2020. július 5., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 5 - VASÁRNAP - Példabeszédek 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 1. fejezet 1817. nap

2. fejezet (1. rész) – Kik a boldogok?  

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa” (Mt 5:3)

A csodálkozó tömegnek különös és újszerű volt ez a beszéd. Éppen az ellenkezője volt annak, amit eddig a papoktól és rabbiktól hallottak. Semmit sem találtak benne, ami büszkeségüknek hízelegne, vagy ami becsvágyó reményüket táplálná. Az új tanító mégis olyan hatalommal rendelkezett, amely lenyűgözte őket. Az isteni szeretet jó illata úgy áradt ki egyéniségéből, mint a virágok illata. Szavai úgy szálltak, „mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet” (Zsolt 72:6). Mindnyájan ösztönösen érezték, hogy olvas lelkük titkaiban, mégis gyengéd részvéttel közeledik feléjük. Szívük megnyílt, s miközben Őt hallgatták, Isten Lelke kinyilatkoztatta előttük azon tanítások értelmét, amelyekre az emberiségnek minden időben oly nagy szüksége van.

Krisztus korában a nép egyházi vezetői azt gondolták, hogy dúskálnak a lelki javakban. A farizeus imája — „Hálát adok néked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek...” (Lk 18:11) — az egész közösség, sőt az egész nép érzéseit fejezte ki. Az Urat körülvevő tömegben azonban mégis akadtak néhányan, akik lelki szegénységük tudatára ébredtek. Amikor a csodálatos halfogás alkalmával Krisztus isteni hatalma megnyilvánult, Péter a Megváltó lábaihoz borulva így kiáltott: „Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5:8). Hozzá hasonlóan, a hegyen össze-gyűlt emberek között is voltak olyanok, akik Jézus szent jelenlétében érezték, hogy „nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek” (Jel 3:17), s akik Isten üdvözítő kegyelme után vágyakoztak. Bennük Krisztus szavai reményt keltettek; látták, hogy életükre Isten áldása árad.

Jézus azoknak is felajánlotta az áldások kelyhét, akik azt hitték, hogy gazdagok, és „semmire sincs szükségük” (Jel 3:17); de ők megvetéssel fordultak el ettől az értékes adománytól. Aki elég jónak tartja magát, és lelkiállapotával elégedett, az nem törekszik arra, hogy Krisztus kegyelmének és igazságának részesévé váljon. A büszke nem érzi szükségét, ezért elzárkózik Krisztus elől s a felmérhetetlen áldások elől, amelyek tőle jönnek. Az ilyen ember szívében nincs helye Krisztusnak. Akik gazdagok és tiszteletre méltóak a saját szemükben, nem tudnak hittel kérni, így nem is kaphatják meg Isten áldását. Akik úgy érzik, hogy jóllaktak, üresen távoznak; viszont akik érzik, hogy önmagukat meg nem menthetik, saját erejükből meg nem igazulhatnak, azok értékelni fogják a kegyelmet, amelyet Krisztus ajánl nekik. Ők azok a lelki szegények, akiket Jézus boldogoknak (angolban áldottnak mondja itt is és a többi helyen is — a szerk.) nevez.

Akiknek Krisztus megbocsát, azokat először bűnbánatra készteti; Isten Lelkének szolgálata, hogy meggyőz bűneinkről. Akiknek szívét Isten Lelke meggyőzi, azok rájönnek, hogy semmi jó nincs bennük. Belátják, hogy mindaz, amit eddig tettek, önzéssel és bűnnel vegyül. A szegény vámszedőhöz hasonlóan, távol állva, szemüket sem merik az égre emelni. Így szólnak: „Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” — és ők boldogok (angolban áldottak — a szerk.). A bűnbánók bocsánatot nyerhetnek Krisztustól, mert Ő „Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Isten ígérete így hangzik: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésa 1:18). „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek..., És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok... és lesztek nékem népem, s én leszek néktek Istenetek” (Ezék 36:26—28).

„Övék a mennyeknek országa” — mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is mulandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát. Hogy Krisztus bennünket vezérel, annak egyedüli bizonyítéka, hogy hasonlítunk az Emberfiához. Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosak és az igazságért üldözöttek; övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, és alkalmasakká teszi őket „a szentek örökségében való részvételre a világosságban” (Kol 1:12).

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és igazságosságot nyerhetnek. Ő mondta: „jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek” (Mt 11:28). Krisztus felajánlja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Bár nem vagyunk méltók Isten szeretetére; azonban kezesünk, Krisztus, méltó rá, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Lehet, hogy múltunk rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy megyünk Krisztushoz, ahogy vagyunk — gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban —, a mi részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket, igazságának fehér ruháját adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. Istennél értünk könyörög: „Kérlek, ne erre a tévelygő gyermekre tekints, hanem énrám! Én vettem át a bűnös helyét.” Bárhogy harcol is Sátán lelkünk ellen, és ha bűneinkre mutatva igényt tart is ránk mint zsákmányra, Krisztus vére nagyobb hatalommal nyilatkozik meg.

„Csak az Úrban van igazság és erő... Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izraelnek egész magva” (Ésa 45:24—25).

Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Salamon folytatja beszélgetését a fiával a bölcsesség jellemzőiről és hasznáról. A 4. fejezetben Salamon még nyíltabban beszél, amikor gyermekkorára gondol, és megosztja azt, amit édesapjától tanult:
  
„Támaszkodjék szavaimra szíved,
          Tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz! (4. vers - új prot. ford.).
          Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet... (5. vers)
          Ne hagyd el, és megőriz téged, szeresd, és megoltalmaz téged (6. vers)
          A bölcsesség mindenek felett való, ezért szerezz bölcsességet!” (7. vers - angol NET fordítás)

Nem tudjuk, hogy Salamon ezeket az első fejezeteket egy ültő helyében mondta el a fiának vagy több hónapon át, de egy dolog biztos: Salamon fia áldott haszonélvezője volt apja bölcs tanácsainak. Elgondolkodhatunk azon is, hogy a gyermek fel tudta-e fogni mindazt, amit Salamon fontosnak tartott megosztani vele.

Fia tanácsolásán túl, hogy ragadja meg a bölcsességet, más témákat is felhoz: a bölcsesség védelmet, értelmet, igazi nagyságot, hosszú életet és útbaigazítást eredményez (6,7,9,10,11. vers); ne egyél bűnnel szerzett kenyeret (17. vers), féltve őrizd szívedet, az élet forrását (23. vers), és tartsd távol a szádtól a csalárdságot (24. vers).

Bizodalmát a Bölcsesség (vagy Isten) áldásában a következő ígéret írja le:

                    „Jártodban semmi sem gátolja lépteidet,
                                       és ha futsz, nem botlasz el.
                    Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle,
                                       vigyázz reá, mert ez a te életed!” (12-13. vers).

Ha Salamon komolyan vette volna saját tanácsait, sohasem botlott volna meg az Istennel járt útján (lásd: 1Kir 11:1-13).

Isten vezesse ma lépteidet és őrizzen meg az eleséstől!

Jackie Ordelheide Smith

257. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   2/1. fejezetéhez (július 5-11.).

Képzeljünk el együtt egy rémálmot. Éppen amikor a COVID-19 járvány hanyatlóban van, a COVID-20 lép színre, még több halottal és nagyobb fertőzőképességgel. És mielőtt az áldozatok száma eléri a véglegest, az 1918-ashoz hasonló influenzajárvány kezd el terjedni.

Most képzeld el, hogy a gazdaság összeomlik, a kereskedelem pang, és a tizedek és adományok mélypontot érnek el. A lelkészeket és a munkásokat világszerte elbocsátják. A nagyon eladósodott épületeket piacra dobják, ahol nincsenek vásárlók.

Ha úgy tűnik számodra, mintha ez lenne az egyház tönk szélére jutása, van egy áldás számodra, amiből gyarapodhatsz: az első boldogmondás. Az egyház az iránta lévő bizalom által virágzik, nem az utánpótlása által. Akkor növekszik, amikor a szerény ima felváltja a díszes imaoltárok helyét, az önkéntesek pedig a fizetett alkalmazottakét.

Itt Dél-Afrikában, ahol karanténba kerültem, hallottam, amikor az egyik egyházterületi elnök azt mondta a munkásainak, hogy nem biztos, hogy mindig a rendelkezésükre fog állni fizetés, ha a karantén túl sokáig tart. Arra utalt, hogy ismerkedjenek meg a vidéki lehetőségekkel, ha lehetséges, és ültessenek zöldségeket.

Én pedig arra gondoltam, hogy ha nem lesznek fizetések, az igazi munkások tovább fognak dolgozni. Ha az egyházon kívüli emberek kezdik átvenni a segítés feladatát, néhány szolgálattevő elvesztése nem fogja megállítani a missziót.

Más szavakkal, boldogok, akik szükségét érzik a mindennapi kenyérnek, szó szerint vagy másképp, és boldogok, akik úgy érzik, hogy Jézus nélkül nem tehetnek semmit.

Nélküle semmit sem tehetek. Vele viszont áldás van az alázatos lelkek láthatatlan egyháza számára.

És hasonlóképpen: boldogok, akik sírnak, szelídek, akik éhezik az igazságot. Ők megelégíttetnek.

Azok, akik hallgatták Jézust, úgy látták, a nagy nemzetről szóló vágyukat lesöpörték az asztalról. Elcsábította őket azonban a lelki királyság gondolata. Téged is csábít ugyanez? Vagy neked csak az egyházad előcsarnokának újratervezéséről vannak nagy vágyaid?

Boldogok a lelki szegények. Mert ők megelégíttetnek.

Eugene Prewitt
Malajzia
Fordította Gősi Csaba



2 megjegyzés: