2020. július 4., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 4 - SZOMBBAT - Példabeszédek 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 1. fejezet 1815. nap

1. fejezet (7. rész) – A hegy lejtőjén

Amint az isteni tanító szavaira várakozva a zöldellő domboldalon ültek, szívük megtelt az eljövendő dicsőség gondolataival. Voltak köztük írástudók és farizeusok, akik sóvárogva várták a napot, amikor ők fognak uralkodni a gyűlölt rómaiak fölött; amikor majd övék lesz a roppant birodalom gazdagsága és dicsősége. A szegény földművesek és halászok arról szerettek volna megnyugtató szavakat hallani, hogy nyomorúságos kunyhóikat, szűkös táplálékukat, fárasztó munkával töltött életüket, ínségtől való rettegésüket palotákra, bőségre s könnyű életre cserélhetik fel. A durva szövésű öltözékek helyett, mely éjjel takarójuk is volt, azt remélték, hogy Krisztus majd hódítóik finom és drága öltözékét juttatja nekik.

Minden szív azzal a büszke reménységgel telt meg, hogy a nemzetek Isten választottaiként tisztelik majd Izraelt, Jeruzsálem pedig világbirodalmuk fővárosává emelkedik.

Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amint Salamon folytatja fia tanácsolását, útmutatásait rövid, bölcs mondásokban fogalmazza meg, amiket példabeszédeknek nevezünk. Mintha félne, hogy kifut az időből, véletlenszerű sorrendben osztja meg ezeket a példabeszédeket, mint egy listát. Ez tanácsadásának egyik jellegzetes vonása. Minden példabeszéd tartalmazza a tanácsot és a következményeket: mi történik, ha követik a tanácsot, és mi történik, ha nem. Habár nincsenek egymással összefüggésben, a példabeszédek mély bölcsességről tanúskodnak, és időtlen tanulságokat tartalmaznak:

                    „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből;
                    a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
                    Minden te útaidban megismered őt;
                    akkor ő igazgatja a te útaidat” (5-6. vers).

„Vajon nem ígérte meg Isten, hogy a Szentlelket adja annak, aki kéri?... Egyesek mintha félnének belekapaszkodni Isten szavába, mintha csak feltételezések lennének benne. Imádkoznak Istenhez, hogy tanítsa őket, de félnek hitelt adni Isten esküvel megerősített szavának, és hinni abban, amit Róla tanultak. Ha alázatosan, tanítható lelkülettel fordulunk mennyei Atyánkhoz, ha akarunk és vágyunk arra, hogy többet megtudjunk, miért kételkedünk Isten ígéreteinek teljesedésében?” (SDA Bibliakommentár, 3. kötet, 1155-1556. oldal – Ellen White 35. levele - 1893.)

Zárd szívedbe ma a fejezet egyik példabeszédét, és tanuld meg kívülről!

Jackie Ordelheide Smith

256. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   1. fejezetéhez (június 28 – július 4.).

Mindazon dolgok közül, amiket Jézus érted akar megtenni, melyik az, amire a legjobban vágysz? Mely szavakat szeretnéd legjobban hallani az ajkáról?

Amikor az emberek összegyűltek, hogy meghallgassák Jézust, ahogyan prédikál a hegyen, mindannyian azt várták tőle, hogy a mulandó királyságról, a nemzeti ellenségek feletti győzelemről és a földi gazdagság reményéről szóljon. Miért? Azért, mert az emberek szíve e világgal és a dolgaival van elfoglalva, és arra vágyik, hogy azokról a dolgokról halljon, amelyek a földi gazdagság és jólét ígéretét hordozzák.

Jézus azonban még annál is nagyobb és jobb dolgokat tartogat számunkra, mint amikre a szívünk vágyik. Jézus azt akarja, hogy az örökkévaló királysága tagjai legyünk, legyőzzük a bűn rabságát és megtapasztaljuk a krisztusi jellem örömét. Ezek örökkétartó áldások. Azáltal, hogy az emberek figyelmét a mulandóról az örökkévalókra irányította, Jézus a hegy lábánál a hallgatói számára valami olyat nyújtott, ami sokkal több volt, mint amit vártak.

A te figyelmed ma e világ mulandó gyönyöreire irányul, vagy Isten királyságának örökkétartó örömeire összpontosítasz? A mulandó vagy az örökkévaló dolgok teszik ki az értékes időd, az erőfeszítéseid, az anyagi forrásaid és a gondolataid nagy részét?

Ma a népszerű tanítók és vezetők, akik elutasították Isten kegyelmét, még mindig megpróbálják elterelni a figyelmünket az örökkévaló dolgokról, és helyette arra biztatnak, hogy e bűntől terhelt világ gyönyöreiben reménykedjünk és bízzunk.

Fektess be az örökkévalóságba. Győzd le a bűnt. Tökéletesítsd a keresztény jellemet Isten kegyelme által. Vegyél rá másokat is, hogy ugyanezt tegyék. Ezek jelentik a legnagyobb áldásokat.

Armin Kritzinger
Biblia-oktató és misszionárius, Bangkok, Thaiföld.
Fordította Gősi Csaba



2 megjegyzés: