Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 2. fejezet 1818. nap
2.
fejezet (2. rész) – Kik a boldogok?
„Boldogok, akik sírnak:
mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5:4)
E mondat a bűnök feletti őszinte, szívből fakadó sírásról
beszél. Jézus mondta: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz
vonszok” (Jn 12:32). Aki a keresztre szegezett Üdvözítőre tekint, felismerheti
minden ember bűnösségét. Látja, hogy a bűn korbácsolta meg és feszítette
keresztre a dicsőség Urát; látja, hogy miközben a Megváltó a leggyengédebb
szeretettel vette mindig körül, saját élete csak hálátlanság és lázadás volt
mostanáig. Legjobb barátját taszította el, az ég legértékesebb adományát
vetette meg; Isten Fiát újból keresztre szegezte, a megsebesített szívet újból
átdöfte. A bűnnek mélységes, sötét árja választja el Istentől, és összetört
szívvel sír.
Akik így sírnak, „azok megvigasztaltatnak”. Isten azért
tárja fel előttünk vétkeinket, hogy azokkal Krisztushoz meneküljünk; ezáltal
megszabadulunk a bűn béklyóitól, és Isten gyermekeinek szabadságában
örvendezhetünk. Őszinte töredelemmel járuljunk a kereszthez, rakjuk le és
hagyjuk ott valamennyi bűnünket!
A Megváltó szava vigasztaló üzenet a gyászolók és szenvedők
számára. Tudjuk, hogy semmi bánat nem ér bennünket véletlenül, „Mert nem szíve
szerint veri és szomorítja meg (Isten) az embernek fiát” (JSir 3:33). Ha Ő
bocsát ránk szenvedést, azok javunkra vannak, hogy általuk megszentelődjünk
(Zsid 12:10). Ha mégoly nehéznek és súlyosnak is látszik minden szenvedés,
áldására szolgál annak, aki hittel hordozza. Épp az a súlyos csapás, amely
látszólag boldogságunkat teszi tönkre, lehet Isten eszköze, hogy szemeinket a
menny felé irányítsa. Hányan vannak, akik soha nem ismerték volna meg az Urat,
ha a szenvedések nem kényszerítették volna őket arra, hogy nála keressenek
vigaszt.
Az élet megpróbáltatásai Isten munkatársai; az a
rendeltetésük, hogy jellemünkből minden tisztátalanságot és durvaságot
eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas.
Jellemünket is oly nehéz csiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik
alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Értéktelen
anyagra nem fordít az Úr olyan nagy gondot, csak a legbecsesebb köveket csiszolja
a hely fenségéhez méltóan.
Isten mindazokért fáradozik, akik benne bíznak. A hűségesek
dicső győzelmeket aratnak, nagy dolgokat tanulnak meg, és fenséges
tapasztalatokat szerezhetnek.
Mennyei Atyánk szemmel tartja a gondok alatt roskadozó
gyermekeit. Mikor Dávid felment az Olajfákhegyére, „mentében sírva, fejét
beborítva, saru nélkül” (2Sám 15:30), Isten részvéttel tekintett rá.
Mélységesen bánkódott, lelkiismerete vádolta őt. Külseje is elárulta őszinte
töredelmét. Megtört szívéből fakadó bánatkönnyek és kiáltások között tárta
ügyét Isten elé, s az Úr nem hagyta el szolgáját. Dávid sohasem állt közelebb a
végtelen Szeretet szívéhez, mint amikor menekült, hogy életét mentse
ellenségeitől, akiket saját gyermeke lázított fel ellene. Az Úr azt ígérte:
„Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj
meg!” (Jel 3:19). Krisztus nyugalmat ad az aggódó szívnek, és nemesíti a
szomorkodó lelket, hogy hajlékává váljon.
Ha baj és bánat tör reánk, gyakran mi is úgy cselekszünk,
mint Jákób. Azt hisszük, hogy azokat az ellenség zúdítja ránk, és addig küzdünk
ellenük a homályban, amíg ki nem merülünk; sem vigaszt, sem enyhülést nem
találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákób előtt, hogy a szövetség Angyala
érintette őt, aki ellen lélekszakadásig küzdött. Ekkor sírva és erőtlenül
borult a végtelen Szeretet keblére, hogy a sóvárgott áldásért könyörögjön.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy a szenvedések
jótétemények! Isten fenyítését ne vessük meg, s ne legyünk gyengék, ha
büntetéssel sújt bennünket! „Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál; [...]
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat
bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged” (Jób
5:17—19). Jézus minden szorongatott lelket felkeres, hogy meggyógyítsa.
Szomorúság, fájdalom és szenvedés: mind könnyűvé válnak, ha áldott jelenlétét
érezzük.
Isten nem akarja, hogy néma fájdalommal, sebzett, megtört
szívvel, görnyedten járjunk. Ellenkezőleg, hogy felé nézzünk, és szeretettől
sugárzó tekintetét felismerjük. Az áldást hozó Üdvözítő ott áll azok előtt is,
akiknek szemeit úgy elhomályosítják a könnyek, hogy nem képesek felismerni Őt.
Szeretné megfogni a kezüket, szeretne vezetni bennünket, hogy gyermeki
bizalommal tekintsünk reá. Szíve mindig tárva-nyitva áll aggodalmaink,
fájdalmaink és gondjaink előtt. Örök szeretettel és jósággal vesz körül
bennünket. Nyugalmat találhatunk nála; éjjel-nappal szeretetéről
gondolkozhatunk. Lelkünket a mindennapi élet gondjai és bajai fölé emeli, s
belső békét ad.
Gondoljatok erre, fájdalom és szomorúság gyermekei!
Vigasztaljon benneteket ez a boldog remény: „Az a győzedelem, amely legyőzte a
világot, a mi hitünk” (1Jn 5:4).
Boldogok azok is, akik — Jézussal együtt — részvétteljesen
siratják a bűnbe süllyedt és szenvedő emberiséget. Az ilyen szomorúsághoz nem
tapad önzés. Jézus a fájdalmak embere volt: leírhatatlan a szívfájdalom, amit
ki kellett állnia. Önfeláldozó buzgalommal igyekezett a nyomort és az élet
terhét könnyíteni. Sírt, amikor a tömeget látta, amely vonakodott hozzá jönni,
hogy örök életet nyerhessen. Krisztus minden igazi híve ugyanezt fogja
tapasztalni. Amilyen mértékben élvezik szeretetét, olyan mértékben fáradoznak
majd az elveszettek megmentésén. Részt vesznek Krisztus szenvedéseiben, de
dicsőségében is, amely egykor feltárul majd nekik. Mivel részt vettek
munkájában és vele együtt viselték a szenvedéseket, részesülni fognak örömében
is.
Jézust az átélt szenvedések képesítették arra, hogy másokat
vigasztaljon. „Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet
azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Ez a meghívás mindannyiunknak szól:
„Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a
mi vigasztalásunk is Krisztus által” (2Kor 1:5). Isten különös kegyelmet
tanúsít a szenvedők iránt, amely a szíveket meglágyítja és a lelkeket megnyeri.
Szeretete utat tör a megsebzett és megtört szívhez, s gyógyító balzsam a
gyászolóknak. „Az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene, aki
megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, azzal a vigasztalással, amellyel
Isten vigasztal minket” (2Kor 1:3—4).
Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek
5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Azt gondolhatnánk, hogy
Salamonnak van mondanivalója a házasságtörés veszélyeiről. E fejezet elolvasása
után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha Salamon újrakezdhetné az
életét, erősebb lenne (vagy inkább bölcsebb?), nem venne magához annyi
asszonyt, hanem megelégedne egyetlen eggyel. Fiai számára mindenképpen valami
jobbat szeretne.
Ha Salamon fia eddig
nem is figyelt volna, apja azt szeretné, hogy most mindenképpen hallgasson rá.
Így szól: „Fiam, figyelj bölcsességemre, fordítsd füledet értelmes
beszédemre!” (1. vers) „Most azért fiaim, hallgassatok rám, és ne
térjetek el számnak beszédétől!” (7. vers)
„Saját kutadból igyál
vizet!” –
tanácsolja, utalva arra, hogy a monogám kapcsolat előnyei messze felülmúlják a
többi lehetőséget. Salamon azt kívánja fiának, hogy ne ismételje meg az ő
hibáit, hanem fegyelmezettebb életet éljen, és mindig örvendezzen ifjúsága
feleségének (18. vers).
A fejezet végén Salamon
szégyenkezve és megbánással ismeri el, hogy minden, amit tett az Úr szemei
előtt történt, és hogy saját könnyelműsége és az önfegyelem hiánya vezette
tévútra.
Mi az, ami a fegyelem
hiánya miatt ma tévútra vezet téged? Add át Istennek, mielőtt még túl késő
lenne!
Jackie Ordelheide Smith
257. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL
2/1. fejezetéhez (július 5-11.).
Képzeljünk el együtt egy rémálmot. Éppen amikor
a COVID-19 járvány hanyatlóban van, a COVID-20 lép színre, még több halottal és
nagyobb fertőzőképességgel. És mielőtt az áldozatok száma eléri a véglegest, az
1918-ashoz hasonló influenzajárvány kezd el terjedni.
Most képzeld el, hogy a gazdaság összeomlik, a
kereskedelem pang, és a tizedek és adományok mélypontot érnek el. A lelkészeket
és a munkásokat világszerte elbocsátják. A nagyon eladósodott épületeket piacra
dobják, ahol nincsenek vásárlók.
Ha úgy tűnik számodra, mintha ez lenne az egyház
tönk szélére jutása, van egy áldás számodra, amiből gyarapodhatsz: az első
boldogmondás. Az egyház az iránta lévő bizalom által virágzik, nem az
utánpótlása által. Akkor növekszik, amikor a szerény ima felváltja a díszes
imaoltárok helyét, az önkéntesek pedig a fizetett alkalmazottakét.
Itt Dél-Afrikában, ahol karanténba kerültem,
hallottam, amikor az egyik egyházterületi elnök azt mondta a munkásainak, hogy
nem biztos, hogy mindig a rendelkezésükre fog állni fizetés, ha a karantén túl
sokáig tart. Arra utalt, hogy ismerkedjenek meg a vidéki lehetőségekkel, ha
lehetséges, és ültessenek zöldségeket.
Én pedig arra gondoltam, hogy ha nem lesznek
fizetések, az igazi munkások tovább fognak dolgozni. Ha az egyházon kívüli
emberek kezdik átvenni a segítés feladatát, néhány szolgálattevő elvesztése nem
fogja megállítani a missziót.
Más szavakkal, boldogok, akik szükségét érzik a
mindennapi kenyérnek, szó szerint vagy másképp, és boldogok, akik úgy érzik,
hogy Jézus nélkül nem tehetnek semmit.
Nélküle semmit sem tehetek. Vele viszont áldás
van az alázatos lelkek láthatatlan egyháza számára.
És hasonlóképpen: boldogok, akik sírnak,
szelídek, akik éhezik az igazságot. Ők megelégíttetnek.
Azok, akik hallgatták Jézust, úgy látták, a nagy
nemzetről szóló vágyukat lesöpörték az asztalról. Elcsábította őket azonban a
lelki királyság gondolata. Téged is csábít ugyanez? Vagy neked csak az egyházad
előcsarnokának újratervezéséről vannak nagy vágyaid?
Boldogok a lelki szegények. Mert ők
megelégíttetnek.
Eugene Prewitt
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés