, és csak az általad
fölénk rendelt vezetőket elfogadnunk! Jézus nevében imádkozunk. Ámen!
Koot van Wyk
207. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 45-46. fejezeteihez (július 21-27.).
„… a keresztény a nyomorúság vesszője alatt néha
többet tehet Mesteréért, mint amikor tevékeny szolgálatban dolgozik.” Ez az
oximoront tartalmazó mondat kihívást jelent az önazonosságunk számára.
Gyakran úgy gondoljuk: a hasznosságunk határozza
meg, mennyire szilárd az önazonosságunk. Úgy hisszük, hogy az értékünk abból
származik, ha Isten királyságáért cselekszünk és mutatunk fel dolgokat. Isten
azonban mennyei szemüveget visel. Időnként megengedi, hogy az élet kegyetlen
ütéseket mérjen ránk, megfosztva minket az egészségünktől, önállóságunktól vagy
a karrierünktől. Mi pedig viharverten azt hisszük, vége a
hasznavehetőségünknek, és megkérdőjelezzük, hogy vajon Isten miért engedné meg,
hogy félreállítsanak a csapások.
Pál bizonyosan csodálkozott rajta, hogy miért
lett akadályoztatva abban, hogy végezze hittérítői munkáját Európa-szerte. A
börtönben írt levelei mégis mélységesen reményt keltőek. Több szívhez jutott el
a levelein keresztül, mint az utazásai során.
Isten munkája néha megköveteli, hogy egy lépést
visszalépjünk a tevékenységeinktől, hogy Isten nagyobb céljai elérhetővé
váljanak. Néha Isten bennünk akar elvégezni valamit, amihez mozdulatlanságra
van szükség.
Ideggyógyászati sérülésemnek köszönhetően az
elmúlt három és fél évet házhoz kötve éltem; veszteségek tömegét gyászolhatom
azóta: jövedelemkereső képességemet, azt, hogy autót vezethessek,
lehetőségeket, hogy tanácsot adjak, prédikáljak és tanítsak, a képességet, hogy
utazzak és felfedezzek helyeket. Mindattól, ami „Lorivá” tett, megfosztott a
fájdalom-sújtotta állapotom.
Isten azonban áldások csokrát és a kegyelem
kincsét juttatta nekem. A belső átalakulás megérte a külső pusztítás áldozatát.
A nyereség meghaladja a fájdalmat.
A cselekvőképtelenség Isten kegyelmének legnagyobb
eszköze lehet, nem az Ő legrosszabb átka. Hiszen amíg én képtelen vagyok, ő
képes!
Lori Engel
lelkész (jelenleg rokkantnyugdíjas)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen🙏🛐✝️
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés